Békés Megyei Hírlap, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-24-26 / 301. szám

1991. december 24-26., kedd-csütörtök KARÁCSONY .RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP GYULAY ENDRE: Nehéz kiválasztani a sok karácsonyi emlékből a leg­kedvesebbet. Hiszen ott van az a pár évi, amit édesanyám­mal együtt töltöttem. Őt ki­lencéves^ koromban hívta haza az Úr. Ott vannak a kis- papi évek szegedi karácsony estéi, otthontól távol, mégis együtt, „otthon”. Talán a papi munkám első karácsonyát emelem ki. Az ajándék: egy láda volt. 1953. A papok és hívek életében nem a legrózsásabb idő. A plébánián szobámban mégis nyüzsögnek a gyere­kek, ifjak. Az otthoni ünnep­lés után irány a káplánszoba. Pár négyzetméter, de min­denki elfér. Ki az ágy szélén, ki a szőnyegen. Utolsó pró­bák Kinek-kínek pár szem szaloncukor (1953!) az ajándék. Mennem kellett a gyóntatószék­be, fogadni a lelket tisztítani akarókat. Fél tizenkettőre mind átjöttek. Felzengett a hangjáték a kórusról. Betöltötte hanggal és áhítattal az egész templomot. Olyan jó volt így előkészülve becsengetni az éjféli misére! Mise után búcsúzkodás,öröm, sikerült, köszönjük... Fáradtan, de meleg szívvel mentem a szo­bámba vissza, valamit tudtam adni, hogy úgy éljék meg a ka­rácsonyt, mint mi a papnevelő intézetben. Villanyt gyújtok, a szobámban rendben hagytak mindent. Milyen rendesek, mondom is magamban. Lépek az ágyamhoz, hogy levegyem a térítőt, s ekkor nagyot rúgok „valamibe”, ami az ágyam alatt van. Benézek, hát egy láda. Tá­vollétemben ugyanis oly jó volt a hangulat, hogy kicsit többen foglaltak helyet az ágyamon, mint amennyi súlyt és ugrálást az kibírt, leszakadt. De mivel megcsinálni nem tudták, sze­reztek egy ládát, erre tették a sodronyt, matracot..., hogy ha megjövök, mégis az ágyon tudjak aludni, ne a földön vagy a széken. A szeretet talá­lékony! Ez a karácsony taní­tott meg arra, hogy nem min­degy az, hogyan élik meg az emberek a karácsonyt. Nem mindegy az, van-e helye a fia­taloknak, ahol keresztény szeretetben, akár betlehemi szegénységben is, de közös­ségben, örömben együtt le­hetnek. Talán ekkor éltem meg igazán először, hogy mi­lyen jó irányba köteleztem el magam életutamon. Akkor éltem meg, hogy a politika világa lehet hideg, sőt ellen­séges, elnyomó vagy minden­kit szegénnyé tevő, de Krisz­tusban mindenki boldog le­het, szíve felmelegedhet. Azt hiszem, ma is és mindig, mindnyájunk számára az a béke és boldogság, amely a szállásta- lan, betlehemi istálló lakóit be­töltötte, az a szeretet, amellyel a nehézségekben egymás életét könnyűvé varázsolta, lehet mindnyájunk követendő esz­ményképe és megvalósítandó feladata. Az ajándék AHOGYAN HULLANAK EGYMÁSRA AZ ÉVEK, ÚGY GAZDAGODIK AZ EMLÉKEK TÁRHÁZA. FELEDÉSBE MERÜL SOKMINDEN, UGYANAKKOR EGY-EGY EMLÉK JEL­KÉPPÉ MAGASODIK. PÉLDÁUL?.- PÉLDÁUL VOLT EGYSZER EGY SZERÉNY AJÁN­DÉK, NEVEZETESEN EGY KÖNYV, AMIT 1957 KARÁCSONYÁN KAPTAM A SZÜLEIM­TŐL, MIUTÁN A BETŰVETÉSSEL RENDESEN MEGISMERKEDTEM. „KEREK EGY ESZ­TENDŐ” — EZ A CÍME A MA MÁR VIHARVERT KÖTETNEK, AMELY — HÁLA OLYAN NAGYSZERŰ ÍRÓKNAK, KÖLTŐKNEK, MŰVÉSZEKNEK, MINT JÓKAI, GÁRDONYI, ARANY, TÓTH ÁRPÁD, RADNÓTI, KARINTHY, KRÚDY, KOSZTOLÁNYI, MÓRA. MARK TWAIN, SZÁSZ ENDRE, WÜRTZ ÁDÁM — ÉLETRE SZÓLÓ ISMERETET. ÉRZELMI ÉLMÉNYT ADOTT. ERRE PERSZE CSAK FELNŐTT FEJJEL DÖBBENTEM RÁ. DE MA MÁR TUDOM: SZABÓ LŐRINC „ÖRÖK BARÁTAIVAL” EGYETEMBEN EZ A KÉT KÖNYV SZÁMOMRA A KÖNYV ÉS AZ AJÁNDÉK. AZ ÜNNEPRE KÉSZÜLVE EZ A SZEMÉLYES EMLÉK TETT KÍVÁNCSIVÁ: VAJON KI MIT TART ÉLETE EDDIGI LEGEMLÉKEZETESEBB KARÁCSONYI AJÁNDÉKÁNAK, ÉS MIÉRT? A KÉRDÉST HAT NE VÉS,, KÖZTISZTELETBEN ÁLLÓ SZEMÉLYISÉGNEK TET­TÜK FEL. AKIKET MEGKERESTÜNK: GÖNCZ ÁRPÁD A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG EL­NÖKE; GYULAY ENDRE SZEGED — CSANÁDI MEGYÉSPÜSPÖK; GYARMATY LÍVIA FILMRENDEZŐ; BALOGH JÁNOS AKADÉMIKUS, ÖKOLÓGUS; SZÁSZ ENDRE KÉPZŐ­MŰVÉSZ; EGERSZEGI KRISZTINA SPORTOLÓ. (Göncz Árpád a sajtószóvivői irodáján keresztül továbbított üzenetében sajnálattal elnézést kért, hogy nem tud a rendelkezésünkre állni. Annyit megtudtunk, hogy a köztársasági elnök legszebb karácsonya 1944-ben volt, ám az annyira bensőséges, személyes élménye, amit nem szívesen tár a nyilvánosság elé. Ha pedig másik karácsony­ról beszélne, az előbbiekből következően nem volna igaz a kérdésre adott válasza.) Az oldalt szerkesztette: Tóth Ibolya GYARMATY LÍVIA: Nem vagyok túl fiatal, össze­mosódnak már bennem a megélt karácsonyok emlékei. De egyet soha nem felejtek. Gyermek­ként éltem át a háborút. Az utol­só évben történt, már lőtték Pes­tet, szőnyegbombázást kapott az a terület, ahol laktunk. Akkor ismertem meg a halálfélelmet. Elérkezett a karácsony, de nem­hogy ajándékra, még fenyőre se gondolhatott a család. Mégis... Apám valahol lopott pár fenyő­gallyat. azokat drótozta-ügyes- kedte rá egy’ söprűnyélre. Cukor helyett pár fényes papír díszítet­te a „karácsonyfát”. Aztán, mint amikor szélvihar ragad el min­dent, a háború úgy röpítette föl azt a jelképes fenyőfát, mert ta­lálat érte az épületet, ahol lak­tunk. Eltűnt, talán az égbe re­pült. Igen, így él bennem ez az em­lék: furcsa, szürreális módon karácsonyfa volt, és az égbe szállt, utána napokig égett a kör­nyékünkön minden. Elszállt, miként „elszálló”, hamar fele­désbe merülő ünnepeket ülünk mostanában — sebtiben készü­lődünk, vágyódva a szépre, a harmóniára, mégis,... mégis gyorsan tűnő emlékként marad­nak mögöttünk. Jelkép tehát számomra, többszörösen is az a hajdani, égbe repült karácsonyfa; egész életemre jelképezi a családi me­legséget, a szeretetet, ami nélkül nincs, nem lehet értelmes embe­ri élet soha. Agnelo Bronzino: A pásztorok hódolása BALOGH JÁNOS: Amire a gyermekkoromból visszaemlékezem, az nem tárgyi ajándék. Túrkevén nevelked­tem. kántor nagyszüleímnél, igen nagy szegénységben. így életem nyolc étfél 10—18 éves koromban egy pesti protestáns árvaházban töltöttem. Iszonyú­an vártam, hogy karácsonyra ha­zamehessek a nagyszülőkhöz. Annál csodálatosabb ajándék számomra nem létezett, mint hogy december 19-én összecso­magolhattam, aztán ki a Keleti­be, és irány „Keví”! Felnőtt korom legemlékeze­tesebb ajándéka pedig az a ka­rácsony este, amit 1965-ben egy chilei — magyar közös UN ES CO-expedíció tagjaként tized- magammal egy argentin kisvá­rosban töltöttem Argentína és Paraquay határán. Az útitervben nem szerepelt ez az ünnepi est, de a sors úgy hozta, hogy lekés- tük a kompjáratot, amivel to­vábbjuthattunk volna Forróság­ban, egy trópusi virágokkal be- futtatott. lampionokkal díszített teraszon vacsoráztunk, beef­steak volt. és hideg sör. Közben szóltak az énekes kabócák. Ott tapasztaltam meg, milyen más a déli féltekén a karácsonyi ünne­pi érzés, ünnepi hangulat A történethez egyébként még hozzátartozik, hogy másnap, amikor komppal átmentünk, a határon nyomban letartóztattak, elvették az autóinkat Mint ké­sőbb kiderült, a vámnál váltás­kor elfelejtették átadni az érke­zésünkről szóló hírt. 0czv7_ — SZÁSZ ENDRE: A legemlékezetesebb karácsonyi ajándékom? Wa­shingtonban volt egyszer karácsony előtt kiállításom, ahol vettek tőlem képeket. Az egyik vevőm megaján­dékozott egy kiskutyával, egy uszkárral, aki aztán a kedvencem lett, szuper intelligens jószág. Nothingnak hívtuk, ami azt jelenti magyarul: Semmi. Borzasztó pici kutya volt, egy francia miniatűr. Akkor még Kanadában laktam, és amikor utaztam haza az aján­dékkal, nem tudtam papírokat szerezni hozzá, hogy átvígyem. Ott viszont már ismertek, mert mindig ci­peltem valamilyen állatot. Kérdi az egyik vámos: abban a dobozban mi van? Mondom, Semmi. Kinyitja a dobozt, belepillant, és felkiált: „ez nem semmi, ez egy kutya!” Mire én: igen, de a neve Nothing, tehát: Semmi! így maradt rajta ez a név. Fantasztikus kis állat volt, évekig tartott a barátsá­gunk, mígnem Los Angelesben egy kertben megmarta a kígyó, és elpusztult. Életem legszebb karácsonyi ajándéka mindmáig az a csupaszív jószág. EGERSZEGI KRISZTINA: A kérdésre röviden igen nehéz válaszolnom! Tu­lajdonképpen a karácsony számomra az egyik leg­szebb, legbensőségesebb ünnep. A békességé, a sze- reteté, a meghitt, őszinte érzéseké. Ilyenkor a család teljes létszámban együtt van, és ez valami különösen csodálatos, rendkívül jó érzés! A karácsony este, a gyertyagyújtásig eltelő vára­kozás izgalma, a „Mennyből az angyal” szövege, dallama, a közös éneklés öröme kiskoromtól kezdve mindig magával ragadott. Elbűvöl a gyönyörűen és nagy műgonddal feldíszített, plafonig érő, színes, csillogó karácsonyfa és a szeretet jeleként a sok-sok meglepetés — az ajándékok —, amiket még mindig nagy izgalommal, remegő kezekkel bontok ki. Na­gyon jóleső érzés a csodálatosan megterített asztal mellett elfogyasztani közösen, édesanya nagy gond­dal összeállított, csuda finom ünnepi menüjét. Ez — a karácsony varázsa — számomra a legszebb és legemlékezetesebb ajándék —, mint minden évben kiskorom óta — amik közül választani képtelen

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents