Békés Megyei Hírlap, 1991. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-11 / 290. szám
1991. december 11., szerda KÖRKÉP Lakásépítkezési mélypont Az idei első félévben összesen 10 600 új lakás épült az országban, 16 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában. Az építési ütem olyannyira lelassult, hogy fogyatkozik a lakásállomány. Az első félévi mérleg szerint az újonnan tető alá került otthonok számánál mintegy 25 százalékkal többet kellett a bérlőknek, a tulajdonosoknak végleg elhagyniuk az épület állagának leromlása, bontás és egyéb okok miatt. A kényszerű szanálás legérzékenyebben Budapestet, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyét érintette — területükön volt a csákányra érett lakások 40 százaléka. Az általános visszaesésnek a nagyvárosok az első számú kárvallottak Náluk gyorsabban csappan az építési kedv, gyorsabban csökken a frissen emelt otthonok alapterülete és szobaszáma, mint a községekben. Az otthonteremtés terheit 70 százalékban a lakosság vállalja, 25 százalékát (értékesítési szándékkal) valamilyen gazdasági szervezet, s csupán 5 százalékát (bérbeadás céljával) a helyi ön- kormányzat. Megyénk néhány településén is hasonló tapasztalatokat szerezhettünk. * Füzesgyarmat sem kivétel, ha az építési kedv alakulását próbáljuk nyomon követni. Itt is egyre kevesebben szánják rá magukat, hogy az otthonteremtésnek ezt a formáját válasszák. Mint Csák István műszaki vezetőtől megtudtuk, az elmúlt év óta negyedére csökkent az építési engedélyek igénylése. Ugyanakkor, szociálpolitikai meggondolásból, növekedett azok száma, akik lakásuk bővítésére vállalkoznak. De maradjunk a lakásépítéseknél! A magas árak, s a kamatterhek ellenére, elsősorban a fiatalok vágnak bele e nagy munkába. Gondolhatnánk, hogy a kevéssé igényes, olcsóbb megoldásokat választják, de nem így van. Sőt. Mivel igazi, mestermunkát igényelnek az építtetők, még a kalákában építés szép hagyománya is kiveszőiéiben van. Végül egy sajnálatos tapasztalat: elsősorban anyagi okokból kitolódott az építkezések határideje. Szerencsére mindezek ellenére Füzesgyarmaton nem jellemző, hogy fedél nélkül maradnak emberek. Inkább választják a régi, jól bevált kétgenerációs megoldást: együtt maradnak a szülők s a gyerekek... * A 170 lelket számláló Újsza- lontán a hetvenes évek vége óta nem épült új lakóház. Jelenleg nyolc lakás áll üresen. Tulajdonosaik más településeken élnek, csupán a hétvégekre járnak haza. Közülük öten-hatan árulják ingatlanjaikat, vevő azonban nemigen akad. A polgármesteri hivatalban arról érdeklődtünk, vajon az önkormányzat tudja-e segíteni az itt letelepedni szándékozókat. Rigó István jegyzőtől kaptuk a választ: — A képviselő-testület az első lakásra váró fiatal házasokat támogatja, mindazokat, akik még sohasem rendelkeztek ingatlannal vagy önálló bérleti viszonnyal. Ezzel elsősorban az újszalontai fiatalok itt tartása a cél. Ám annak ellenére, hogy ingyentelek, vissza nem térítendő vagy kamatmentes kölcsön a „mézesmadzag”, ebben az évAz otthonteremtés terheit 70 százalékban a lakosság vállalja Fotó: Kovács Erzsébet ben mindössze egyetlen igénylő akadt. A nyolcvanezer forintért vásárolt ház vételárának több mint felét (56 ezer forintot) két év türelmi idővel, kamatmentes kölcsön formájában az önkormányzat biztosította. — Keretünk még volna, de egyelőre jelentkező nincs több — folytatta a jegyző. — Ez a támogatási forma saját erőt is feltételez, és sajnos, ebből kevés van. Mindez igaz annak ellenére, hogy Szalontán rendkívül olcsók az ingatlanok. Egy igen jó ház ára például nem több, mint 300 ezer forint. N. Á.