Békés Megyei Hírlap, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-09 / 7. szám

iRÉKÉS MEGYEI HlRLAP­A XVIII. század végén épült Szeghalmon a református presbitérium épülete Az oldalt írta és szer­kesztette Nagy Ágnes. Fogadóóra: Szeghalom, városháza, csütörtökön­ként 10 és 12 óra között. Telefon: (66) 27-844 Beszélik... „Milliomos” családok Vésztő. — Csaknem 500 két- és többgyermekes család kapott gyermekenként ezer forint se­gélyt a karácsonyi kiadások enyhítésére. Mivel csaknem 1 millió forintot osztottak szét még gyertyagyújtás előtt a csa­ládok között, akár milliomosok­nak is nevezhetik magukat (így együtt) a többgyermekesek... Táncos tábor Szeghalom. — Edzőtábort rendeztek a közelmúltban a művelődési központban a for- mációs tánccsoport tagjainak. Egy kassai koreográfus, Otto Böhm tanította be a fiataloknak azt a standard koreográfiát, melynek lépéseivel reggel 8-tól délig, majd délután 2-től 6-ig is­merkedtek a csoport tagjai. Ter­mészetesen az intenzív felké­szülést további próbák követik, amelyeken még finomítják a ta­nultakat a táncosok. Idősek nem adóznak Füzesgyarmat. — A képvi­selő-testület nemrég fogadta el a magánszemélyek kommunális adójáról szóló rendeletterveze­tet, mely szerint az idén lakáson­ként 500 forint adót fizet a lakos­ság. Mentességet a hetven éven felüliek élveznek. Szomorú rekord Szeghalom. — A Békés Megyei Munkaügyi Központ Szeghalmi Kirendeltségén már­ciusban 1190 munkanélkülit tar­tottak nyilván. Ez a szám jelen­leg 3496. A kirendeltséghez tar­tozó 11 település közül Vésztő áll az élen, itt 960-an, Szeghal­mon 646-an, Körösladányban pedig 506-an vannak munka nélkül. Fáradozását köszönik Füzesgyarmat. — A napok­ban a polgármester, Bökfi János —mintegy 300 óvodás nevében — mondott köszönetét csaknem negyven évi, áldozatos munká­jáért Pécsi Istvánná vezető óvó­nőnek nyugdíjba vonulása al­kalmából. (Áz óvodavezető Bakonyi Lajosné lett.) Fél év haladék? Körösladány. — Az önkor­mányzati képviselő-testület tag­jai nemrégiben megtartott ülé­sükön úgy döntöttek, hogy ez év első felében nem vetnek ki kom­munális adót. Fél év múlva is­mét visszatérnek a kérdésre, s az akkori anyagi helyzettől tes­zik függővé a helyi adó beveze­tését. SZEGHALOM ÉS KÖRNYÉKE Új év, új Első munkanapján, január 2- án kértük Szeghalom — testület által még meg nem erősített — megbízott jegyzőjét, dr. Szente­si Károlyt arra, hogy mutatkoz­zon be a Szeghalom környéki oldal olvasóinak. Néhány perc alatt kiderült, sokaknak nem is kell bemutatni őt, hiszen... De ezt mondja el maga! — Egy Pest megyei telepü­lésről, Nagykátáról érkeztem haza. — Ezt hogy értsem ? — Mielőtt Nagykátára kerül­tem, húsz évig láttam el Füzes­gyarmaton a vb-titkári teendő­ket, aztán hárman pályáztuk meg a jegyzői pozíciót. Nem én nyertem. Azóta csak a hétvégé­ket töltöttem itthon. Az állandó utazgatás bizony előbb- utóbb felőrölt volna, úgy­hogy amikor hallottam, hogy a szeghalmi jegy­zőasszony anyai örömök elé néz, s itt jogtanácsost keresnek, benyújtottam a pályázatomat. Azt mond­ták, bedobnak a mély víz­be: az első naptól nekem kell ellátni a jegyzői teen­dőket. — Hogy esik az úszás? Nem túl mély a víz? — Nem sokat mondha­tok egyelőre, hiszen még csak az apparátus tagjaival ismerkedtem meg. Egy biz­tos: nem akarok fejjel a fal­nak menni, felforgatni min­dent. Hasonló nagyság­jegyző rendű településről jövök, meg­próbálom kamatoztatni azt, amit ott tapasztaltam. Meggyő­ződésem, hogy Kertészszigettől Budapestig mindenütt lehet újat, jobbat