Békés Megyei Hírlap, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-25-26 / 21. szám

EXKLUZÍV 1992. január 25-26., szombat-vasárnap A szennyeshegyek és a kezelhetetlen gyerekek - Arab vér folyt Layan ereiben - Csavargás a Grand Canyonnál Magyar bejárónő kaliforniai kalandjai Utasítás Esztinek. (Részlet egy tiszteletreméltó háziasszony háztartási naplójából, 1940-ből.) Reggel 6 órakor felkel, szétveti az ágyneműjét, befűt a fürdő­szobába. Kitisztítja a cipőket, lekeféli a kitett ruhákat, kabáto­kat. Kitakarítja az ebédlőt. Kinyitja az ablakot, a szőnyeget lesepri szálirányában, felhajtja a szőnyeget, kiseper, letérdelve feltörli a padlót, felkefél, újra seprűvel feltöröl, szarvasbőrrel letörli a port, ablakot töröl. Ha hideg van befűt az ebédlőben, ha kisepert. Amíg takarítja az ebédlőt, közben megfőzi a kávét és felforralja a tejet, vigyázva, hogy ki ne fusson. Felteríti az asztalt, a Doktor úrnak behozza a reggelit, kedd, csütörtök, szombaton háromnegyed nyolckor szigorúan benn legyen a reggeli, hétfőn, szerdán, pénteken negyed kilenckor. Reggeli: kávé, sütemény, vaj, húsnemü. Ha a Doktor úr elment, kitakarítja a saját szobá­ját, ott is minden nap kiseper, letörli a port, az ablakot. Ezután kitakarítja az előszobát, a gangon lesöpri a szőnyeget. Az előszo­bával együtt kitakarítja a garderobe szobát. Ha fenn van a nagyságos asszonya és készen van a mosdással, figyelje ezt kérem, és vigye be a kakaót. Ezután leszedi az asztalt, ha morzsa lenne a szőnyegen, felsepri. Ezután bemegy a Doktor úr szobájá­ba, ahol már előzőleg szétrakta az ágyneműt. Kiviszi a 3 darab szőnyeget, lekeféli őket a gangon. Kitakarítja úgy a szobát, mint az ebédlőt. Ha a nagyságos asszony készen van, akkor a két szobát együtt lehet kitakarítani. Ne felejtse el az ablakokat és az ablak közötti részeket letörölni. Azután jön a fürdőszoba és a WC takarítása. Mindennap felmossa ezt a két helyiséget. Ebéd­főzés közben elmossa a reggeli edényt. Minden hét péntekjén szidolozás, először benn a szobákban, ha esetleg nem érne rá mindent délelőtt elvégezni, az előszoba s a többi helyeken lehet délután. Vigyázzon Eszti a szidolozásnál, hogy ne kenje össze az ajtók fehér részeit, az ablak rámáját. Az ablak előtti bádogokat kőporos, ecetes vízzel sikálja egyszer egy héten. Minden szomba­ton takarításkor letörli az összes szekrények tetejét toliseprővel, amit még venni fogok. Minden második héten felsúrolja a 3 mellék helyiséget. Minden szombaton felsúrolja jól a konyha kövét. Egyszer havonta, segítséggel megmossa az ablakokat, segítséggel kiporolja a szőnyegeket.” Ma, a kilencvenes évek elején valami hasonlónak vagyunk tanúi. Napjaink „Észterei”, fiatal lányok, érett asszonyok, kis­nyugdíjas nagymamák választanak rokonszenves vagy annak hitt családot, hogy fizetség ellenében mosogassanak, gyereket ajnározzanak, kutyát sétáltassanak. Néhányan közülük — főleg a fiatalabbak — veszik a cókmókjukat és meg sem állnak Ameri­káig. Kalandvágy? Világlátás? Pénzszerzés? — Vajon mi űzi őket otthonuktól ilyen messze? Miért vállalják a modernkori cselédsorsot idegen országban? Ezek a kérdések motoszkáltak a fejemben, amikor megnyom­tam egy belvárosi ház földszinti lakásának csengőjét. Mosoly­gós, húszonéves lány nyitott ajtót. Ahogy mondani szokás: „...