Békés Megyei Hírlap, 1992. március (47. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-11 / 60. szám

1992. március 11., szerda Ф MINDENT-BELE f SlRUNK ÉS NEVETŐNKÉ Úgy látszik, sok olvasónknak tetszett múlt heti „Nevetségesünk”, a belvárosi uszoda falán látható falfirka. Jöttek az újabb levelek, s telefonok, melyek más, humoros felira­tokra hívták fel figyelmünket Békéscsaba belvárosában — alig győztünk fotósainkkal, Fazekas Ferenccel és Lehoczki Péterrel utánajárni, lefényképezni. Az eredményt immár önök is láthatják... („Nevetséges” rovatunk továbbra is várja ötleteiket, javaslatai­kat!) „Az élet egy szaroskenyér... Minden nap egy falat” — Jó étvá­gyat annak, aki írta! „Ne lépj a fűre, szívd el” — Csak nehogy a gyeptől has( is)menésed legyen! „Tartsd tisztán Magyarországot... Maradj az ágyban!” — Ha lehunyja a szemét, kevesebb a szemét? „Segíts a rendőröknek, verd össze magad!” — Segíts a sírásó­nak, ásd el magad? „Mi különbség egy kacsa közt?”—О legalább anyjához készül, Lengyelországba „Ha Isten létezik... Az az ő baja!” — S ha nem, az a miénk... Kassa alatt... „Arányidéra szervezünk sítúrát. Érdekel?” Amikor néhány éve először hallottam ismerő­seimtől ennek a Kassa környéki, hegyi falucská­nak a nevét, látatlanul és azonnal megkedveltem. Úgy látszik, olykor elég, ha „pozitív töltésű” egy fogalom, mindjárt bizalmat szavaz neki az em­ber... Már az első alkalommal feliratkoztam hát az utazók közé, s azóta — ha csak tehetem — mindig igyekszem a négy tábor egyikét kihasználni. So­kat változnak a dolgok arrafelé is, kínálja magát az összehasonlítás. Játszva nyerhet! Aranyidán nincs szálloda, mégcsak motel sem. Érdeme­sebb volt mindjárt a felvonók szomszédságába építeni az „in­frastruktúrát”, azok viszont sok­kal drágábbak, mint egyórányira onnan a hasonló komfortok. Mint például Jászóvban, vagy Szepsiben. Tavalyelőtt még mindegyik olyan áliamiféle volt, most viszont a szepsi egyetlen Somodi-Fürdói szálló­ra Viktor barátunk rálicitált és megvette. Egyelőre még óriási adósságokkal küszködik, de vallja, aki mer, az nyer. Külön­ben is, ott van „biztosítéknak” a gyönyörű szőlős, a jó bornak mindig van ára. Viktor magyar, s tekintélyét leginkább szorgal­mával vívta ki, a nulláról indul­va lett a legsikeresebb boros gazda. Ülhetne a babérjain, de 6 tovább akar lépni. Ezt a szállófé­lét akarja otthonosabbá tenni, s reménykedik, egyszer másra is lehet gondja, mint ellenőrizni, a háta mögött nem adják-e drá­gábban a nyolckoronás Arany fácánt... Kassai ügyvédje segít­ségével hamarosan összefoghat egy osztrák vállakozóval. Első­re 300 ezer schilling invesztíció­ról szól az egyezség, ha megjön, hozzá lehetne kezdeni a szobák átalakításához. Viktor tisztában van vele, önálló zuhany nélkül alászállhat a honos áraknak, bár­mennyire nem lesz könnyű ide­csábítani a turistákat. Hamarosan prospektust nyo­mat, leveleket fogalmaz, címe­ket gyűjt, este saját borospincé­jében abban is megállapodunk: küldök én is néhányat, de min­denekelőtt Morvái úr címét to­vábbítom, mert csodálja kitartá­sát, ilyenektől merítenének erőt az ottani vállakozók is, hát sze­retné meghívni hamarosan egy kis eszmecserére. Viktor szinte szárnyal, tele van tervekkel, s azzal sem tudom lendületében „lassítani”, hogy mutatom, a főút mellett a szőlősor közepén álló présház oldalára festett vö­rös csillagot, mondván „ Viktor, mintha itt még a jelképek is erő­sen tartanák magukat.” Erre azt mondja Viktor: „Ezzel ne tö­rődj, az a legkevesebb, hogy egy szabad délután majd lemeszel­jük... Sokkal fontosabb, hogy kölcsönt kapjak, mozoghassak, beinduljon az üzlet!” Bólogatok, megnyugodva gázt ad vadonatúj Skoda Fa- voritjának, tízre várja az ügyvéd úr. * Fél tíz. Már minden felvonó mozgásban. Nem volt ez mindig így. A korábban vasgyári üze­melésű sífelvonók fekete dzse- kis kezelőit régi ismerősként köszöntjük, ugyanígy Ilonka nénit is, aki szüntelenül méri a forró teát odafönn a csúcsközeli menedékházban, s két jóízű tör­ténet között maga is lehúz egy kupicával, a rumból