Békés Megyei Hírlap, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-31-1992-01-01 / 305. szám

1991. december 31.-1992. január 1., kedd-szerda HAZAI TÜKÖR 1RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Garfield mosolya* Eredetileg egyszavas címe lett volna ennek az Írásnak. Heni. Ennyi, s nem több. Azt tartja ugyan­is a szakmai fáma, hogy a rövid (és valamitől frappáns) cím fél siker lehet. Már úgy értem, hogy inkább elolvassák, ami alatta sorjázik. Ha még esetleg egy picinyke sejtelem is rejtőzik mögötte... Szóval, úgy gondoltam, nem hangzik rosszul ez a két szó. Csak hát, van egy bökkenő! A Heni — Heninek nem tetszik, ezt nem tőle, de — ahogy mondani szokták —jól értesült, hozzá közel álló forrásokból tudom. Illetve ezt így O soha nem mondta ki, mert senkit sem akart megbántani, kiváltképpen a régi társakat, akikkel egykor együtt ott toporogtak nagycsoportosként Lukács Józsi bácsiék felvételijén. A többiek szólították Heni-nek először, talán azért is, mert két edzéssel előbb tudta a kézenátfordulást. Ahogy említettem, nem tetszett neki a becézés, dehát be kell látnia, barátok közt valahogy hosszú a Henrietta. Atyaisten! Kézenátfordulást említettem. Most meg Indianapolisban mi is társul még például ugrásban a kézenátforduláshoz?! Másfél szaltó fél csavarral, bicska mozdulattal. Ha nézzük, ha mondjuk, a nyakunk és a nyelvünk is belegabalyo­dik. Röpke tizenkét év gyakorlás — lehetne hozzá a lábjegyzet, de akkor már ne felejtsük ki a leg­újabbat, a dupla szuplét sem a szakkifejezések közül. Apuka, aki fél kézből letenné a középfokú edzői vizsgát, nem untat szakmai dolgokkal, csak azt mondja: „a héten a lépcsőházi szomszédok jelezték, hogy ha történne valami, ők bizony csak beállítanak egy üveg pezsgővel, már ne is hara­gudjunk. Ezt állítja Ónodi papa, meg azt is, hogy nemrég sikerült az új leurgás, igazán jókor, Barce­lonában, a próbaolimpián.” Igen, ez is része a nagy haditervnek. Kirukkolni valami extrával! Méghozzá szinte fellépésről fel­lépésre. Mindenesetre Misó bácsi (meg persze Julika néni is) újabban bizakodva mondja, hogy a sok munka megtanulása nagyon hamar ment, a jó versenyzéssel is így van már mostanában, és ta­valy óta azt is nyugodtan kijelenthetik: már győzni is tud. Európa-bajnoki arany felemás korláton Brüsszelben, majd a Világkupán, ugrásban. Se­regnyi hazai mester- és bajnoki cím. Mint győzel­mi pontok. Apropó Brüsszel! Csipkeváros, Heysel-dráma, netán a NATO-központ —juthat eszébe sokaknak a közepes metropolisról. Nem, nem, a honi torna világában legalábbis immár csak egyet tudnak biztosan: a belga fővárosban született a magyar tomasport első nagyon fényes kontinensbajnoki érme. Különben Murvai tanár úr újságolta a minap, hogy azért a torna mellett Ady is érdekli Ónodi Henrietta Európa-bajnokot. Napi hat óra torna, három óra tanulás mellett, mit mondjak, nem min­dennapi. Ez a napi hat óra — szerre fel, szerről le — cirka tiz esztendeje tart. Eszébe jut-e ez. is a szurkolói ankét kérdezőjének, amikor tudakolta: „Aztán mire költöd a tízezer márkát?” Nekem pedig az a tavaszi együttebédelés jár minduntalan az eszemben Heni, amikor valami rántottbordafélét ropogtattál, s néha egy-egy túl­sült krumpli arrébb pattant a villáról. Amikor ször- nyülködtem, sietve