én készültem!” Nos, ő is — aki alig egy hónapja tért vissza Kalifor­niából —, készült erre a beszélgetésre. Az albumok ott sorakoz­tak a heverőn, s hogy az emlékezés teljes legyen, a távolból írt levelek is előkerültek. Rachel, Glória, Krisztina, Melody és Michael még az utcán is összeverekedtek. Ok öten a 13 tagú család „apraja” — Szeretted a munkahelye­det, nem voltak megélhetési gondjaid, mégis úgy döntöttél, hogy szerencsét próbálsz Amerikában. Miért? — A barátnőm, aki már évek óta kinn él, talált egy helyet, pontosabban egy családot. Ok takarítónőt, gyerekfelügyelőt kerestek. Megkötöttük a szerző­dést egy évre. Akkor még nem tudtam, hogy mire vállakozom. Levélrészlet: A napi menetrendem a következő: reggel fél nyolcra kell a konyhában lennem. Reggelit készítek a gyerekeknek, a kicsiknek segítek öltözködni. Elindítom őket az iskolába. Még szerencse, hogy 9 órára járnak! A két legkisebbre itthon vigyázok, a házimunka mellett. Délelőtt feltakarítom a konyhát, az étkezőt, a nappalit és hozzálátok a főzéshez. Közben összereámolok. A szétszórt cipőket, zoknikat, játékokat a helyükre teszem. Ez egy olyan család, ahol semmi rendszeretet nincs. A gyerekek, a szülők ha leejtenek valamit a földre, az ott is marad, inkább átlépik vagy belerúgnak. Itt mindig nagy a felfordulás. — A „csacsika” család mi­től volt más, mint egy normál amerikai család? — Attól, hogy volt 13 gyere­kük, akiket meg sem próbáltak nevelni, rendre szoktatni. A san diegói ház, amelyben éltek (tíz szoba, öt fürdőszoba, két nappa­li — de mekkorák?! —, játszó­szoba, konyha, étkező stb.) óriá­si volt. Emlékszem, éjfélkor ér­keztem hozzájuk, másnap azon­nal befogtak. Igaz, a megállapo­dásban nem szerepelt a főzés, de addig ügyeskedtek, amíg azt is rám sózták. Hétfőnként mos­tam. A mosókonyhában térdig álltam a szennyesben. Egy nap helyett egy hét alatt végeztem. Kedden kellett rendet raknom és így tovább. Minden napra jutott valami. A terv azonban hamar felborult, mert nem győztem a munkát. A tizenhárommal San Francisco jelképe a Golden Gate-híd. Az áthaladásért há­rom dollárt kellett fizetnie minden autósnak Egy gyermekfelügyelő vagy takarítónő annyi pénzt sohasem tudott összespórolni, hogy a kaszinókat belülről is megismerje szemben kevésnek bizonyul­tam. A háztartást egyébként nem nehéz ellátni (normális kö­rülmények között), hiszen min­den gépesített Amerikában. Volt úgy, hogy naponta több­ször be kellett kapcsolni mind a három 'mosogatógépet, mert annyi csetrest csináltak. — Hogy tudtál szót érteni ennyi emberrel, ha egyáltalán volt időd beszélgetni? — Az apa magyar volt, a töb­biek csak angolul beszéltek. Kezdetben a kicsiket még fe­gyelmezni sem tudtam, a velem egykorúakkal pedig nem kellett csevegnem, mert köszönésre sem méltattak. Később a nyelv­iskolában megtanultam angolul. — Milyen volt a kapcsola­tod a munkaadóiddal? —A ház ura szőnyegtisztítást vállalt, a feleség végezte az adminisztrációt. A férj alig volt otthon, a terebélyes asszonyság viszont egész nap lustálkodott. Reggelente kijött a konyhába, majd elvonult a szobájába. He­tente 60 dollárt fizettek, mond­ván, a ’60-as években Magyar- országon ez óriási pénznek szá­mított. Hiába érveltem, hogy most 1991-et írunk! A konflik­tusaink miatt úgy döntöttem, délután 5 óra után inkább iskolá­ba megyek, nem szolgálom ki őket. Ezt a tudomásukra is hoz­tam. Az apa nyugtatgatott, hogy ők családtagnak tekintenek en­gem, dolgozzam rendesen! Igyekezzek beilleszkedni! Én viszont úgy éreztem, hogy cse­lédként tartanak számon. Nyolc hónap után azt mondtam, ve­szem a kalapom.... Levélrészlet: Vasárnap este költöztem, már három napja új helyem van. Össze sem lehet hasonlítani az előzővel. Máris sokkal pihentebbnek érzem magam. Egy 16 hónapos kislányra, Layanra vigyázok egész nap, és ami a lényeg: nem kell főznöm. A ház takarítása ugyan az én munkám, de nem szakadok bele. A gyerekkel már összeszoktam. Hol a parkba megyünk, hol a tengerpartra. Néha messzebbre is eluta­zunk. Hétköznap ideadják a kocsijukat (Toyota Supra) az arabok, ami