Békés Megyei Hírlap, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-05 / 30. szám
о 1992. február 5., szerda Napi 50 kilométer 85 évesen Az ’56-os forradalom után a „föld alá” kényszerült Bár optimista embernek tartom magam, abban nemigen reménykedem, hogy 85 évesen napi 50 kilométert kerékpározok majd. Ekkora távolságot teker le ugyanis ilyen korban Ba- langó János. Ha ennél nagyobb távolságra indul — 50—100 kilométer között —, akkor a 125- ös Danuviáról kerül le a védőpokróc. A Trabantot csak abban az esetben veszi elő a garázsból, ha 100 kilométernél távolabb akad dolga. Persze mindenki Jani bácsija olyankor sem esik kétségbe, ha mondjuk a rossz idő a négy fal közé szorítja. Bizonyítja ezt a szobaasztalán tornyosuló, rengeteg olvasnivaló. Található itt szlovák—román szótártól kezdve, az Erdély történetén át, a Gyermek és serdülő labdarúgók edzése című könyvvel bezárólag sok minden. No és egy térkép, kinyitva Mexikónál. — Mindnek megvan a magyarázata — mosolyodik el csodálkozásomat látva. — Imádom a nyelveket, a gyerekeket, a sportot és a történelmet. Mexikó meg azért áll most közel a szívemhez, mert az egyik unokám ott tartózkodik. A jelen után a múltba utazunk vissza, és a vasútról, a MÁV-ról beszélgetünk, amely egész életét végigkísérte. — 1940-ben kerültem a vasúthoz pályamunkásként — mondja. — A ranglétrát végigjárva voltam pályamester, majd a keskeny nyomtávú kisvasút igazgatója. 976 kilométer új vasútvonalat építettünk, többek a föld alá kerültem, ugyanis az első metróvonalak építésénél segédkeztem művezetőként. Emlékszem, egy április 4-ére tervezték a szerelvények beindítását. A munkák azonban csúsztak. Ekkor azt az ajánlatot tettem, hogy ha jól megfizetik az embereimet, éjjel-nappal dolgozunk — a föld alatt amúgy is egyforma a délelőtt meg az este —, és készen leszünk a határidőre. Az üzlet megköttetett, és bár öt hónapig egyik éjszaka sem láttunk ágyat, teljesítettük a vállalást. — Gondolom, az akkori szokás szerint ön is kapott egy vastag borítékkal mellékelt kitüntetést. — A pártvezérek tudták a múltamat, így ezt lefújták. Egy Budapesti Metró feliratú plakettet kaptam. A főváros után Hegyeshalmon, Győrött és Bácsalmáson dolgoztam, de mindig a vasútépítésnél. Nyugdíjba vonulásom után visszatértem Békéscsabára, de a MÁV-tól nem szakadtam el. Igaz, a szálak ezután már inkább a sporthoz fűztek. Szertárosként, gondnokként, „mindenesként” tevékenykedtem. Tizenhárom elnököt szolgáltam ki. Mostam a szereléseket, fűtöttem, füvet nyírtam, karbantartói munkákat végeztem, néha még játékosokat is szereztem a csapatnak. Nem érdekelt, hogy éppen reggel hat vagy este 11 óra van, mert szerettem, tiszteltem a sportolókat, és úgy hiszem, ők is engem. Nyolcvanhárom éves koromban hagytam abba, mert a feleségem súlyos beteg lett, és Merre is jár az unoka? Fotó: Fazekas Ferenc között összekötöttük Mezőhegyest Sarkaddal, a síneket kivezettük a gazdaságilag fontos területekre, például a répatáblákhoz, és a feldolgozás helyére. Az 1956-os forradalmat követően viszont ellenem fordultak, és felmondták a szolgálatomat. —A vasúttal is megszakadt a kapcsolata egy időre? — Viccesen fogalmazva csupán annyiban, hogy a felszínről így már nem tudtam volna minden energiámat a munkára fordítani. — Ma már a meccsekre sem jár ki? — Ezt a kérdést ugye nem gondolja komolyan? — néz rám szigorúan, és percekig sorolja a serdülő csapatoktól az öregfiúkig bezárólag a játékosok neveit, a meccsek eredményeit. Nyemcsok László Ahogyan az életkörülmények egyre nehezebbé válnak hazánkban, úgy kerít hatalmába százakat, ezreket az „elvesztettem az utolsó szalmaszálat is” gondolata. Legtöbben akkor veszítik el maradék erejüket, amikor az összes létező hivatalt végigjárják, s nem lelnek gyógyírt tengernyi problémájukra. A rohamosan növekedő munkanélküliség, az éhbérnek beillő jövedelmek számtalan családot