Békés Megyei Hírlap, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-17 / 244. szám
1991. október 17., csütörtök Sárréti „ulti”-parti A játszmának (szerencsére) még nincs vége KORKÉP Akar Ön 150 évig élni? Nemrég szakszervezeti taggyűlésre voltunk hivatalosak Szeghalomra. A Sárréti Tej Rt. — egyik — szakszervezete értesített minket rendezvényéről. Sok mindenről szó esett ezen a délelőttön, a gazdálkodástól az érdekvédelemig, s a munkakörülmények alakulásától a termékek minőségéig. Hogy mi mégis csak egyetlen kérdést ragadtunk ki a sok közül? Az ok egyszerű: úgy éreztük, manapság ez okozza a legnagyobb feszültséget a tagok körében. Nem véletlen, hogy nemrég 180-an(!) levélben fordultak az ügyvezető igazgatóhoz, Kutyik Mátyáshoz a szakszervezeti díjak levonásának ügyében. Kérték, azt ne zsebből, adózott jövedelmükből kelljen befizetni, hanem vonják le fizetésükből úgy, ahogy eddig tették. A válasz elutasító volt. Hogy miért? A rendezvény előadója így fogalmazott: * „...akár az ultiban: megjegyzések hangzottak el részünkről az igazgatóra, ez a kontra, s a válasz, a rekontra sem maradt el.” Valóban erről lenne szó? Mivel az összejövetelen nem vett részt Kutyik Mátyás, telefonon tettük fel a kérdést: miért utasította el a dolgozók kérését? (Véleményéhez, ahol szükségét éreztük, mellékeltük a szakszervezeti titkár, Szilágyi M iklós gondolatait is.) — Több okom volt rá. Az egyik, hogy négy szakszervezet működik nálunk. A szabad szakszervezetek nem kérték, hogy ez legyen a gyakorlat. — No de hát itt kétszáz-egy- néhány emberből 180-an e mellett a szakszervezeti díjfizetés mellett voksoltak... — Nézze! Nekem a másik három szakszervezet véleményét ugyanúgy figyelembe kell vennem, mint ezét. —A tagok számától függetlenül? — Én nem tudom, melyik szakszervezetnek hány tagja van. —Jó, akkor menjünk tovább! Több okról beszélt... — Igen. Annak idején, amíg nem volt ez a rendelet, azon is vita volt, hogy ki vonja le a szakszervezeti díjat, ki nem. (Sz. M.: A vállalatvezetés először az adócsoportra bízta a díjak levonását, ám ott a hölgyek nem voltak szakszervezeti tagok. Mivel ezért a munkáért némi tiszteletdíj jár, kértük, olyan dolgozók legyenek erre a kiválasztottak, akik hozzánk tartoznak. Ezt meg is értette az igazgató úr.) — Más baj is volt a régi rendszerrel? — Igen. Azt mondták, a cég hetekig használja a szakszervezet pénzét. Ebből annyi igaz, hogy nyolcadikén van a fizetés és 15-én a leszámolás. (Sz. M.: Valóban szóvá tettük ezt a dolgot egyszer, mert a nyolcadikén levont szakszervezeti pénzhez még 27-én sem tudtunk hozzányúlni...) — Ha jól tudom, hamarosan számítógépre kerül a bérszámfejtés... Akkor sem változtatja meg a döntését? — Ennek körülbelül fél év a kifutási ideje. Akkor visszatérhetünk erre a kérdésre. (Sz. M.: Az egészet azért csinálják, mert így a dolgozóknak több tagdíjat kell fizetni, s abban bíznak, hogy sokan inkább lemondják tagsági viszonyukat. Eddig úgy tűnik, nem jött be ez a számítás...) — Már csak egyetlen kérdésem van hátra. Tudja, hogy ezzel a döntésével a szakszervezeti tagok rosszabbul járnak? Hogy kevesebb marad a borítékban? — Igen. (Sz. M.: Ráadásul ez év végén mindenki készítheti maga az adóbevallását...) Nagy Ágnes Gondolom, a címben feltett kérdésre mindannyiunk nevében egyetemleges igennel válaszolhatok. És ne hitetlenkedjenek, amikor azt állítom, hogy ez a mai civilizációs körülmények között sem lehetetlen! Mindössze be kell tartani néhány apróságot. Például: meg kell változtatni táplálkozásunkat, légzésünket, mozgásunkat, egyszóval az egész életünket. „Két sürgetően fontos tennivalónk van. Először is meg kell tennünk mindent, hogy a szervezetünkben és környezetünkben megindult kóros folyamatokat megállítsuk, ha lehet, visszafordítsuk... Ezáltal képesekké váljunk... szervezetünk és környezetünk természetes működésének helyreállítására” — hirdeti Ferencsik István egyik vegetáriánus életmódfüzetében. Vajon hogyan érhető el mindez? — kérdeztük az ismert természetgyógyászt, aki nemrég Békéscsabán tartott előadást. — Az ember tökéletes lény a maga természetes állapotában, csak a civilizáció