jóval kényelmesebb, mint az enyém. — Hogy kerültél kapcsolat­ba a libanoni családdal? — A nagymamával egy osz­tályba jártam a nyelviskolában. О hívott meg a fiáékhoz. Az anyuka szeretett volna dolgozni, de a kislányt nem tudta kire hagyni. Vállaltam. Nagyon ked­ves, rendes emberek voltak. Szerették a rendet. Lakásukban minden szobához tartozott egy fürdőszoba, a nappaliból rálát­tunk a tengerre. Sajnos az apuka elvesztette az állását, így nem tudta fizetni a szép ház havi há­romezer dolláros részleteit. El kellett adni. Amikor költöztek, megkérdezték, hogy velük tar- tok-e? Igent mondtam annak el­lenére, hogy nehezemre esett elmenni onnan, ahol ismerősö­ket, barátokat, osztálytársakat találtam. Tulajdonképpen a La Jollától (San Diegó gazdagok lakta városrésze) 30 percre lévő, hegyek között meghúzódó, csöndes és olcsó vidékre költöz­tünk. — Úgy tűnik, itt már min­den olyan szép és idilli volt. Jól érezted magad, alig volt mun­kád, elégedett voltál a fizeté­seddel, Jól értem? — Panaszra nem lehetett okom, mert tényleg emberszám­ba vettek a háziak. Az anyuká­val olyan volt a kapcsolatunk, mint a jó barátnőknek. Mindent megbeszélhettem vele, ha szük­ségem volt valamire, azonnal segített. — A gyereknevelésben is azonos nézeteket vallottatok? — Úgy tapasztaltam, hogy tudatos gyereknevelés Ameri­kában nem létezik. Hagyják a kicsiket, hadd éljék ki magukat. A mi esetünkben ennek az lett az eredménye, hogy a kislány so­kat hisztizett, akaratoskodott. Ilyenkor nem lehetett a fenekére csapni, mert a verés tilos! Egy­szer azonban a kezére ütöttem kis barátnőmnek, mert lesöpörte a reggelit az asztalról. Nem cso­dálkoztam, hisz’ arab vért folyt az ereiben! Azon viszont meg­döbbentem, hogy néhanapján elfogyott a türelmem. Levélrészlet: Eleinte nagyon számolgattam mindennek az otthoni értékét. Saj­náltam fagyit venni, mert körülbelül 150 forintba került. Most már minden habozás nélkül megveszem. Ha mindent megtagadnék ma­gamtól, mert drága, akkor nem élvezhetném az amerikai életet! — Leveled azt sugallja, hogy a keresetedet nem a pár­nád alá raktad!? — Nemcsak azért mentem Kaliforniába, hogy dolgozzam, hanem azért, hogy bebarangol­jam a környéket. Amikor a 13 lurkóra vigyáztam, se erőm, se energiám nem volt a nagyobb utazásokra. A családdal csak a helybeli Sea World parkba jár­tam, ahol a tenger élővilága ele­venedett meg előttem. Ráléptem egy futószalagra, ami végig vitt az összes akvárium mellett. Az arab családdal volt időm kikap­csolódni. De mégsem velük, ha­nem a magyar barátaimmal vol­tam a Grand Canyonnál, ötórás hajóúton a Lake Powell-en. Jár­tam Las Vegasban, Mexikóban, San Franciscóban. Megcsodál­hattam a mamutfenyőiről híres Sequoia National parkot stb. Végül is azért vállaltam azt, amit mások itthon megvernek, mert szerettem volna világot látni, és „csavargás” közben pénzt ke­resni. — Közel két évig éltél San Diegóban. Meg se fordult a fe­jedben, hogy kinn maradj? — Dehogynem! De végig gondoltam a dolgot: ha mara­dok, akkor vagy ezt csinálom hosszú éveken keresztül, amit eddig (bevallom őszintén, már nagyon untam), vagy elmegyek 5 dolláros órabérért robotolni. Ez nem lehet életcélom! Viszont van valami, ami foglalkoztat. Kinn az egészségügyi dolgozó­kat jól megfizetik, sőt keresik a jól képzett szakembereket. Saj­nos nem voltak nálam a papír­jaim, nem tudtam igazolni a vég­zettségemet, így csak tájéko­zódtam. Nincs kizárva, hogy néhány év múlva visszamegyek Amerikába, no nem gyermek- felügyelőnek, mégcsak nem is takarítónőnek! Csete Ilona : -,Ч -V Щгг San Diego, La Jolla — a gazdagok városrésze, ahol még a fű is zöldebb, a tengervíz is kékebb

Next

/
Thumbnails
Contents