Békés Megyei Hírlap, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-31-1992-01-01 / 305. szám
SZILVESZTER 1991. december 31 -1992. január 1., kedd-szerda így (b)írunk mi(?) - csak önök bírják Kedves Olvasóink! Önök, akik mindennap veszik a lapot — mert veszik a lapot —, mostanra bizonyára felismerik szerzőink stílusát. Sokszor elegük is lehet egy-egy kacifántosán megfogalmazott írásból, s ilyenkor bosszúsan nézik meg, ki írta a rosszemlékű cikket. Higgyék el, néha mi is szenvedünk magunktól, sőt előfordul, hogy kinevetjük saját gyarlóságainkat, furcsa, sajátosan ránk jellemző modorunkat. A stílus az ember—tartja a mondás. Reméljük, egész oldalas paródiánk emberibb lesz, elszabadult toliunk terméke mindnyájunkat felvidít. Kőhalmi Endre—Szigeti Csaba Állj, vagy lövök (netán köpök?)! A középkorú asszony reszket az idegességtől. Könnye kicsordul, miután asztalomra löki az állatorvosi leletet. — Tessék, olvassa el. Mindent megtudhat belőle. Becsöngetett a leendő vőlegényem, Pé- tsy úr, s a kiskutyáim a Dixike, keresem és írom meg! Szememben csak kétféle ember létezik, a becsületes és a becstelen! — De asszonyom, könyörgöm hallgasson meg! Én csak a házassági hirdetésre érkeztem, s az a kutya levizelte a lábam. Én, kérem nem köptem, csak kicsur-4LL3 ül, VAGY LE%AHJ Pixike, Ancika, Pancika, Fruzsina az üdvözlésére rohantak. Az a gálád pedig leköpte, majd lelőtte szegény Pixikét. Vagy fordítva. A szomszédok is látták. A kétségbeesett asszonyt nehéz megvigasztalni. Hogyan is tudnám? — Mit gondol, miért? — törtem meg a hölgy szipogását. — Azt mondta azért, mert lepisilte az új nadrágját. Én ezt nem hiszem el! Ki is adtam az útját nyomban, fel is út, le is út. Természetesen meghallgattuk a másik felet is. Pétsy urat a békéscsabai rendőr-főkapitányságon találtuk meg. — Maga volt! Többen is látták! — De kérem... — Semmi de! Maga köpte, majd lőtte le a szegény asszony ebét, mint a kutyát! — Na, de én... — Majd én bebizonyítom, mi az igazság! Én mindig csak azt gott a számból a nyál. Arról igazán nem tehetek, hogy az a rohadt dög épp ott lábatlankodott. A pisztoly meg nem tudom, hogy került a kezembe. Úgy rámförmedt az Aranka, hogy véletlenül elsült magától. — Nos bizonyára ismeri a mondást (finomított formáját idézem), amely szerint — nem lehet egyidejűleg szeretkezni és szűznek maradni — bizony, bizony ez nem megy! — Én kérem nem is vagyok szűz... Csak be akartam mutatkozni Arankának. — Azt remélem nem tagadja, hogy felruházta a vállalat! — Nem kérem, engem itt a börtönben szoktak ruházni. Előbb meg, aztán fel... Azt már a megkezdődött rendőrségi vizsgálat hivatott eldönteni, hogy az első helyszíni információk állják meg a helyüket, és a sértett emlékezik rosz- szul vagy éppen fordítva. Géza Kati Talán (vagy valami más) Valószínűleg igazam van — ámbátor lehet, hogy tévedek —, amikor szorongásom okát a kor nehézségeiben, politikai, gazdasági és ráadásul emberi csetlé- sünk-botlásunk sikertelenségében látom. Helyes dolog ez? — hallom a kérdéseket a vélhetően igaztalanul megvádolt — talán csak kérdőre vont? — köztisztviselőktől. Talán erre enged következtetni az is, hogy kevéssé optimista színűnek látszó törékeny pesszimizmusunk olykor, nagynéha, néhanap (nem kívánt törlendő!) majdhogynem megfogható formában mondatja ki velünk — s velem is persze — a kétkedést. Mire jó ez? — kérdezzük