persze. Valaki hiányzik az ismerősök közül. Hát persze, Joskó, akivel még üzletelni is lehetett. Csak amolyan szocialista üzleteket, de azt sem vétek lebecsülni. Egy lapos üveg fejében „megszámí­tott” három menetet is egy he­lyett. Bizony hideg van ott egész nap toporogni, kivált ha feltá­mad a szél. Most nyista lapos üveg, olcsó kvarcóra, holnap majd hozom bérlet..., A hat­vankoronás napijegy a „legjobb üzlet”, ha sárfoltos a hó, ha nem. De nicsak, ismerős közele­dik. Josko lesz az, nem annyira kipirult az arca, mint máskor, igaz enyhébb a tél is. De sehol a lyukasztó, hócsizma helyett sí­léc, körülötte a barátai. Vasárna­pi síelő lett, sokakkal együtt. Talán már nem is a vasműnél dolgozik? * Nem akarok hinni a szemem­nek. A kassai nagyállomás előtt reggel kilenc órakor többen is sepregetnek. Az egyik gomba tulajdonosa még a buszjegyeket is összeszedi a kavicsok közül, lehurrogva az ablak előtt sorjázó sörbarátokat is. Tiszta a pálya­udvar belsője is. A Kárpátia ex­pressz Varsó felől háromnegyed óra múlva érkezik menetrend szerint. A termetes hölgy azon­ban nem osztja a menetrendet. „Csak nyáron közlekedik!" — adja a készséges felvilágosítást, igazítva egyet vastag piros kar­szalagján. Férfi kollégája nyug­díjas, sok mindent látott vasutas. Kétkedésemre hosszasan pász­tázza tekintetével a nagy infor­mációs táblát, de közösen sem tudunk dűlőre jutni. Az „élő” in­formációhoz tessékel hát. Kide­rül, azért csak jár a Kárpátia té­len is. Miskolcig 186 korona a menetjegy, ha beszoroznám, mennyi Békéscsabáig, körülbe­lül annyi jönne ki, mint London­tól Párizsig. Mert harminc fon­tért ott bármikor „átugorhat” az ember. Mit tesz tehát a turista, többnyire? Vesz egy jegyet a határig, aztán pedig hazáig egy másikat. Higgyék cl, nem azo­nos a két összeg, messze nem az. Elmélkedhet az ember a las­san cammogó gyorsvonaton, mikor is érik meg a visegrádi csúcs jótékony gyümölcse? Mert hogy mi itt a Kárpát me­dencében ugye összefogunk, sok a közös dolgunk — akár együtt is siethetnénk Európába. Nem felé. Oda. Az ablak széli réseken be- áramlik a friss tavaszi levegő, megindult az őszi búza, hónak már csak a hajlatokban lelhető nyoma. Jólesik szippantani is egyet odakintról, a mi vonal­jainkban vagy „meggyullad” vagy „megfagy” az ember. Sü­vít befelé a levegő, pillanatok alatt teli lesz vele a fülke. Ellenvonat jön, sebesen. Egy Simonyi-verset idéz a „találko­zás”, de a lírának csak röpke idő dukál. Jókora köpet zilálja szét a délelőttöt. Lassan folyik lefelé a piros műbőr huzaton, lám, ugye, hogy nem mindig érdemes me­netiránnyal szemben... Tán nem is érdekes, hogy a nemzetközi jegy, vagy a magyar érvényes immár. Sok minden­ben úgyis határtalan még a mi saját kis Európánkban. Fábián István Ismét rengeteg munkát adtak kedves olvasóink a postának. Tengernyi levél érkezett előző heti játékunkra — aminek mi természetesen nagyon örültünk. A sorsolás a következő olva­sóknak hozott szerencsét (azaz egy-egy Cosmo revitalizátort, melyet Krajcsó János termék- forgalmazó ajánlott fel): Cziko- ra Gyuláné (Orosháza, Árpád u. 1/1.); Baranyai Kálmán (Bé­késcsaba, Penza 3. A. II. em. 6.); Kasnyik Pálné (Kondoros, Ok­tóberó. u. 14.). Gratulálunk a nyerteseknek, az ajándékokat postán küldjük majd el címükre! Csak emlékeztetőül, a követ­Gitár. A mai és az ősi rockze­ne elképzelhetetlen nélküle. Vannak rabszolgái és vannak művészei. Vannak szerelmesei és vannak „gyilkosai”... Most művészeiről és szerelmeseiről szólunk. (Természetesen nem teljes a névsor, nem is lehet az. A „legjobbakról", akik kimarad­tak a mai felsorolásból, később, nagyobb terjedelemben foglal­kozunk majd.) George Benson: az USA-ban született 1943-ban. Egyike nap­jaink legnépszerűbb dzsessz­muzsikusainak. 1976-os Bree­zin’ című albuma több mint két­millió példányban fogyott el. A legképzettebb gitárosok egyike. Az utóbbi időkben vokális elő­adóként is felhívta magára a fi­gyelmet. Stanley Clarke: az '51-es születésű basszusgitáros jelleg­zetes játékával iskolát teremtett a dzsessz-rock műfajban. Ki­sebb együttesekben dolgozott, majd 1972-ben alapító tagja lett Chick Corea csoportjának, a Return To Forevernek. 