létbizonytalanságba sodornak. Sokan állásukat, mások társukat, lakásukat, becsületüket veszítik el egyik napról a másikra. A jövőben e hasábokat azok számára „ajánljuk fel”, akik — önhibájukon kívül! — kilátástalan helyzetbe kerültek, s nincs reményük a talpra állásra. Elsősorban azok levelét várjuk, akik vállalják nevüket, s adott esetben a nyilvánosságot is, ha esetüket feldolgozzuk lapunkban. Természetesen, a bizalmas információkat magunk is bizalmasan kezeljük. Kérjük, írjanak nekünk, lehetőségeink szerint mindenkinek válaszolunk. A borítékon ne felejtsék el feltüntetni a jeligét: „Utolsó szalmaszál”. TÉNY-KÉPEK m$ MEGYEI HÍRLAP Botrányos vallás? Vallás-e egyáltalán? Krisna Megpillantod, magához édesget. Egyre vonzóbbnak és vonzóbbnak tűnik, míg karjait egyszer csak kitárja — s átkarol. Ám ölelése egyre szorosabb, már-már ropogtatja csontjaidat. Képtelen vagy szabadulni. Krisna átölelt és magához szorított. Rabszolgájává tett — martalékává lettél... Mára jelenséggé lett. Nemrég még néhány ugrabugráló kölyök feltűnési viszketegségének gondoltuk, de kiderült: több tízezer híve van. A médiák sem mehettek el mellette, az országos lapok, a rádió, a televízió is foglalkozott a kérdéssel. Nem annyira vallásként keltette fel az emberek figyelmét, sokkal inkább a körülötte zajló viharok, botrányok. Megvallom, egyfajta tudathasadásos állapotban vagyok. Még a múlt év szeptemberében, mikor egy fesztivál keretében megyénkben jártak a krisnások, teljesen lenyűgöztek, talán csodáltam is őket. Aztán teltek a hónapok, s a rózsaszínű talmi világot a fekete-fehér valóság váltotta fel. „Az emberi lét lényege: megérteni Istent” Azon a bizonyos Krisna-fesztiválon leültem egyikükkel beszélgetni. — Mit kell tudni a Krisna-vallásról? Mi a lényege? — Megmutatja az ember igazi énjét, létét. Megmondja, hogy ki vagy te, honnan jöttél, hova mész, mi a te rendeltetésed. Támpontot ad minden megválaszolására — felelte kérdésemre monoton hangon. Olyan érzésem volt, mintha betanult szöveget mondott volna. Majd így folytatta:—Egy külső-belső tisztaságot nyerhetsz ezáltal a vallás által. Voltaképpen ez filozófia, egy lelki kultúra. — Sokan próbálták már megtalálni, de szerintem még senkinek sem sikerült. Szerinted mi az emberi lét lényege? — Megérteni Istent! Isten megértésére csak emberi létünkben vagyunk képesek. Krisna azt mondja: „Minden, amit eszel, teszel, elajándékozol, cselekszel, a vezekléseidet ezt mind ajánld fel énnekem!” Vagyis minden mozdulatunkat Krisnának tesszük. A Krisna- tudat célja: mindenkit boldoggá tenni az Istennek végzett szolgálat által. — Te mióta hiszel ebben? —Négy éve. Egyszerűen nem találtam a helyem, nem volt semmi célom, s most végre megtaláltam az életem értelmét. Tisztább lettem, s tiszta minden Krisna-hívő. — Ez elég tág fogalom. Mit értesz a,.tiszta” szón? — Ez egy külső-belső tisztaság. Közösségünknek négy alapszabálya van: nem ehetünk halat, húst és tojást; mindenféle szerencsejátéktól és pénzügyi spekulációtól tartózkodnunk kell; semmiféle kábító-, mámorítószert nem használhatunk: nem dohányozhatunk, nem ihatunk alkoholt; s végül vallásunk tiltja a szexuális életet. Ugyanakkor a bhaktinok (a női) és a bhakták (a férfi szerzetesek) között lehetséges a házasság, de nemi életet csak gyermeknemzés céljából folytathatnak. A szexualitás csak zavarja a lelki életet. — Nekem más a véleményem... Nehezen tudnám elképzelni az életem, hogy minderről lemondjak. Ehhez szerintem fanatikusnak kell lenni. — Ha fanatikus az, hogy tiszta akarok lenni, akkor vállalom ezt a fanatizmust. „Szigorú rend szerint élünk” — Úgy hallottam, elfogadjátok a lélekvándorlást. — Igen, hiszünk benne. Aki Te vagy, az változik. Te lélek vagy és a lélek örök. Emberek azért vagyunk—mint már mondtam —, hogy A felvételek a szeptemberi Krisna-fesztiválon készültek Fotó: Kovács Erzsébet megértsük Krisnát. Amikor elhagyjuk emberi testünket, egyenlőkké válunk.