Békés Megyei Hírlap, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-25-26 / 21. szám
EXKLUZÍV 1992. január 25-26., szombat-vasárnap A szennyeshegyek és a kezelhetetlen gyerekek - Arab vér folyt Layan ereiben - Csavargás a Grand Canyonnál Magyar bejárónő kaliforniai kalandjai Utasítás Esztinek. (Részlet egy tiszteletreméltó háziasszony háztartási naplójából, 1940-ből.) Reggel 6 órakor felkel, szétveti az ágyneműjét, befűt a fürdőszobába. Kitisztítja a cipőket, lekeféli a kitett ruhákat, kabátokat. Kitakarítja az ebédlőt. Kinyitja az ablakot, a szőnyeget lesepri szálirányában, felhajtja a szőnyeget, kiseper, letérdelve feltörli a padlót, felkefél, újra seprűvel feltöröl, szarvasbőrrel letörli a port, ablakot töröl. Ha hideg van befűt az ebédlőben, ha kisepert. Amíg takarítja az ebédlőt, közben megfőzi a kávét és felforralja a tejet, vigyázva, hogy ki ne fusson. Felteríti az asztalt, a Doktor úrnak behozza a reggelit, kedd, csütörtök, szombaton háromnegyed nyolckor szigorúan benn legyen a reggeli, hétfőn, szerdán, pénteken negyed kilenckor. Reggeli: kávé, sütemény, vaj, húsnemü. Ha a Doktor úr elment, kitakarítja a saját szobáját, ott is minden nap kiseper, letörli a port, az ablakot. Ezután kitakarítja az előszobát, a gangon lesöpri a szőnyeget. Az előszobával együtt kitakarítja a garderobe szobát. Ha fenn van a nagyságos asszonya és készen van a mosdással, figyelje ezt kérem, és vigye be a kakaót. Ezután leszedi az asztalt, ha morzsa lenne a szőnyegen, felsepri. Ezután bemegy a Doktor úr szobájába, ahol már előzőleg szétrakta az ágyneműt. Kiviszi a 3 darab szőnyeget, lekeféli őket a gangon. Kitakarítja úgy a szobát, mint az ebédlőt. Ha a nagyságos asszony készen van, akkor a két szobát együtt lehet kitakarítani. Ne felejtse el az ablakokat és az ablak közötti részeket letörölni. Azután jön a fürdőszoba és a WC takarítása. Mindennap felmossa ezt a két helyiséget. Ebédfőzés közben elmossa a reggeli edényt. Minden hét péntekjén szidolozás, először benn a szobákban, ha esetleg nem érne rá mindent délelőtt elvégezni, az előszoba s a többi helyeken lehet délután. Vigyázzon Eszti a szidolozásnál, hogy ne kenje össze az ajtók fehér részeit, az ablak rámáját. Az ablak előtti bádogokat kőporos, ecetes vízzel sikálja egyszer egy héten. Minden szombaton takarításkor letörli az összes szekrények tetejét toliseprővel, amit még venni fogok. Minden második héten felsúrolja a 3 mellék helyiséget. Minden szombaton felsúrolja jól a konyha kövét. Egyszer havonta, segítséggel megmossa az ablakokat, segítséggel kiporolja a szőnyegeket.” Ma, a kilencvenes évek elején valami hasonlónak vagyunk tanúi. Napjaink „Észterei”, fiatal lányok, érett asszonyok, kisnyugdíjas nagymamák választanak rokonszenves vagy annak hitt családot, hogy fizetség ellenében mosogassanak, gyereket ajnározzanak, kutyát sétáltassanak. Néhányan közülük — főleg a fiatalabbak — veszik a cókmókjukat és meg sem állnak Amerikáig. Kalandvágy? Világlátás? Pénzszerzés? — Vajon mi űzi őket otthonuktól ilyen messze? Miért vállalják a modernkori cselédsorsot idegen országban? Ezek a kérdések motoszkáltak a fejemben, amikor megnyomtam egy belvárosi ház földszinti lakásának csengőjét. Mosolygós, húszonéves lány nyitott ajtót. Ahogy mondani szokás: „...