megnyugtattál: „harmincnégy kilónál egy dekával sem leszek több, ez különben is zsírszegény. Ha meglátnak egy óriás táskát az ajtóban, már tudják, hogy én jövök. Ha kések, akkor itt hagyom a másodikat. Akármi történik, fél háromkor a teremben kell lennem.” Még ne hagyjuk itt ezt a rántott bordát. Hordoz valami jelképfélét. Megpróbálom megmagyaráz­ni, miről is van szó. Van nekünk egy szerencsét­len-szegény és annyira szeretett Budapestorszá- gunk. Benne Duna-kanyar, Balaton, talán Horto­bágy. Slussz. Tartják általában. És akad annyi más is, mondjuk az „East-olda- lon”, amelynek szélső fertályába még autóút sem vezet, gyorsvonattal is három óra járás. Kukorica- táblák, szelíd Körösök. Kner Nyomda, gyógyvíz Gyulán. Termálkincs. A föld ajándéka. Lehetne, ha háromszáz kilométerrel nyugatabbra buggyant volna ki a hetvenhárom fokos víz a mélyből. Szalad mellettünk a világ, nem különben Európa. Még Magyarország is. Szerencsére akadnak, akik nem hagyják. A kincskeresők semmiképp. Tudat­ják hát a világgal: él ebben az alig jegyzett ország­szögletben egy világsztár. 144 centi magas, regge­lenként bringára pattan, s érte még az ABC televí­ziósai is a térkép fölé hajoltak, hogy megkeressék ezt a kiejthetetlen nevű várost, Bekesscsabat. És ha kell, ez a szeretetre született világsztár százszor is felugrik naponta a Start-gerendára. Néha felpil­lant az örökké zizegő neonokra, a málló vakolatú falakra, de semmi sem érdekli, csak amit Julika néni, meg Misó bácsi mond. Hát ennyit még a rántott bordáról, amit annyi, de annyi gonddal készítenek ott a Körös-parti, majdnem bádogkanalas üzemi étkezdében. Igazán nem is tudom, miért jutott eszembe mindez éppen ezen a szeptember közepi vasárnap délelőttön, amikor ez a csodás akaratú viharsarki kis-nagy- lány valamennyi szer világbajnoki döntőjében várhatja a szólítást, és az iszonyatos lelki teher kö­zepette is ezüstérmet ugrik, a hatodikat, amelyet 1903 óta a magyar tornászok szereztek világbaj­nokságokon. Tudom, segített Garfield cica, az elmaradhatatlan és néha morei kabala is, de hát a sikernek, ugye, sok összetevője van. Futok a telexgéphez, onnan a tévé elé, majd vissza a telexhez. És közben fellapozok egy albu­mot is, benne azt az oldalt, ahol Kiss Andrea, a válogatottbeli csapattárs írta nemrég Barceloná­ban: „Heni, nagyon jó voltál, Te egy igazi csillag vagy!” Még valamit, el ne feledjem. A Szerdahelyi úti lakók sem szoktak sűrűn kopogtatni egymásnál, hogy jó lenne összejönni egy kicsit, pezsgőt szo­rongatva pedig pláne nem. Azért a sport mégis­csak óriási dolog, nem igaz? Fábián István * A szerző ezzel az írásával szerepel a Sport '91 című könyvben „Legyőzi-e Gyula Csabát?” Az Ország-Világ képes heti­lapban ezen a címen jelent meg egy írás a megyeszékhely visz- szatelepítésével kapcsolatban, eléggé szubjektív megközelí­téssel. A riportnak inkább a „Nem lehet az idő kerekét visz- szaforgatni” címet adtam volna. A mi nemzedékünk számára ez így öregurak nosztalgikus ábrándozásának tűnik, hacsak nem csinálnak b^Jőle politikai ügyet, ami manapság gyakori tünet. Az újságírónak nyilatkozó agg szolgabíró az avult „ősi juss”-t hozta fel, csakhogy ezen a címen Békés is visszakövetel­hetné jogát és az „ősibb”, mivel az Árpád-korban Békés volt a vármegye központja. Gyulát Mátyás király tette megyeszék­hellyé a környék egyetlen és akkor korszerű erődítménye, a vár felépítése után, fia Corvin János érdekében is. A 19. század az ipari fejlődés és a kereskede­lem kiterjedésének korszaka volt. Gyula először akkor került hátrányos helyzetbe, amikor a Szolnok—Arad vasútvonal ter­vezett békési—gyulai nyomvo­nalát elutasította. Csaba viszont önként jelentkezett és jelentős földmunkával, átereszek építé­sével stb. elősegítette a vasút megépítését. A később elkészült Kolozsvár—Fiume szárny ugyan egy ideig ellensúlyozta még Gyula szerepét, de a triano­ni békediktátum végleg határ­széli várossá süllyesztette a tde- pülést. Ugyanakkor az aradi vonal megmaradt nemzetközi „főütőémek”, így a két világhá­ború közt az ipar és a kereskede­lem központi jelleggel Csabára koncentrálódott. Nem kell azért mindent a kommunisták nyakába varmi, a megyeszékhely Csabára való telepítésének sokkal inkább gazdasági, mint politikai indo­kai voltak, egyébként erre már a múlt században is történtek kí­sérletek -— lásd Reök István és társai —, a csabai közbirtokos­ság ezügyben is tevékenykedett, amikor megépítette a megye azóta is egyetlen kőszínházát, míg Gyulán csak nyári színkör működött. (Lebontása szörnyű ostobaság volt, micsoda egye­dülálló hármas lehetett volna: faszínház — Kohán Képtár — művelődési központ!) ánta, kutyául megbánta, hogy azt az utolsó pohár italt be- nyakalta. Néhány utolsó po­hárral. Hajnaltájban már ka­vargón vele a világ, minden­ki megbolondult, és akkor nem lehetett bírni tovább jó­zanul. Szabad a vásár, a „személyzetnek” is, vedel­ték az üvegekben lötyögő maradékot, mint hajdan a rossz cselédek. Elázott a fő­nök is, kedvükre meglophat­ták volna, de akkor olyan testvéri részegségben ölel­gették egymást, mintha örökké csak az a mámoros szeretet libegne felettük. Éjfélkor még jól tartotta magát. Megszokhatta, hogy pityókás társaságban is ész­nél kell lennie. Ez volt a dol­ga. Finoman szólva rendező­nek alkalmazták, valójában kidobólegény volt. O, a nagy bajnok! Akit valamikor négy világtáj ismert és tisztelt, most egy mulató csicsás egyenruháját viseli, izmait mutogatja, s ha ez is kevés, megfogja a kedves vendég grabancát és kihajítja leve­gőzni. Teljes tisztelettel. Szerencsére most balhé nél­kül múlt el az este. Ismerősei eleinte kedvesen üdvözöl­ték: gyere bajnok, vigyázz ránk, tarts velünk, igyál egy kicsit, később pedig egy­mással voltak elfoglalva, mint az idegenek, akik ügyet se vetettek rá. Magányos volt, mint rendesen, s amikor a televízióban a Himnuszt ját­szották, mintha gombócot pró­bálna lenyelni, olyan érzése volt. Szabad a csók! — kiabálták az asztalok mellett, poharakat tördeltek, egy ideig a lámpák is elaludtak. Méla megvetéssel nézte a tivomyázókat. Ezekért A bajnok küzdöttem én? Nekik akartam dicsőséget szerezni? Jaj, de bo­lond voltam! Mehmed barátom! Remélem, te nem valami isz­tambuli szerájból lesed a félhol­dat, várod a baksist? Az első európa-bajnoki döntőn még bol­gár fiú voltál, s amikor legköze­lebb legyőztelek, mármint török hallhattad a magyar Himuszt. Sajnos, az olimpiai arany a tiéd lett, szívesen elcserélném érte azokat a serlegeket is, amelye­ket már régen eladogattam. El­múlt a dicsőség, pojáca lett belő­lem, tróger egy» lebujbán, aki esténként a rendre vigyáz, s nap­közben álmatlanul forgolódik. Friss levegőre vágyott, nem bánta, ha jeges szél kócolja gyé­rülő haját. Édesanyjára gondolt, aki egy régi, régi éjszakán így várt rá. Kisfiú volt, korommal kenték be arcát, hogy mint sze­rencsét hozó kéményseprő kö­szöntse a babonás népeket. Pici famalackákat és papírpatkókat árult négylevelű lóherével. Sor­ra a jó meleg éttermekben, édes­anyja meg odakinn várta, viha­ros téli éjszakán. Jargancsirgi vagyok, a kéményseprő mes­ter. Boldog új évet kívánok! Az emberek mosolyogtak rajta, és vették a portékát. Egy forint a patkó, kettő a malac. Abban az időben jó pénz volt egy fo­rint. Anyukám, tízes is van a tál­cán! — lelkendezett az ajtón kilépve, és akkor a gonosz szél felkapta a papírbankót és vitte sebesen, el a sötét messzeség­be. Soha nem találták meg, és azóta is mindig hiányzott ez a pénz,' amely bizonyára az ör­dögé lett. Másé lett,- mások fiaztatják, mulatnak, tollasod­nak, neki csak krajcárokat hul­latnak belőle. Nem csinálom tovább, nem bírom tovább! — dörmögte magában, amikor reggel kábán botorkált haza. Haza? Csupasz kis garzonlakás, üres magány, ennyi maradt a nagy élet ígére­téből. Új életet kezdeni? Csak múljon el az émelygés, a ré­szeg düh. Majd holnap, igen, elkezdődik valami. Ha egyszer meg tudta mutatni a világnak, hogy győzelemre termett, ak­kor kell még lenni esélynek új küzdelmekre. Bohócnak, mu­togatni való bábunak nem megy vissza többé. olnap, holnap, hol­nap, mormolta babonásan, még akkor is, amikor yégigdőlt a vetetlen ágyon. Észre se vette, hogy a várva várt bűvös holnap már elkez­dődött. Andódy Tibor Vessünk egy pillantást a tér­képre; a megye 3/4 részén la­kóknak az útja Gyulára Csabán át vezet. Amikor az időt ma nemcsak a gyorsaság jellemzi, hanem egyre drágább is, az idő­nek és a távolságnak jelentősége van. A személygépkocsi csak az elmaradt útviszonyok miatt Ját­szódik tömegjárműnek, de az ál­lam vám- és adópolitikája miatt luxuscikk maradt, sokkal töb­ben vannak, akiknek nincs és a belátható időn belül nem is lesz. Irodaházak építése helyett — a megyeszékhely áttelepítése ezzel járna—racionálisabb len­ne az idegenforgalom és kultu­rális központ infrastruktúráját fejleszteni; exkluzív és olcsó szállodák, kulturált éjszakai szórakozás, nyilvános WC a városközpontban és talán a vá­rost szolgáná a Csaba—Gyula közti korszerű autóút megépíté­se Born Miklós A költségvetési vita élénkíté­sére Nagy Feró rockkoncertet ad a Parlamentben, 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás címmel. Erre éjjel 3-kor kerül sor. Duettet énekel Pethő Iván és Kónya Imre. *** A geszti levéltárban bukkan­tak rá a Feszt Geszten szeszelek című kézzel írt versre. A kézirat a kutatások szerint Arany János harmadik gyermekétől, az akkor 8 éves Arany Arankától szárma­zik.-*** Dévaványán a helyi önkor­mányzat úgy döntött, hogy meg­bízza Mikes Kelement, hogy fél véka aranyér’, fél véka ezüstért építsen új polgármesteri rezi­denciát. Ä ványa (vállalkozási nyereségadó) nem akadály, ezt a település fizeti. Kö—Szí A Hírlap hirdetése •• az On legjobb Olvasóink írják Végkielégítés helyett... (Egy munkanélküli dühkitörései) Mit tehet egy nagyvállalat, ha a tönk szélére sodródik? Vagy felmászik a tönkre, vagy pedig (a törvény szellemében) megpróbálja egy leheletfinom testcsellel kitriblizni régi dolgozóit. Nos, a Körös Volánnál is színre léptek ezek a (úgymond demokra­tikus) labdazsonglőrök. Egy remek taktikai húzással a Szállítmányo­zási és Darabárufuvarozási Kirendeltséget kft.