Békés Megyei Hírlap, 1992. február (47. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-13 / 37. szám
о 1992. február 13., csütörtök GAZDASÁG Ms megyei hírlap Mit hoz a holnap? Beszélgetés Uhrin János téeszelnökkel Kitalálni sem lehetne találóbb szemléltetést, mint a Kamuti Béke Mgtsz irodája. A régi, toldozott, foltozott parasztház, a rosszul berendezett szobáival pontosan olyan, mint a legtöbb téesziroda szerte a megyében. Közvetlenül mellette az 1986 óta épülő, ízlésesen megtervezett téeszközpont, mely befejezetlenül,üresen tátong. Parkinson úr törvénye ezúttal megint bizonyságot nyert: ha a cég felépíti a modern irodaházát, attól kezdve gyakorlatilag halálra ítélt vállalkozásnak tekinthető. Uhrin János elnök nem nosztalgiázik a múlton, a napi feladatok önmagukban kitöltik a 24 óráját: ■— Az idei év történelmi sorsfordulója lesz a magyar falunak. Atruházhatatlan felelősségünk, hogy a szövetkezet a legkisebb áldozatokkal működjön, dolgozzon mindaddig, amíg minden talpalatnyi földnek névre szóló tulajdonosa lesz. Lehetőleg veszteségmentesen kellene átevezni a túloldalra. De hogy mit hoz a holnap, lehetetlen megjósolni. —Az elmúlt két-három évben a téeszelnökök, az agrárértelmiségiek vörös posztók voltak a kormányzó pártok szemében. Az elmúlt hetekben azonban hangsúlyváltozás történt. A mezőgazdasági minisztérium képviselői a szövetkezeti vezetők hozzáértéséről, felelősségéről kezdenek nyilatkozni. Mit szól ehhez? A hatalom rádöbbent — Sárossy államtitkár úr a napokban Orosházán kijelentette: a magyar mezőgazdaság komparatív előnyeit—amelyek jórészt a nagyüzem méretű termelésből adódnak — meg kell őriznünk, különben komoly gondjaink lehetnek az agrárágazatban, az ország élelmiszer- ellátásában. A minisztárium rádöbbent a valóságra. A „farmer- magyarország” önmagában nem lehet megoldás. Eddig a vezetőkkel szemben bizalmatlanságot ébresztettek — ,,a” téeszelnök lopott, csalt, hazudott, kiszívta a falu vérét —, most pedig arra kémek bennünket, hogy tárjunk fel altemetívá- kat a tagság elé. Sőt, az esetleges tévedésekért felelősséget mindinkább a szövetkezeti vezetők nyakába varrják... —Érdekes, mondhatni váratlan a fordulat. Az érvényben lévő kárpótlási, szövetkezeti törvény, és az átmeneti törvény a földek feldarabolását célozzák meg, sugallják az egyéni gazdálkodást. Nincs itt ellentmondás? Ezek a jogszabályok sokszor önmaguknak is ellentmondanak. De tény, hogy a döntés az egyes embereken múlik. — Véleménye szerint Kamuion valamilyen nagyüzemi méretű gazdasági egység megma- rad-e vagy jönnek a törpefarmok? — A már említett törvényeken kívül a különböző adójog- szabályok is az egyéni munkára sarkallnak a nagyüzemi keretben végzett mezőgazdasági tevékenységgel szemben. A személyi jövedelemadó szerint 750 000 forint árbevételig adómentesek a kistermelők, a földadómentesség széles körű számukra. Egyszóval óriási helyzeti előnybe hozták az egyéni gazdákat. Jönnek a nadrágszíjak? — Mégis mire számít Kamuion? — Szövetkezetünknek 2834 hektár saját tulajdonú szántója van. Valószínűsíthető, hogy 800—850 hektár kárpótlási földtulajdoni igényt jelentettek be. Kétezer hektár marad majd arra a földalapra, amit az átmeneti törvény alapján a mostani tagok között nevesíteni kell. Egyébként a teljes területünkből 1300 hektár van a tagok résztulajdonában. Ebből 290 hektárt kértek ki eddig saját használatra. De, hogy mi lesz az új tulajdonosok szándéka, azt senki sem tudja! Valószínűleg sokan haszonbérbe kívánják adni a szövetkezet jogutódjának. Ennek az