én készültem!” Nos, ő is — aki alig egy hónapja tért vissza Kaliforniából —, készült erre a beszélgetésre. Az albumok ott sorakoztak a heverőn, s hogy az emlékezés teljes legyen, a távolból írt levelek is előkerültek. Rachel, Glória, Krisztina, Melody és Michael még az utcán is összeverekedtek. Ok öten a 13 tagú család „apraja” — Szeretted a munkahelyedet, nem voltak megélhetési gondjaid, mégis úgy döntöttél, hogy szerencsét próbálsz Amerikában. Miért? — A barátnőm, aki már évek óta kinn él, talált egy helyet, pontosabban egy családot. Ok takarítónőt, gyerekfelügyelőt kerestek. Megkötöttük a szerződést egy évre. Akkor még nem tudtam, hogy mire vállakozom. Levélrészlet: A napi menetrendem a következő: reggel fél nyolcra kell a konyhában lennem. Reggelit készítek a gyerekeknek, a kicsiknek segítek öltözködni. Elindítom őket az iskolába. Még szerencse, hogy 9 órára járnak! A két legkisebbre itthon vigyázok, a házimunka mellett. Délelőtt feltakarítom a konyhát, az étkezőt, a nappalit és hozzálátok a főzéshez. Közben összereámolok. A szétszórt cipőket, zoknikat, játékokat a helyükre teszem. Ez egy olyan család, ahol semmi rendszeretet nincs. A gyerekek, a szülők ha leejtenek valamit a földre, az ott is marad, inkább átlépik vagy belerúgnak. Itt mindig nagy a felfordulás. — A „csacsika” család mitől volt más, mint egy normál amerikai család? — Attól, hogy volt 13 gyerekük, akiket meg sem próbáltak nevelni, rendre szoktatni. A san diegói ház, amelyben éltek (tíz szoba, öt fürdőszoba, két nappali — de mekkorák?! —, játszószoba, konyha, étkező stb.) óriási volt. Emlékszem, éjfélkor érkeztem hozzájuk, másnap azonnal befogtak. Igaz, a megállapodásban nem szerepelt a főzés, de addig ügyeskedtek, amíg azt is rám sózták. Hétfőnként mostam. A mosókonyhában térdig álltam a szennyesben. Egy nap helyett egy hét alatt végeztem. Kedden kellett rendet raknom és így tovább. Minden napra jutott valami. A terv azonban hamar felborult, mert nem győztem a munkát. A tizenhárommal San Francisco jelképe a Golden Gate-híd. Az áthaladásért három dollárt kellett fizetnie minden autósnak Egy gyermekfelügyelő vagy takarítónő annyi pénzt sohasem tudott összespórolni, hogy a kaszinókat belülről is megismerje szemben kevésnek bizonyultam. A háztartást egyébként nem nehéz ellátni (normális körülmények között), hiszen minden gépesített Amerikában. Volt úgy, hogy naponta többször be kellett kapcsolni mind a három 'mosogatógépet, mert annyi csetrest csináltak. — Hogy tudtál szót érteni ennyi emberrel, ha egyáltalán volt időd beszélgetni? — Az apa magyar volt, a többiek csak angolul beszéltek. Kezdetben a kicsiket még fegyelmezni sem tudtam, a velem egykorúakkal pedig nem kellett csevegnem, mert köszönésre sem méltattak. Később a nyelviskolában megtanultam angolul. — Milyen volt a kapcsolatod a munkaadóiddal? —A ház ura szőnyegtisztítást vállalt, a feleség végezte az adminisztrációt. A férj alig volt otthon, a terebélyes asszonyság viszont egész nap lustálkodott. Reggelente kijött a konyhába, majd elvonult a szobájába. Hetente 60 dollárt fizettek, mondván, a ’60-as években Magyar- országon ez óriási pénznek számított. Hiába érveltem, hogy most 1991-et írunk! A konfliktusaink miatt úgy döntöttem, délután 5 óra után inkább iskolába megyek, nem szolgálom ki őket. Ezt a tudomásukra is hoztam. Az apa nyugtatgatott, hogy ők családtagnak tekintenek engem, dolgozzam rendesen! Igyekezzek beilleszkedni! Én viszont úgy éreztem, hogy cselédként tartanak számon. Nyolc hónap után azt mondtam, veszem a kalapom.... Levélrészlet: Vasárnap este költöztem, már három napja új helyem van. Össze sem lehet hasonlítani az előzővel. Máris sokkal pihentebbnek érzem magam. Egy 16 hónapos kislányra, Layanra vigyázok egész nap, és ami a lényeg: nem kell főznöm. A ház takarítása ugyan az én munkám, de nem szakadok bele. A gyerekkel már összeszoktam. Hol a parkba megyünk, hol a tengerpartra. Néha messzebbre is elutazunk. Hétköznap ideadják a kocsijukat (Toyota Supra) az arabok, ami jóval kényelmesebb, mint az enyém. — Hogy kerültél kapcsolatba a libanoni családdal? — A nagymamával egy osztályba jártam a nyelviskolában. О hívott meg a fiáékhoz. Az anyuka szeretett volna dolgozni, de a kislányt nem tudta kire hagyni. Vállaltam. Nagyon kedves, rendes emberek voltak. Szerették a rendet. Lakásukban minden szobához tartozott egy fürdőszoba, a nappaliból ráláttunk a tengerre. Sajnos az apuka elvesztette az állását, így nem tudta fizetni a szép ház havi háromezer dolláros részleteit. El kellett adni. Amikor költöztek, megkérdezték, hogy velük tar- tok-e? Igent mondtam annak ellenére, hogy nehezemre esett elmenni onnan, ahol ismerősöket, barátokat, osztálytársakat találtam. Tulajdonképpen a La Jollától (San Diegó gazdagok lakta városrésze) 30 percre lévő, hegyek között meghúzódó, csöndes és olcsó vidékre költöztünk. — Úgy tűnik, itt már minden olyan szép és idilli volt. Jól érezted magad, alig volt munkád, elégedett voltál a fizetéseddel, Jól értem? — Panaszra nem lehetett okom, mert tényleg emberszámba vettek a háziak. Az anyukával olyan volt a kapcsolatunk, mint a jó barátnőknek. Mindent megbeszélhettem vele, ha szükségem volt valamire, azonnal segített. — A gyereknevelésben is azonos nézeteket vallottatok? — Úgy tapasztaltam, hogy tudatos gyereknevelés Amerikában nem létezik. Hagyják a kicsiket, hadd éljék ki magukat. A mi esetünkben ennek az lett az eredménye, hogy a kislány sokat hisztizett, akaratoskodott. Ilyenkor nem lehetett a fenekére csapni, mert a verés tilos! Egyszer azonban a kezére ütöttem kis barátnőmnek, mert lesöpörte a reggelit az asztalról. Nem csodálkoztam, hisz’ arab vért folyt az ereiben! Azon viszont megdöbbentem, hogy néhanapján elfogyott a türelmem. Levélrészlet: Eleinte nagyon számolgattam mindennek az otthoni értékét. Sajnáltam fagyit venni, mert körülbelül 150 forintba került. Most már minden habozás nélkül megveszem. Ha mindent megtagadnék magamtól, mert drága, akkor nem élvezhetném az amerikai életet! — Leveled azt sugallja, hogy a keresetedet nem a párnád alá raktad!? — Nemcsak azért mentem Kaliforniába, hogy dolgozzam, hanem azért, hogy bebarangoljam a környéket. Amikor a 13 lurkóra vigyáztam, se erőm, se energiám nem volt a nagyobb utazásokra. A családdal csak a helybeli Sea World parkba jártam, ahol a tenger élővilága elevenedett meg előttem. Ráléptem egy futószalagra, ami végig vitt az összes akvárium mellett. Az arab családdal volt időm kikapcsolódni. De mégsem velük, hanem a magyar barátaimmal voltam a Grand Canyonnál, ötórás hajóúton a Lake Powell-en. Jártam Las Vegasban, Mexikóban, San Franciscóban. Megcsodálhattam a mamutfenyőiről híres Sequoia National parkot stb. Végül is azért vállaltam azt, amit mások itthon megvernek, mert szerettem volna világot látni, és „csavargás” közben pénzt keresni. — Közel két évig éltél San Diegóban. Meg se fordult a fejedben, hogy kinn maradj? — Dehogynem! De végig gondoltam a dolgot: ha maradok, akkor vagy ezt csinálom hosszú éveken keresztül, amit eddig (bevallom őszintén, már nagyon untam), vagy elmegyek 5 dolláros órabérért robotolni. Ez nem lehet életcélom! Viszont van valami, ami foglalkoztat. Kinn az egészségügyi dolgozókat jól megfizetik, sőt keresik a jól képzett szakembereket. Sajnos nem voltak nálam a papírjaim, nem tudtam igazolni a végzettségemet, így csak tájékozódtam. Nincs kizárva, hogy néhány év múlva visszamegyek Amerikába, no nem gyermek- felügyelőnek, mégcsak nem is takarítónőnek! Csete Ilona : -,Ч -V Щгг San Diego, La Jolla — a gazdagok városrésze, ahol még a fű is zöldebb, a tengervíz is kékebb
