Békés Megyei Hírlap, 1992. január (47. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-15 / 12. szám
éSMÉS MEGYEI HÍRLAP KÖRKÉP 1992. január 15., szerda Anti-Torgyán A 33 képviselőhöz hű FKGP- vezetők január 13-án Miskolcon tanácskoztak és nyilatkozatot adtak ki. A megjelent ötvennél több tisztségviselő létrehozta a párt Történelmi Platformját. Célul tűzték ki a „Torgyán keltette politikai hisztéria” megszüntetését, s a párt „becsületének helyreállítását”. Szezonvég? Továbbra is árusítják a kárpótlási törvény alapján benyújtható — földdel, vállalkozással és házingatlannal összefüggő— kárigények közlésére szolgáló nyomtatványokat. A nyomtatványokon nem új igényeket lehet benyújtani, hiszen annak határideje egy hónapja lejárt, hanem a hiánypótlással összefüggő adatokat kell közölni. A különböző íveket Budapesten öt nagy postahivatal, illetve a megyei központi posták árusítják. A BDSZSZ visszavág A Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége visszautasítja a Márkushegyi Munkástanács állítását, miszerint a kormány és a BDSZSZ elmúlt heti megállapodása kényszerű inflációt vonz magával, s emiatt elkerülhetetlen lesz az egyébként is magas energiaárak további emelése. Az alaptalan állítást a kormány képviselője is cáfolta az Érdekegyeztető Tanács január 10-ei ülésén — fogalmazza meg közleményében a BDSZSZ sztrájkbizottsága. Két kisgazda... A szombati FKGP nagyválasztmányi ülés döntésének értelmében a párt országos elnöksége és a megyei elnökök e hét csütörtökön és pénteken dolgozzák ki a koalícióból való kilépés, illetve az esetleges bennmaradás feltételrendszerét. A résztvevők meghatározzák, hogy ki legyen tagja a koalíciós tárgyalódelegációnak a kisgazdák részéről, s döntenek arról is, hogy milyen formában értesítik koalíciós partnereiket a tárgyalások lefolytatásáról. Mint ismeretes, a kisgazda 33-ak vasárnap frakcióülésen tekintik át a nagy választmányon történteket, és dolgozzák ki offenzív programjukat. Apolitikus A főváros XIX. kerületében a hétfőre virradó éjszaka egy ismeretlen tettes betört az SZDSZ kispesti szervezetének Mészáros utcai irodájába, ahonnan műszaki cikkeket vitt el összesen 110 ezer forint értékben. HOLLANDMAGYAR Vállalkozás keres ügyes munkatársakat, üzletpartnereket. Tájékoztatás: 1992. január 15-én 18 órakor, Gyula, Family Panzió. Lassan „kiénekelik” a szánkból? A Magyar Néppárt—Nemzeti Parasztpárt nagyválasztmányi ülése Drágulnak a tejtermékek Kizárták a békéscsabai pártelnököt Január 11-én Budapesten tartotta ülését a Magyar Néppárt— Nemzeti Parasztpárt, s az 1992- es politikai feladatokról tárgyalt. Ennek kapcsán a két év múlva következő országgyűlési választások elvi előkészítéséről is szó volt, többek között a szövetségesek keresésének kérdéseiről. Erre a felhatalmazást a nagyválasztmány az elnökségnek megadta. A pártra jellemző népi-nemzeti gondolkodásból fakadóan a centrum körül képzeli el szövetségeseit. A másik jellemző politikai elvét a harmadik út — magyar utat úgy akarja kidolgozni, hogy ez a jelenlegi társadalmi, gazdasági, politikai problémákra adjon magyar megoldást és választ. Ezen az ülésen kizárta tagjai sorából Föl- desi Pétert, a békéscsabai helyi szervezet volt vezetőjét, aki egy évvel ezelőtt a volt Dél-Keletben a párt politikájáról el nem fogadható nyilatkozatokat tett. így lezárult a békéscsabai helyi szervezet egy éve húzódó válsága. A helyi szervezet irányítását a továbbiakban dr. Ferdinandy Kond végzi. Ballai Pál, a Magyar Néppárt—Nemzeti Parasztpárt Békés megyei elnöke S Uj vezérigazgató Mezőhegyesen lölttel kapcsolatos dolgozói véleményeket. A vállalati szak- szervezeti bizottság egyhangúlag állást foglalt Spániel Józsefnek, a kombinát eddigi növénytermesztési igazgatójának vezérigazgatóvá történő kinevezése mellett. javaslatokhoz, ezek sorsát azonban a kormánypárt döntötte el. A hatalomban részesedő különböző csoportok érdekeinek egyeztetése tehát nem az Országgyűlésen, hanem előzőleg, a kormánypárton belül dőlt el.” (Nyolcadik kiadás, 105. oldal.) Nahát! Micsoda világ volt abban a 1 lorthy rendszerben ! —F— Sa ralclfa szárítva Múlthamisítóknak Miért veszitek el?! Tőletek kérdem, aggkorotokra megda- rutollasodók, sujtásos atillába visszavedleni nem tétovázók! Aporodon, nekünk bizonygatott cserkész ifjúságotok ránktukmáló. okulni nem tudó. s nem is akaró fafejű vének. Miért szántok a mi hamar elhamvadt gyermekkorunknak is totális elszámolást?! Miért fontos, hogy belőlünk is kiirtassanak fiatalságunk elértéktelenedett álmai, emlékei?! Ma. krisztusi korhoz közeledve már én is eszmélek generációmmal. s esküszöm nem repesek az örömtől, ha arra gondolok, hogy becsaptak, ki- semmiztek minket... Ám. minden hazugság, s butítás ellenére a kék- és pirosnyakkendös. salakos kispályán rendezett masírozások, csasztuskás fel- vonulásos, rekedt lemezjátszóhangú indulókkal teli ünnepélyek, komoly őrsi funkciók, szalonnasütéses kirándulások között nőttünk fel, ami a miénk volt, ami jelenti hét jeti összetartozást, közösséget vagy csak hétköznapion: hulladék- gyűjtést, őrsi focimeccset, nyári táborokat, s benne „nagy kalandokat”. Ti most azt mondjátok róla, hazug, hamis volt minden, s ezzel le kell számolni, ki kell irtani. Vajon miért felejtitek el, hogy mennyire embertelen múlt nélkül élni, mennyire hihetetlenül nevetséges és megalázó az orwelli múlthamisítás, dolgok meg nem történtté tétele. Vigyázzatok, a szép szándék indulatokat gerjeszt, s ellentétes célok megvalósítását segítheti. Kőhalmi Endre Ne mondjon le Szokolay! (Folytatás az I. oldalról ) fog találkozni. Azok, akik Szokolay mellett állnak, s azok, akik ellene, vagyis ez nem lenne más, mint egy „rászervezési verseny”. Azaz nem tartjuk mérvadónak az ott megjelentek szavazatát. — Az országos szervezet hogyan áll a kérdéshez? —Teljes egészében ránk bízzák a döntést, nem szólnak bele. — Szokolay Zoltán élvezi az önök bizalmát, önök már véleményt nyilvánítottak: nem fogadják el lemondását. О mikor ad választ a továbbiakat illetően? — A feleletre még egy kis időt kért, sok függ a városi fórumon való benyomásaitól. A végleges döntését január 20-án, a Parlament előtt mondja majd el. Szigeti Csaba A jövő műszaki szakembereit képezik (Folytatás az 1. oldalról ) karbantartása jelentik a tananyag lényegét. A programozáson kívül jobban megismerkednek a diákok magával a géppel, mint műszaki eszközzel is. —A jelentkezésnek melyek a feltételei? — Elsősorban fiúkat, de lányokat is várunk, főként műszaki érdeklődésűeket. A végső elbírálás határideje március 15-e, de már február 29-e táján tanácsos jelezni, kinek kell másfelé tájolódnia. A három szakra együttesen 78 gyereket tudunk felvenni, ennyi a gyakorlati tantermi foglalkoztatás lehetősége. Ha nagyon nagy lesz a túljelentkezés, felvételi beszélgetést tartunk matematikából és magyar nyelvtanból. Egyébként a szokás szerint, az általános iskola ötödik osztályától értékeljük a gyerekek teljesítményét fizika, matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem tantárgyakból. — Milyen lehetőségeik lesznek az itt végzetteknek? — Előre jósolni természetesen lehetetlen, de a mostanit átmeneti időszaknak tekintjük. Az öt év képzési idő során negyedikben érettségi vizsgát, ötödévben technikusi képesítést szerezhetnek a diákok. Az idegen nyelv tudása nélkülözhetetlen a műszaki területeken, nálunk németet és angolt tanulhatnak. A továbbtanulás lehetőségei minden műszaki terület felé nyitottak. A hozzánk jelentkezők egyre jobb tudással érkeznek, csak a helyesírás elsajátításával nem vagyunk elégedettek. Vidéki diákoknak kollégiumi elhelyezést, az igénylőknek étkeztetést tudunk biztosítani. Visszatérve