Békés Megyei Hírlap, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-29 / 253. szám
1991. október 29., kedd KÖRKÉP Miért kovácsházi a kovácsházi paprika? Nyár vége lévén sóvárogva figyeljük a boltok polcain egészségesen ragyogó, önmagát kínáló, finom, zamatos gyümölcsöket, zöldségeket. A falusi portákon kis fóliaházakban vagy a szabadfölön lassan leszüretelik az idei termést: alma, körte, uborka, paradicsom, paprika és sorolhatnánk. A pénztárcánkat sokszor próbára tevő árak azért néha lekúsznak a csillagászati magasból és elérhető néhány vitaminforrás. A minap éppen egy finom, ropogós zöldpaprikát szeltem a levesbe, amikor eszembe jutott egy érdekes kérdés. Vajon miért nevezik a kovácsházi paprikát kovácsházinak? Nem is hagyott nyugodni a gondolat és az okokat keresve eljutottam a mezőkovácsházi helytörténeti szakkörig, ahol mutattak egy füzetet, amelyben néhány évvel ezelőtt Balogh György könyvtárigazgató feldolgozta ugyanezt a kérdést, íme néhány az általa gyűjtött félszáz válaszból: 28 éves gondnok: zöld színű, hosszú paprika. Mezőkovács- házán nemesítették ki a ceceivel együtt. Birkaszarvúnak is nevezik. Nem tudom ki nemesítette, azt hiszem többen voltak. 40 éves óvónő: nem tudom. De hogy van ilyen, az biztos. Félerős, hosszúkás, kicsit vastagabb a csípős paprikánál. Országosan elismert, most olvastam róla a Kertészet és Szőlészetben. 42 éves tanácsi dolgozó: hosszú, zöld színű, kéteres, húsos paprika. Itt nemesítették ki, innét hordták a környező települések piacaira. Mivel kovácsháziak árulták, a paprika is kovácsházi lett. 64 éves nyugdíjas pincér: nem tudom. Ismert, jó paprika, főleg zölden szalonnával. 53 éves téesztag, állatgondozó: olyan hosszú, mint a kovácsházi utca — öreganyám mesélte. Jó ízű, de csak kenyérrel, szalonnával, kolbásszal. A válaszokból is látható, hogy a jellegzetességén kívül a termesztéséről, eredetéről nem sokat ismerünk. A szakkör, bár komoly kutatómunkát végzett, eddig nem sikerült teljes, hiteles magyarázatot adni a kérdésre. Amiről azonban mindenki egyformán vélekedett: finom, enyhén csípős, kéteres, húsos, hosz- szúkás, zöld színű paprikáról van szó, amelyet a kovácsháziak és környékbeliek is szívesen fogyasztanak. S ezek után, ha mégis lenne valaki, aki bizonyosan ismeri a „titkát”, azt kérjük, írja meg címünkre. H.M. „...én világpolgár vagyok” Vegetáriánus, pacifista, feminista — Sík Toma, a meghatározhatatlan Hallottam egy történetet róla. Almafa alatt állt, s a földön heverő gyümölcsök között válogatott. „Miért nem a fáról szedsz, az már mind férges?” — kérdezték barátai. „Én nem oltom ki egy almának sem az életét. A kukacnak pedig megadom azt, ami. neki jár.” Körberágta az almát, majd óvatosan visszatette a földre a csutkát — kukacostól. — Beszélgethetnék Önnel néhány percet? — Természetesen, de én nem magázódom. Elvből. Nekem mindenki a barátom. Üljünk ide a zászlók alá. Ismered ezeket a lobogókat? Az egyik a nemzetközi békezászló, a másik pedig az ökológiai világzászló. — Az mondják világpolgár vagy. — Igen, az vagyok, de ti is. Mindenki, mint csecsemő születik. Véletlenül jövünk a világra magyarnak, orosznak, angolnak... Elsősorban emberek vagyunk! De visszatérve a kérdésedre, én 16 éves korom óta tudatosan vagyok világpolgár. Én azzá