tanulni. — Szeghalom többek között maratoni testületi üléseiről hí­res... — Egy ideig így volt ez Nagykátán is, aztán rövidebbek lettek az ülések. A dolog nyitja: a megfelelően előkészített napi­rend. Ez a szándékom itt is. ;— Akkor hát eredményes munkát kívánok! (...Ezúton gratulálunk a város jegyzőasszonyának, dr. Pénzely Erikának az egészséges kis­leányhoz, akinek a napokban adott életet.) Az utolsó cseppre sem futotta ...Mármint arra a cseppre, melytől betelik a pohár. Mert nem hogy az emeleti lakások csapjaiból, de még az utcai ku­takból sem tudtak kirimánkodni egy pohárra valót a derék szeg­halmiak, bármennyire szerettek volna. A vízmizéria december közepéig tartott, mígnem „te­temre hívták” az illetékeseket: a képviselő-testület döntése úgy szólt, mielőbb egyeztető tárgya­lást kell összehívni az érintet­tekkel. Arról nincsenek infor­mációink, hogy a „csúcstalálko­zón” — víz híján — mivel ned­vesítették a vita hevében kiszá­radt torkukat a résztvevők, de hogy az eszmecsere eredmény­nyel járt, ezt úgy hiszem, senki nem vitatja a városban... S hogy miről tárgyaltak e nevezetes dél- előttön? Például a krónikus víz­hiány okáról. Az eseményeket visszapörgetve kiderült, hogy e nehéz napokon sorozatban je­leztek csőtöréseket, melyek kö­vetkeztében jelentős mennyisé­gű víz folyt el. Döntöttek tehát arról, hogy a hibákat a lehető legrövidebb időn belül ki kell javítani. Ezen túl három kút üzembehelyezéséről is határoz­tak... Az eredményt már tudják. Hogy miért kellett ehhez egyez­tető tárgyalás? Láthatták kedves olvasóink: mert az a bizonyos csepp... Az hiányzott a pohár­ból... A harmadikról dobta ki a mosógépet Akik mostanában figyelem­mel kísérték a Szeghalom kör­nyéki oldalakat, láthatták: cso­dák pedig e térségben is vannak. Többen ufók megjelenéséről számoltak be, s most egy olyan asszonnyal ismerkedtünk meg, aki... Olvassák csak a szeghalmi Kiss Béláné történetét ! „Két éve vettem észre, hogy valami nincs rendben velem. A villanyégők szétrobbannak, a televízió képe elmegy, a mosó­gép leáll, de még a villanytűz­hely is megzavarodik, ha a köze­lébe megyek. Aztán mikor a munkahelyemen két számító­gép is csődöt mondott miattam, elmentem az orvoshoz... Vizs­gáltak itt is, ott is. Azt mondták, maguk mellé vesznek, hogy a magam módján én is gyógyít­hassak. ígérték, segítenek olyan embert találni, aki ért az ilyesmi­hez és megméri azt a valamit, ami bennem van. Vártam egy ideig, aztán mikor felém se jött senki, elindultam magam. Az energiafelügyelet egy kihelye­zett részlegénél végre fogadott egy szakember, aki szeptember­ben bemért... Azt mondta, ilyen bioenergiát az országban senki­nél sem tapasztalt és tanácsolta, próbáljam levezetni, a saját ér­dekemben. Igen ám, de nincs hol gyógyítsak! Ez a fizikus azt is tanácsolta, hogy — jobb híján — élő fát ölelgessek. Csakhogy engem már így is bolondnak tar­tanak. Különösen azóta, mióta a tv-t és a mosógépet kidobtam a harmadikról... Ismerőseimet, de még a férje­met is eredményesen gyógyí­tom. Segíthetnék másokon is, ha lenne egy hely, ahol fogadhat­nám a betegeket. Ez a lakás ki­csi. Ráadásul a két kisfiámat se szeretném olyan élményeknek kitenni, melyekhez nem elég érettek. Még akkor sem, ha örö­költék képessé­geim egy részét. Felragad rájuk a kanál, a villa, a pénz... Hogy én mit tudok még? Kanalat hajlítok, ha víz fölé teszem a kezem, az fel- melegszik... Per­sze ne gondolja, hogy ez egyértel­műen örömteli dolog, hiszen tv-t például nem is szeretek nézni, mert