Békés Megyei Hírlap, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-22-23 / 45. szám
1992. február 22-23., szombat-vasárnap KÜLFÖLDRŐL - ITTHONRÓL Betekintés A hajdani SZKP Központi Bizottságának moszkvai archívuma márciustól hozzáférhető lesz a nagyközönség számára. Aki ezután bepillantást óhajt a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkaiba, annak nem kell egyebet tennie, mint nyilvántartásba vétetnie magát. A dokumentációs központban jelenleg 30 millió okmány található 1952-től egészen 1991 augusztusáig. A Kreml-archívumban őrzik a Politikai Bizottság iratanyagát és a mindenkori fő-, illetve első titkárok okmányait, egészen Mihail Gorba- csovig bezárólag. Nagyon szeretném megérni azt, hogy a mi kis országunkban is hoznak hasonló intézkedést. Mármint azt, hogy holnaptól bárki betekinthet a III/IlI-as ügyosztály iratanyagaiba. Tudom, olyan nagy meglepetés senkit nem érne. Mindenki tudja kit, hova tegyen az ismerősei közül. De legalább az orra alá dörgölhetnénk egykét magaslovon ülőnek; ideje lenne már leszállni a lóról. Tárgyaljunk inkább egy szintről. Bizony ideje lenne. Az ENSZ felé Horvátország csütörtökön hivatalosan is kérte, hogy vegyék fel az ENSZ tagjai sorába. Franjo Tudjman horvát államfő erre vonatkozó levelét Separo- vic horvát külügyminiszter adta át az ENSZ-fótitkár kabinetfőnökének. Amerika a Kremlben Előzetes engedélyt szerzett az orosz hatóságoktól egy amerikai cég arra, hogy a moszkvai Kreml területén gyorséttermeket és kávézókat üzemeltessen. Az amerikai vállalat vezetője elmondta, hogy már az idén két presszó megnyitását tervezi, ahol az épületegyüttes nevezetességeire kíváncsi turistákat és a Kreml kormányhivatalaiban dolgozókat szolgálják ki. A rubelért árusító egységekben amerikai és orosz ételspecialitások, továbbá nem kevesebb, mint 35 kávéfajta lesz kapható. Ezek egyike a Kremljovszkij (Kreml- beli) fantázianevet viseli. Kiújultak a harcok Kiújultak a harcok Hegyi- Karabahban. alig néhány órával azután, hogy az örmény és az azerbajdzsání külügyminiszter Moszkvában az azonnali tűzszünet szükségességében egyezett meg. Az azeri haderők csütörtök este 32 rakétát lőttek a karabahi fővárosra. Tűz alá kerültek Hodzsali és Agdam városok. A Hodzsali elleni támadás péntek reggel is folytatódott. Az örmény határhoz közel lévő azeri falvakat pedig örmény részről támadták. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek. Kohl ne csak szóban segítsen... A liberalizmus mentőöv lehet A közelmúltban hazánkban járt Németország, sőt Európa egyik meghatározó politikusa, Otto Graf von Lambsdorff. A legszámottevőbb német liberális politikai erő, a Szabad Demokrata Párt (FDP) vezéralakja ezúttal a Liberális Intemacio- nálé elnökeként látogatott Magyarországra. A Fidesz IV. kongresszusán találkozhattak vele az újságírók, s a sajtótájékoztatón aktuáipolitikai kérdésekkel is foglalkozott. —A kommunizmus bukása utáni eufórikus hangulatot hamar elsöpörték a feszítő, megoldatlan problémák Kelet és Nyugat között. Mindezekkel együtt a volt szocialista országokban jobbára a konzervatív-populista erők vették kezükbe a hatalmat, amelyhez egyre keményebben ragaszkodnak. Lambsdorff: Újraéled az idegengyűlölet és a nacionalizmus... — Valóban, a liberálisok a kommunista rendszerek összeomlása után sem hihetik, hogy a demokrácia, a szabadság és az emberi jogok problémája