rontotta el. Vissza kell térni a természethez, már amennyire ez a mai körülmények között lehetséges. Ha természetes életmódot folytatnánk, akkor a bioszféra a jelenleginél több élőlényt is el tudna tartani. A természetben okozott rombolás a szervezetünkben is jelentkezik, hisz az ember a kozmosz része. — A külső körülményeket az egyén közvetlenül nem befolyásolhatja. Hogyan változtathatunk mégis életünkön? — A légzés, a víz, a levegő, a táplálkozás alapvetően befolyásolja az ember egészségi állapotát, közérzetét. Nagyon fontos a megfelelő légzés (ennek technikáját elsajátíthatják az általam írt légzéskönyvből), de legalább ilyen fontos, hogy mit eszünk. — Honnan tudhatjuk, mi a megfelelő táplálék szervezetünk számára? — Az evangéliumok pontos útmutatást adnak erről. Jézus mondja: „Sem embert, sem állatot ne öljetek, de még az eledelt sem öljétek meg... De ha megölitek a ti eledeleiteket, úgy a halott ételek titeket is megölnek... Ne egyetek ezért semmit sem, amit a tűz, a fagy, vagy a víz elpusztított...” Káros tehát a hús, a főtt, a sült étel. Ellenben a nyers koszt gyógyír számos betegségre. Sajnos, eltértünk Jézus útmutatásaitól; ezért a sok betegség, testi-lelki nyomor, katasztrófa. — Merre a kiút? — Legfontosabb, hogy ismerjük, becsüljük a természetet, s bölcsen használjuk erőit. Ha betartjuk törvényeit, akkor egészségben élhetünk, akár kétszáz évig is... G. K. Fotó: Kovács Erzsébet Horoszkóp Október 17. MERLEG (IX. 24— X. 23.). Ne legyen ennyire hiú, mert partnere tűrőképességével is játszik. Próbáljon meg egyszer Ön is bocsánatot kérni. Gondolja át a saját érdekeit és ne rontson el mindent! Ezen a napon született 1957-ben Turczi István író, műfordító, az izraeli irodalom egyik legkiválóbb tolmácsolója SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Családi élete kiegyensúlyozott, harmonikus. Kár lenne, ha ezt bármi vagy bárki is befeketítené. Ha partnere fontos Önnek, akkor most is tartson ki mellette! NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Csak most nyílt lehetősége arra, hogy évi szabadságát kivegye. Készül az utazásra és a velejáró felejthetetlen szép élményekre, amelyeknek meg lesz a maga pikantériája is. De hogy mi, az legyen titok. BAK (XII. 22—1. 20.). Munkájában precíz és célratörő. Környezete nagyra becsüli igazságosságáért és pártatlanságáért. Életkörülményeit nehéznek érzi. Partnerkapcsolatában ragaszkodó. Az olvasás kellemes időtöltése. VÍZÖNTŐ (1.21—II. 20.). Szórakozott és figyelmetlen. Nem tud munkára összpontosítani. A lelkében nincs rendben valami. Szerencséjére gyorsan át tudja tekintetni az eseményeket, mivel magasfokú intelligenciával rendelkezik. HALAK (II. 21—III. 20.). Tisztán látja, hogy mire számíthat a jövőben. Töretlenül,jó napja lesz. Öröme jellege és forrása kiszámíthatatlan. Elfogódottság nélkül cselekszik. KOS (III. 21—IV. 20. ). Állandóan bizo.- . nyítani akar, ezért nagyón sokat, erején felül vállal munkát. Pedig nem éri meg az egészségét, idegeit tönkre tenni. A szellemi kikapcsolódás fölöttébb hasznára válna. bika (IV. 21—V. I iSP'SFi ^0-)- Sok változás V W ) érinti, de érzelemvilá- gában szerencsét mutat bolygóállása. A szabad, szép természetet élvezi, imádja. Jó és igazságos döntésre képes más emberek vitájában. IKREK (V. 21—VI. 21. ). Kellemetlen fejfájással ébred, de segít a torna, a masszázs és egy forró tea. A birtoklás nagy jelentőségű számára, ennek ellenére a szükségben mindenét képes odaadni. Nincs sok kapcsolata, fél a csalódástól. RÁK (VI. 22—VII. 22. ). Élettársat, partnert választott, de nem volt elég óvatos. Megint csak a szenvedélye volt az erősebb. Ez a nap viszont az alkotó típúsú Rákokat sikerrel kecsegteti. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Nehéz nap lesz a mai, de mégis neki kell gyürkőznie ennek a feladatnak. Nemcsak másokért, hanem saját magáért is küzdenie kell, ha nem akarja elszalasztani a nagy lehetőséget. SZŰZ (VIII. 24—IX. 23. ). Régóta készül az orvoshoz, de soha nincs elég lelkiereje hozzá. Jó lenne végre bizonyosat tudnia, ezért most próbálja meg összeszedni magát, hiszen nem halaszthatja tovább ezt a kérdést. AIDS-helyzetkép Magyarország még gyengén fertőzött Hazánkban nem kívánjuk bevezetni sem a lakosság, sem a külföldiek kötelező AIDS-szű- rését, hiszen minden egyes vizsgálat csak pillanatnyi állapotot tükröz, a helyzet szinte percről percre változhat—válaszolta az MTI érdeklődésére- dr. Vass Ádám, a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetője. Számadatokat ismertetve elmondta: a WHO-nál október elsejéig a világ 162 országából 418 404 megbetegedést jelentettek, szakértők szerint azonban legalább 1,5 millióra tehető az AIDS-betegek, s 10 millióra a fertőzöttek száma. Hazánkban ebben az évben — október elejéig — 28 új AIDS-beteget regisztráltak. Ézzel 1986 óta ösz- szesen 76-ra emelkedett a magyarországi AIDS megbetegedések száma, a betegek közül 39-en meghaltak. Az ismert fertőzöttek száma 282, ebből 249 férfi, 21 nő és 12 az anonim. Hazánk ezen adatok ismeretében egyelőre a gyengén fertőzött országok közé tartozik — emelte ki dr. Vass Ádám. A tárca kezdeményezésére a kormány anyagilag segíti azt a 34 HIV-pozitívot, akik fertőzött vért kaptak még a kötelező szűrés bevezetése előtt. B otrány mente sen Alternatív alternatívok Csapadék, Hisztéria, Irgalmatlan Nővérek, Variola, Kulturális Szemle. Nem, kedves olvasóink, nem filmcímeket soroltam fel, s lázas sem vagyok. Az elnevezések mögött fiatal, tehetséges zenekarok találhatók. Orosházán az ifjúsági házban Alternatív zenei akció címmel nemrég punkze- nekarok mutatkoztak be egymásnak. Szikora László, az Alternatív Klub zenei vezetője a házigazda szemszögéből világítja meg a dolgokat. — A klub 1990 januárjában alakult, előbb az ifiház keretén belül, majd gazdasági okok miatt önállóan folytattuk működésünket mintegy 30 taggal. Fő profilunk a koncertek szervezése. Szerencsére az ifiház továbbra is támogat bennünket — ingyen használhatjuk a nagytermet. Eltökélt célunk az alternatív szellemiségnek helyet adni, s ezt kemény, szinte agresszív zenében kifejezni. Hozzánk hasonló klub a környéken talán csak Szentesen van. Széplaki Imre, az orosházi Kulturális Szemle nevében sikereikről és terveikről beszél: — Egy éve lesz lassan, hogy összeálltunk zenélni, előbb csak úgy haveri alapon, később már komolyan. Sikereink is vannak, a decemberi bemutakozásunk komoly közönségsikerrel zárult. Úgy gondolom, hogy a punkzenében a Szemle országos viszonylatban is megállja a helyét. Bizonyítja ezt a Kelet ’91 fesztiválon aratott sikerünk. Szinte állandóan zenélünk, s minden hónapban adunk egy koncertet. Nálunk még botrány és verekedés miatt nem kellett kijönniük a rendőröknek. Az ifiház és a sütőipari vállalat anyagi támogatása nélkül nehezen tudnánk létezni. Visszatérve a hétvégi programra, elmondhatjuk, hogy ez is jól sikerült, bár nagy tömegeket nem mozgatott meg. A feketeruhás, felnyírt hajú fiatalok szívügye a zene, az alternatív kifejezésmód. Vannak, akik megbot- ránkoznak már a külső megjelenésük láttán is, pedig ezek a fiúk, lányok nem jobbak és nem rosszabbak másoknál. Csak mások! p. j. WOLF HUNGÁRIA Nyugat-Európa egyik vezető élelmiszeripari cége magyarországi leányvállalata munkájukkal szemben igényes szakemberek jelentkezését várja az alábbi munkakörök betöltésére: Területi értékesítési igazgató. Feladata: a cég regionális kereskedelmi tevékenységének megszervezése, irányítása és ellenőrzése. Élelmiszer nagykereskedelemben (kiskereskedelemben) gyakorlatot szerzett, szakirányú felsőfokú végzettségű, kitartó és ambiciózus, jogosítvánnyal, telefonnal rendelkező szakemberek jelentkezését várjuk az egész ország területéről. A német nyelv ismerete előny. A munkavégzéshez a cég személygépkocsit biztosít. Utazó üzletkötő. Feladata: a cég vevőkörének kialakítása, a vásárlókkal történő kapcsolattartás, az áru terítésének megszervezése és lebonyolítása. Energikus, jó kapcsolatteremtő képességű, jogosítvánnyal rendelkező fiatalemberek jelentkezését várjuk az ország egész területéről. Az áruterítéshez a cég járművet biztosít. Jelentkezés szakmai önéletrajzzal az alábbi címen: WOLF HUNGÁRIA KKt. 9027 Győr, Heesepuszta II. Telefon: (96) 18-411, telefax: (96) 18-057.- I HIRDESSEN LAPUNKBAN!