-—Hol gyakoroljátok vallásotokat? Van templomotok? — Olyan gyakorlatot ajánl a Bhagavad-gita, a Védikus Irodalom lényege, hogy azt bárhol lehet követni. Nem szükséges, hogy valaki templomban éljen, s leborotválja a fejét. Bárhol is vagyunk, a lényeg az, hogy megtisztítsuk tudatunkat. Az országban ma négy helyen van templomunk: Budapesten, Debrecenben, Egérben és Pécsett. —Hogyan telik egy átlagos napotok? —- Szigorú rend szerint élünk. Hajnalban 3-4 óra körül ébredünk, a tisztálkodást követően (kétszer fürdünk egy nap) fél 5-kor kezdődik a hajnali felajánlás Krisnának, a maugala arati. Negyed 6-tól 7-ig „mantrázunk”, ez egy közösen végzett egyéni meditációt jelent. A guru pújával, azaz a lelki tanítómestereknek szóló tiszteletadással folytatódik a napirend. Ezután jön a reggeli lecke, amikor is a képzettebbek felolvasnak és magyarázatot fűznek az elhangzottakhoz. A reggeli után mindenki végzi a saját feladatát: könyveket árul az utcákon, takarít, főz, bevásárol. Este 7 órakor van a napnyugtakor végzett szertartás, amelyet a Bhagavad-gita előadás és vacsora követ. —Miből éltek? — Önfenntartók vagyunk, adományokat gyűjtünk. — Nem érzitek élősködőknek magatokat? — Minden földi hívságról lemondtok. Boldogok vagytok? — Tiszták vagyunk, s ezáltal boldogok. Mi mindig szórakozunk, énekelünk, komoly lelki életet élünk. Igen, határozottan boldogok vagyunk! (A beszélgetés szeptemberben készült. Azóta „divattéma” lett a Krisna-vallás, rengeteget foglalkoztak vele tömegkommunikációs eszközök — sa kép egyre sötétebb...) Társadalmon kívül A szülők nagy része egyáltalán nem boldog! Elveszítették gyermeküket, mielőtt férfivá, nővé lettek volna. Egyre több fiatal fejét „zavarják meg” a krisnások — s azok otthagynak csapot-papot, elszakadnak szüleiktől, barátaiktól, tanulmányaiktól, munkájuktól, mindenüket felajánlják templomuknak, vallásuknak. Sőt, néhányan szembe is fordulnak (egykori) szeretteikkel. Sokan a különböző egyházi vezetők közül még a Krisna-vallás vallási mivoltát is megkérdőjelezik — nem tekintik másnak, mint kultuszimádásnak. Krisna karjait legszívesebben főiskolások, egyetemisták felé nyújtja ki: a tudás (még ott is) hatalom. Az a hír járja, hogy nem csupán szellemi, hanem anyagi fölényre is törekszik, s effelé a legjobb úton halad... A rendbe belépők viszik magukkal vagyonkájukat is, állandóan adományokat gyűjtenek, könyveket adnak ki és árulnak... A szülőknek nagyon fáj, hogy nemcsak a gyermekük mond le minden földi jóról, nekik is le kell mondaniuk legféltettebb kincseikről. Kétségbeesve könyörögnek saját Istenükhöz: adja vissza nekik gyermeküket... De Krisna mélyen beléjük vájta karmait, s nem engedi el most már őket... A pszichológusok is megszólaltak Krisna-ügyben, véleményük szerint a mantrázás (amely nem más mint néhány szó monoton ismétlése másfél órán keresztül) nagyon komoly pszichikai zavart okozhat—főleg a labilis lelkű serdülőknél... A házasságok kényszerházasságok... A társadalom egy része (a médiák szerint a nagyobb) elítéli mindezt — s kirekeszti magából a normák ellen fordulókat. Már nem csupán egy vallásról(?) van szó, sokkal többről annál. Botrányok, viharok dúlnak—egyre szenvedélyesebben... A kívülálló meg csak néz tehetetlenül, s egyre homályosabban lát... Könyveket árul, szárit visel. Csillogón tekint a rideg valóságba— ártatlan vidámság bujkál kék szemében. Beszédbe elegyedünk, aranyszőke haját folyton igazítania kell. Lelkesen mesél Krisnáról, lelki békéről... — És te erről le tudsz mondani? — mutatok egy kézenfogva közeledő (látni!) boldog párra. Nem érti, miért kérdezem, segítek neki: — Hogy képes egy ilyen szép lány lemondani a szerelemről, a legszebb földi érzésről?... Nem mer vagy nem akar a szemembe nézni. Messziről szólítja egy társa, elköszön gyorsan, s már szalad is. A kérdésemre nem válas-0^- - Szigeti Csaba