tétován együtt. Talán erre, esetleg arra is. Ámbátor, szabad legyen megjegyeznem, ennek mintha ellentmondani látszana az a tény, hogy a hivatalnokoknak fizetése van. Ezt őszintén és kérlelhetetlenül be is kell vallani. Azt persze túlzás lenne állítani — s nem is teszem —, hogy ez jövedelem. Inkább — úgy gondolom — nem lehet ez más — szerintem —, mint valami bérféle, juttatás. Erről mondhatnánk, hogy sok. De azt is, hogy kevés. Valószínűleg ez nézőpont kérdése. Mint ahogy sok minden más is az lehet(ne). Engedtessék meg még egy gondolat: az államigazgatási hivatalnokok lehetnének új korunk hősei, de — úgy látszik —, a régi mércét még nem mindenütt sikerült kicserélni. És mégis mozog a Föld! Talán van, akit ez is érdekel! Olykor az íróasztalok alatt is. De az sem lephetne meg, ha lehetséges lenne, hogy kiderülhet: a székek, fotelek is illeghetnek-bil- leghetnek! (Valószínűleg azért, mert valamelyik lábuk rövidebb lehet.) Talán azon sem szabadna csodálkozni, ha — legalábbis gondolatilag — szorosan kapcsolódhat ehhez az ízekre szabdalt kérdéskörhöz a kisbírói és alispáni javadalmazás körüli vitás helyzet. Ezt mihamarabb orvosolni kellene. Talán. J. A. K. A fakabátok elfogták (az ultit) Amikor Zöld Ferdinánd és Fehér Zalán kisüsti szilvapálinkával kajakosította a Fradi-kok- télt a kondorosi községi óvodában, már tudta, hogy sokféle kártyajáték viheti az embert bajba. — Nyem csők ferblit kell játszani — selypítette bölcsen Ferdi, majd odaszólt a kiscsoportosnak: — Hozz egy fél vegykót, Kő Bandival! — Csak Kő bambi jár a grízpapihoz — cukkolta a haver. Majd barátságosan fejbe verte a lopott búgócsigával. Miután bekötözte társát, Liberót cseréltek és a helybéli Káplár sörözőbe indultak. Fű alatt haladtak, nehogy frankón észrevegyék őket a fakabátok, akik a sarki bisztróban úgy ették a húslevest, mint a gépi kaszinó a lóvét. Nem volt semmi vaker, link duma, hanem szépen nyomták be egymás után a korsókat és a feleseket a derék ovisok. A hatodik karika után megjött a tavasz a télre. Kizöldült (fehérült) minden, még a cella és az Ultra pampers pelenka is, ám elsősorban a menübe kapott paradicsomos káposzta. Ettől mindjárt duhaj kedvük támadt, nem csoda, hogy férfias megjegyzéseket tettek a vécés néninek, akit dadának néztek. A mamika szemük közé vágta a gurigát, majd,,Hajrá MTK! ” felkiáltással elmenekült. A szabad prédának otthagyott budiban a két garázda ötéves fiatalember korát meghazudtolva vadul rángatta a lehúzókat, s a tartályokból lezúduló vízben gálád módon a közeli bölcsődéből csórt gumiállatkákat úsztatták, ráadásul közben az undorító Lila (fehér) akácok című slágert üvöltözték. Erre — és a szirénázva kirohanó tűzoltókra — lettek figyelmesek a rend őrei. Villámgyorsan értek a tetthelyre, ahol a razzia eredményeként elfogták a kocsmáros zöld (fehér) ultiját. Ferdinánd és Zalán nem vette tréfára a határozott akciót. Előbb a helybéli román zugkereskedőktől kértek menekült státuszt, majd szaporán a határ felé indultak. Szerencsére a zöldhatárt célozták meg. Enyel Divatgála Csókáspusztán Sértődés ne essék, most kivételesen nem a sarkadi önkormányzat tagjainak öltözékéről szeretnék írni, hanem arról, miért is ülök én lovon. (Ráadásul menetiránynak megfelelően!) A népszerű városoldalon most meglepetésre a csókáspusztai módival foglalkozom, méghozzá lóháton! Egyik kollégám szerint, akinek