a jövőre; nem nézhetünk az ipar fejlődésére csak pesszimizmussal! Ha itt helyben lesznek magas színvonalon képzett, jó szakembereink, a hazai és külföldi vállalkozók is szívesebben megtelepednek a megyében. Bede Zsóka Határtalan hit Jugoszláv oldalon egyoldalúan kezdték meg két új határállomás építését—közölte Krisán Attila határőrségi szóvivő a belgrádi Politika című lap jelentésével kapcsolatban. A szóvivő rámutatott: valóban szó van a Bácsalmás—Rajmok és a Ti- szasziget—Djála határállomás létesítéséről, miután azt az élénk forgalom igényli. Ugyanakkor új átkelők létesítéséről a külügyminisztériumoknak kell megál- lapodniok, s csak azt követhetik az alsóbb szintű egyezmények. Egyelőre azonban még semmilyen megállapodás sincs az említett két határállomás megépítésétől. A CNC oktatóteremben Béládi Csaba mérnöktanár és Fílvó György technikus ismerteti meg a diákokat a számítógép-vezérlésű gépekkel Fotó: Kovács Erzsébet A raktár egyben a boltvezetők „kiállítóterme” is lehet Jó pár hete már, hogy pedzegetik: ismét emelik a tejtermékek árát. Erre január 20-án sor kerül. Ez (is) adta az apropót, hogy felkeressük a Hajdú Megyei Tejipari Vállalat Békéscsabán lévő nagykereskedelmi le- rakatát. — Azért, hogy régi, toldott- foldotl épületben dolgozunk, nagyon lelkes a 26 fős kis csapatunk — kínál hellyel és történettel a fiatal kereskedelmi vezető, Fodréné Pusztai Zsuzsanna. — Mindenütt zajlik a privatizáció, azt gondolom, hogy ez a tejipart is elérje még kél-három esztendőre szükség lesz. Addig is nagykereskedelmi áron kapható nálunk közel kétszáz féle-fajta tejtermék, ami nemcsak a Hajdú Megyei Tejipari Vállalat gyártmányaira vonatkozik, hanem az ország összes létező Tejipari vállalata szállít hozzánk. —Úgy tartják, a tej a Jegesz- ményibb" táplálékunk csecsemőkortól életünk végéig. Felsorolta, mennyi mindent gyárt a tejipar. Mégis mit? Hiszen a raktárban találtam olyan sajtot, joghurtot, amit bizony nem látok a boltok polcain. — Próbálok sorban válaszolni a kérdéseire. A tejitalok közül a kakaós tej egyike a legnépszerűbbeknek, hiszen zsírtartalma alacsony. Ezt ma már féltartós változatban is gyártjuk, cukorbetegek is fogyaszthatják. Nem túl régi termék az ananászos joghurt, a csokoládés tejszínkrém. aminek a szavatossága 21 nap és nem tartalmaz tartósítószert. Ez hazai változata a drága, német nutellának. Kitűnően kenhető, süteménybe használható. Van német gyümölcsös joghurtunk — többféle is —, ezek sem tartalmaznak tartósítószerckel- Mini sajtjaink, az úgynevezett sörkorcsolyák is népszerűek, bár még kevésbé ismertek. —Talán minősíti a termékeiFotó: Fazekas Ferenc két, ha megtudjuk, havonta milyen értékben forgalmaznak áruikból? — Átlagban 25-30 millió forint értékben. '—Honnan tudják a boltvezetők, hogy miből rendelhetnek? — Bárkinek állunk rendelkezésére, hogy itt, a helyszínen ismerhesse meg a kínálatot. —Ha valamelyik terméküket nem kapom meg a boltban, bejöhetek, hogy itt\vásároljam meg? — Volt mái rá példa, hogy ez megtörtént. Természetesen kiszolgáltuk, de hogy ez mindennapos legyen, erre nincs kiszolgáló személyzetünk. —Mit tud. hétfőtől mennyivel fizetünk többet a tejtermékekért? — A sajtok átlagban 5. a vaj 20 százalékkal kerülnek többe, a legjelentősebb emelkedés a túrónál lesz. 30 százalékkal. B.V. Hétfőn, január 13-án ülést tartott a Mezőhegy esi Mezőgazda- sági Kombinát szakszervezeti bizottsága. A résztvevők a Földművelésügyi Minisztérium humánpolitikai osztályának a felkérésére megvitatták és ösz- szegezték a vezérigazgató-jeEzt olvastam _а IV. osztályos gimnazisták történ elemkönyvében: „Mivel váltógazdálkodás nem volt, állandósult a kormánypárt nyomasztó parlamenti fölénye. Áz ellenzék felszólalhatott. bírálhatott, módosításokat is javasolhatott a törvényi „KERÜLD A MÁSNAPOSSÁGOT — MARADJ RÉSZEG.” (Graffiti)