-vé degradálták, s most ennek leple alatt szórják ki a dolgozókat, mint bolond pék a réteslisztet. Természetesen végkielégítésről szó sem lehet. Itt előbb kap az ember hagymás vesevelő-gyulladást, mint végkielégítést. Talán ecsetelnem sem kell, hogy 14 évi odaadó munkám után én is belekeveredtem abba az ominózus liszteszacskóba. Engem is átdob­tak, minta kutya anyagcsere-folyamatának jó maréknyi végtermékét azon a bizonyos palánkon. Utcára kerültem, akár egy kandeláber, s most itt állok télvíz idején egy fikarcnyi végkielégítés nélkül. Jól kiszúrtak velem, mert jelen helyzetemben még figyelmeztető sztrájk­ba sem tudok lépni. Kifizettek ugyan hatheti felmondási időt, de az arra sem elég, hogy a Kondorosi Csárdában kifizessem belőle egynapi szippantási díjamat. Szóval, tisztelt kebelbarátaim, az elmúlt néhány évtizedes borra­való-fizetésért elvégzett többé-kevésbé becsületes munkánk után mindössze ezt profitáltuk. Még szerencse, hogy a múlt rendszernek volt egy előrelátó találmánya, a társadalmi munka. Nem hiába parkosítottuk, csinosítottuk a közterületeket, most legalább kulturált körülmények fogadnak, amint az utcára kerülünk. Ki is adtam az új jelszót: Tiéd az utca, magadnak parkosítasz! S ha tovább folytatódik ez a kft.-sítési tendencia, néhány sorstár­sunk munkavállalóból munkaadóvá küzdheti fel magát. Egyre több munkát ad majd a rendőrségnek. Az olyan vezető meg, aki mindezt gátlástalanul megteszi régi dolgozóival, nem ártana, ha—a népszerű tv-reklám szavaival élve —kopasz fejét nem csak megpaskolná, hanem időnként meg is rázná azt. Addig pedig a becsületes munkanélkülieknek végkielégítés híján —marad az önkielégítés! N.Agy János Rosszindulat-adó ? Járai Tamás levelére szeretnék válaszolni, amely december 14- én jelent meg. Arról, hogy az iskolák környékén sok az eldobált vajaskenyér, a csokoládé, legkevésbé sem tehetnek a kutyák. Mint ahogy arról sem, hogy az emberek hány ezer forintra értékelik őket. Valóban szomorú, hogy egyre több az elszegényedő, nélkülöző ember. De drága uram, miért nem azoknak rója fel ezt, akik tehetnek róla? Akik hosszú, fáradtságos, hozzá nem értő munkával ide juttatták az országot? És ha valaki munkanélküli lesz, végeztesse ki a kutyáját? Nehogy ön meglássa sétálni vele? Ami pedig az adózást illeti, már ezek után a hűséges négylábúak után is lassan komoly pénzt kell fizetni. Mindenesetre ön nyugodtan alhat mindaddig, míg kormányunk ki nem találja, hogy a rosszindu­latot is megadóztassa. Farkas Imre, Gyula HIRDETÉS A Thermal INVEST Rt. kedvezményes akciót hirdet a Luther u.— Kinizsi u. sarkán épült üzlet- és irodaházában még el nem adott üzletekre és irodákra. Aki január 15-éig üzletet vagy irodát vesz, illetve bérel, annak 20% kedvezményt adunk, bérlet esetén pedig 1 havi bérleti díjtól eltekintünk. Várjuk jelentkezésüket a Békéscsaba, dr. Becsey O. u. 10—12. sz. alatti irodaházunkban személyesen vagy a 26-844-es telefonon.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents