Békés Megyei Hírlap, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-14 / 267. szám
1991. november 14., csütörtök KÜLFÖLDRŐL- ITTHONRÓL Carrington béketerve Szabadka - Szeged kőolajvezeték épül? Magyar és szerb üzletemberek tárgyalásokat folytatnak arról, hogy mielőbb kiépítenek egy kőolajvezetéket Szeged és Szabadka között — jelentette szerdán a Politika című lap. A belgrádi újság szerint az olajvezeték — amely az esetleges kőolajembargó miatt különösen fontos szerepet tölthetne be — körülbelül 70 millió dollárba kerülne. A vezeték állítólag a Barátság—2-höz csatlakozna, s szovjet olajat szállítana. Az MTI kérdésére sem az Ipari Minisztériumban, sem a Mól Rt. kereskedelmi igazgatóságán nem tudták megerősíteni a belgrádi lap értesülését a Szeged—Szabadka kőolajvezetékről folyó állítólagos tárgyalásokról. A jugoszláv szövetségi hadsereg szerda délben Dubrovnik körzetében a korábban létrejött megállapodásnak megfelelően tűzszünetet rendelt el — jelentette a zágrábi rádió dubrovniki tudósításában. A szövetségi hadsereg szóvivője közölte, hogy befuthat a hetek óta ostromlott város kikötőjébe a Sla- vija nevű komphajó, amely a tervek szerint többszáz embert szállít el Dubrovnikből. A Magyar Nemzeti Bank szerdán újabb szamuráj-kötvényt bocsátott ki Japánban, 30 mill iárd yen (mintegy 230 millió dollár) értékben. A hírrel kapcsolatban Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese elmondotta, hogy az idén a tervezettnél több külső forráshoz jutott Magyarország kötvénykibocsátásból. A magyar kötvéII. János Pál pápa szerdán ismét felhívást intézett a horvátországi háború befejezésére. Stipe Mesic, a jugoszláv államelnökség elnöke kedden azzal a kéréssel fordult az ENSZ Biztonsági Tanácsához, hogy haladéktalanul küldjön béke- fenntartó erőket Szerbia és Horvátország határára. A jugoszláv elnökség szerb szárnya szombaton szintén ENSZ-erők horvátországi küldését sürgette, de a nyék kibocsátási feltételei fokozatosan javulnak, és egyre keresettebbé válnak az értékpapírok külföldön. A Magyar Nemzeti Bank az év eleji tervei szerint mintegy egymilliárd dollár értékű kötvényt kívánt forgalomba hozni az idén, ám a kibocsátott papírok értéke — a mostani szamuráj-kötvényt is beszámítva —már 1,25 milliárd dollár körül van. csonka elnökség a válságövezetekbe szerette volna irányítani a kéksisakosokat. Új béketervet hoz magával Belgrádba Lord Carrington, a hágai Jugoszlávia-értekezlet elnöke. E szerint a horvátországi szerb területeket nemzetközi védelem alá helyeznék, s e körzetekben nemzetközi erőket ál- lomásoztatnának, a jugoszláv hadsereget pedig nemzetközi felügyelettel kivonnák Horvátországból. A szerbek ez után népszavazáson dönthetnek arról, hogy el akamak-e szakadni Horvátországtól. Semleges légtér sáv Magyar javaslatra várhatóan semleges légtérsávot jelölnek ki a magyar—jugoszláv határ mentén. Ez lehet az egyik konkrét eredménye a Szabadkán tartott határmenti katonai konzultációnak, amelyen a két ország légvédelmi vezetői tárgyaltak a határmenti légtérben kialakult feszültségek csökkentéséről. Szamuráj-kötvények 2000 méter magas hegyek között, Etiópia délnyugati részén él a surma törzs. Számuk mintegy 30 ezer, jobbára marhatenyésztéssel, kukorica- és kölestermesztéssel foglalkoznak. Valószínűleg úgy élhetnének az idők végeztéig, hogy senki ügyet sem vet rájuk, ha nem váltak volna híressé tányérajkú asszonyaik révén. Senki nem tudja, honnan ered ez az egyedülálló, különös szokás. Az ajakkorongot agyagból