szakálla van (és olyan undok), ajándék lónak túrós a háta. Nos, ez nem igaz, a derék pacinak a tetején túró helyett én kapaszkodom. A sarkadi önkormányzat tagjai mellett a csókáspusztai népek is ruhában járnak! Sőt, cipő is van rajtuk! A férfiak szibériai kozákbőrből hosszú piés fazonra szabott flitteres kacagányba bújnak télen, beton illetve savanyúkáposzta színű Gulasch márkájú inget húznak hozzá. A helyi Chichás butik vállpánt nélküli, fodorral kombinált elegáns kapcát ajánl a zsabós, bársonnyal és gyöngyökkel kirakott gumicsizmához. A hölgyek bolerószerű, fel- slicceit bundáskenyérben járnak, ha meg akarják hódítani a férfiszíveket. így nem kell nekik magas lóról beszélni — mint nekem — a másik nemmel, még egy kis Polskiban is csábítók lesznek. M-agyar Cvákk Unikum Szabó úr hosszan gyűjtötte erejét, ez nem történhet másképp. Hetyke kis megoldások, s éles, hosszan elnyúló, amolyan falrengető „dolgok” cikáztak keresztül zsíros testén. Meg is cselekedte csak úgy parasztos lendülettel, majd ziháló megkönnyebbüléssel ült visz- sza foteljébe — az erőfeszítést siker koronázta. Úgy érezte, mindent beleadott, apait-anyait. Meglepetése annál nagyobb volt, amikor lehuppant ülőalkalmatosságára. Bizony nem maradt tárgyi „emlékek” nélkül világról alkotott kendőzetlen véleménye. Megnyugodott és gyorsan cselekedni kezdett. Lerúgta cúgos, csámpás bakancsát, kátránnyal átitatott ruháját. Kétes értékű szagok csapták meg karvalyorrát, gyorsabb vetkőzésre ösztökélve. — Pedig ebben az évben már nem akartam fürödni — küldött egy szűzlány-pirító kis „csomagot” a fürdőszoba kellős közepére. A bebotorkáló fényzuha- tag hamis valóságában a viharvert ócska kádba lépett. — Megállj, te rohadék, többet biztos nem használlak! — szidta a mozdulatlan-gyilkos gázbojlert. -—Jövőre neked lőttek! Mit gondolsz, miből fizetem a gázszámlát? A gőzfelhőből kilépve már tudta mit kell tennie. Melegre, harmóniára, biztonságra vágyott. Egy perc múlva silány öltönyben, gyanús eredetű félcipőben vágott neki a decemberi éjszakának. Átporoszkált a prolinegyed piszkos panelsilóinak házai közt, míg megpillantotta a keresett szentélyt: „Kocsma a kormpt képviselőhöz”. Sörhegyek, bordombok, rövidital-emelkedők várják a kiszáradt torkokat. Krákogó, kaparós hangú törzsvendégek fogadják megértő tekintettel a belépőt. A biliárdgolyó-fejű kocsmáros szeretetteljes mosolya kíséri hősünket a pulthoz: — Hé, Szabókám! Hamisítatlan Cvákk Unikum érkezett... — hörögte undorító bűzt árasztva fogatlan szájából. — Nem, Jocókám, ma már volt részem unikumban... Inkább csak a szokásosat — dőlt hátra széles megváltói mosoly- lyal, mélyet, olyan igazi áporo- dott magyarosat böffentve —, arra mindig telik. Fürödni meg úgy sem mindig muszáj. Szőrhalmi András Az ördög (ivó)cimborája J. F. G. H. C. Borsch-bemutató Békéscsabán Bárcsak gyakrabban, többször, több alkalommal megtörténne, hogy az ember szórakozni, jót mulatni, jól érezni magát indul a színházba, Thália tempEbbe a miliőbe robban be a tékozló fiú, Kristóf Bogdan, hogy felüljön a hullámvasútra. Kihasználja az alkalmat, hogy megbotránkoztassa a jegyszelomába, s úgy jön ki onnan, mint Isten házából: megtisztulva, gazdagabban, méltósággal, elgondolkodva. Vagy mint az iskolából: új ismeretekkel, érzelmekkel, felszabadultan, megkönnyebbülten, örömmel, egyszerűen másképp, mint ahogyan oda belépett, bement, bebotorkált, betette a lábát. Mert az előadás olyan szép, magával ragadó, elgondolkodtató és megható. J. F. G. H. C. Borsch színműve. az ördög (ivó)cimborája igazi érték, maradandó élmény, nagyon érdekes történet, gyönyörű előadás. A történet talán legszebb, legemlékezetesebb, legmegrázóbb, legátgondoltabb jelenete a puritán, katonás szigorú, vasfe- gyelmű, álszent Mrs. Bogdan és fia Richard Bogdan vidámparki találkozása. Ahol is két felvonáson keresztül nézték, méregették, bámulták, tekintették, figyelték, lesték egymást az elvarázsolt kastély tövében. Itt minden ekörül zajlik. dőnőt, megleckéztesse a bámészkodókat — és oltalmába vegye az ártatlan, szűzies moso- ,lyú, kedves, szépséges Ludmillát, a kocsmárosnét. De ki ez a messziről jött ember? Szélhámos vagy hős? Vagány jótevő vagy veszedelmes őrült? Csak benne hiszünk, benne van bizalmunk, csak rá figyelünk. Földönfutó, eladta a lelkét az ördögnek. O az ördög (ivó)cimborája. Aki^yűlöl mindent és mindenkit. Am a próbatétel napján kiderül: önfeláldozóbb, nemeslelkűbb bárkinél, egyedül száll a szellemvasútra... Nem is értjük, valójában miért teszi. Mai fejjel tudjuk, sejtjük, érezzük, hogy mi a történelmi igazság, arról viszont könnyen megfeledkezünk, hogy nevetés, röhögés, kacagás, stb... és álmodozás nélkül nem lehet élni, létezni, lenni, vagy legalábbis nem érdemes, nem kifizetődő, nem jó. Katerina Wietselsky Amikor a túró rámegy a B-listára Szaratov meg a szabad madarak A sápatag, tüdőbeteg nénike nap mint nap fáradtan, öregecs- kén botorkált el lakásából a közeli ígéretes vállalkozáshoz. Ilyenkor kettőre zárta a Szaratov hűtőszekrényből kialakított komfortos vackát, s karácsonyi hidegtől félő aggodalommal figyelte az égboltot, nehogy a szabad madarak beköltözzenek. Lilára űzött hokedli „Régóta élek ilyen négyezer forintos nyugdíjjal, de ilyen szegényen, fenyő- és satrafa nélkül még sohasem vártam a Kiss. A. Jézust — pityeredik el két zokogás közepette Béné.—Az idén a Túrótörő és Szövő Kft. ajánlatára sok-sok OTP kölcsönnel kö- p ü l é s b e kezdtem. Ennek eredményeként szépen sző- rösödött a túró, s a káefté utasítására vihettem a zété- nyi takácshoz a szálakat. Ezután jött a baj, a modern köpülő berendezés, a hokedli a túlhajszolt igénybevételtől előbb meglilult, majd darabjaira esett, mint egy kisgazdapárt. Mint egy falat a tenyér A káefté hosszasan hallgatott, hiszen sokáig tartott a szerződéskötés is, nemhogy a javításhoz szükséges alkatrész beszerzése, a csehországi Pel- csinszki Boleszláv-i Skoda- gyárból. Béné, aki mindent tudott, csak köpülni és szőrös túrót szállítani nem, ekkor felkerült a „B”-listára, amelyen a Bénák és Botkezűek szerepeltek. „Vak tyúk is talál szemetet” érzülete hatotta át a jobb sorsra érdemes nyugdíjas nénikét és gyomra a tavalyi szallonnabő- rök rágcsálása közben korgott egy nagyot. Olyan hangot adott, mint amikor a tenyér egy falat ver. Rengeteg tanulságát levonhatnánk a sok (szőr)szálon te- kerődzö ügynek, de nem tesz- szük, hiszen nem vagyunk mi szőrszálhasogatók. Mindenki a saját fejében köpülje ki a saját igazságát. Egyet azonban érdemes megjegyezni: nem mind túró, ami szőrös. Ezért nem szabad felülnünk minden hitegetésnek, csábításnak a hokedlire. Ajánlatos megvizsgálnunk, mi van a szőr alatt. Saját boldogságunkért. Zászló Örzse (Pótszilveszteri számunkban folytatjuk.)