egyszeriben megoldódott, mert a nacionalizmus, az idegengyűlölet és az antiszocializmus halottnak hitt szellemei újraélednek. Ennek az a veszélye, hogy a bal- és jobboldali extremizmusok keverékeként kialakuló új totalitarizmus „fészkei” is létrejöhetnek. — Ezen veszély elhárításában is kaphatna nagyobb segítséget Kelet-Európa, Magyarország, s nemcsak Budapesten hangoztatott szavakban. — Igen, Helmuth Kohl kancellárnak Brüsszelben is határozottan és egyértelműen kell kinyilvánítania azon igyekezetét, hogy mindent megtesz Magyarország mielőbbi csatlakozásáért a közös Európában. Ehhez hozzátartozik persze, hogy az EK (Európai Közösség — K. E.) a határidőkre vonatkozó ígérgetések helyett a diktatúrából kiszabadult országok sürgős csatlakozását szorgalmazza. —A Fidesz látványos térnyerése jelent-e változást a másik nagy magyar liberális párttal, az SZDSZ-szel kialakított kapcsolaton? — Ez természetesen nem jelenti az SZDSZ-hez fűződő jó kapcsolat gyengülését. Mindkét magyarországi pártra számítunk a jövőben. Én személy szerint inkább örülök, hogy önöknél a liberalizmus eszméje immár nem egyetlen párt priviléëiuma Kőhalmi Endre Magyar polgármester Nagyszalontán A romániai választások előestéjén vetettük fol a kérdést: vajon az elkövetkező négy év során ki lesz Arany János városának a polgármestere? A vetélkedés azóta eldőlt, az adatok ismertek. Ezeket szükségesnek tartjuk olvasóinkkal is közölni, mert az eredmények számunkra sem éppen tanulság nélküliek. Mindenekelőtt oda kell figyelnünk a példás részvételre. Romániában az átlag 68,2 százalékos, azaz bő kétharmadnyi volt. A legaktívabb megyék közé tartozik Kovászna, Hargita, Maros, Arad, Brada és Bu- zau. Nagyszalonta város 84 százalékos részvételi aránya a Bihar megyei 64 százalékos átlagot látványosan felülmúlja. Mivel magyarázható ez az elismerést érdemlő honpolgári öntudat? A vetélkedés tétjének horderejével. Hosszú évtizedek óta most nyílott először alkalom arra, hogy a lakosság szabadon kinyilváníthassa véleményét: kiket tekint valódi és jogos képviselőinek. Különös fontossága volt e választásnak a helybeli magyarság számára, amelynek létérdeke volt az arányos képviselet biztosítása a helyi önkormányzatban. Az RMDSZ városi vezetősége már fél évvel ezelőtt megkezdte a felkészülést, a legalkalmasabbak kiválasztását a városatyai, illetve a polgármesteri tisztségre. A vetélkedés januárban tetőzött, amikor a nagyszámú utcafelelős személyesen kereste föl körzeteinek lakóit, kimutatást készítve azokról az öregekről, betegekről, akikhez mozgóumát kellett elvinni. Ennek a lelkesedésnek, a minden egyes szavazat fontossága felismerésének tulajdonítható az RMDSZ jelöltjének, Tódor Albert mérnöknek 66,1 százalékos győzelme a polgár- mesteri tisztségért. (Érdemes e számot összevetnünk a januári népszámlálás eredményével, mely szerint Szalonta mai lakóinak csupán 61,7 százaléka magyar. Csupán egy évtizeddel ezelőtt is bő kétharmadnyian voltak. A különbözet Békésben, Budapesten és a szomszédos megyékben található meg.) A képviselői listákon az RMDSZ valamivel gyengébben szerepelt, 63,57 százalékot egyesítve. Azonban a 21 tagú tanácsba még így is 13 tagot juttatott be. A többi hely így oszlik meg: négy a Nemzeti Meg- mentési Fronté, a jelenlegi kormánypárté, kettő a nacionalista RNÉP-é és egy-egy a Demokratikus Agrárpárt s a Demokratikus Konvenció zászlaja