Békés Megyei Hírlap, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-18 / 245. szám
Gheorghiu-Dej helyén az Ismeretlen Katona? (2. oldal) Öt év óta most a legkevesebb Adósságállományunk 19,9 milliárd dollár Öt év óta jelenleg a legalacsonyabb Magyarország összes dollárban számított külföldi adóssága. A Magyar Nemzeti Bank legutóbb közzétett júniusi adatai szerint az ország bruttóadósságállománya 19,9 milliárd dollár. Gyakorlatilag 1987 óta nem nőtt a dollárban számított adósságállomány, sőt a múlt esztendőhöz viszonyítva csökkent is. Mindez azért érdekes, mert a nyolcvanas évek második felében három olyan esztendő is volt, amikor jelentős, egymil- liárd körül, vagy azt meghaladó folyófizetési-mérleghiány keletkezett. A deficit 1987-ben és 1988-ban 876, illetve 807 millió dollár volt, 1989-ben rekordméretet ért el, 1,4 milliárd dollár körül alakult. A múlt esztendőben a folyófizetési-mérleg egyensúlyba került, sőt 127 millió dolláros aktívum alakult ki, s az idén sem elképzelhetetlen hasonló eredmény. Az augusztusi adatok szerint a folyófizetési-mérlegben 180 millió dolláros többlet keletkezett az év eddigi időszakában. (Folytatás a 3. oldalon) SS Őszi hírek a határból Magtárban a napraforgó, késik a kukorica Teljes a nagyüzem a határban: az utolsó hektárokon vágják már a napraforgót, feléhez közeledik a cukorrépa betakarítása, megkezdődött a kukoricatörés és az őszi búza vetése. Minderről a megyei földművelésügyi hivatalban dr. Kalham- mer Mátyás hivatalvezetőtől, és Szakólczay István főmunkatárstól kaptunk részletes tájékoztatást. Kezdjük a sort a napraforgóval: mintegy 30 ezer hektáron termesztették ezt az ipari növényt az idén a mezőgazdasági nagyüzemek, tehát valamivel többet vetettek, mint az előző gazdasági évben. A jégverés komoly kárt tett az idén a táblákon, 1200 hektáron verte el a növényt. A termés jó, gondot a melléktermék hasznosítása jelent, ugyanis az állatállomány csökkenése miatt kevesebbet igényelnek a gazdaságok e takarmányféléből. Nem kedvez az időjárás a cukorrépára. Az esők miatt az elmúlt szűk egy héten nem sokat tudtak felszedni, és a cukortartalom is jobban alakulna száraz időben. A vetésterület 22 és fél ezer hektár, és ennek 30—40 százalékáról került le eddig a termés. Rengeteg a répa, — országosan 55 ezer hektárral többet vetettek, így feldolgozásra külföldre is kerül a termésből. A sarkadi térségből mintegy 50 ezer tonna cukorrépát szállítottak Romániába. A mezőhegyesi térségből évek óta Jugoszláviába vittek a termésből — ez a kapcsolat az ottani események miatt most bizonytalan. (Folytatás a 3. oldalon) Egymásra utalva Nehéz lenne magyarázatot találni arra, a történelemben oly’ ritkán adódó lehetőségekkel miért nem tudtunk mindig élni. Milyen körülmények, külső, belső hatások torzították el a legnemesebb, a legelőrevivőbb törekvéseket? Most, hogy az ENSZ közgyűlése meggyőző többséggel erősítette meg hazánk biztonsági tanácsi tagságát, 1968 után ismét kicsit jobban figyel ránk a világ, mi pedig újabb esélyhez jutottunk. Ott vagyunk a nagy ötök (az USA, a Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína) meg a kilenc választott tag mellett, a kelet-európai térség képviseletében. Mint minden nagy horderejű döntés után, ezúttal is érdemes elgondolkodnunk a tényeken. A világszervezet okosan gondolkodott, amikor a volt szocialista országok közül éppen a gazdaságilag, politikailag legstabilabb, legmegbízhatóbb államot választotta. Ugyanakkor roppant felelősség is terheli hazánkat, hiszen mérhetetlen feszültség halmozódott fel éppen a mi régiónkban. Lehet, hogy az elkövetkezendő két év alatt a legtöbb döntést a kelet-európai válságövezettel kapcsolatban hozza majd a Biztonsági Tanács. Éppen ezért logikusnak látszik Magyarország mellett Ausztria egyidejű BT-tagsága is. A Biztonsági Tanács nagy hatalmú szervezet. Az ENSZ nev.ében dönt, s felelősség terheli a béke és a biztonság fenntartásával, az országok közötti viszályok megszüntetésével kapcsolatban. Nem kétséges hát, mennyire szükségünk van a BT- re, s a BT-nek is Magyarországra. L. E. Drágább a nyelvvizsga Csütörtöktől emelkedik az állami nyelvvizsga díja. Az új vizsgadíjakat a művelődési és közoktatási miniszter 16/ 1991. (X.8) MKM rendelete szabályozza, amely szerint: az A és a B típusú alapfokú nyelvvizsgáért 1100 forintot, a C típusúért 2200 forintot kell fizetnie a jelentkezőnek. Az A és B típusú középfokú nyelvvizsga díja az új miniszteri rendelet szerint 1850 forint, aki pedig C típusú középfokúval próbálkozik, annak 3700 forintot kell fizetnie. Az A és a B típusú felsőfokú nyelvvizsga egyaránt 2150 forint, a C 4300 forint. A rendelet a honosítási eljárás díját 500 forintban állapítja meg. Kimondja továbbá, hogy amennyiben az Állami Nyelvvizsga Bizottság a honosítást részleges vizsga letételéhez köti, a részleges vizsga 400 forintba kerül. G. B. Shaw, az angol dráma és a világ színházának nagy reformere elsősorban jellegzetes szatirikus humorával írta be magát a kultúrtörténetbe. Az ördög cimborája című darabja az amerikai nép függetlenségi harcának állít emléket, a bátor szabadságszeretetet dicséri a képmutató vallásossággal szemben. A Jókai Színház előadását Gergely László rendezte, a premier ma este lesz. Richard szerepében Barbinek Pétert, Anderson lelkészként Harkányi Jánost láthatjuk. A képen TallÓS Rita és Barbinek Péter Fotó: Kovács Erzsébet 1992 - a Bérharc Éve lesz? Tegnap Békéscsabán helyi szakszervezeti vezetőkkel találkozott Nagy Sándor a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke. A mintegy kétmillió tagot számláló érdekvédelmi tömörülés vezetője elsősorban belső, szervezeti és működési problémákkal foglalkozott előadásában, ám emellett állást foglalt alapvető koncepcionális kérdésekben is. — Január elsejétől várhatóan megszűnik minden keresetszabályozási rendelkezés — hallhattuk az elnöktől. Az elkövetkező időkben fel kell készülnie az MSZOSZ-nak, a szakszervezeti vezetőknek a béralkutárgyalásokra, csakhogy az ehhez szükséges oktatás — és egyáltalán a szövetség működéséhez Hazatérnek a Az elmúlt 10 napban több jugoszláv menekült tért haza, mint ahány új érkezett — mondta az MTI érdeklődésére csütörtökön a határőrség szóvivője. A szigorított határátlépés miatt az elmúlt 24 órában 2741 külföldit küldtek vissza a határőrök. Az október elején bevezetett intézkedés óta a várakozással ellentétben nem nőtt, hanem csöknélkülözhetetlen források a jelenlegi csatornákon messze nem elégségesek á méltán elvárt színvonalú érdekvédelmi munkához. Erről és még jó néhány alapkérdésről fog dönteni az MSZOSZ novemberi rendkívüli kongresszusa. Nagy Sándor vázolta a szövetség jelenlegi helyzetét. Nem elfogadható, hogy a jövőben is úgy dolgozzanak, mint „egy felvilágosult önsegélyző pénztár”, ahonnan az ezer-kétezer forintos segélyek áramlanak csak ki, s ezzel szétforgácsolódik egy jobban is hasznosítható anyagi bázis. Az elnök a hiányosságok közül szólt a jószerivel csak nevében létező sztrájkalapról, amelyből ma még a legnagyobb menekültek? kent az illegális határátlépők száma. Míg korábban a napi átlag mintegy 100 volt, addig ez most csak 50 körül van. Ugyancsak az elmúlt egy nap krónikája, hogy a román határőrök a beutazni szándékozó 2123 magyar állampolgár közül 217-et utasítottak vissza, főként azért, mert nem volt náluk napi 15 dollárnyi konvertibilis valuta. ágazati tömörüléseknél is legfeljebb csak egynapi munkabért lehetne fizetni. (Nyugat- Európában az ilyen célra fordítható tartalékokból 4-6 hétre futná...) Az újonnan kialakuló politikai és gazdasági hatalmi pozíciók megszerzésének harcában a munkavállalói érdekeket képviselő szakszervezeteknek is jelen kell lenniük. A privatizációs folyamatok eredményeként létrejövő tulajdonosi réteggel szemben muszáj érvényesíteni azt a tételt, hogy a bér, a munkaerő ára többé már nem „puha korlát”, hanem ugyanolyan kemény, meghatározó tétel, mint* az energia, anyagköltség vagy bármi más. Kő— CEMENTAKCIÓ! Magyar 350-es cement, közvetlen a gyártótól afelhasználónak 380 Ft + áfa. Megrendelhető a (66) 56-079-es telefonon, Beliczaytól. 30 q felett díjtalan házhoz szállítás! Rúd-és állványfa reklámáron! Ma: Aki nem tudja mennyi 2x2... (3. oldal) Tudni kell újrakezdeni (5. oldal) Sakknyitány (8. olda'l) Holnap: Szarvasi beszélgetés Görbe Nórával Cement a megyében a legolcsóbb! Magyar cement 480 Ft áfával. 30 mázsa felett díjtalan házhoz szállítás a megye területén. Szovjet pala reklámáron I Fenyő fűrészárú 16 000—20 000 Ft-ig áfával. Békéscsaba, Berény i út 140. ÚjTüzép. Telefon: (66) 24-454. DISZKONT mm OKTÓBER 25-én VÁSÁROLJON KÖZVETLENÜL A BÉKÉSCSABAI KONZERVOYÁRTÓL! BÉKÉSCSABA Békési lit 52-54. a /VAíúf/V/t/ DOBOZOS GYÜMÖLCSLÉ, CSABAI KETCHUP, KONZERVEK, IVÓLEVEK, SZÁRAZTÉSZTÁK ...