Békés Megyei Hírlap, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-09 / 7. szám
1992. január 9., csütörtök HAZAI TÜKÖR iRÉKÉS megyei hírlap KÁMbésGYEMÁNT I 5 - <íт,Щ]и Ok is szállnak rendelkezésünkre Olvasóink írják Csurka István szülővárosát, Békést érte az a megtiszteltetés, hogy helyt adhat az MDF elnöke által szervezett szabadegyetemnek. A kéthetes kurzus alatt a bolsevista trükk felismerésével, a pufajkás-vetkőztetéssel és a kommunisták napról napra történő azonosításával ismerkedhetnek meg a hallgatók, akik között megtalálható az új baloldali Mc Carthy szenátor és Hoover egykori CIA-főnök is. *** Párját ritkító lázadást vert le vasárnap hajnalban 18 elítélt. A börtönőrök az elmaradó béremelés miatt lefegyverezték mosolyukat, majd nem sokat Tököltek, s fegyvereiket is átadták a raboknak. Az egyik smasz- szert idegösszeomlással kórházba is szállították, mert egyre csak szakszervezete állásfoglalását szajkózta. „Nesze semmi, fogdmeg” — rebegte órákon át. *** A kondorosi honismereti kör petíciót juttatott el a község ön- kormányzatához. Egybehangzóan állítják a tudós férfiak, hogy a település nevét Kondról kapta, aki azonban nem Árpáddal, hanem Tolbuchinnal vonult be az országba, tősgyökeres Oros(z) lévén. Kő— Humor Pincér, gratulálok a menühöz, és kérem adja ezt át a konyha személyzetének is. Nem vitás, hogy egész Londonban itt érzi az ember a legnagyobb tisztaságot. —Ha ön mondja uram, biztos így is van —feleli a pincér boldogan. —De miből gondolja ezt uraságod? — Mintha az ebédet is szappannal főzték volna. Néha azon tűnődöm, hogy ti, fiúk mi a fenéről tudtok annyit dumálni egymás között. — Például arról, amiről te, ha a barátnőiddel trécselsz. — Nem szégyellnek magatokat? A magyar mezőgazdasági repülés immár három évtizede szolgálja a termelést, a mező- gazdaság kemizálásának egyik legnagyobb végrehajtójává vált. Évente közel 5 millió hektáron végeznek kártevők, kórokozók elleni védekezést, műtrágyaszórást, valamint más kezeléseket. A légi növényvédelmi szolgáltatások nagy előnye, hogy a repülőgép a talaj felázásától függetlenül, és a növényállomány károsítása nélkül végezheti munkáját az év bármely szakában. A rizs növényvédelme például kizárólag légi úton történhet. A művelőutas növénytermelés is csak száraz körülmények között végezhető kedvező hatásfokkal. A nagy teljesítmény és a gyors munkavégzés lehetősége mellett nem közömbös tény a légi szolgáltatások költségtéAz adóhatóság 1992-ben kevesebb olyan adózóra számít, aki a szellemi tevékenységre vonatkozó adószabályok szerint fizeti személyi jövedelemadóját. Ennek oka nem az, hogy kevesebben dolgoznak e tevékenységi körben, hanem az új szabályozás. 1990-re vonatkozóan 115 ezer adózó vallott be szellemi tevékenységből származó jövedelmet, átlagosan évi 200 ezer forintos bevételről. Az idei évben alapvetően három fajta módon adózhatnak majd a szellemi tevékenységet folytatók. Azok, akik nem kívánnak élni a költségelszámolás lehetőségével, költségátalányként teljes bevételük 10 százalékát vonhatják le adóalapjukból, és ezen túl még évi 100 ezer forinttal csökkent- hetik bevételüket. nyezője sem. A megfelelő munkaszervezés és kiszolgálás mellett a repülőgép vagy a helikopter hasonló költségekkel, egyes Az évi 100 ezer forintos adóalap-csökkentő kedvezmény vonatkozik azokra is, akik a tételes költségelszámolást választják. A költségátalány-elszámolás eddigi rendszerét, vagyis azt, hogy 200 ezer forintig a bevétel 35, ezen felül pedig 60 százaléka számít adóalapnak, azok vehetik igénybe 1992- es jövedelmük elszámolásakor, akik az idei évre vonatkozó, de még 1991. december 31-éig írásban megkötött szerződéssel rendelkeznek. Ezek az adózók azonban nem élhetnek a 100 ezer forintos kedvezménnyel. Az idei esztendő legfőbb újdonsága az, hogy a szellemi tevékenységet folytatók igen nagy része valószínűleg a tételes költségelszámolást választja. Az alapvető szabály ebben az munkaféleségek esetében kisebb anyagi ráfordítással üzemeltethető, mint a földi növényvédő gép. esetben az, hogy az adózó a jövedelemszerző tevékenységével közvetlenül összefüggő kiadásait vonhatja le bevételeiből. Ebben sem az adóhatóság, sem az adózók nem rendelkeznek még megfelelő gyakorlattal. Az egyik szabály, hogy 20 ezer forint alatti tárgyak értékét egy összegben, az ennél nagyobb értékű eszközök értékét pedig éves megosztásban évente, maximum az eszköz értékétől és jellegétől függően 33 százalékig vonhatja le az adózó. A saját gépkocsi használatánál az adózónak útnyilvántartást kell vezetnie. A megtett kilométerek alapján kilométerenként 6,5 forintot számolhat el az adózó, ezen felül levonhatja még a megtett kilométerekre vonatkozó benzinköltséget is, számla ellenében. A repülőgépes szolgálat kifejezetten mezőgazdasági célokra gyártott lengyel M—18-as Dromader repülőgépe, amely elsősorban a nagy kiterjedésű sík vidékeken, főleg szántóföldi kultúrákban használható „Szellemi” adó ✓ Újdonság: tételes költségelszámolás anuár, február, itt a nyár. Tréfás, bölcs mondóka. Alighanem a szegény emberek találták ki, ők vigasztalták magukat azzal, hogy elmúlik egyszerminden tél. Elmúlik a mostani is, a rosszkedvűnk tele, csak ki kell várni, megszenvedni, s aki szerencsés, talán túl is éli. Pazarló a természet, sejtek millióiból kerül ki a győztes egy, amely majd viszi tovább az életet, s neki is számtalan veszélyen kell átbukdácsolnia, amíg a sorsa beteljesedik. Ám a modem társadalmakban mégis kialakul valamiféle biztonság, amely az egyénnek is ad esélyt arra, hogy tisztességgel élhessen, megélhessen a hazájában. Ott nem csak a kiválasztott keveseknek adatik meg a jog arra, hogy a maguk javára osszák szét a sokaság elől elorozott értékeket. Modem társadalmak, boldog országok. Volt egy álom, amikor mi is hihettük, hogy hamarjában a soraikba juthatunk. Gazdaságuktól akkor is még távol lettünk volna, de a nemzeti összefogás, a serény munka, az alkotó szellem jó hangulata kárpótolt volna sok mindenért, s példát mutathattunk volna, elsősorban önmagunknak, hogy miként lehet bepótolni az elfecsérelt évtizedeket. Álom, álom. Persze, ha hiszünk abban, hogy szabad nép tesz csoda dolgokat, akkor már „csupán” önmagunk béklyóit kell lerázni, s kiderülhet, hogy a mostani, fogvacog- tató éjszakáink is rossz álmok csupán. S akkor január és február után tavasz jöhet legalább, friss remény, s majd később a gyümölcsérlelő nyár. Ünnepeim utolsó morzsáit kiszórtam a madaraknak. Vidáman csipegetik a mák- és diódarabkákat, a megszáradt sütemények maradékát. Egy kis csemege nekik se árt. Szaporán ugrándoznak a megtöppedt havon, tartalékot gyűjtenek maguknak, hátha jön még a kutyára és a madárra tél. Kedves, jó barátom egy helyre kis etetőt eszkábált nekik, ott lengedez a házikó, az ablakom előtt lévő fenyőágon. Menetrend szerint járnak a terített asztalhoz az apró kosztosaim. Kora reggel a rigók jönnek elsőként, ők a földre szórt magvakat csipegetik. Nem sokkal később egy cinkecsapat folytatja a sort, aztán megérkezik egy gerlepár, és persze a verebek. Van egy piros madárkám, alighanem stiglic lehet, neki rendes szokása, hogy beül az etető közepébe, és addig el se mozdul, amíg jól tele nem ette magát. S közben persze a többieknek csiba, mert harciasán elkerget mindenkit. Jó nézni ezeket a csöppnyi teremtményeket, s bár a szeretet nagyon egyoldalú, hiszen ők rám se hederítenének, csak a magvak miatt járnak a kertbe, de így is erős kapcsolatot érzek velük. Kortársaim. Itt élünk, ki-ki a maga módján tölti be a hivatását: ők majd tavasszal dalolnak, én gyönyörködöm bennük. S a világ minden kincséért se zárnám őket rabságba, nem kívánom, hogy ennél jobban az enyémek legyenek, s szenvedések árán is a birtokomba jussanak. Talán nem illene bevallani, de álmélkodva figyelem az embereket is. Minden teremtett lény külön csoda. Aki ma születik, vajon milyen sors vár rá? Ugye jobb világot hagyunk nekik? Az idősek arcáról próbálom leolvasni az elmúlt évtizedek nyomait. Szép lányoknak és ifjaknak kívánok jó enerigákat, hogy őrizzék az életet, és próbálják megértő türelemmel nézni a felnőttek botladozásait: egyszer ők is felnőnek majd. Kit ma balsors üldöz, ne csüggedjen, holnapra talán fordul a világ. S akit tegnap még barátomnak hittem, őt se vakítsa el az ölébe pottyant szerencse, gondoljon inkább arra, hogy nagyon törékeny és gyorsan múló minden földi hatalom. arcos időket élünk, amikor elbizonytalanodtak, egymástól el is távolodtak az emberek. Ezért arról szóljon most a dal, --------hogy szükségünk van egymásra, és próbáljuk meg a jó tulajdonságokat is észrevenni és megbecsülni embertársunkat. Még akkor is, ha ez nagyon nehéz. A ndódy Tibor Morzsák Tanuljon a távolból! Van olyan egyetem, ahol a diákoknak nem kell rettegniük a zárthelyiktől, a katalógustól. A professzor Hágenban van, a tananyag gyakorlatilag egy számítógépen. A diáknak nincs más dolga, mint felkészülni a rendelkezésére álló segédanyagokból a féléves vizsgákra. Hogy hol, mikor, milyen ütemben sajátítja el a tudnivalókat? Mindenkinek a magánügye. Az idén ősszel kezdte meg az első szemesztert a Hágeni Távegyetemen az első harminc magyar közgazdászjelölt. Októberben avatták fel a Budapesti Távoktatási Központot. A nyugat-európai országokban már bevált tanulási módszerhez elsősorban az idegen nyelvekben jártas magyar diákok csatlakozhatnak. A teljes tananyagot „importáltuk”, de azt persze nem lehetett átvenni anélkül, hogy ne igazítanák hozzá a magyar sajátosságokhoz. A tapasztalatok ma még igen szegényesek, annyit azonban már most is látnak a szakemberek, hogy ez a módszer előbb- utóbb felválthatja a halódó leve- lezős képzést. Talán még a nappali tagozatnak is versenytársa lehet a TEMPUS-program keretében folyó távoktatás, hiszen a diákok ezen az „egyetemen” nemzetközileg konvertálható diplomához jutnak és magasszintű szakmai nyelvtudásra tehetnek szert. (somfai) Ferenczy—Europress „Zsíros sikere” A Békés Megyei Hírlapban fenti cím alatt megjelent cikkre az alábbiakban kívánok reagálni. Igen tisztelt Zsíros úr! Egy kérdést szeretnék Önhöz intézni a nagy nyilvánosság előtt. Először is tisztázandó az a tény nyilvánosan, miszerint egy törvényesen megválasztott országos vezetőség a lefektetett és az országos nagyválasztmány által elfogadott pártalkotmány 4. paragrafus (2) bekezdésében foglaltak a mérvadók, miszerint a tagok pártfegyelem alatt állnak, kötelesek végzett munkájuk során a párt szerveinek, vezetőinek utasításait lelkiismeretesen követni. A fenti paragrafus értelmében az ezt megszegő párttagot az országos elnökség, az országos vezetőség kizárhatja a pártból. Ezért Ónt az alkotmány ide vonatkozó pontja értelmében kizárták a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt soraiból. A központi vezetőség 52 főből tevődik össze és szavazáskor 40 fő vezetőségi tag úgy voksolt, hogy Ön, Zsíros úr a párt tagjaként ne tevékenykedjen tovább. Mindezek után joggal kérdezhetem, kinek a nevében, milyen jogcímen és aláírással hívta meg Ön pártunk megyei nagyválasztmányát vagy annak egy töredékét? Szerintem egy kizárt párttag nem lehet megyei vezető, s ilyen minőségben tovább nem intézkedhet, mert ez törvénytelen, s jogtalan. Kérem magyarázza meg azt a hamis állítását is, hogy Békéscsabára ment el a nagyválasztmány többsége, és a békési választmány sikertelen volt. Ugyanis én úgy tudtam eddig, hogy 110 választmányi tagnak a fele 5 5 fő. Békésen pedig 66 választmányi tag tette le voksát a törvényesen megválasztott új megyei vezetőségre. Továbbá úgy nyilatkozott Ón a sajtónak, hogy Békésen a délutáni nagygyűlésen tartották meg a nagyválasztmányt, ez az állítása is nagyon hamis, valótlan. Ezért kérem Önt, tisztelt Zsíros úr, a fentieket tudomásul venni szíveskedjen és a közeljövőben ilyen és ehhez hasonló félreinformá- lástól mentesítse a magyar parasztságot s a tisztelt olvasókat. Simon Árpád, ______________________________________ Orosháza M egbecsült nyugdíjasok A Békés megyei távközlésben, a szarvasi üzemnél dolgoztam 40 évet. Két éve nyugdíjas vagyok. A nyugdíjam elég a megélhetéshez, de mivel értéke gyorsan csökken, így a jövőre nézve nem nyújt kellő biztonságot. Ezen segít az a szociális gondoskodás, amelyet a Szegedi Távközlési Igazgatóság, élén Vojnár László igazgató úrral, részünkre biztosít. Az elmúlt évben egy alkalommal néhány ezer forint értékben pénzbeli segítséget, húsvétra sonkát, karácsonyra 3 ezer forint értékű élelmiszercsomagot juttattak el hozzánk. Az évi szokásos nyugdíjastalálkozón (a Békés Megyei Távközlési Üzemnél) megvendégeltek bennünket. Mindent úgy hajtottak végre, hogy nem kellett érte folyamodni, kérni. A pénzt postán küldték el, a természetbeli juttatást lakásunkra juttatták. Ehhez járult még a postai és távközlési dolgozók részére biztosított hűségcsekk. Ez a ledolgozott évek arányában havi 1000— 1800 forint közötti összeggel segíti az utóbbi két évben nyugdíjba vonulókat, így engem is. A csekk az ország bármely postahivatalában személyesen beváltható. Ezek a juttatások, túlmenően anyagi értékükön, olyan példaértékűek, hogy követendőnek tartom őket. Véleményem szerint megérdemli a távközlés vezetősége, hogy eredményes, jó szociális tevékenységük nyilvánosságot kapjon. Munkájuk nyomán nyugdíjasaink olyan gondoskodásban részesülnek, amely biztonságot, jó érzéseket, nyugodt öregkort biztosít részükre. Dobruczky István, Szarvas A jászberényi Elektrolux Hűtőgépgyár — az egykori Lehel — állatkertjében gólyatelelőt létesítettek. A mezőgazdasági munkák során balesetet szenvedett gólyák részére az állatkert mesterséges tavának szomszédságában alakítottak ki az ittrekedt madaraknak telelésre alkalmas helyet FÉNYMÁSOLÓK, TV-К, VIDEÓK, MANAGERKALKULÁTOROK 1.000-30.000 Ft ARKEDVEZMENNYEL SZAKÜZLET: BP. XIII., VÁCI ÚT 6. TEL. : 166-7032,166-7449