1977 óta szólóalbumokat ad ki. Larry Coryell: Texasban szü­letett 1943-ban. 12 éves korától tanul zenét. Később a neves gi­táros, Wes Montgomery tanítvá­nya lett a washingtoni egyetem zenei fakultásán. Első zenekarát ’66-ban alakította, de rendsze­resen közreműködött más elő­adók lemezein, koncertjein is. A ’70-es évek elején őt is magával ragadta a dzsessz-rock fellen­dülése. Ma már főként akuszti- kusgitár-felvételeket készít. Rory Gallagher: ír gitáros. Már 16 évesen megalapította kező kérdésre kellett válaszol­niuk játékos kedvű olvasóinkak: Mi lenne az első lépése, ha a Magyar Köztársaság miniszter- elnöki bársonyszékében ülne? A legötletesebbekből ím Önök is „mazsolázgathatnak”: Elvégezném az agykontroll-tan- folyamot; Azonnali hatállyal kinevezném Torgyán Józsefet állandó helyettesemnek (vagy sportminiszternek); A parla­ment üléseire ingyen belépője­gyet osztanék szét a nagycsalá­dosok és a nyugdíjasok között, mert a Fővárosi Nagycirkusz belépői számukra már megfizet­hetetlenek; Utasítanám a Nyug­díjfolyósító Igazgatóságot, Taste nevű trióját, de csak 1969- ben (20 éves volt ekkor) jelent meg az első albumuk. Rengete­get koncerteztek, így jártak pél­dául a Wight-szigeti fesztiválon is. Az ígéretes trió, amely volta­képpen a ragyogó szólógitáros, blues- és rockrögtönzéseire ala­pozott, ’71-ben feloszlott. Gal­lagher azóta szólistaként muzsi­kál. AlDiMeola: olasz származá­sú amerikai gitáros. 19 évesen, ’74-ben Chick Corea Return To Forever-jéhez csatlakozott. A briliáns technikájú zenére ha­mar felfigyelt a közönség. 1976­Ted Nugent ig dolgozott az együttessel, az­óta szólóalbumokat jelentet meg. Allan Holdsworth: üstökös­ként robbant be a zenészvilágba az angol gitárvirtuóz. 1972-ben Jan Hisemann Tempest nevű együttesében tűnt fel, néhány évvel később már a Soft Machi- ne-t erősíti. Ezután — hol Ang­liában, hol az EgyesültAllamok- ban — a dzsessz-rock leg­hogy az én 5900 forintos nyug­díjammal helyezzék nyugállo­mányba elődömet. Ezen a héten is játszhat és nyerhet a kedves olvasó! Nem kell mást tennie, csak valami szellemeset, ötleteset kitalálnia, s beküldenie címünkre (5601 Békéscsaba, pf.: 111.) „Játszva nyerhet” jeligére! Maradjunk a falfirkáknál, a kérdésünk: Mit írna fel az adóhivatal falára? A legjobb, legszellemsebb megfejtést beküldők között az Agrocenter Kft.—Eduscho ajándékcsomagjait sorsoljuk ki, melyeket a napokban az And- rássy úton megnyílt Eduscho kávézóban adunk majd át. Be­küldési határidő: március 16. déli 12 óra. Várjuk frappáns „felirataikat”! nagyobb egyéniségeivel dolgo­zott. John McLaughlin: az ang­liai Yorkshire szülöttje, már hét­évesen zenét tanul. A ’60-as évek elején már Jack Bruce-szál és Ginger Bakerrel játszik együtt. 1969-ben jelent meg az első lemeze, mely egy csapásra ismertté tette a nevét. A Lifeti- me-ban játszott, majd felvette második szóló LP-jét is. New Yorkban kapcsolatba került egy indiai jógival, aki beavatta a tá­volkeleti vallásos misztikába, és felruházta a Mahavishnu név­vel. 1971-ben megalapította a Mahavishnu Orchestrât. ’76-ig hat nagyszerű albumuk jelent meg. 1976 nyarán Shakti néven új zenekart hozott létre, melynek muzsikája szintén indiai motívu­mokra épül. A dzsessz-rockhoz 1978-ban tért vissza, One Truth Band nevű együttesével. ,A vi­lág legjobb gitárosa” — „Isten ajándéka a rockzenének” — hozsannázik ma is róla a világ­sajtó. Ted Nugent: amerikai gitá­ros-énekes. 1965-ben hívta fel magára először a figyelmet az Amboy Dukes nevű under­ground zenekar gitárosaként. Alkoholista és kábítószer-élve­ző lett, így nem is csoda, hogy első saját lemeze csak tíz évvel később jelent meg. Azóta viszont egyfolytában az élvonalban van. Agresszív, kemény muzsikája már több aranylemez tulajdono­sává tette. Az erősítők zaja, a rengeteg koncertezés egyik fülére megsü­ketítette. Szigeti Csaba Rocklegendák: gitárhősök

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents