Békés Megyei Hírlap, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-25 / 47. szám
о 1992. február 25., kedd HAZAI TŰKOR ЗДЕШШ! HÍRLAP Forrósodik a föld... Nem az ellenségeitől, a barátaitól fél Soros György Budapesten járt Olvasóink írják A ,,Rózsa” 1993-tól evangélikus? Egyetlen napig tartózkodott Budapesten Soros György amerikai üzletember, akinek alapítványai Európa-szerte ismertek. A 2000 című folyóirat (ők is részesednek a Soros Alapítvány támogatásából) egy kiadós esti beszélgetésre hívta meg. Az asztal körül néhány újságíró is helyet foglalhatott, köztük a Ferenczy Europress munkatársa. — Soros úr, milyen alkalomból utazott Budapestre? — kérdeztük a beszélgetés egyik rövid szünetében. — Nem hivatalos ügyben jöttem, az egyik rokonom, Losonczy Tamás festőművész kiállításának megnyitója adott alkalmat erre a mostani villámlátogatásra. (Folytatás az 1. oldalról) háromszorozódása csak igen szűk kör számára lehet hihetetlen. Győrfi úr szerint ez a meny- nyiség nagyobb, mint a szövetkezetek tulajdonában lévő ösz- szes aranykorona-érték. Ezzel szemben a valóság az, hogy a múlt év utolsó napján Békés megye mezőgazdasági üzemeinek összes aranykorona-értéke 13 306 850 volt. Azaz, több mint a duplája a kiértesítésünkben közölteknek. — Győifi Károly arról szólt, hogy ki kell kényszeríteni hivatalukból az önök által közölt adatok bizonyítását. — Nem tartunk attól, hogy Győrfi úr kikényszeríti adataink helytállóságának bizonyítását. Fel kell azonban arra hívnom a figyelmet, hogy egy esetleges peres eljárást követően az általunk megjelölt aranykorona-érték csak növekedhet. A jelenlegi kiértesítés ugyanis nem tartalmazza azoknak a kárpótlási igényeknek az aranykorona-értékét, amelyeket késve adtak be, s igazolási kérelmük elfogadásra került. De azokét sem, akiknek aranykoronáját a földhivatal még nem igazolta, illetve akik súlyos kellékhiányossággal adták be kérelmüket. Nem hinném, hogy a megye szövetkezeti tagságának érdekét szolgálná egy 10—15 százalékos aranykorona-emelés. Mi magunktól ezt nem tesszük meg, mert a nyilatkozatunkhoz kötve vagyunk. Szeretnénk segíteni azon gond megoldásában is, hogy a termelőszövetkezetek tagi földtulajdon- és a szövetkezeti födalap képzése megtörténhessen. A jövő héten mindenesetre érdemi állásfoglalást kérek ez ügyben az Országos Kár- rendezési és Kárpótlási Hivataltól. K.A.J. — Sokan azt gondolták, ön kerülni fogja Budapestet, hiszen az elmúlt időszakban nagyon sok támadás érte, sőt meg is rágalmazták... — Miért kéne kerülnöm Pestet? Ezek az intrikák, csipkelődések engem nem nyugtalanítanak. Tudja, erről azt gondolom: ha az embernek olyan ellenségei vannak, akikkel szembeszállhat, az nagyon jó dolog... — Úgy értsem, ön örül az ellenségeinek? — Értse úgy: nem zavarnak. Sokkal inkább tartok a „barátaimtól”. — Magyarországot a szülőföldjének tekinti? Hazájának? — Jó kérdés... Itt születtem, itt is nőttem fel, de azt hiszem, ma már nem tekintem a hazámnak. — Angliát vagy talán Amerikát igen? — Ezt magam sem tudom pontosan. Hadd fogalmazzak így: hazátlan vagyok. Van ennek persze jó és rossz oldala is, de ez a valóság. — Ón egy beszélgetésen is részt vett a Merlin Színházban, ahol szemmel láthatóan élvezte a közönséggel való találkozást. Miért érezte ennek szükségét? — Miért ne mentem volna el, ha egyszer meghívtak erre a beszélgetésre? Nekem kifejezetten jólesett, hogy érdeklődnek irántam az emberek. — Nem gondolja, hogy a pénz, a tekintély falat húz ön és az emberek közé? — Ezt a falat nagyon sokszor magam is érzem. De higgye el, ez az állapot néha kifejezetten kellemes. Akikkel személyes kapcsolatban állok, azok átlépik ezt a falat, akiket szeretnék távol tartani magamtól, azokat nem engedi közel. És még valami: nem sokkal jobb így, mintha észre se vennének, rám se bagóznának az emberek? — Ön az alapítványai révén mindenütt ismert embernek számít vagy csak itt, Kelet-Közép- Európában van ekkora tekintélye? — Azelőtt jó ha Genfben ismertek. Istenítették a tehetségemet, amivel pénzt tudok keresni. Kelet-Európábán megpróbáltam átalakítani, „kinyitni” a korábbi zárt társadalmi berendezkedést és azt hiszem, ez sikerült is. Ha hozzáveszi, hogy én tulajdonképpen egy önző, egocentrikus személyiség vagyok, akkor megérti, miért vagyok olyan büszke önmagámra. — Valaki megkérdezte öntől: valóban sikerült-e a magyar társadalmat olyan nyitottá tenni, mint ahogyan szerette volna. Akkor azt felelte.... — Hogy — nem sikerült. És megint ezt mondom. Az ország most egy másfajta zárt társadalom felé halad. —- A Magyar Alapítvány 1989-ben tisztes összeget fordított a magyar kultúrára. Most? — Úgy gondolom, ma már sokkal többet, négyszer-ötször annyi pénzt kellene áldozni rá, miután az igények is megnőttek. Persze strukturális változásokra is szükség volna. — Elégedett az alapítvány működésével? — Mostanában kezd újra magához térni, de el kell mondanom, a románok, a bolgárok sokkal jobban csinálják. —A Közép-Európai Egyetem az ön szívügye volt... — Ma is az. Amikor elkezdtük, még nem is tudtuk pontosan, mit akarunk, ezért nyitott szerkezetű egyetemben gondolkodtunk, s lám, mostanra sikerült tartalommal is kitölteni a kereteket. — Az a hír járja, hogy ön az ukrán vezetés egyik tanácsadója lett és az oroszokkal is jó kapcsolatokat ápol. Igaz ez? — Igaz, de csak indirekt módon vagyok a tanácsadójuk. Miután láttam, hogy a Szovjetunió óhatatlanul fel fog bomlani, rendkívül fontosnak tartottam Ukrajna talpraállítását. Bevallom, a lelkem mélyén kicsit ukrán nacionalista vagyok. Azt javasoltam, állítsanak fel egy tanácsadó testületet a parlament és a leendő kormány számára. Tavaly pedig az ukrán és az orosz parlament a Soros Alapítvány privát szponzorálásával tárgyalt egymással. Úgy érezm, megtettem a magamét azért, hogy ne legyen közöttük háború, hogy elkerülhetőek legyenek a tragédiák. Ez ma szerintem a világ legfontosabb problémája. Szémann Béla Ferenczy Europress A hatvani Hatvány Lajos Múzeum gyűjtőkam- pányt idnított a doni relikviák felkutatására. Úgy tervezik, hogy a második világháború harctereiről származó emléktárgyakból 1993- ban a doni katasztrófa fél évszázados évfordulója tiszteletére nagyszabású kiállítást rendeznek. A képen: sebesültszállító szán MTI-fotó: H. Szabó Sándor Adakozzon a daganatos gyermekek gyógyítására! Sajnos, a gyermekek körében is egyre több a rosszindulatú daganatos megbetegedés. Hazai gyógykezelésük csak részben megoldott, külföldre pedig — a magas költségek miatt — nagyon kevesen juthatnak el. Ezen próbál segíteni az egy éve Békéscsabán létrejött „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket” alapítvány, melynek céljaihoz intézmények, egyházak, magánszemélyek, külföldi adakozók járultak hozzá. Az így összegyűlt pénzből, a német testvéralapítvány segítségével vált lehetővé egy 10 évés, agydaganatos békéscsabai kisfiú sikeres gyógykezelése a nürnbergi Copf klinikán. A gyermek meggyógyult, de sajnos, több kis társa szenved korunk egyik legszörnyübb betegségében. Gyógyításukhoz rengeteg pénzre lenne szükség, ám az alapítvány anyagi lehetőségei korlátozottak. Jelenleg másfél millió forint van a számlájukon, s három-négy kis betegnek kellene gyors segítséget nyújtani. Lapunk március 4-ei, szerdai számában egy csekket talál majd az olvasó. Az „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket” alapítvány kuratóriuma nevében kérjük — ha csak egy üveg sör vagy egy csomag cigaretta árával is —Járuljanak hozzá e nemes célhoz! Fassang: Trabanttal a damaszkuszi úton Egy töprengő regényhős Békés megyéből A regény 1982-ben játszódik, írója 1987-ben fejezte be, a Püs- ki Kiadó 1991-ben adta ki. A néhány év átfutás — ismerve az elmúlt évtizedek könyvkiadásának mechanizmusát^— nem tűnik rendkívülinek. Ám az eltelt szűk évtized bővelkedett fordulatokban. 1991 végén, amikor a regény megjelent, már megtörtént a rendszerváltás. Ezt a tényt azonban csupán a regény címe tükrözi: Trabanttal a damaszkuszi úton. A szerző: Fassang János Pál vélhetően utólag adta ezt a címet regényének. A Paulussá vált pogány Saulus példáját az utóbbi évben koptatták közhely- lyé vagy alkalmazták tartalmához nem illő helyzetekben, mint ahogy ezt a regény írója is teszi. A jelképpé váló „papírautó” és az ugyancsak jelképpé vált Saulus összekapcsolása önkényes, hisz Sebes Károly, a főhős mindvégig az marad, aki volt, filléres gondok, ellentmondásos viszonyok közt vergődő, gondolkodó vidéki magyartanár. Olyan ember, akiben a vidéki- ség és a tanárság, a kicsinyes gondok, a képmutatással teli világ hatására robbanásig feszülnek az indulatok, s aki tehetetlenségében a kitörésnek általa egyetlen lehetségesnek vélt módját a disszidálásban látja. A Békés megyei fiatalember azzal az elhatározással vág neki a turistaútnak, hogy nem tér vissza hazájába. Ausztrián és az akkori Nyugat-Németországon át Hollandiáig jut. Útja közben szembekerül a nyugati kultúrával, környezettel, társadalmi viszonyokkal. Közelről szemlélve ezeket — sok-sok illúziója szertefoszlik. Találkozása egy ’56-os hőssel, Dél-Magyaror- szág volt forradalmi főparancsnokával, kiábrándító élmény számára. Bálványos egy vendéglős alkalmazottja, s alkalmazotti alázattal szolgálja. Meghitt perceikben a világháború emlékein nosztalgiáznak főnökével. Nézeteik, fasiszta-antiszemita elveik csömört keltenek Károly- ban. Minél messzebb kerül hazájától, annál inkább érzi magáénak. S néhány, Hollandiában töltött nap után hanyatt-homlok hazarohan. Érdekes könyv, érdekes sorsú könyv. Ha megírásának évében olvasom, akkor egészen biztos, hogy bátornak tartom íróját. Kíméletlenül, belső hitelességgel tárja fel azokat a társadalmipolitikai viszonyokat, amelyek alig 3 év múltán a rendszer bukásához vezettek. Ez a vonatkozása azonban 1992-ben érdektelenné vált. Annál érdekesebb lett a főhős találkozása a Nyugattal. Mindez, amivel akkor, ott találkozott, amely — ha úgy tetszik — visszakergette hazájába, ma itt van. Nap mint nap szembesülünk vele a rendszer- váltás eredményeként. Vajon Sebes Károly ma mit csinál? Hogyan gondolkozik a tegnapról, milyennek látja a mát? A főhős kérdései akár az olvasó kérdései is lehetnek! Ezért is érdekes ez a regény. Kutas Ferenc A Békés Megyei Hírlap február 17-ei számában érdeklődéssel olvastam Kiss. A. János írását, melyben tömör tájékoztatót ad dr. Frenkl Róbert professzor úrnak à városházán február 12-én tartott vitadélutánjáról, ha azt egyáltalán vitának lehet nevezni. A tájékoztató tartalma — bár a tömörítés miatt nem teljes — lényegében hűen adja vissza a professzor úr által elmondottakat. Egy-kétfontos dolog ugyan bővebben kifejtve jobban kifejezte volna az elhangzottak lényegét (pl. evangélikus vallású tanárok alkalmazása vagy „az oktatás trendje lefelé tartott” nyugaton is, ez utóbbi két szó valahogy kimaradt az írásból! De önmagában emiatt nem írtam volna. Sokkal inkább kifogásolom a beszámoló fölé kiemelt címet! Abból ugyanis az egyszerű olvasó azt állapítja meg, hogy már eldöntött tényről szól az írás. „A Rózsa Ferenc 1993-tól evangélikus.” Ilyenről pedig szó sem volt azon a szerdai délutánon. Legalább a kérdőjelet utána írhatták volna. Annak elhagyása — túl a nem objektív tájékoztatáson — károsan hat iskolánk beiskolázási és tanáralkalmazási munkájára, hiszen a szülők egy jelentős része inkább állami iskolában kívánja taníttatni gyermekét, mint egyháziban. Ugyanez érvényes a pályakezdő pedagógusok többségére is. Az írás végén jelzett városi munkacsoportfeladata pedig nem „az egyházi iskola és kollégium létrehozását előkészíteni”, hanem éppen a professzor úr által is többször hangoztatott mindkét fél ( városi, társadalmi érdek — egyházi érdek) közötti konszenzus kialakítása érdekében tevékenykedni. v Ott, akkor legalábbis erről volt szó. Kruchio Gabor igazgató Fizessünk el nem végzett szolgáltatásért? A lapunk e havi 11. számában olvasom, hogy „Ki kotorja a kéményt?” című írást a Békés Megyei Tüzeléstechnikai Vállalat körül alakulóban, vagy már kialakult állapotokról, amelynek az a lényege, hogy a jövőben megyei vagy városi önkormányzatokhoz tartozzék — maradjon így ahogy van —, hogy a város új városi vállalatot hozzon létre, s ebben a békéscsabai közgyűlés már döntött is. Városunknak lesz kéményseprő vállalata. Úgy vélem, hogy ez a téma, az újság cikkírója szerint ez a „tűzharc” a lakosságot — természetesen engem — sem nagyon érdekel, ha az üggyel kapcsolatos írás meg nem jelenik, nem is tudtunk volna róla. Ami minket, a kertes ház és egyéb háztulajdonosokat érdekli az az, hogy a vállalat el nem végzett munka után szedi a kéményseprési díjat, itt a környezetemben 100 forintot kéményenként. A pénzről szóló nyugtákat félévenként kérik megfizetni természetesen előre. De a kéményseprő úr, mind a két félévet kérte kiegyenlíteni, mert ezt így mondták neki. Ez csak annyiban vállalati ügy, hogy a pénz az övéké és nekik a pénz, természeténél fogva, kamatozik. A mi ügyünk az, hogy előre fizetünk, mégpedig úgy, hogy a munkát még el sem végezték. Mert ugyebár januárban nem lehet ugyanezen év decemberi kéményseprési munkáit elvégezni. S ilyen formán a beszedett pénz munka nélküli jövedelem, a kamattal együtt. És ez abban az esetben is úgy van, ha a vállalatnak ezt a jogát valamilyen jogszabály is előírja. Azt tanácsolom, hogy térjenek vissza arra a gyakorlatra, hogy akkor fizessünk, amikor a kéményseprő a kéményt kikotorja. Nem találtam ki új dolgot, mert ez így volt több évtizeddel ezelőtt. Van kéménykotrás vagy más berendezés karbantartása, és van pénz. És nem fordítva. c ,, .. ,, .. J Szlavik György, Békéscsaba Miért ellenzik az abortuszt? A tízparancsolat „Ne ölj!" parancsa az emberi életnek önhatalmú kioltását tiltja. A katolikus egyház erkölcstani szakértői ilyennek értelmezik a terhességmegszakítást. Fontos szempontnak látszik még a következő: a magzat nem tud védekezni; következésképpen elsősorban az anya kell, hogy védje annak életét. Az egyház nem a maga, hanem a gyermekeket szerető Isten nevében emel szót a magzat életének védelmében Izaiás próféta szavainak szellemében: „...megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony?... ...még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad.” (49,15-ből) . ,, J ö Banyai Janos MEGJELENT A BIANCA LEGÚJABB SZÁMA! Keresse a hírlapárusoknál, illetve előfizehető: HELIR, 1900 Budapest