—M. M. Több a bőrrák-beteg Növekszik az ózonlyuk Az Antarktisz feletti ózonlyuk az idén eléri a 12,8 millió négyzetkilométert. Az Egyesült Államok űrhajózási hivatala, a NASA vizsgálata szerint az ózonréteg elvékonyodása az utóbbi három évben felgyorsult, s ez növeli a bőrrák gyakoriságát. Szovjet tudósok amerikai kollégáikhoz hasonló eredményre jutottak. A Déli-sark fölé lőtt mesterséges holdjukon végzett mérések szerint a sztratoszférában augusztus elején az ózonkoncentráció még 200 Dobson egység volt, két nappal később már csak 127. Nagy-Britanniában 1977 óta a férfiaknál 52, a nőknél 48 százalékkal nőtt a bőrrák-megbetegedések száma, amelyet az V ózonlyuk növekedésével hoz összefüggésbe Róna MacKie, a glasgow-i egyetem professzora. Ugyanakkor véleménye szerint ez csak az egyik magyarázat. A másik: az utolsó húsz évben Közép- és Észak-Európából sokan utaztak a napos Délre nyaralni, ahol úgy leégtek, hogy bőrük már-már „elrákosodott”. Ellopott istenek A hírügynökségek világgá röpítették a hírt: a Korintoszi Archeológiái Múzeumból elloptak két értékes szobrot,'Aphrodité és Szerapisz szobrait. Kiket is ábrázolnak ezek a szobrok? Aphrodité, a görög mitológiában a szerelem és a női báj, a szépség istennője. Egyesek szerint Zeusz és Dioné lánya, más monda szerint a tenger habjaiból született. Már amikor szárazra lépett a tengerből, buján kizöldült lába alatt a fű jöttére párosodtak a farkasok, medvék, oroszlánok... Nem állhat neki senki sem ellent, mert magában hordja a kellemet, a bájt, a rábeszélést, a csevegő szerelmet. De a görögök eléggé korán különbséget tettek a házasságban kielégítést óhajtó szerelem és a puszta nemi ösztön istennője között; tiszteltek ugyanis egy Aphrodité-Uraniát és egy Aph- rodité-Pándémost. Az előbbihez Balról Afrodité, a szépség istennőjének torzója, jobbról Szerapisz házasságok kötésével gyermek- áldásért esdekeltek, ő őrködött a fölött is, hogy a házassági ígéreteket a szerelmesek beváltsák, utóbbi védőasszonya volt a heté- ráknak, s kultusza egész Görögországban elterjedt. Athénban tiszteletére Solón templomot emelt, melyben a prostituáltak kénytelenek voltak bárkinek kedvére lenni. A monda szerint a bicegő kovácsistennek, Hé- phaisztosznak lett a csapodár felesége. A trójai Ankliszésztől született fia, Aeneas a római nép legendás őse. A másik ellopott szobor Szerapisz egyiptomi istenséget ábrázolja. Egyiptomi neve Oszár-Ápisz, aki már II. Ramses korában nagy tiszteletben állott. Tiszteletéhez különböző misztériumok fűződtek: templomai voltak egész Egyiptomban, fő szentélye azonban Memfiszben volt, a Serapeum. Az alvilág királyának és a termékenység istenének tekintették, de Rával azonosítva napistenként is tisztelték. A Ptolemaiosz-dinasztia uralkodása idején a birodalom főistene lett. Kultusza a hellenizmus korában Izisz kultuszával egyesítve terjedt el Görögországban, Itáliában és Germániában. A római kormány többször föllépett kultusza túltengé- se ellen. ésGYEMANT __ D ugovics Titusz-emlékver- senyt rendeznek a gyulai vár északi bástyáján. A rendezvény szponzorai: Márvány Árpád, sírkőfaragó, Fekete Albert temetkezési vállalkozó, valamint a gyulai kórház sebészeti osztálya. *** Az egyik világhírű német sörgyár (nevét egyelőre mély homály fedi) Békésen, a Köröspartján leányvállalatot alapított. A megyénkben gyártott keserű nedűt Wicharscharock címkével hozzák majd forgalomba. A tervek szerint a Körös békési szakaszát stílszerűen Sö- rösnekfogják hívni a továbbiakban. *** Ismét él az úttörő szellem?! A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium egyik negyedikes osztálya a legutóbbi tanulmányi kiránduláson megalakította a Vük őrsöt... tiba Olvasóink írják Gombnyomás A Gyulai Húskombinát személyi portáján található egy jelzőberendezés. Műszak végén kifelé jövet egy zöld gombot meg kell nyomni, ha nem jelez semmit, mehetnek tovább a dolgozók. De ha csenget, akkor ellenőrzés: táska, szatyor, miegymás átnézése. Úgy csiripelik a verebek, hogy ez vezérigazgatói rendelet, ami úgy látszik — érdekes módon — van, akire vonatkozik, és van, akire nem. Magasabb beosztásban levők, fontos vendégek, szabadon, „gombnyomás’” nélkül jöhetnek-mehetnek. És a köznép? A minap éppen előttem ment két fiatal nő, élénk beszélgetésbe merülve. Az egyik indult a portára, hogy leadja az iroda kulcsát, amikor az idős ,,portás bácsi" kiabálva zavarta vissza: „Azonnal menjen vissza, és nyomja mega gombot!" A hölgy próbálta megmagyarázni, hogy elnézését kérik, elfeledkeztek róla, szeretné leadni az iroda kulcsát. Aztán visszamegy és megnyomja a gombot. A rendész ekkor már hangosan, ordítva zavarta vissza a nőt. Megtörtént a ,,nyomás”, a készülék nem jelzett. A hölgy vitte volna végre a kulcsot, ám a,,portás bácsi” egyszerűen nem akarta beengedni. Mikor végül mégis bejutott, a rendész üvöltözve közölte: „Mit képzelnek maguk, tessék megnyomni a gombot, ez vezéri utasítás! Mindig csak megy kifelé, de soha nem nyomja a gombot! Megmondtam már, hogy meg kell nyomni, ha jelez, akkor jöjjön csak ide, ha nem jelez, akkor meg gyerünk kifelé!" S ezzel elkezdte kilökdösni a hölgyet a portáról. A nő szólni sem tudott a meglepetéstől, a portás ordított, kiabált, vörös arccal. S az emberek csak álltak megkövültén, és nézték a jelenetet. Mint ahogy én is, sajnos. Azt hiszem,jobban meglepődtem, mintákét fiatal hölgy. Uramisten, hát emberi viselkedés ez? így megalázni két embert? Nem lehetett volna ezt másképp megmagyarázni? Egyébként — a létszámcsökkentés korában —a ,,portás bácsi” azt hiszem, bőven túlhaladta a nyugdíjkorhatárt (68 éves). De úgy gondolom, ez még nem indok arra, hogy ilyen felháborítóan viselkedjen. (Név és cím a szerkesztőségben) Fogászat, testkultúra, egészség Ezzel a címmel indított nemrég a Békéscsabai 3-as Számú Általános Iskola diákönkormányzata egész héten át tartó egészségügyi versenyt, a, fogászati és testápolási hónap” alkalmából. Egész héten lehetőségünk nyílt különféle előadások és videofilmek megtekintésére. Sok hasznos tanácsot kaptunk a helyes fogápolásról és testtartásról. Megdöbbenve hallottuk, hogy a XX. század embere mennyi káros szenvedély rabja. Egy videofilmből kiderült, hogy Magyarországon minden harmadik ember súlyfelesleggel küszködik. Ez ellen egészséges ételekkel és rendszeres testmozgással lehet védekezni. A zsírpárnával küzdő iskolatársaink segítségére volt egy délutáni foglalkozás. A nyílt tanítási napon egészséges ételeket és salátákat lehetett vásárolni, melyet a szülők is örömmel fogadtak. A hét minden délelőttjén testápolási cikkeket vásárolhatunk nagykereskedelmi áron. A 3-as Számú Általános Iskola tanulói Rózsaszín dezinformációk Örömmel olvastam a Békés Megyei Hírlapban Szántó István polgármester „úr” porhintését. A riport miatt ragadtam tollat, mivel a soroknak a tartalma „kissé csípte a szememet”. Annál is inkább, mert Szántó polgármester „úr” megszavaztatta a képviselőkkel, hogy az őt megsértő Gál Istvánnal szemben a testület indítson rágalmazási pert. Nagyon sajnálom, hogy a szavazásnál nem lehettem ott, mivel ehhez a döntéshez szívesen adtam volna én is egy többségi szavazatot, azért, mert igen sokan kíváncsiak az igazságra falunk választópolgárai közül. Érdekességként megjegyzem, hogy először feljelentéssel engem fenyegetett meg a polgár- mester „úr”, mert csalással vádoltam őt és a jegyző urat. Hasonló fenyegetést kapott Gura János kisiparos is. Úgy gondolom, Gál István kijelentése megalapozott volt, melynek lényege az, hogy kecskére nem ajánlatos bízni a káposztát. Jómagam azzal egészíteném ki, hogy aki hazudik, az csal... stb. Ilyen előzmények után illő volna tiszta vizet önteni a pohárba. A sértődötteket egyszer a köztársasági megbízott már utasította a törvényesség betartására, de úgy látszik, ettől csak megsértődtek. Úgy gondolom, hogy a testületi döntés nemcsak azért szólt úgy, hogy az igazság kiderüljön, hanem azért is, mert a választásokon oly sokszor elhangzott „harc a tiszta közéletért" ne csak írott malaszt legyen. Nánási Mihály független képviselő Nyereményjáték előfizetőinknek Bejelentem, hogy a Békés Megyei Hírlapot 1992 januárjára előfizettem. feÉS MEGYEI HÍRLAP olvasható aláírás, pontos cím Ez a szelvény ajanuári sorsoláson való részvételre jogosít, külön igazolás az előfizetésről nem kell, mert a nyerteseket a postai nyilvántartásból azonosítani tudjuk. Kérjük a szelvényt levelezőlapra ragasztva vagy borítékban az alábbi címre elküldeni: Békés Megyei Hírlap 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4., pf. 111. Beküldési határidő: 1991. december 31. A borítékra kérjük ráírni: „Nyereményjáték előfizetőinknek"