alakítottam magam. S még valamit hadd mondjak el. A családom lengyel, szlovák, ukrajnai, német származású. Én pedig Óbudán születtem és Izraelben nőttem fel. Hazám pedig az egész világ. Talán így még érthetőbb világpolgárságom. De azt is írd le, hogy emellett pacifista, vegetáriánus és feminista vagyok. — Térjünk vissza a zászlókhoz. Miért hordod mindig magadnál? — Mert én a békét hirdetem. De ezek a zászlók nem többek mint színes rongyok. Pedig ezért embereket képesek ölni. Vegyük már tudomásul nem a zászló a szent, mi vagyunk azok! S ha már a jelképeknél tartunk: én nem szeretem a koronás címert. Egyfajta alárendeltséget sejtet. Amiben én hiszek: a világi születési bizonyítvány, a világi személyazonossági (melyben nincsenek személyi adatok), a vi- íágpolgári igazolvány, azonkívül a világszolgáló útleveleim. Ezeket különböző szervezetek, mozgalmak adják ki, illetve néhányat saját magam készítettem. —Miről beszélnél szívesen? —A politikámról. Az én politikám nem ügynöki, összeesküvő, hanem erőszakmentes, emberi politika. Kimutatja a jót az embernek. Szememben a rosz- szat tevő ember, beteg ember. Nem teheti minden ember azt, amit kitalál. Hisz minden ember felelős a másikért. Még azokért is, akiket nem ismer. Embernek lenni felelősség! Az Emberi Jogok Nyilatkozatáról is szívesen beszélek. Én ugyanis ezt terjesztem szerte a világban. —Miből utazgatsz? — Engedélyt kaptam az ökológiai világzászló gyártására, ezenkívül a barátaim segítenek. Rengeteg barátom van, én mindenütt otthon vagyok. Münchenben ugyanúgy, mint Békéscsabán, Brüsszelben, Tel- Avivban... Számomra nem a négy fal az otthon, hanem az, amikor van kivel beszélgetni. A lényeg, hogy közös nyelvünk legyen, megértsük egymást. Ezért is hordom magammal az egész „lakásomat”. Ez a táska a konyhám, ez a dolgozószobám, ez a bőröndöm a könyvtáram... — Mi jut eszedbe a ,,haza” szóról? — A haza lélektani fogalom, mely nem más, mint a politikusoknak az emberek egymás ellen uszításának eszköze. Mindenütt emberek vannak, a haza az egész világ! Dante is azt mondta: „Az én hazám a világ.” Engem se hívjatok magyarnak, zsidónak... én világpolgár vagyok! Hallottam más történeteket is róla. Tanácsokat ad a fiataloknak, hogyan szabadulhatnának meg a katonaság elől. Védlevelet osztogat menekült palesztinoknak. Egy olyan országban, ahol a háborúskodás létérdek, s ahol akárcsak találkozni az ellenséggel főbenjáró bűnnek számít. Vállalja a veszélyt, a békét hirdeti— Szigeti Csaba Békéssámson Egy falu - egy szövetkezet Ki lesz a csarnok gazdája? A telek az önkormányzaté. Építette a Hajdú-Bihar Megyei. Tejipari Vállalat. Üzemelteti a helyi Új Barázda Termelőszövetkezet... De meddig? Már ez sem kérdés, hiszen a napokban arról tájékoztatott minket a bu- csai termelőszövetkezet főkönyvelője, . Kerekesné Varga Etelka, már értesítették a helyi kistermelőket arról, hogy január 1 -jétől a szövetkezet nem vállalja a háztáji tejcsamok üzemeltetését... — Nem is tudom, hogy lett ez a mi feladatunk annak idején. Tulajdonképpen nyereségünk sem volt mindebből, hacsak az nem, hogy ütközőpont voltunk termelők és felvásárlók között. — Ezért döntöttek úgy, hogy a jövő évtől kezdve magukra hagyják a kistermelőket? — Minden olyan sallangot szeretnénk levetni magunkról, mely nem nyereséges... Egyébként úgy gondolom, ha két, három kistermelő összeállna s létrehozna egy kft.