Békés Megyei Hírlap, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-23-24 / 275. szám

1991. november 23-24., szombat-vasárnap KÜLFÖLDRŐL- ITTHONRÓL Nem mindegy hol tárgyalnak A Madridban megkezdett ké­toldalú izraeli—arab tárgyalá­sokon részt vevő palesztin kül­döttség pénteken amerikai meg­hívást kapott, amelynek értel­mében december 4-én Wa­shingtonban folytatódnának a tárgyalások — közölte a meg­szállt területeket képviselő dele­gáció szóvivője, Hanan Asravi. Izrael az érintett országokban — saját területén, illetve Szíriában, Jordániában és Libanonban — kívánna tárgyalni, az arab felek viszont semleges területhez ra­gaszkodnak. Jelcin és a jogászok Jogi szempontból alkot­mányellenesnek tekinthető Bo­risz Jelcinnek az a rendelete, amellyel az oroszországi vezető beszüntette az SZKP és az Oroszországi KP tevékenységét — írják a Pravdában pénteken megjelent nyílt levelükben szovjet jogászok. Az öt jogtudós szerint az 1990. október 9-én elfogadott, a társadalmi szerve­zetek tevékenységét szabályozó törvény — amely más jogi aktus híján a pártok tevékenységénél is mérvadó — a Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságának hatás­körébe utalja a pártok felszámo­lására, esetleges betiltására vo­natkozó döntést. A terroristák maradnak Tripoli csütörtökön hivatalo­san is visszautasította, hogy Jciadja Nagy-Britanniának azt a két líbiai titkosügynököt, akiket a londoni hatóságok a Pan Am légitársaság Boeingjének 1988- as felrobbantásával vádolnak. (A skóciai Lockerbie feletti ka­tasztrófában 270 ember vesztet­te életét.) Ibrahim Mohammed al-Basari líbiai külügyminiszter a BBC-nek nyilatkozva cáfolta, hogy országát bármiféle felelős­ség terhelné ebben az ügyben. Mint mondta, ő maga döntött a kiadatási kérés visszautasításá­ról. Csak belügy vagy valami más? A nemzeti érzelmek nem tit­kolt felkorbácsolása jegyében jóval a kétharmados többséget meghaladó szavazataránnyal, a bukaresti parlament elfogadta az új román alkotmányt. Sokan, köztük a magyar nemzetiségű képviselők — ellene szavaztak, zömmel a kisebbségek jogait korlátozó pontok miatt. Mit mond az alkotmány? Mindenekelőtt azt, hogy Románia egységes nemzetál­lam, ahol — Ion Iliescu elnök­nek a La Libre Belgique-ban most megjelent nyilatkozata szerint — „nem lehet szó föde­ralizmusról”. Király Károly, a szenátus alelnöke — aki annak ellenére nem vett részt a csütör­töki szavazáson, hogy ezzel a szenátusból való kizárást is koc­káztatja —, azt tekinti a legjel­lemzőbbnek, hogy az alaptör­vény „nem mondja ki a kisebb­ségek jogait, ellenben pontosan meghatározza a tiltásokat”. Le­het, hogy azoknak van igazuk, akik azt vállalják, hogy ez az alkotmány attól még nem lesz európai szintű, mert alkotói an­nak hirdetik? Hogyan hathat ez például a romániai magyarságra? Az alkotmány egyes pontjai és megszületésének körülmé­nyei aligha javítják a nagy lét­számú kisebbségek közérzetét, sőt új feszültségek forrásai le­hetnek. Ez Románia kizárólagos belügye volna abban az Európá­ban, ahol a kelet-európai térség etnikai feszültségeit tekintik az egyik legriasztóbb veszélynek? Ami egyébként nem más, mint amit a római NATO-csúcs is kimondott. Ferenczy-Europress Jugoszlávia: Végre egy „csendes” nap Nyugatra tart a szövetségi hadsereg A horvát védelmi miniszté­rium korlátozta a köztársaság hadköteleseinek utazási lehető­ségeit: csak az illetékes katonai szervek engedélyével hagyhat­ják el állandó lakhelyüket. Akik nem kapták meg beosztásukat, kötelesek jelentkezni a lakhe­lyük szerinti hadkiegészítő szervnél. A hadsereg Vukovár bevétele után tovább vonult Nyugatra, s már elfoglalta Szentlászlót és Emetinovót, Eszék két „előőr­sét”. Új fordulat történt a gyermek­gyilkosságok ügyében. Miután a külföldi tudósítók nem láthat­ták a helyszínen a holttesteket, az egyetlen tanú, a szerb riporter alapvetően módosította történe­tét. Kijelentette, hogy ő maga nem számolta meg a holtteste­ket, sőt, nem is látta azokat. A hadsereg pedig a maga részéről azt közölte, hogy a gyermek­gyilkosságról szóló hír nem ka­tonai forrásból származik. ÜZLETKOTOK! A Kotker Kft. sarkadkeresztúri telepére gépkocsival rendelkező üzletkötőt keresünk. Fizetés jutalékos rendszerben. Jelentkezés a 75-098-as telefonon Oltyán Sándornénál. Szállítási vállalkozók, tehertaxisok! Az egész ország területén keresünk fagyasztóláda terítésére vállalkozót. Jelentkezési határidő: 1991. december 1. Jelentkezni és érdeklődni lehet: 6641 Csongrád, Hunyadi tér 11/A. Pf. 71. szám. Telefon: (63) 31-300, munkaidő után üzenetrögzítő. Befektetéssel és privatizációval foglalkozó társaság országos hálózatának békéscsabai kft.-jébe ügyvezető igazgatót keresünk. Annak a legfeljebb 45 éves, felsőfokú közgazdasági vagy jogi végzettséggel rendelkező szakembernek a jelentkezését várjuk, aki a — közvetlen helyi, illetve vonzáskörzeti, önkormányzati, piaci, vállalkozói kapcsolatok kiépítésében — vállalkozási, privatizációs, befektetési, tanácsadói igények gyűjtésében, ellátásában — vállalkozások szervezésében — befektetési alapok gyűjtésében, közvetítésében jártas. Igényes munkájához méltó jövedelemre számíthat! A pályázatok beküldési határideje 1991. november 30. A pályázatokat 1991. december 3-áig elbíráljuk. A pályázatok anyagát bizalmasan kezeljük! Kérjük, hogy részletes szakmai önéletrajzát a kiadóba, .Vállalkozás” jeligére küldje. Újabb diplomáciai próbálkozás Az Európai Parlament pénte­ken sürgette az Európai Közös­ség tagállamainak kormányait, hogy differenciáltan kezeljék a különböző jugoszláv tagköztár­saságokat. A testület a diplomá­ciai elismerésről nem tett emlí­tést. Az Európai Parlament felszó­lította a hat tagköztársaságot: állapodjanak meg hatékony tűzszünetben, tartsák tisztelet­ben az emberi jogokat. A közös­ség tagállamainak Jugoszláviá­val kapcsolatos politikáját attól kell függővé tenni, hogy az egyes köztársaságok mennyire készek a jogok és alapelvek tisz­teletben tartására. Kinek a minisztere Markovié? Jól értesült forrásokra hivat­kozva pénteken Belgrádban közölték, hogy szerdán kétórás megbeszélést folytatott Ante Markovié szövetségi kormány­fő és Slobodan Milosevic szerb elnök. A jugoszláv kérdésekről homlokegyenest ellenkező né­zeteket valló két politikus a Mi­losevic kezdeményezte találko­zón a Borba tudósítása szerint számos időszerű kérdésről tár­gyalt, és szóba került a szövetsé­gi kormány helyzete is. A meg­beszélésről konkrét részletek nem ismeretesek. Aznap konzultáció volt Mar­kovié és Branko Kostic szövet­ségi alelnök között is. Kostic indítványozta a szövetségi par­lamentnek, hogy Markoviétól vonják meg a bizalmat. A köz­társaságok és tartományok ta­nácsa már megvonta a bizalmat Markoviétól, akit Kostic Jugo­szlávia elárulásával vádolt meg. A szövetségi miniszterelnököt támogatásáról biztosította az Európai Közösség. A szövetségi kormánynak je­lenleg nagyon szűk a mozgáste­re, Ante Markovié közeli mun­katársai már távoztak a kor­mányból. Szexis ruha (is) — Milánóban MTI Press Képszerkesztőség Butrosz Gáli az ENSZ táj főtitkára Az ENSZ Biztonsági Taná­csa közép-európai idő szerint péntekre virradóra szavazott a 13 főtitkárjelöltről. A BT 15 tag­ja közül 11 Gálira szavazott, 4 tagállam tartózkodott. Az ügy­rend értelmében a BT most Gáli jelölését terjeszti egyhangúlag, ajánlásként az ENSZ Közgyűlé­se elé, ahol minden bizonnyal jóváhagyják az egyiptomi poli­tikust Javier Pérez de Cuéllar utódjaként. Butrosz Gáli 69 éves, Kairó­ban, Párizsban és az Egyesült Államokban nevelkedett, kép­zettségére nézve nemzetközi jogász. Korábban a kairói egye­tem tanszékvezetője, 12 könyv szerzője, volt egy közgazdasági hetilap szerkesztője is. Moha­medán hazájának kopt keresz­tény kisebbségéhez tartozik, inig felesége zsidó származású. Évtizedek óta áll az egyiptomi politika élvonalában, 14 éven át külügyminiszter volt. Egyik épí­tője volt az 1977-es Camp Da- vid-i békének Egyiptom és Iz­rael között, fontos szerepet ját­szott az Afrikai Egységszerve­zetben, az el nem kötelezett or­szágok mozgalmában. Megkezdődött az MSZOSZ kongresszusa. Pista bácsi: — Remé­lem nem csak az (m)szószt kavarják... s Uj tavasz - új pénz Az észt központi bank dönté­se értelmében az ország jövő tavasszal bevezeti önálló pén­zét, a koronát. Síim Kallas, a bank elnöke szerint a minél gyorsabb intézkedésre azért van szükség, hogy mielőbb függet­lenné válhassanak a rubeltől. Aranycsempészek Alighogy a lengyel határ­őröknek sikerült megfékezniük a Szovjetunióból illegálisan ér­kező hatalmas mennyiségű szeszesital-forgalmat, máris újabb csempésztermékre, a szí­nesfémekre kell vadászniuk az ugyanezen úton érkező „turis­ták” poggyászaiban. A hathatós hatósági beavatkozások sike­réig évi 20 millió liternyi, azaz 250 millió dollár értékű vodka­tenger áramlott át a határon. Most az arany-, platina-, titán-, réz-, bronz-, alumínium-, króm-, nikkel- és higanycsempészet azonban csupán ezer tonnákban és dollárszázmilliókban, sőt ta­lán milliárdokban mérhető. A csempészett színes- és nemesfé­mek zömének végső úticélja a Nyugat. Egy lengyel ékszerész szerint csupán a múlt évben és csak aranyból 70-100 tonna lép­te át illegálisan a szovjet—len­gyel határt. Titkos okmányok cseréje A Szovjetunió felajánlotta Franciaországnak, hogy a birto­kában levő másfél száz éves francia titkos okmányokat átad­ja cserébe a cári levéltár anya­gáért. A rendőrségi és nemzetvé­delmi vonatkozású francia tit­kos aktákat 1940-ben a németek lefoglalták Párizsban, elszállí­tották Csehszlovákiába, ahol azok a háború végén a Vörös Hadsereg kezére kerültek. Ana- tolij Prokopenko, a Szovjet Ál­lami Levéltárbizottság helyettes vezetője szerint a francia titkos okmányok Moszkvába szállítá­sához egy egész vasúti szerel­vényre volt szükség. Az iratokat jelenleg a „Kü­lönleges Okmányok Levéltárá­ban” őrzik Moszkvában. Az egész anyag mintegy 300 000 rendőrségi és nemzetbiztonsági vonatkozású okmányt, 20 000 katonai iratot, szabadkőműves­levéltárakat, a Rothschild család levéltárát, valamint a két néhai miniszterelnök, Léon Blum és Jules Moch irattárát tartalmaz­za. Az okmányok egymillió sze­mélyre vonatkoznak, s eredetük a 19. század elejétől 1940-ig tart. Moszkva kész átadni Párizs­nak az egész anyagot, miután előbb mikrofilmet készített a Szovjetuniót érintő anyagokról. Feltételül szabja továbbá, hogy a franciák szolgáltassák vissza az orosz emigránsok által az 1917-es forradalom után Párizs­ba menekített cári levéltári anyagot. Ami sok, az sok... Nem mindennapi látvány okozott közlekedési dugót Fro- me délnyugat-angliai városka főutcáján. A 27 éves Clive Sek- ker, aki barátnőjével, a 25 éves Amanda Broomfielddel utazott, a forgalom kellős közepén, egy fűvel benőtt útpadkán leállította kocsiját, mindketten anyaszült meztelenre vetkőztek és senki­től sem zavartatva szeretkeztek az autóban. Az ügynek folytatása lett és csütörtökön a bíróság a szerel­mesek mindegyikét 100 font sterling pénzbüntetésre ítélte közbotrányokozásért. A dolog pikantériája, hogy Seeker a vá­roska előző polgármesterének a fia. A bírósági tárgyaláson a fia­talember így magyarázkodott: „Mindketten meg akartuk tudni, hogy milyen messzire vagyunk képesek elmenni”. Dollárfolyam helyett csak csordogáló patak George Bush amerikai elnök szerdán engedélyezte, hogy or­szága 1,25 milliárd dollárnyi ér­tékben gabonavásárlásra szóló hitelt adjon a Szovjetuniónak a téli ellátási gondokat enyhíten­dő - közölte az AP. Az amerikai képviselőház pedig ezzel egy­időben jóváhagyta, hogy a Szovjetunió megkapja a legna­gyobb kereskedelmi kedvez­mény elve szerinti bánásmódot. Az 1,25 milliárd dollárnyi gabonavásárlásra fordítható hi­tel mellett 165 millió dollárnyi segélyt is jóváhagyott Bush a központi kormány és a 12 tag- köztársaság számára. A hitelből 500 millió azonnal lehívható, a maradékot áprilisig folyamato­san folyósítják. Ez a hitel vi­szont jóval kevesebb, mint amennyit a Szovjetunió kért Gorbacsov tolmácsolásában.

Next

/
Thumbnails
Contents