attól is töltő­döm. Akkor meg olyan érzésem van, mintha izom­lázam lenne. Té­len még csak el­vagyok, de nyá­ron! Volt, hogy egyszerűen rosszul lettem a nap­tól, mire hazaértem. És nagyon egyedül vagyok. Ha lennének hasonló képességekkel bíró tár­sak, akik segítenének, tanácsot adnának... Talán könnyebb len­ne.” Tisztelt olvasóink! Különö­sen ez utóbbi mondatokat aján­lom szíves figyelmükbe! A köz­vetítést örömmel vállaljuk! (Levelüket az oldalszerkesztő nevére küldjék, szerkesztősé­günkbe!) Ha hiszik, ha nem, ehhez a „mutatványhoz” nem kellett ragasztó itaé, közreadjuk „Ó, 10 évvel ezelőtt, míg sze­gény édesapám élt, nem tudtam, miért csinál annyi nadrágszíjat — párjával voltak felakasztva a borotvafenő szíj szomszédságá­ban. Ha keze ügyébe került egy darab szíj, rögtön nadárgszíjat készített. Amikor néhány éve meghalt, elégettem a szíjakat — minek az jelszó alatt... Pedig mostanában jó szolgá­latot tennének, mert kisnyugdí­jas lévén (hatezer-kettőszáz fo­rint a »nyögdij«) hasznát vehet- ném! Nem gondoltam akkor arra, miért is »gyártotta« őket csizmaszárból, s ki szolgált ak­tatáskákból. О már akkor érezte, szükség lesz egykoron ezekre! Hát eljött az az idő — ezt is megértük, hogy 40 év kemény munkája után »a megérdemelt nyugdíjból, a kormány nadrág- szíj-politikája nyomán nem le­het megélni...« Pedig mennyit beszélgettünk, hogy más az élet most, mint mikor édesapáék fia­talok voltak, »a múltban«. Eljött a múlt. Bizonyosan figyelte »onnan, fentről«, s haragszik, miért éget­tem el azokat a fránya nadrág­szíjakat. Most nem volnék gondban, váltogatnám őket. Mindig rövidebb-rövidebbet húznék a nadrágom korcába, s adnék fűnek-fának, szükség szerint. Adnék az uraknak is döntés előtt és döntés után! Uraim, van egy nadrágszíjam — több nincs —, már nem tudok rajta „eszkö­zölni” több lukat. Nehogy késő legyen uraim, segítsenek a nyugdíjasoknak! Tisztelettel: Borbíró Lajos” Továbbra is várjuk szeghalmi és Szeghalom környéki olva­sóink leveleit. írják meg véle­ményüket mindarról, ami fog­lalkoztatja Önöket. 1992. január 9., csütörtök Mi legyen a jókívánság? A fenyőfa halk neszezéssel hullatja meg­fakult tűleveleit. A díszek még fénylenek, a csengettyű hangja is a régi, de a csillagszó­rókat... Azokat már hiába próbálnám életre kelteni, s a gyertyákból is csak a csonkjuk maradt. Nem számít hányán ülték körül, s kit érdekel már, mennyi ajándékot halmoztak fel alatta: a fácska sorsa meg­pecsételődött. Immár útban van, szemetel, mehet. Végtelen szánalom fog el. Utoljára ak­kor éreztem így, mikor Vésztőn, a Szecsőtanyán búcsút intettem Szentesi Andrásnak. Csak állt a törékeny öregember rozoga tanyája udvarán, a végtelen fehér pusztaság kellős közepén. Lábánál az ajándékcsomag, melyet a békéscsabai 100-as ABC munkatársai küldtek karácsonyra, általunk. Nem akart „kö- nyöradományt", mert „van mit enni, ad a fád., de mikor látta, hogy terepjárónk kifelé szánkázik a tanya udvarából, mégis lehajolt a küldeményért. Hóna alá vette, s elindult befelé, a leírhatatlanul romos tany ácska egyetlen fűtött szobájába, hogy magára zárja az ajtót, s megnézze „kincseit". Talán egy szé­gyenlős könnycseppet is elmorzsolt a szeme sarkából, melyet a meghatottság?—nem, a goromba szél csalt elő... Most, hogy nézem a „csont-bőr” fenyőcske szelíd elmúlását, azon gondolkodom, mi jót kívánhattam volna a fázósan álldogá­ló öregembernek? Hogy legyen, ki rányitja az ajtót? De hiszen ha jönnek, csak rossz szándékkal teszik! (Legutóbb egy hete verték — igen, verték! — el tőle az utolsó filléreit...) Vagy kívánjam mielőbbi szociális otthoni elhelyezését? S ha sikerülne is... Nem jár-e úgy, mint itt ez a fenyő, mely elszárad gyökérte le­nül? Vagy fohászkodjak enyhe télért, hogy ne kelljen annyi tüzelőt gyűjtögetnie a környékről? De hisz’ az egészségére még ennél is nagyobb szüksége van... Mert e nélkül, ott, a havas pusztán, ahová csak terepjárón jutottunk ki... Lám. Annyi min­dennek híján van a kis öreg, hogy teljesen tanácstalan vagyok. Mit kívánjak? Miként segíthetnék, hogy ne csak a sparheltben pislákoló tűz melegítse, hanem valami más is... Vállalkozni csak Vésztőn reménytelen? Talán már itt, írásunk első mondatában érdemes megcáfol­ni az állítást, melyet címünk su­gall. Mert nem mindenkinek, és nem feltétlenül Vésztőn re­ménytelen új vállalkozásba fog­ni. Igenis vannak, akik nem csak a talponmaradást, hanem a to­vábblépést is célul tűzik ki. Hogy milyen sikerrel? Erről fag­gattuk a vésztői Multimodul Mérnöki Iroda ügyvezetőjét, Kazinczky Gyulát. Szavai ma­gyarázatul szolgálnak arra is, miért éppen ezt a címet válasz­tottuk ez írás élére. — Lassan két éve, 1990. ja­nuár 18-án alakult meg a Multi­modul Mérnöki Iroda Tervező, Beruházó és Szolgáltató Betéti Társaság. Pontosan emlékezem, hiszen véletlenül éppen édes­anyám nevenapjára esett ez a dátum. Szándékunk az volt, hogy az építési, tervezési felada­tokon túlmenően a magánvállal­kozói szférában is jelen legyünk gerjesztő erőként. Tevékenysé­günk elsősorban a megye észa­ki, illetve északkeleti részére tevődik. — Sokan vállalkoznak e tér­ségben? — Aki az elmúlt években tu­dott kezdeni valamit, az már akkor elkezdte... Új vállalkozá­sokról bizony alig-alig tudok beszámolni. A pénzhezjutással van a baj. A bankok 20 százalék önerő nélkül szóba se állnak az emberrel. Vannak ugyan garan­ciaalapok, de ezek nemigen működnek. És ha sikerül is köl­csönhözjutni, azt kell mondjam, ezekkel a banki feltételekkel, melyeket vállalkozói hitelekre adnak, tilos vállalkozásba fogni. Persze ha tudnak nulla százalé­kos kamatozású vagy vissza nem térítendő támogatást sze­rezni, akkor már érdemes vala­mihez fogni. A vésztői kisvállal­kozások mindegyike kapott munkahelyteremtő támogatást. — És ha valakinek nincs elég pénze és mégis önökhöz fordul? — Mindig a gazdasági kondí­ciók tudatában látunk munká­hoz. Ha ezek a kondíciók nem megnyugtatóak, mi nem ámí­tunk senkit... — Azért hallani befejezett beruházásról is... Ezzel elvál­nak útjaik a megrendelővel? — Egyedi esetekben segítsé­get adtunk piackutatásban, pro­pagandaanyag készítésben, a vállalkozói image kialakításá­ban... — Terveik? — Mivel nagyobb vállalko­zásokra a közeljövőben nem számíthatunk, próbálunk bel- és külkereskedelemmel foglalkoz­ni. Fantáziát látok a mezőgazda- sági termékek exportálásában. A jövő év lesz a nekifutás, Ausztriában egy képzésen ve­szek részt, hogy aztán, néhány év múlva a 2 milliós forgalmat 36 millióra tudjuk felfuttatni. — Bemelegítésül ott volt a papír-írószer árusítás... — Sokan panaszkodtak, hogy e téren ellátatlan Vésztő, ezért a művelődési házban árul­tunk ilyen cikkeket. Másfél hét alatt 100 ezer forintot forgal­maztunk, úgyhogy a jövőben szeretnénk egy ilyen üzletet nyitni. — Úgy hallom kft. lesznek... (Ez írás megjelenésekor a kft. már él — aszerz.) — Valóban, és elnevezésünk is kibővül, jelezve, hogy a keres­kedelemmel is foglalkozni kívá­nunk. A fotókat készítette Kovács Erzsébet és Fazekas Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents