Békés Megyei Hírlap, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-05 / 30. szám

1992. február 5., szerda © МШ MEGYEI ШШР­BŰNBE (L)ESÉS A családban maradt. Milliós rablás Gyulán Forró nyomon a rendőrséggel Harminc perc dr. Gál László megyei főkapitánnyal, aki nem értékelte át az életét „Sohasem véletlen, ha megtámadnak, brutálisan bántal­maznak egy idős, egyedül élő embert. A háttérben többnyi­re személyes ismeretség, távoli rokonság áll, vagy valaki tippadása. Ezek a rablók arra számítanak, hogy az öregek körül felhalmozott értékeknek kell lenniük. A kegyetlen­ség, a durvaság jórészt a fiatal elkövetők saját ja. Legtöbb­ször nem megélhetési gondok hajtják őket, másra^ kell a pénz. A faluszéli és a tanyasi öregek vannak leginkább kitéve a támadásnak” — igazít útba a bűnözés e virágzás­nak indult válfajában Dénesi Miklós rendőr alezredes, a Békés Megyei Rendör-fökapitányság bűnüldözési osztály­vezetője. Emlékeznek még, milyen idő volt január 16-án késő este? Csi­korgó fagy sütötte pirosra a járó­kelők arcát, s mintha az utcai lámpák is összébb húzták volna maguk körül a fényt. A lélek melegét sem a csaholó kutyák vackán kell keresnünk ilyenkor, jobb helyen van az a duruzsoló kályhák világában. Máriafalvának mondják a gyulaiak azt a gáton túli külvá­rost, melyet a sarkadi út szel ketté. Korán fekvő, dolgos em­berek lakják. S itt él az a két fiatalember is, akik egy héten át mást sem forgattak a fejükben: pénzt szerezni. R. Cs.-nek ott­honról szinte semmi nem jut, pedig 16 éves álmai messzera- gadják képzeletét. F. István — a haver — többre számíthat, de úgy látszik, nem elégre. Ha valaki nem álmos Gyulán, jövője van az éjszakában. De vastag pénztárca nélkül a Kék fényben sem érdemes ücsörög­ni, s akkor még nem is szóltunk vágyaik titokzatos tárgyairól. A Lido bárról, a mindig éhes katto­gó, trillázó, viliódzó játékauto­„Behúzott nekem kettőt” matákról, s a Tiamóról, ahol mi­lyen kellemes is egy zamatos sör mellől megbámulni a felszolgá­ló lányok feszes kis fenekét, hi­valkodóan ringó cicijeit. F. családjában nem volt titok, hogy a nagymama 89 éves test­vérének pénze van, méghozzá sok. Vidó Sándomé egyedül él elaggott házában. Férje még ’62-ben meghalt, kéményüket mindvégig elkerülte a gólya. Párja mellett készen áll a maga sírja is: ahogy mondja, csak a fedelet kell megemelni egy ki­csit. Mehetne szociális otthonba is, de nem hagyja ott kis hajlé­kát. Társa szerint R. Cs. „a Nap­nál fűtő”. F. 21 éves, állatokat tartanak otthon, volna éppen tennivalója. R. kiegészítő öltö­zékként fekete harisnyát, kesz­tyűt vett magához. F. sísapkát húzott fejébe, s R.-től kért köl­csön az akcióhoz egy pár edző­cipőt, mert úgy találta, hogy sur- ranójában alkalmasint, ha nem is szégyen, de körülményes len­ne a futás. Befeszítették a kaput. A néni az utcai szobában a csupasz izzó gyér fényénél tett-vett valamit. Az utcáról bárki beláthatott. A besurranok nyitva találták a konyhaajtót. Egyelőre meghú­zódtak a konyha homályában. Tíz percig tanácstalanul álltak: rövidzárlat érte az agytrösztöt. A véletlen azonban segítségük­re sietett. A 149 cm magas, alig 40 kilós Vidóné elindult bezárni a lakás ajtaját. Át kellett vágnia a konyha sötétjén. — Alig értem az ajtóig, ami­kor szemem szökkenőre nekem jött valaki — emlékszik vissza Vidóné. — A pápaszememet leverte, aztán csak torkolászott. Mindig a számban volt a keze. így csináltam: „Ne bánts!”, de nem tudtam, hogy ki az. —Hányán mentek magának? — Hallja, csak egy bántott. A másik működött. Könnyű volt neki. 103 500 forintom volt a sárga bukszában, az meg ebben a rossz fekete szatyorban. A töb­bi pénzem meg a takaréki könyvben volt. Hát igen, itt fekszik előttem a legendás rongyos szatyor. Vidó­né mindig magával vitte. Kezé­ben szorongatta akkor is, ha az öregek napközijébe ment az ebédjét elhozni — kerékpárral. Nem ült fel rá, nem futotta már erre az erejéből. De bot helyett jó volt rátámaszkodnia. S ott szo­rongatta szatyrát akkor is, ha valamely „luxusának” áldozott: megivott egy kávét vagy hébe- hóba bedobott egy felest. Sor­ban kirakja a szatyorban lévő kincseket: egy marék szöget, az egérrágta zacskóból szökésre készülő mosóport, a súrolóke­fét, az ecsetet, a szappant és mindent, amit úgymond a szomszédtól óvni látott jónak. S mindig benne volt e borzalmas éjszakáig a százezernyi kész­pénz, s két takarékkönyvben 1 millió 150 ezer forint. F. biztosra mehetett. — Elet és halál között voltam — sírdogál így utólag is Vidó néni. — Fuldokoltam, rámdob­tak egy kabátot. Aki fogott, be­húzott nekem kettőt. A földre dobbantam. Na, mondom, vé­gem van. Teli volt az arcom vér­rel, még akkor is csepegett, ami­kor a Béke sugárúton mentem a rendőrségre. —Nem félt ennyi pénzzel egy fedél alatt, egy szál magában élni? — Hát mit csináltam volna? —Mire gyűjtött? — Gondoltam, öreg napjaim­ra jó lesz. — Úgy látom, nem nagyon használt belőle. — Megkaptam a nyugdíjat, így nem volt rá szükségem. A kamat meg kamatot csinált. Vidóné — Juci néni — arcán viseli R. kemény öklének nyo­mait. A „vagány” kipróbált bű­nözőnek számíthatja magát: lo­pás miatt társtettesként már az eset előtt is eljárás folyt ellene. A főkapitányság nyomozói, Gábor Ferenc százados és Lő- rinczi Lajos főhadnagy nem hagy kétséget: az ilyesfajta rab­lásoknál szinte a véletlenen mú­lik, hogy életben marad vagy meghal az áldozat, különösen, ha 89 éves. A fiúknak amúgy sem volt erős oldaluk a gondolkodás. Er­ről a nyomozás adatai győznek meg. Bár a néni sok órás éjsza­kai kóválygás után jutott el a rendőrségre, azonnal nagy erő­ket vetettek be a tettes, tettesek felkutatására. A kutyák a hely­színen talált súlyos szagok miatt nem vettek nyomot, ám a me­gyei és a gyulai nyomozók — Silló Antal és Dorogi János szá­zadosok — remek „összjáték- kal”, tucatnyi más rendőr szor­gos gyűjtőmunkájára támasz­kodva egyre közelebb kerültek a megoldáshoz. Értesítették a pénzintézetet a bemutatóra szó­ló betétkönyvek elrablásáról. (Más kérdés, hogy F.-éknek egyelőre elég volt a készpénz is. Mindenesetre nem próbálkoz­tak a beváltással.) Aztán kide­rült, hogy „hőseink” útja Vidó- nétól az egyik szórakozóhelyre vitt: záróra utánig ott múlatták az időt. Ezt aztán megismételték néhányszor az őrizetbe vételig eltelt négy-öt napban. Sőt, ha a belvárosba tartottak, innen ren­deltek taxit is. F.-nek talán eszé­be sem jutott, hogy egy rokon gyerektől szolidabb viselkedés lett volna elvárható. Valami bűzlött története körül is. Tanú­ként hívták a rendőrök a gyulai kapitányságra. Mire beértek, magábaszállt. Elmondott min­dent. Állítja, hogy a betétköny­veket elégette. R. Cs. ezt kamu­nak tartja. Jó ismerősök. Koráb­ban is volt — nem is alaptalanul — olyan érzése, hogy társa a készpénz elosztásakor nem az „egyet neked, egyet nekem” elv alapján járt el. À történteket nem nagyon bánják. „Neki volt pénze, ne­künk meg nem” — világosítot­ták fel a rablás okát firtató nyo­mozókat. Szabó Endre főhad­nagy, a megyei vizsgálati osz­tály tisztje meséli, hogy F. és R. vallomása 90 százalékban fedi egymást. A többi még tisztázás­ra vár. Neki vallották meg, hogy a szórakozás mellett F.-nek egy használt kis Polskira kellett vol­na a pénz, R. pedig valamilyen motorra vágyott. Egyetlen ilyen eset is az em­bertelenség ékes bizonyítéka lehetne. De mostanában egyál­talán nem számít ritkaságnak a védtelen idős emberek kirablá­sa. Talán, ha többet törődnénk Nem is olyan régen a leg­több tabutémát talán a rendő­rök munkájával kapcsolatban emlegették. Mára azonban' „ledőltek a falak”, nyitottá váltak a rendőrség kapui nemcsak azok előtt, akik szi­gorú kísérettel, „csinos karkö­tővel” kénytelenek átlépni. Lapunk tartalmi bővülése le­hetőséget nyújtott arra, hogy hetenként egy oldalon bűnese­tekkel, a rendőrség munkájának figyelemmel kísérésével szol­gálhatjuk krimiket kedvelő ol­vasóinkat. Mondhatnánk úgy is, ezentúl forró nyomon követjük a megyénkben történteket. Ter­vünkhöz készséggel adott segít­séget a Békés Megyei Rendőr­főkapitányság. Munkájukról, az emberekhez fűződő kapcsola­tukról ezúttal dr. Gál László rendőr ezredessel, Békés megye főkapitányával beszélgetünk. — Hosszú ideje minden esz­tendő statisztikája meredeken felfelé ívelő tendenciát mutat az előző év adataihoz képest. Fel­tehetően a tavalyi esztendő sem okozott,,meglepetést”. — Ebből a szempontból nem, bár különösebben elégedetle­nek sem lehetünk; azt kell mon­danom, jó eredménnyel zártunk. A felderítés 40 százalék körüli eredményessége alapján a me­gyék között a hatodik legjobb a miénk. Tavaly 4 ezer 101 bűnel­követő kilétét fedtük fel, míg 1990-ben 3 ezer 361-et. Az is­mertté vált bűncselekmények száma a ’90-es 8 ezer 793-ról 12 ezer 660-ra emelkedett. Ez a maga 44 százalékos arányával meghaladja az országos muta­tót. A legnagyobb mértékű emelkedés ismét a vagyon elleni. bűncselekmények — a lopás, a betöréses lopás, a sikkasztás, a csalás, a rablás — körében volt; A T ZSARU -ban olvastuk: Férfisztriptíz 3 ezerért Történt pedig, hogy egy langymeleg őszi estén mit sem sejtve ballagott hazafelé a 29 éves Z. N. a folyóparton lévő villasoron. Az egyik porta előtt szinte belebotlott a nála nyolc évvel idősebb T. Ту.-be, aki taj- részegen nem is annyira igaz álmát hortyogta — a földön fekve. Legyünk őszinték, nem ritka az ilyen. Csakhát a szun­nyadónak bokatájig lecsúszott már a nadrágja; valamennyi. Az ,,ödönke” minden hortya- násnál rezzent egyet, s a hold- fény is beragyogta a pucér fe­neket. Persze T.-пек minden bizonnyal nyugtalan álma le­hetett, továbbá ő sem vízto­rony: ami plusznedvesség volt benne—nyilván a tőle néhány méterre csobogó folyótól is ingerelve—elhagyta a porhü­velyét... A lényeg az: a , felfedező” gyorsan értesítette a rendőrsé­get, s innen már hadd idézzük a rendőrjárőr ízes fogalmazású feljelentését: ,,A feljelentett személy a feltett kérdésemre elmondta, hogy az I. nevű kocs­mában italozott az este folya­mán. Kérdésemre továbbá, hogy nagyjából mesélje mái­éi, hogy mennyit is ivott, közöl­te, hogy nagyjából sem tudja, de hogy a nagyját megitta, az biztos!...” A dolgoknak itt még nincs vége: a rendőrkapitányság szabálysértési előadója botrá­nyos részegség szabálysérté­sének elkövetése miatt T. Ty.-t 3 ezer forint pézbírságra ítélte. Ennyibe kerül tehát egy férfisz­triptíz... (.si) „A pszichológiai tréningen a vezetők is átestek azzal a cél­lal, hogy a parancsnokok én­képét fejlessze...” Fotó: Fazekas Ferenc személyi javak ellen 6 ezer 247, a közösségi tulajdon sérelmére pedig 2 ezer 666 esetben végez­tünk sikeres vizsgálatot. Sajnos, az erőszakos vagyon elleni bűncselekményeknél a rablások száma majd’ a duplájára, 55-ről 100-ra emelkedett. Ugyancsak figyelmeztető, hogy tavaly 11 életet oltottak ki megyénkben— egy évvel korábban ötöt —-, az emberölési kísérletek is meg­szaporodtak, kettőről kilencre. Bizonyos területeken azért vol­tak csökkenések. Közúti baleset gondatlan okozása miatt például 201 esetben indítottunk büntető eljárást — 1990-ben 247-et —, ez a szám halálos kimenetelű baleseteknél 42-ről 32-re csök­kent. Jelentős a visszaesés az erőszakos nemi közösülésnél, 23-ról 9-re, ugyanígy pozitív a változás a tartás elmulasztása terén, 408-ról 375-re csökkent 1991-ben. —A néhány évvel ezelőtti tár­sadalmifordulat időnként fellel­Orosházán Nagy Lászlóné Béke utcai otthonában éppen csak idős édesapja, a 84 esztendős Móga János tartózkodott, amikor egy válogatott magasugrót meg­szégyenítő mozdulattal átlendült a porta kerítésén F. A. fiatalkorú cigánylány. Betoppant a házba. Előbb magyarázkodni kezdett, hogy albérletet keresne, s ez ép­pen megfelelne neki. Aztán pénzt kért. Dulakodni kezdtek, s a ci­gánylány hanyatt lökte Móga Já­nost, aki nyolc napon belül gyó­gyuló sérülést szenvedett. A hí­vatlan vendég 900 forinttal köny- nyítette meg az idős ember zse­beit, s kifelé menet rá/árta áldo­zatára az ajtót. Nem volt azonban szerencséje, mert a környékben lakók észrevehettek valamit és beszóltak az çroshàzi rendőr- kapitányságra. Aldorfai Imre ren­dőr százados és az irányítása alá tartozó forrónyomos' csoport a vallomások után arra következte­tett, hogy nem lehet más a tettes, mint F. Á. — Ez a lány nem ismeretlen előttünk. Mezőkovácsházán él családjával, élettársa és egy pici babája van. A mezőkövesdi és a mezőkovácsházi rendőrkapitáns Ságnál is eljárás alatt áll besun i- násos lopás miatt. Orosházán i' „bemutatkozott”, hiszen decem­berben, a két ünnep között a Baj- csy-Zsilinszky út 2. számú házból egy másik cigánylánnyal együtt elvitték a gyomaendrődi Herczeg Tibomé csizmáját. Emellé magá­hoz vett még a kabátzsebben la­puló pénztárcából 800 forintot — idézi fel a történteket a rendőr százados. Fél óra sem telt el, Sára Károly bejelentést tett a rendőrségen, hogy lakásából ismeretlen nők dzsekit, félcipőt vittek el. Január közepén a Töhötöm úti óvodából Nagy Sándorné pénztárcáját emelte el besurranó tolvaj. Nem hető rendőrségellenes hangula­ta köztudottan elbizonytalaní­totta az egyenruhásokat. — Valóban, komoly támadás érte a rendőrséget, ha nem is összességében, inkább egyes módszereit és tagjait bírálták. Nálunk a megyében tavaly nyár óta túllendültünk a holtponton; a főkapitányi és kapitányságveze­tői állásokat megpályáztatták, sikerrel. Az állomány nagy ré­sze kicserélődött, sokan elmen­tek. A közterületeken szolgála­tot teljesítő rendőrök egy pszi­chológiai képzés részesei vol­tak. Ez a személyiségfejlesztő program a konfliktushelyzetek feloldására adott módszereket. Abban segít, hogy a rendőr in­tézkedése mindenkor korrekt és határozott legyen, ne hatalmi szóval, durva hangnemben be­széljen az emberekkel. A pszi­chológiai tréningen egyébként a vezetők is „átestek” azzal a cél­lal, hogy a parancsnokok én­képét fejlessze, s a beosztottak irányításában bizonyos me­nedzserszemléletet adjon. — Önt milyen változtatások­ra sarkallta a tréning? — Meggyőződésem, hogy sokat segített, bár meg kell mon­danom, nem értékeltem át az életemet. Az bizonyos, hogy mindenféleképpen fogódzókat adott a vezetői munkában. — Ezek szerint derűlátóan közelít a problémákhoz? — Igen, alapvetően optimista vagyok és jó a közérzetem. Ha nem így lenne, annak idején nem is pályáztam volna meg a főka­pitányság-vezetői beosztást. A társadalmi változások óriási le­hetőségeket kínálnak a korszerű rendőri munka végzésére, s eb­ben bízom, még ha olykor-oly­kor negatív hatások is érnek a mindennapokban. L. E. volt azonban szerencséje, mert az óvodai dolgozók a kapuban meg­fogták. A helyszínre sietett ren­dőröknek F. A. elismerte korábbi cselekményeit is. Kihallgatás után nem vették őrizetbe, hiszen fiatalkorú, de felhívták figyel­mét, hogy rendezze családi körül­ményeit. F. A. gyermekét az oros­házi kórházban tüdőgyulladás miatt kezelték, így az asszony Mezőkovácsházáról járt át rend­szeresen szoptatni. A szoptatás közötti időket használta ki besur­ranásos lopásokra. Január 16-án etette utoljára kisgyermekét, s már nem utazott vissza Kovács­házára, hanem szentetomyai ci­gányoknál kért szállást. Január 20-án, hétfőn — ez a rablás napja — követte el a Móga János elleni támadást. — Vallomását később F. A. visszavonta, s elmondta, hogy egy másik cigánynőt látott a tett színhelyén. Még apró részletek­kel is megtoldotta sztoriját. Ezút­tal is tévedett, mert a helyszínen hagyott egy fésűt, amelyet a nyo­mozókutya szagazonosítás útján F. A.-nak tulajdonított. így aztán kétség nem fért ahhoz, hogy a lopásokat és a rablást F. A. követ­te el, aki dörzsölt és minden hájjal megkent besurranó tolvajként kereste kenyerét. Rablásért még nem volt elítélve, volt azonban büntetve besurranásos lopásért több alkalommal is. Megélhetése a jövőben sem látszik biztosított­nak, s a veszélyes bűnöző, aki korához képest számtalan bűn- cselekményt követett el, a lakos­ság jelzése nyomán került kézre — mondja Áldorfai Imre. A történethez hozzátartozik, hogy a lakossági bejelentés után Áldorfai Imre és munkatársai há­rom órán belül kerítették kézre F. A.-t, aki előzetes letartóztatásban várja a bírósági ítéletet. P. J. A szoptatós anya besurranásai

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents