Békés Megyei Hírlap, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-16 / 294. szám
Fekvő nő Nemzeti Újság: „Kohán György rajzai meglepőek. Szinte meg- fékezhetetlen bőséggel rajzanak elő keze alól a fantasztikus figurák és arabeszkek. Mondanivalói nem proletár fájdalmak, hanem egy szinte túlkulturált fantázia kalandozásai az ornamentika olyan területén, ahol az évezredes gátak leomlanak és az ősi székely ösztön visszaálmodja a kelet csodáit.” Pesti Napló: „Új, érdekes, meglepően eredeti tehetség az itt bemutatkozó Kohán György, akinek kompozíciói rendkívül artisz- tikus hatásúak. Asszír, babiloni, perzsa és egyiptomi emlékek keverednek rajzain, valami buja és gazdag, egyszerre realisztikus és stilizáltan dekoratív egységben, szinte az álomképek logikátlan logikájával. Csupa ismerős motívum, az egész mégis megdöbbentően újszerű, nyugtalanítóan izgalmas, lebilincselő. Különös művésztehetség, megkapó biztonság, a rajznak lendületes könnyedsége és raffináltsága párosul benne a naivitás őszinteségével.” Ez csak néhány szemelvény, de nemcsak a fent említett nagy lapok ismerték fel a gyulai fiú komoly tehetségét, hanem a többiek is valamennyien. Most beszéljen maga Kohán György, mondja el, mi művészetének lényege, kik a mesterei: „Az ősi nagy kultúránkból leszűrt konzekvenciák és az új kor eredményeinek szintéziséből adódik az új művészet, az én művészetem. Az új kor művészetének gyökerei visszamennek O-Egyiptomig. Mégis egy egészen új, eddig még nem tapasztalt karaktert kap. De az új művészetnek is megvannak az örökérvényű rendszerei és dogmái. Egy képen nem a színnek kell dominálnia, hanem a vonal, a forma uralkodjék rajta, a szín csak kísérő motívumként szerepelhet. Mestereim Illésy Péter, Csáky és Picasso.” Kohán Györgyöt az eddig elért sikerei nem elégítették ki. O is, mint már sok-sok festőművész, tanulmányainak folytatása végett Párizsba utazik. Párizsba szülei segítségével jutott el. Ott igen nagy nehézségekkel küzdött, moziban cukorkaárusítással, alkalmi munkával, múzeumi restaurálással, parkettázással, egyéb munkákkal tartotta fenn magát (tengette életét). Jó idő esetén nem egyszer fordult elő, hogy a temetőben aludt. Kohán akaratereje végtelen nagy volt, ott is leküzdötte az akadályokat. Időközben megismerkedett egy francia festőművésszel (nevét sajnos nem tudjuk), aki hamar felfedezte Kohán nagy tehetségét. Ekkor szakmába vágó megbízatásokat adott neki. Egyes kompozícióinál alakok kidolgozásával és képek befejezésével bízta meg, ezért megfelelő tiszteletdíjat fizetett neki. Ettől kezdve sorsa lényegesen jobbra fordult és most már többet foglalkozhatott művészi tanulmányaival. Kohán György franciaországi tartózkodása meghatározóan eldöntötte művészi fejlődését. Új irányt vett, nem a kötött, hanem a szabad festészet terén. Dacára a francia festészetnek, felszabadulásában sohasem szakadt el a Nagy Magyar Alföldtől. Legszebb munkái az alföldi népi motívumok, alakok, tájrészletek, csendéletek. Kohán mélyreható tanulmányokat folytatott Párizsban művészet- történeti síkon is. Nagyon sokat foglalkozott a nagy francia impresszionisták, a posztimpresszionisták, az expresszionisták történetével, úgyhogy kevés olyan tájékozott, s olyan nagy tudású művészünk van, mint a gyulai kovácsmester fia. 1935-ben Észak-Olaszor- szágban tanul. Olaszországi tanulása is oly küzdelmes volt, mint a párizsi. Milánóban az olaszok nem egyszer mondották, hogy miért jött Olaszországba, hisz elég festőművészük van nekik is. Nem szükséges, hogy más országbeliek is odajöjjenek. 1939-ben a Tamás Galériában állított ki Kohán György. A „Szabad Művészet” X. évfo- lyamánának 7. számában, mely 1956. év július havában jelent meg, a 34. oldalon Moldvay Győző a következőket írja: „Kohán György kiállítása Hódmezővásárhelyen. Ha olyan hagyományokkal, örökséggel találkozik egy induló piktor, mint Tornyai, Rudnay, Medgyessy, Pásztor, Koszta, Endre Béla művészete — s ez a piktor egyéniség —, akkor a találkozásból szükségszerűen harc. küzdelem következik. Harc a nagy elődök látásmódjának leküzdésére, küzdelem a mesterek stílusjegyeinek hatásával szemben, ellenállás komponálási formáiknak. Vagyis szükségszerű az új útkeresés. E küzdelem a legfőbb jellemzője a hódmezővásárhelyi Petőfi Művelődési Házban most megrendezett Kohán György kiállítása, amely a legutolsó munkák tanúsága szerint lezárja a művész huszonöt éves munkásságának forrongó stíluskeresését, s a technikai készség fokozatos tökéletesedésével párosulva, érett, megállapodott művészt állít elénk. Nem gyűjteményes kiállítás ez, valamiféle negyedszázados ca- nossajárás jubileumán! A festményanyagba bekerült korábbi munkák mégis hű képet adnak Kohán György művészi fejlődéséről. Itt Tomyai-téma, ott Koszta mesés színkomponálása kísért még egy- egy képen — az anyag zömét kitevő grafika azonban sajátos levegő, egyéni hang. Ebből kifolyólag talán nem konzekvens, de ha a mai Kohán Györgyöt érzékletesen akarnánk jellemezni, mégis hasonlítanunk kell őt valakihez. Mégpedig csakis helyi örökhagyójához, Medgyessy Ferenc művészetéhez. Ami által Medgyessy Ferenc európai szintre emelkedett a szobrászatban, arra az útra lépett Kohán György a színek világában: nem bíbelődik aprólékos részletekkel, döntően a mozdulat kifejezésével számol, az egyszerűségre, nagy formákra, monumentalitásra törekszik. A formabontás legtovább kísértő stílusjegyeit már jórészt elvetette, és freskóterveiben (Bivalyok, Tehenet vezető asszony), valamint tusrajzainak legérettebb darabjaiban (Asszonyfej, Lövészárok, Bánat, Anyaság) tömör, summázó formafogalmazással, eleven, egyéni arculattal találkozunk. Erezni, hogy e rajzok alkotója mindenkor igyekszik a szituáció lényegére tapintani, nem elégszik meg a dolgok felszínes látásával. A nyugtalanság, vívódás, legtöbb kiállított munkáról sugárzó erős kifejezésre törekszik, azonban hiba forrása is a művésznél. Kohán túlságos expreszivitásban, túlfűtöttségben fogant képein olykor formatúlzásokkal, torzításokkal találkozunk (Világosság felé, Freskóterv női alakkal), amelyek létjogosultságát nem mindig érzi a szemlélő, és ezáltal elrajzoltságként hatnak. A higgadt, tiszta rajzoknál vállalt feladatot, megoldási módot érezzük legkövetendőbbnek a művész számára. Itt mérhető le jelentős fejlődés utolsó kiállítása óta. Itt találta meg végképp önmagát. S azt a felfogást kell kiterjesztenie festményeire is.” Kohán György 1957-ben ment át Gyuláról Hódmezővásárhelyre. Ott a készülő tárlatra három képet adott be. Mind a hármat visszautasították. Erre éjt nappá téve elkezdett dolgozni. Több mint egyévi komoly munka után beadvánnyal fordult a népművelésügyi minisz6 nem akarva a vicinális egyik fülkéjében ülve tisztán kivette, hogy a szomszéd fülkében nagyobb társaság elég hangosan Gyula városának szomorú közállapotával foglalkozik. Különösen feltűnt neki az, hogy a társaság tagjai a Közművelődési Egyesület dolgaival sem elégedettek, ott sem úgy mennek a dolgok, mint ahogyan egy ilyen kulturális egyesület támogatása megkívánná a város vezetőségétől. Úgy látszik, az egyesület a városnak mostohagyermeke. Ez