készítik, színezik, majd kiégetik. Kicsikkel kezdik, aztán mind nagyobbakkal tágítják az alsó ajkat. A nők egymás közt, beszélgetés közben kivehetik, de a férfiak jelenlétében viselniük kell. Az ajakkorongnak a társadalmi hierarchiában van szerepe. Nagyságától függ, hogy a lány kérője hány szarvasmarhát tartozik ajándékozni a lány szüleinek a házasságkötéskor. Képünk egy harminc szarvasmarhát érő surma asszonyt és az ajakkorong iránt máris élénk érdeklődést mutató gyermekét ábrázolja. A püspökök nem kertelnek Egy fiúcskától is fél a hatalom? Váratlan telefonhívás a dermedt nagyváradi éjszakában. — Halló — szólal meg egyfhrcsa hang. — Tessék! — Tu esti educatoarea boaiatului Tőkés? (Te vagy Tőkés fiának az óvónője?) — kérdezi a szándékosan elváltoztatott hang. — Igen. Azazaz: da... —Aigrija cafaci. Sá nu-lscoti cumva de sub rotile unei masini! (Vigyázz, mit csinálsz. Nehogy egy gépkocsi kerekei alól kelljen kihúznod öt!) Hirtelen kattanás. És megszakad a vonal. Csak az agy munkál tovább. Csak a hibbant, szótlanságba dermedt pillanat nem szűnik, miközben feszes abroncsként szorítja egy nagyváradi pedagógusnö halántékát a félelem. Mi történik itt? Már nemcsak az édasapától, hanem egy ártatlan fiúcskától is fél a hatalom?! Barabás Zoltán, Romániai Magyar Szó Lanyhuló bankok A két befutó? Bemard Ghidzero zimbabwei pénzügyminiszter és But- rosz Ghali egyiptomi miniszterelnök-helyettes a két legesélyesebbjelölt arra, hogy elnyerje az ENSZ főtitkári tisztét. A Biztonsági Tanács tagjai zárt ajtók mögött szavaztak arról, hogy kit fogadjanak el jelöltként. Olaszország római katolikus püspökei szokatlan éles hangon bírálták a pártokat, a politikusokat és magát a politikai rendszert — jelentette a DPA német hír- ügynökség. — A püspökkari értekezlet által kedden este közzétett pásztorlevél szavai szerint Olaszország „a jogállam félelmetes méretű válságát”, valamint „a bűnözés diadalát” éli át, ami „félelmet kelt az emberekben és hallgatásra kényszeríti őket”. A pásztorlevelet az igazságosság és a béke zsinati bizottsága dolgozta ki. A dokumentum hangsúlyozza, hogy „Olaszország válaszúton van a Claire Szilárd Párizsban A második világháború befejezte óta Izraelben élő, de Párizsban is alkotó magyar festő- és szobrászművésznő, Claire Szilárd műveiből nyílt átfogó, életútjának fontos alkotásait bemutató kiállítás a párizsi Magyar Intézetben. jogállam és a neofeudális rendszer között, amely utóbbiban a kormány a közügyeket érdek- csoportok és érdekszervezetek kezébe adja”. Valamennyi olasz lap első oldalon közölte a pásztorlevelet, amely többek közt annak a véleményének ad kifejezést, hogy az ország egyes részeiben a szervezett bűnözés „alternatív állam- hatalomként jelenik meg a jogállammal szemben”. Élesen támadja a pásztorlevél főleg az olasz pártokat, amelyek azon az úton vannak, hogy „munkaszerzési ügynökökké és a közjó elosztóivá váljanak”. Rekord mértékben lanyhult a nyugati bankok tevékenysége az idei első félévben — állapította meg a BIS, a baseli székhelyű bank, amelyet a központi bankok központi bankjaként emlegetnek. Felmérése szerint a fejlett országok bankjai 219 milliárd dollárral kevesebbet hiteleztek külföldre januártól júniusig, mint 1990 első hat hónapjában. Az óvatosságban a japán pénzintézetek jártak az élen. Hazatér a nagy túlélő A modem történelem egyik legnagyobb politikai túlélője, Norodom Sziltanuk kambodzsai herceg csütörtökön hazatér száműzetéséből és regénybe illő életének talán legnehezebb feladatával találja magát szemben. Jellemző Pnompenh lakosságának hangulatára, hogy a régi királyi palota feldíszítve várja Szihanukot, de a Vörös Khmerek képviselőinek nem szavatolják személyes biztonságukat a hatóságok. Az egyik honatya akasztást követelt a Parlamentben, a demokrácia jegyében. Pista bácsi: — Mindig van egy, két ilyen, de hogy egyetlen honatya sem akadt, aki fenéken billentette volna a mélyen tisztelt képviselő urat, ez nagy szégyen az általuk fémjelzett demokráciára. Elnök lesz a császár fia Igazságtalan az az alkotmányjogi törvény, amely szerint Habsburg Ottó nem indulhat az ausztriai elnökválasztáson — írta a Neue Kronen Zeitung szerdai számában. A lap így érvelt: Végtére is az utolsó osztrák császár fia osztrák állampolgár, s aligha egyeztethető össze ilyen kizáró rendelkezés a demokrácia alapszabályaival. Szemtől szembe Az Egyesült Államok javasolta, hogy Izrael és az arab országok együttműködési tárgyalásaira a jövő hónapban Európában kerüljön sor—-jelentette az AP amerikai hírügynökség. Ez a megbeszélés a madridi közel- keleti békekonferencia közvetlen folytatása lenne. A madridi találkozó 42 év után először hozta össze szemtől szembe Izraelt és arab szomszédait. Már Kubában is A kubai ellenzék felhívást intézett a világ közvéleményéhez, szorgalmazva az emberi jogok kubai helyzetének az ENSZ- közgyűlés ülésszakán való megvitatását, átfogó politikai reformokat követelve, beleértve a Kubai Kommunista Párt vezető szerepének eltörlését és szabad választások megtartását. Az Alpok lakói már nagyon régen tudták, hogy a gleccser tulajdonképpen folyó jég, amely mozgás közben sziklatörmeléket visz le a mélybe. A szobatudósok azonban sokáig azt tartották, hogy a gleccser hirtelen megdermedt folyó, amelyet ősidőkben a fagy a víztömeg legvadabb tajtékzása közben változtatott jéggé. Csak a 16. század végén figyelt fel Simmler geográfus a gleccserjég mozgására, de ezt csupán a múlt század harmincas éveiben bizonyították be. 1827-ben kis kunyhót építettek az Alsó-Aar-gleccserre. Két évtizeden keresztül sok időt töltöttek benne a kutatók. Már három év múltán 100 méterrel alább került a kunyhó, s 1841-re 1428 méternyire távolodott eredeti helyéről. Ma már pontosan mérik néhány magashegységben a gleccser mozgásának sebességét. Az Alpok és Norvégia gleccserei naponta 0,1—0,4 méterrel haladnak előre, évente tehát 30—130 méternyivel. Az alpi gleccserek vastagságát 250—300, sőt 500 méternek is mérték, de a legnagyobb alpi gleccsernek, a 24 kilométer hosszú Aletschnek a vastagságát egyes helyeken 800 méternek találták. Képünkön: Ausztriában, a Greszglockner út mentén látható Pasterze gleccser. Siklón közelíthető meg, s repedésektől szabdalt felszínén sétálni lehet. (MTI-Prcsse) MEG MINDIG TART... Szenzációs tv-csereakció! Az Univerzál Áruház Kft. és a Bizományi Áruház közös tv-csereakciója az áruház II. emeleti műszaki osztályán! Használt fekete-fehér vagy színes televízióját napi áron hivatásos becsüs értékelés alapján átveszi. Régi készüléke árát az új készülék árába beszámítjuk. Igény szerint előleg befizetés nélküli OTP-hitelt is biztosítunk 5000 Ft-tól 50 000 Ft-ig! REKLÁMÁRON AJÁNLJUK: Réai ár Ujár — Funai51 cm-es képernyővel ^34 200 fii 29 200 Ft —Samsung 51 cm-es képernyővel 36 900 Ft 32 900 Ft — Samsung 53 cm-es sarkított \ / képernyővel 39 900 Ft 35 900 Ft valamint: A — Sampoo 17 l-és mikrosütö 22/00 Ft 17 700 Ft —Akai 2 fejes videorecorder 3Z30oVt 28 000 Ft —kanadai klímaberendezés 03OOOf\ 49 500 Ft Használja ki a kedvező lehetőséget!