alatt került be. Érdekességként említjük, hogy a kommunista időkkel ellentétben — egyetlen nő, munkás vagy földműves sem szerepelt a listákon. A többséget a mérnökök (gépész, agrár, faipari) alkotják; van két tanár (de egyik sem humán szakos), két lelkész (református és ortodox), három orvos, egy gyógyszerész, közgazdászok, technikusok. A megválasztottak személyes adottságait, képességeit ismerve a szalontaiak bizalommal tekintenek városuk szebb jövője felé, remélve, hogy a most megválasztottak nem bocsátkoznak párt-, nemzetiségi vagy vallási vitába, hanem mindannyiuk javára cselekszenek. Dánielisz Endre Kivégzettek Kubában szerdán kivégezték azt a két férfit, akik — hét társukkal együtt—még januárelején megpróbáltak kiszökni a szigetországból, s eközben meggyilkoltak négy rendőrt. A most kivégzettek és társaik január elején hajót akartak szerezni a Havannától 15 kilométerre lévő Tarara kikötőjében, hogy azzal az Egyesült Államokba menekülhessenek. Mikor kísérletük kudarcot vallott, a csoport tagjai lelőtték az előzőleg foglyul ejtett négy rendőrt: közülük három azonnal életét vesztette, negyedikük pedig múlt vasárnap hunytéi. (MTI) Áramkimaradás volt a kormány ne gyedben. De azóta újra van feszültség. AfA ^MAGYAR ismerik önök a magyar hitel bank rt. ÍHITEL DEVIZASZÁMLA-KAMATAIT? ■BANK RT 1992. február 17—23. DevizaLátra Lekötött betétek nem szóló 1 hó 2 hó 3 hó 6 hó 9 hó 12 hó USD 3 311/16 311/16 311/16 313/16 4 4 3/16 DEM 5 91/4 91/4 91/4 91/4 93/16 9 3/16 CHF 4 615/16 7 7 7 615/16 615/16 GBP 7 101/8 101/8 101/8 10 10 913/16 ATS 51/4 93/8 93/8 9 3/8 91/8 91/16 91/16 ITL 4 1011/16 1011/16 1011/16 1011/16 1011/16 1011/16 FRF 4 9 9 9 9 9 9 Leköthető legkisebb összeg 500 USD, illetve annak megfelelő más devizanem! Nyisson MHB devizaszámlát! Kamatozó befektetés! Kérdőjelek Jobbról vagy balról? Már-már nyilatkozatháború bontakozik ki arról, van-e, s ha igen, milyen mérvű a jobb- vagy baloldali szélsőségek veszélye ma Magyarországon. Van olyan vélemény, hogy az állítólagos „balos” veszély százszor nagyobb, mint a „jobbos”. Mások nem tartják reálisnak a baloldali szélsőségek előretörésével való riogatást. Időszerű a kérdés? A „ballos” vagy „jobbos” veszély mesterkélt méricskélésénél sokkal fontosabb, hogy beismerjük: a mai, feszültségekkel, nehézségekkel teli belső helyzet kedvez a szélsőséges demagógiának, öltöztessék azt bármilyen színezetű szólamokba. A demagógokat bátoríthatja, ha valamely politikai erő nem vagy nem elég erőteljesen határolja el magát tőlük. Teret nyerhetnek akkor is, ha az országgyűlés munkájának ismert problémái miatt a parlamenten kívüli szerveződés a szélsőségek irányába tolódik el. Veszélyforrás — miként a győri fasiszták példája is mutatja —, ha az újnácik külföldi támogatásra is számíthatnak. Rendőrért kiáltsunk? Az ügy elsősorban politikai-gazdasági természetű. A szélsőségek megjelenésének és hangoskodásának okai a szociális viszonyok, az élet- és munkakörülmények javításával küszöbölhetők ki. Másodsorban kemény politikai küzdelmet kell vívni a bármely irányból fenyegető veszélyek elhárításáért, s ez főleg a parlamenti pártok felelőssége. De ha a szélsőségek fellépése már alapvető nemzeti érdekeket sért, akkor a törvény súlyával kell eljárni velük szemben. Tehát? Érzékenyen és felelősen reagáljunk mindenre, ami szélsőségek irányába taszíthatná az országot. Ez ilyen egyszerű. És ilyen bonyolult. Ferenczy-Europress Forró fürdő E. T.-nek A bolygónkra érkező földöntúli lényeket (E. Т.-éket) forró fürdő, friss étel és kényelmes ágyak várják majd egy különleges nagykövetségen. Legalábbis ezt ígérik egy különc francia szekta tagjai, a raeliánok. A szektát Franciaország délkeleti részében alapította egy volt újságíró, aki svájci mérnököket bízott meg a nagykövetségi épület megtervezésével. A nagykövetséget különben Jeruzsálem közelében remélik felépíthetni. „A szekta húsz tagja és egy delegátus fogja 24 órás váltásban fogadni barátainkat, akik a 2000. évtől békés úton érkeznek majd” — jelentette ki a szekta szóvivője, aki csak mint Jean- Pierre mutatkozott be. Elmondotta még, hogy a nagykövetség egy része csészealj formájú lesz, automatikusan nyíló tetővel a földöntúli látogatók fogadására. A szekta 1973-ban létesült és azóta— saját állítása szerint — harmincezemél is több híve van a világ minden részében. Azt állítják magukról, hogy már kapcsolatban vannak a földöntúli lényekkel, akiket „Heloi- mok”-nak neveztek el. A szóvivő végül azt állította, hogy folyamatban vannak a tárgyalások az izraeli kormánnyal a nagykövetség felépítéséről. (MTI) Honecker-humánum Az orosz kormány amellett van, hogy szállítsák be Erich Honeckert, az egykori NDK volt vezetőjét egy moszkvai klinikára. Honecker, aki tavaly december óta Chile moszkvai nagykövetségén tartózkodik, sürgősen orvosi kezelésre szorul — nyilatkozta pénteken Borisz Kolo- kolov orosz külügyminiszterhelyettes. — Ellátása emberi kötelességünk — fűzte hozzá. Honecker további sorsát illetően Chilének és Németországnak kell egymással megállapodnia, mivel Honecker Chile moszkvai nagykövetségének vendége. Chile időközben hivatalosan kérte az orosz kormányt, hogy emberiességi okokból engedélyezze a 79 éves expolitikus Chilébe történő kiutazását. Címünk: MHB Békéscsabai Fiók, Békéscsaba, József A. u. 2—4. Telefon: 28-177. Pénztári órák: 8—13 óráig. Mindennap feladhatja 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen és telefonon is feladhatja 8— 16 óráig. Hívható telefonszámunk: 25-173. KÉTSZOBÁS, ebédlös lakás sürgősen eladó. Érdeklődni: vasárnap délután, Békéscsaba, Haán L. téré. 1/3. NEMZETKÖZI és belföldi fuvar- szervezésben jártas, gyakorlott munkatársat keresünk. Jelentkezni: a 21-833/123, 140 telefonon munkanapokon, 8—16 óráig. BÉKÉSCSABA, Petőfi u. 6. sz. alatt lévő élelmiszerüzlet kiadó. Érdeklődni: ahelyszínen. CSINOS, fiatal hölgyeket keresünk nyugati bárba konzumálni. Szállás és kiutazás ingyenes. Magas kereseti lehetőség. Érdeklődni: a 06 (72) 10-636-os telefonon, mindennap 17—18 óráig. SZILFID amerikai karcsúsítószalon Békéscsaba, Baros u. 5. (volt Lenin út), telefon: (66) 25-964 alatt áll a rendelkezésére 7 amerikai géppel. Külön szolgáltatásként mélymeleg radikális fogyasztó nyolcadik készülékkel. Első alkalommal ingyenes. Aki bérletet vásárol (10-et fizet 11 -et kap; 3800 Ft) ajándékként 1 doboz Ultra Diet Quieket kap vagy ez a hirdetés 500 Ft-ot ér. Szülés után különösen ajánlott. Orvosi aku- punktúrás kezelés helyben, külön is kérhető. ÖSSZEKÖLTÖZÖK! Csendes helyen, jó állapotú, régi nagy ház, áron alul eladó. 2 fürdőszobás, vízzel, gáz beköthető, sok új melléképülettel. Érdeklődni: szombat, vasárnap 10—15 óráig. Békéscsaba, Csenged u. 5. KOMONDORKÖLYKÖK eladók. Magyarbánhegyes, Honvéd u. 2.