-t, nyereséges lehetne a vállalkozásuk... De ilyen kezdeményezésről még nem hallottam. — Hány embert érint ez a döntésük? — Mintegy ötvenet. — Semmilyen körülmények között nem vállalják tovább a csarnok üzemelését? — Addig, ameddig jobban álltunk, még ment a dolog. Ha nem fizettek a tejért, még meg is előlegeztük az árát. De manapság... Mindenesetre berendezést, mindent átadunk annak, aki tovább viszi ezt a dolgot. Gondolom az önkormányzat csak csinál valamit... — Ha ismét erre járok, tőlük is megkérdezem... í A békéssámsoni Előre Tsz elnökét, Simon Imrét egy-két éve az eddigieknél is jobban megismerték a többi téeszelnökök. O ugyanis azon fáradozik, hogy hogyan lehetne Békéssámsont egy termelő és egy életközösséggé alakítani. Gondolkodásában komoly helyet foglal el, hogy az átalakulási törvény értelmében a termelőszövetkezetnek rövid időn belül más típusú gazdálkodó egységgé kell válnia. — Úgy képzelem el — kezdi beszélgetésünket Simon Imre —, hogy teljes közösséget alkosson Békéssámson. Tudni kell, hogy a település igen kevés munkahelyet kínál az itt élőknek. Sokuknak más környékbeli városokba kell eljárniuk naponta dolgozni. Tavaly április elején Újkígyóson négy község polgármestere, gazdaságvezetők, vállalkozók összejöttünk, s elkezdtük fontolgatni, hogyan lehetne a falun élők megélhetését biztosítani. Azt mindannyian látjuk, a régi szervezet nem jó, új viszont még nincs. Szerintünk a megoldás egy faluszövetkezet lehetne. Itt fő célunk a lakosság munkalehetőségének helyben történő megteremtése. Békéssámsonban háromszáz munkavállaló ingázik, 250-et foglalkoztat a termelőszövetkezet, s néhány a hódmezővásárhelyi kisüzem és az áfész dolgozójaként keresi mindennapi kenyerét. Az önkormányzat támogatja Simon Imre elképzelését, s ugyancsak segítségéről biztosította őket a Hangya Részvény- társaság is. Elképzeléseink szerint kis létszámú vagyonkezelő központ, úgynevezett holding irányítaná a faluszövetkezetet. Ehhez kapcsolódhatnak a községben lévő kereskedelmi egységek, magángazdálkodók, új földet igénylő magángazdák, kisiparosok, vállalkozók. Valamennyien tagsági formában tevékenykednének. A kialakulóban lévő új szövetkezet a régi Hangya szövetkezeti formát kívánja átültetni a mai gyakorlatba. A holding garantálná a termelés irányítását, a technológia átadását és az értékesítést is vállalná. Feladata lenne tovább pénzügyi, jogi és adószolgáltatás is. — Szeretnénk Sámsonon a lakosság termelési kedvéhez és kultúrájához igazodó feldolgozó üzemeket telepíteni. Első lépésként már megállapodást kötöttünk egy magánvállalkozóval, akivel közösen pékséget építünk. Kész a terv egy 50 sertés és 10 szarvasmarha napi vágására alkalmas kis feldolgozó üzem épületére is. Már tárgyalásokat folytatunk mintegy napi 4000 liter tej tovább- feldolgozására alkalmas tejüzem megépítésére. Ezek szervezését az önkormányzat, a termelőszövetkezetek és a magángazdák is segítik. A Migros svájci szövetkezet élelmi- szeripari gépi berendezéseket hajlandó részünkre segélyprogram keretén belül, ingyen átadni — mondja Simon Imre. A leendő faluszövetkezet részjegyeket bocsát ki, s ezek birtokosai a lekötött tőke arányában év végén jövedelemben részesülnek. A szövetkezettel szerződést kötő egyéni termelőktől a terméket garantált áron átveszik, s az értékesítés már a szövetkezet gondja. Bíznak abban, hogy gondról nem lehet szó, hiszen a most, Sámsonról máshová továbbfeldolgozásra elszállított termékek jelentős részét helyben végtermékké alakítják át. Csak egy valamit követelnek meg a termelőtől, de talán ez a legfontosabb: a minőséget. PappJános Molesztálták már Ont szexuálisan? A kérdés hallatán a hölgy lélegzete is eláll. Nagyokat nyel a válasz előtt: — Szemétség! — kiált a telefonkagylóba, reszketve a dühtől. — Ez a szemét kolleganőm képes voltfelhívni az újságot, hogy besározzon? — Megnyugtatom asszonyom, senki sem hívott minket ez ügyben. Egy MTI-hír került a kezünkbe, amelyből megtudtuk, hogy a Reuter hírügynökség a The Sunday Times című angol lap felméréséből idézett. A közvélemény-kutatásnak az volt a lényege, ki mit nevez munkahelyén szexuális molesztálásnak. Észerint a megkérdezett 200 angol hölgy — akik a politikai, művészeti és üzleti életben tevékenykednek avagy irodai alkalmazottak—40 százalékát a férfi kollegái már megkömyékezték, vagy valamilyen formában molesztálták. Hogy mi minősül szexuális molesztálásnak? Nos, tíz irodai hölgyalkalmazott közül kilencen nem tekintik szexuális molesztálásnak a munkahelyi flörtöt, miközben tíz menedzser asszony közül heten az ellenkezőjét állítják. Ez adta az ötletet, hogy ötletszerűen telefonon érdeklődjünk, nálunk létezik-e munkahelyi szexuális molesztálás. — Ez mindjárt más — nyugszik meg a hölgy. — Tudja, a főnököm először csak szépeket mondott, nekem meg tetszett. Evek óta élek rosszul a férjemmel, hát jól jött ez az önbizalmamnak. A kolleganők meg figyelnek, és irigykednek. Ezért gondoltam, hogy ők szóltak. A széptevés óta már az ágyba is eljutottunk. Mindenesetre kettőn áll a vásár, nem? — Hallom, hogy nevetgélnek a kérdésem hallatán. Ön tolmácsolta azt a kolleganői felé? — kérdezem kissé megbántva. — Nézze Vali, én egy hét múlva nyugdíjba megyek. Ne csodálkozzon, hogy a kérdése, hogy finoman fogalmazzak, meglepett. Negyven évet dolgoztam irodában. Nem mondom, ud- varolgattak nekem is. Emlékezetem szerint nem molesztált soha senki... Úgy látszik, nem voltam annyira szexis. De nyitott szemmel, füllel járok. Lehetne erről a témáról mit regélni... — Tegye meg... — Pimaszság lenne mások dolgait kiteregetni... — Hogy molesztállak-e saexuáli- san? — gondolkodik hangosan harmadik telefonpartnerem. — Engem nem. De tudok egy esetet, ami a szomszédasszonyom kislányával történt meg. A kislány első munkahelyére, raktárosnak 19 évesen került. Alig töltött el egy hónapot, amikor a kopasz, totyakos 50 éves főnöke a fenekét, a melleit kezdte el simogatni. A kislány persze kikérte magának. A férfi megfenyegette, ha elmondja rágalmazásért feljelenti, hiszen úgy sem tudja bizonyítani. A kislány hosszú ideig az anyjának sem mert szólni, félt, hogy kirúgják. Egyszer a szokásos ta- pizásnál rájuk nyitották az ajtót. Ettől kezdve a kislány került fölénybe és kijelentette, hogy most már ő lesz, aki a főnökét feljelenti. Azóta a férfi nem szól hozzá. Hát ilyenek a fét fiák. És Önt kedves hölgyem, aki olvassa a történeteket, még sohasem molesztálták a munkahelyén?... Béla Vali