indította arra, hogy a dolgoknak utána nézzen, s a „Magyarság” 1926. évi március 31-ei számában „Gyulán a kultúra hajléktalan maradt” címmel tudósítást közöljön. A tudósítás egyik alcíme: A boldog kovácsinas. Itt közli Kohán György felfedezését s a következőket írja róla: „Ennek a mostoha egyesületnek legújabban nagy és örvendetes szenzációja van. A szenzáció, melynek híre már a budapesti művészeti körökbe is elért, egy tizenhat éves kovácsinas, név szerint Kohán György, akiben a jelek szerint és a szakértők véleménye szerint a magyar piktúra egyik legnagyobb reménységét sikerült megmenteni. Ennek a rendkívüli tehetségű suhancnak a felfedezése Szilágyi László rendőrtanácsos nevéhez fűződik, aki nem csak a tehetséget ismerte fel benne, hanem arról is gondoskodott, hogy fejlődni tudjon. Mindenekelőtt elment a kovácsinas szigorú apjához, aki kétségbe volt esve, hogy a fia mindig csak rajzol és sohasem dolgozik. S addig beszélt a derék kovácsmesternek a fia jövőjéről, míg ríva fakadt. Az öreg a fiát a munka alól ünnepélyesen felmentette. Azóta a boldog kovácsinas minden idejét — a Közművelődési Egyesület költségén — tanulásra és pingálásra szenteli. Magam is láttam a képeit, s teljesen megértem a nemrég Gyulán járt Sidló Ferenc elragadtatását, aki megígérte, hogy Kohán Györgynek ingyenes helyet biztosít a Képzőművészeti Főiskolán, s a rendkívüli tehetségű fiút támogatni fogja. Hasonló elragadtatással beszélt Kohán György tehetségéről Lörinczy Szabolcs dr., a Dunántúli Közművelődési Egyesület főtitkára is, aki Gyulán tett látogatása alkalmával kilátásba helyezte, hogy a fiút nyárra a sümegi művésziskolába viszi s felkéri Rudnay Gyulát, hogy foglalkozzék vele. „Csak a kötelességemet teljesítettem” — hárította el elismerő szavaimat Szilágyi László rendőrtanácsos és boldogan újságolta, hogy a város intelligenciájából mind többen és többen érdeklődnek a fiú sorsa iránt, sőt már olyan is akadt, aki a magyar kultúra iránt való érdeklődését anyagi áldozatokkal is hajlandó alátámasztani. Kohán György nevelése tehát már biztosítva van. És ha csakugyan piktor lesz belőle, akit várnak, ő fogja megfesteni a városi magisztrátus arcképcsarnokát — Sz. J. A Békés című gyulai lap 1926. május 29-ei számában beszámol a gyulai piktorok és iparművészek által megtartott tárlatról. Ez a tárlat volt Kohán Gyurka első képkiállítása. A cikk címe: „A gyulai tárlat”. A tárlatot a gyulai Közművelődési Egyesület rendezte. A tárlaton a következő festők és iparművészek vettek részt: Ákosffy Barna, Fábry Dezső, Kohán György, Szilágyi István, Técsy László, Ákosffy Barnáné, Antalóczy Nándor, Kristóffy Ferencné, Fábián Margit, Morvay Zoltán és Baumann Alajos. „A tizennyolc éves Kohán Györgyről az a véleményem, hogy mesteri kezek irányítása mellett kiváló piktor lesz belőle. Ecsetje még bizonytalan, tapogatózó. Meglátásai, színei pompásak, de perspektívából hiányzik az alapos tudás. Mindenesetre originális tehetség, mely pár évi szorgos tanulmány után szépen ki fog bontakozni.” A tárlaton sok művásárlás történt. A legtöbb képet Kohán György adta el. Kohán György tanulmányainak végzésére Budapestre ment. Onnan levelet írt többször első mesterének. Ezekből a levelekből kitűnik, hogy ez a tehetség miként látja pályáját, amelyen elindult. „Budapest, 1926. augusztus 3. Kedves Tanár Úr! Ne tessék haragudni, hogy eddig nem írtam, nagyon sok dolgom volt. Kedves Tanár Úr! Megírom hogy élek én itt. Gyuláról három levelet kaptam a lakásom érdekében, s egy sem érvényesült, tehát elmentem Sidló Marokszedő 3