lenne a feltétele, hogy ne alakuljanak ki nadrágszíj-parcellák. Ráadásul a haszonbérleti díj mértéke úgyszintén megjósolhatatlan. Mi 56 forintot fizetünk aranykoronánként, ami 2300 Ft/ hektáros földjáradéknak felel meg. — A szövetkezeti tulajdon nevesítésekor 30 aranykorona az egy emberre jutó törvényi minimum. Ez Kamuion átlagosan mekkora földterület? — 7400 négyzetméter, kisebb a háztájinál. — A vagyon felosztása mindenütt óriási feladat lesz. Nem fél attól, hogy veszekedéssé, végeláthatatlan civakodássá fajul az osztozkodás? — A törvény csak a keretet határozza meg, a felosztás néhány szempontját. Nehéz lesz igazságos döntéseket hozni. Ott vannak például a tagsági évek. Nem sok közük van a szövetkezeti vagyonhoz. Van, aki évtizedek óta tagunk, de 1970 óta nyugdíjban van. A ledolgozott idő már jobban kifejezi az itt végzett munkát. — A föld nevesítésekor átlagosan hány hektár juthat egy mostani téesztagra? — Nálunk 3—5 hektár.-—És mekkora vagyonra számíthatnak az emberek? — Összesen 785 tagunk van, a szövetkezet vagyona több mint 200 millió forint. Felét két éve nevesítettük. A maradék megint csak megfoghatatlan, mert az átmeneti törvény „behozta” azokat a volt tagokat, akik öt évig nálunk dolgoztak korábban bármikor. Ezek a jogosultak március 20-áig jelenthetik be igényüket. Nagyon erős saccal összejöhet mindösz- szesen ezer ember, akkor pedig 100—200 ezer forint jutna átlagosan fejenként a nevesített vagyonból, de jelentős szóródással. —A beszélgetésünk alatt lassan hozzászokok a minden bizonytalan, kiszámíthatatlan szituációhoz, de óhatatlanul továbbival kell szaporítanom a sort: hányán lesznek, akik valamilyen közös formában, nagyüzemi méretekben dolgoznak tovább? — Ezt sem lehet tudni. —Próbáljuk meg fölvázolni a lehetséges megoldásokat a termelőszövetkezetek eltemetése utáni időkről. — Alapvetően három kategóriába kell sorolni a nagyüzemeket. Az elsőbe azok a tőkeerős téeszek tartoznak, amelyek nyereségesek, jól funkcionálnak. Nekik a részvénytársasági forma egyértelműen jónak tűnik. A második csoport az úgynevezett átlagos, tizenkettő egy tucat gazdaság (mint például a miénk). Ezek nincsenek csőd előtt, de nyereséget sem tudnak felmutatni. Az eddigi formájukat — termelő típusú szövetkezet—nem szabad megtartani. A tagok minálunk a munkabérben voltak érdekeltek, álérdekeltek. Mindent saját szakáira kell működtetni, üzemeltetni, hogy egyénileg érezzék a felelősséget. Több megoldás lehet az egyéni és csoportos társulásokra. A harmadik kategória a csődbe jutott téeszeké, ahol az adósság elviszi a vagyont. Ezekben csak a föld marad. Érdekük a megegyezés — Személy szerint milyen megoldásnak örülne a legjobban? — Akkor lennék nyugodt, ha a sok kis magántulajdon nem jelentené a vagyon fizikai szétaprózódását automatikusan. A vagyontárgyakat viszont egyéni formában kell működtetni. — Megint oda lyukadunk ki, hogy a magyar falu döntés előtt áll, az érdekek összecsapásaiból „hajtépés" lehet és közben veszélybe kerül a többség számára perspektívát nyújtó megMunkahelyi értekezlet az állattenyésztőknél. Az arcok sok mindent elárulnak az emberekben lakozó feszültségekből Fotó: Kovács Erzsébet A terület egyharmada szárítatlan Sertéskrach után, búzahiány előtt? Nincs pénz még a tavaszi munkákra sem Uhrin János: Ma minden cseppfolyós, de nekünk most kell döntenünk Fotó: Kovács Erzsébet oldás. Van elég bölcsesség a magyar falvak népében? —- Remélem, hogy lesz. Hiszen az az érdeke mindenkinek, hogy egymás között megegyezzenek, ne pedig hosszadalmas, és költséges pereskedések sorozata induljon meg a vagyon nevesítésekor. •—A tulajdonváltás megnöveli az amúgy is riasztó méretű munkanélkülisget a községekben. Önöknél nem kell ettől tartani? — A mi téeszünk körülbelül 150 embert „cipel”, akiknek havi jövedelmet adunk, tehát biztosítjuk a megélhetését. Mert ha tagadják, ha nem, a téesz nem utolsósorban létbiztonságot, biztos munkát jelentett az embereknek. — Mindezek ismeretében milyen a falu hangulata? — Óriási a várakozás, a feszültség. Sorra jönnek az emberek és kérdezik: megmarad-e a munkahelyem vagy sem? Ha jön a tavasz dolgozom-e vagy sem, lesz-e fizetésem vagy sem? Gyalázkodás és elégtétel — Egyesek szerint a mező- gazdasági nagyüzemek gazdasági helyzete politikai okok miatt rosszabb, mint lehetne... — Csak annyit tudok, hogy irdatlan terheket zúdítottak a téeszekre. Nekünk tavaly 29 millió forint veszteségünk volt. Pedig dolgoztunk, és nem rosz- szul. Az időjárást hagyjuk. De néhány érdekes számadat: 1990-ben a működésünkhöz szükséges banki költség 10 millió forint volt, 1991-ben majdnem 30! Tehát 18—20 millió forintot csak a bankoknak robotoltunk. Két éve a növénytermesztés —a költségek levonása után — 64 millió forintot hozott, tavaly 26-ot, annyival drágább minden. A mezőgazdasági termékek felvásárlási ára persze marad a régi. Energiára ’90-ben 21 millió forintot költöttünk, tavaly 28-at, sokkal kisebb fogyasztás mellett! — A hosszú beszélgetésünk során egymást sorjázták a gondok, problémák, a megválaszolatlan kérdések. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a falvak sorsfordító éve a legjobb szándékkal is tragédiák ezreit, tízezreit (?) hozhatja magával. Önből mégsem sértődöttség, a pesszimizmus áradt. —Ne értse félre, nem valamiféle vállveregetésre vagy elismerésre számítok — számítunk a hozzám hasonló agrárértelmiségiekkel egyetemben —, de a mi felelősségünk valóban nagyon nagy. Mint mondtam, két évig bennünket „lezöldbáróz- tak”, lecsalóztak, és nem tettek különbséget a becsületes szakemberek és azok között akik erre valóban rászolgátak. Ma minden cseppfolyós. Nekünk most kell lehetőleg jó döntéseket hozni és legjobb tudásunk szerint segíteni az embereket, hogy saját érdekeik szerint dönthessenek a sorsukról. Ha ebben hasznukra lesznek a mostani vezetők, akkor az önmagában megfelelő elégtételt jelent a méltatlan gyalázkodásokra. Lovász Sándor Az egyre szaporodó jósdák és horoszkópkészítők korában is alaposan fel kell kötni a fehérneműt, ha valaki megpróbálkozna a mezőgazdaság idei működési feltételeinek valamiféle prognózisával. Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen a lassan és bizonytalan végkimenetellel változó tulajdonviszonyok, a felbomló hagyományos termelési szerkezetek, a kereskedelmileg fontos államokkal való kapcsolatok megszűnése nem sok jóval kecsegtet. — Mit hoz az 1993-as esztendő — tettük fel a kérdést dr. Kruzsic Pálnak, a Békéscsabai Állami Gazdaság vezérigazgató-helyettesének. — Valószínűleg sok jót nem tartogat ez az év. Erős termelésvisszaesés, növekvő munkanélküliség jellemzi majd ’92-öt, amely a régi rendszerek lebontásának éve lesz. Ennek velejárója sajnos az is, hogy a régebben monopolhelyzetben lévő—ám mára csődbement—kereskedelmi mammut- vállalatok helyét elfoglalja az a többtízezer kisvállalkozás, amely tőke nélkül nem valódi résztvevője a kereskedelemnek, hanem sokkal inkább csak árfelhajtó szerepe van sajnos. Csak egy példát: a külkereskedők közül csak az AGRIMPEX-nek nincsenek anyagi gondjai. —Ha már a külpiacnál tartunk mit érdemes idén a kereskedőknek felkínálni? — Elsősorban búzát, de azt minden mennyiségben. Igen jó ára lesz, ha egyáltalán a kormánybiztos ad rá kiviteli engedélyt. A várható kaotikus helyzetet sejtetni engedi az a tény, hogy idén a leggyengébb В-2-es minőségűre érkezett 7200Ftlt-ás vételi ajánlat, addig tavaly a legjobb All-esért 500-5500forinton fizettek. Napraforgóra kétféleképpen köthetnek szerződést, vagy fixárasként a tavalyi világpiaci ár szint 75 százalékán, vagy bizományosi forgalomban, ahol a limit árszint feletti esetleges többlet 70%-a a termelőé. Kukoricára senki nem köt szerződést. A102 dollár!tonna határparitásos ár a bizonytalan FAK-fizetési teljesítés mellett jelenleg nem vonzó. Olykor 3-4 hónapba is beletellik míg az eladó onnan pénzt lát, s az alacsony kamatok mellett az eladási ár reálértéke 500-550 Ftitra jön ki. A jövő azonban mindenképpen a keleti piacoké. Elég ha belegondolunk abba a fénybe, hogy Kelet-Európábán a vetésterületek drasztikusan csökkentek. A búzáé a régebbi egyötödére(l) esett vissza, s Romániában a megszokott 5%-át, Ukrajnában 10 százalékát vetették be kény ér- gabonával. — Idehaza milyen esélyekkel számolhatnak a termelők? — A világpiac sok mindent meghatároz. Emellett érdemes szólni a cukorrépa új felvásárlási rendjéről. A termés 80-90 százalékát kvótarendszer alapján veszik át. Az ,A" kontingensben előre szerződött mennyiséget vásárolnak, a többletet a ,,B” kvóta alapján 20 százalékkal olcsóbban. Emellett létezik a szabadpiac is. A tej értékesítése várhatóan kedvezőbb lesz a gazdák szempontjából. Nagy hiba volt felülni a tejipar által sugallt prognózisnak. Ma már tejhiány van, nem túlkínálat. A magasabb felvásárlási ár és a tejelő szarvasmarhaállomány nagymérvű csökkenése a termelői oldal pozícióját erősíti. A vágóállat-tartók a megtizedelt törzsállomány és a kisebb szaporulat következtében létrejövő hiány miatt magasabb árra számíthatnak. Az persze nagy kérdés, mennyi kukorica marad meg az export után Magyarországon. Sajnos egyáltalán nem biztos, hogy marad elég takarmány az országban. —Eddig csak a konkrét lehetőségekről beszéltünk, az azonban mindenki előtt világos, hogy minden üzletből csak úgy lehet valami, ha a termelő nem megy tönkre, s nem válik működésképtelenné. Ehhez azonban pénz kell... — Olcsó poén lenne, ha azt mondanám: ez a legkevesebb. De félretéve a tréfát, az tény, hogy a bankok óvatosak, s a bizonytalan pénügyi helyzet nem kedvez a hitelek odaítélésében. Úgy gondolom, hogy beruházási kölcsönt továbbra sem szabadfelvenni, ám némi forgóeszköz-hitelt elbírhat a mezőgazdaság. Am az ágazat pénztelensége azért tragikus, mert még arra sincs elegendő pénz, hogy a tavaszi munkákat megfelelő szinten elvégezhessék a gazdaságok. A megye szántóterületének egyharmadát(l) még nem forgatta meg az eke, a tápanyag-visszapótlás a nullával egyenlő. — Akkor csak a túlélésért küzdhet a megye mezőgazdasá- ga? —Talán meglepő, de mindezek ellenére szerintem már látni a jeleit egy kedvezőbb helyzetnek. Azért vagyok derülátó, mert a kényszerű költségcsökkentés miatt jobban elkerülhető a veszteség. Nagyon remélem, hogy rövid időn belül a tulajdonviszonyok átalakulnak, és ezek után létrejönnek az új típusú 5-15 tagból álló szövetkezetek. Ezek várhatóan tevékenységkör szerint specializálódnak, pl.: kertész, hústermelő vagy gépész. A cél ezzel együtt világos: véget kell vetni a mezőgazdaságok iparszerű tagozódásának, helyette a természet rendezettségével harmonizáló struktúrát kell újra kialakítani. Kőhalmi Endre
