Békés Megyei Hírlap, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-25 / 225. szám

© 1991. szeptember 25., szerda SPORT Pataki György, Sándor Tamás és Szirony Pál örökös tiszteletbeli tagok Az új név: Szarvasi SC Szarvason a legnagyobb sportegyesület, a Szarvasi Főis­kola Medosz újjáalakuló küldöttközgyűlést tartott csaknem 100 sportolójának és vezetőjének részvételével, a helyi Dózsa Tsz Petőfi utcai klubjában. A mintegy három óra hosszúságú gyűlés első napirendi pontjában dr. Nyíri Dezső ügyvezető elnök tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy miért éppen most került sor az eseményre. Többek között fölhozta példá­nak, hogy a régi, 15 tagú elnökség már nem működött, ő maga nem vállalhatta egy személyben az irányítást, de a társadal­mi, politikai és gazdasági életben lezajlott változások is meg­követelték e „találkozót”. Elsőként az alapszabály-módosításról esett szó. Megállapí­tották, hogy a régi alapszabálynak több része már idejét múlta, újra kell fogalmazni az 1989-es egyesületi törvényhez igazítva. De azt is tényként hozták föl, hogy a szervezeti felépítést az új városi koncepcióhoz kell igazítani. Ennek lényege, hogy a szak­osztályok az eddigieknél jóval nagyobb önállóságot kapjanak, s hosszú távú célként azt tűzték ki, hogy a következő közgyűlésig a teljes szakmai és anyagi önállóságot is meg kell alapozni, illetve meg kell teremteni. A vitában többen is szót kértek. A küldöttek egy része azt javasolta, hogy a szakosztályok megszüntetése a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe kerüljön — amit el is fogadtak. Deme­ter László polgármester hozzászólásában annak adott hangot, hogy elhamarkodott a közgyűlés, előkészítetlen, s javasolta, hogy egy ügyvivői bizottság irányítsa ideiglenesen az egyesüle­tet és később új közgyűlést hívjanak össze. Ezt leszavazták. Kiszely András a kajak-kenusok képviseletében arról beszélt, hogy csak egy új támogatási koncepció jelenthet megoldást a szakosztályok gondjaira, de addig sem maradhat vezetés nélkül az egyesület. Ezért javasolta az új alapszabály elfogadását és amellett állt ki, hogy máris válasszanak új testületet. Dr. Bencze Sándor ezúttal is fölvázolta az új városi sportkoncepciót, amit még az idén véglegesen ki kell dolgozni. Pataki György a kézilabdázók nevében a szakosztályok önálló működésének feltételét egy megalapozott gazdasági háttérben látta, de szóba hozta az egyesület kezelésében lévő sportlétesítmények helyze­tét is. Végül öt tartózkodás mellett elfogadták az új alapszabályt. Ezután került sor a tisztségviselők választására. Egy új 11 tagú elnökséget kívánnak létrehozni, amelyből öt sportvezetőt hely­ben megválasztottak, a további hat elnökségi tagot a szakosztá­lyok delegálják. Az egyesület társadalmi elnöke dr. Nyíri Dezső lett, a korábbi ügyvezető elnök, s a már megválasztott elnökségi tagok: Bátor György, dr. Bencze Sándor, Demeter László (városi rendőrkapitány), dr. Patay lst\’án. A felügyelő bizottság elnöke Zvada Mihály né. Pataki György indítványára új nevet vett föl a Körös-parti város nagyegyesülete, amely a jövőben Szarvasi Sport Club néven működik. Mint elmondták, ezzel is azt kívánják kifejezni, hogy az egész város érdekében kíván működni az egyesület. Mindez nem zárja ki a szponzomév használatát (mint például SC Dózsa Tsz Szarvas — a kosárlabdázók esetében). Végül a közgyűlés három sportág szarvasi megalapozóját örökös tiszteletbeli tagnak nyilvánította. Mégpedig a következő sportembereket: a kézilabdás Pataki Györgyöt, a kajak-kenus Sándor Tamást és a kosárlabdás Szirony Pált. Széchenyi István-emlékverseny, Nagycenk Szász Attila nyerte a Nagy díj at r Nagycenken rendez­ték meg a hét végén a ' Gróf Széchenyi István nemzetközi lovas em­lékversenyt, amely egyben az Alpok—Adria Kupáért, vala­mint a főiskolás bajnoki címért is folyt. A háromnapos esemé­nyen tiz ország száznál több lova és mintegy hatvan lovasa vett részt. A mezőhegyesiek fia­tal lovasa, Szász Attila kitűnően szerepelt és az erős nemzetközi mezőnyben megnyerte a nagy­díjat Merán nyergében. A va­dászugratásban harmadik lett Zenebonával, míg a kitartásos Labdaj áték-eredmény ek Sebestyén 100 százalékos CÍXJ ÉLÉSKER békés megye fTrJAi/Ti gazdag rE LESTARA Felvételünkön a Békési SE asztaliteniszezőinek legered­ményesebb pontszerzője: Se­bestyén Sándor , BSE—Orosházi MTK 10:8. NB I. A női asztalite- =5-^% nisz-mérkőzés, Budapest. Az újonc orosháziak majd­nem meglepetést okoztak a kínai ven­dégmunkással felálló hatszoros ETTU Kupa győztes fővárosiak otthonában. Síry a döntő szettben szenvedett vere­séget a Szigetivel vívott összecsapá­son és a páros is csak 2:1 arányú vere­séget szenvedett a BSE-s lányoktól. A találkozó krónikájához tartozik, hogy sportszerűtlen magatartás miatt Káhn Szilviát (BSE) az első mérkőzés után a játékvezetők leléptették. Gy.: Páli 3, Mezei 2, Masason, Síry, a Páli—Síry páros. OMTK—Borsodi Kinizsi 13:5. NB II. férfi, Orosháza. A Győrből iga­zolt kitűnő játékerőt képviselő Ágos­ton vezérletével ilyen arányban is megérdemelten nyertek a hazaiak. Gy.: Ágoston, Sipos 4-4, Rózsa 3 és a Sipos—Ágoston, Rózsa—Gergely pá­Nyírbátor—Békési SE 7:11. NB II. férfi, Nyírbátor. Szoros mérkőzésen nagy csatában értékes idegenbeli győ­zelem. Czina sérülten is vállalta a játékot. Gy.: Sebestyén 4, dr. Csenki 3, Czina 2, Borsi és a Czina—Sebestyén páros. Kalocsa—Élésker Gyula 9:9. NB III. férfi, Kalocsa. Végig szoros mér­kőzésen értékes pontot szerzett a gyu­lai csapat idegenben. Gy.: Karaba, Lukács, Ipacs, Hídvégi 2-2 és a Bé­res—Ipacs páros. Győzelem idegenben v MEAFC—Békéscsabai Előre Röplabda SC 0:3 //\ (—10, —13, —12). NB 11. női röplabdamérkőzés, Miskolc. V.: Rombai. Békéscsaba: Széplaki, Szoszki, Somogyvári, KA­ZÁR, Búzássy, Fábián. Cs.: BA­LOGH, Nagy, Ancsin. Edző: Fiáth Miklós. A szezonnyitó mérkőzésen könnyű győzelmet arattak az Előrés lányok, így a keleti csoportban jól mu­tatkoztak be. Csak a Favorit nyert i* Békéscsabai Favorit— Kecskeméti TE 19—18 yQ (10—9). NB II. női kézilab­da-mérkőzés, Békéscsaba, 100 néző. Favorit: László — Vassné 1, KASIK 10, Tóth M. 1, NAGY Á. 5, Kecskeméti 1, Szarvas 1. Cs.: Bucsai, Maczkó, Nagy E. Mb. edző: Szabó Károly. Kasik révén mindjárt vezetést szereztek a hazaiak, amelyet Nagy Á. tovább növelt. A félidő derekára 3 gó­los előnyhöz jutott a csabai gárda (26. p. 9—6), de két eladott labda és egy figyelmetlenség a védekezésben el$g volt a jó erőkből álló vendégeknek, hogy felzárkózzanak. Az 55. percben ismét 3 gólra nőtt a hazaiak előnye (19—16). Nagy elánnal küzdött a ven­dégcsapat az egyenlítésért, de a fáradni lásztó hazaiak nagy akarással itthon tartották az értéhes két pontot a tavalyi bronzérmes ellen, amelyért minden csapattag dicséretet érdemel. Soltvadkert—Szeghalom 19—16 (10—9). NB II. női, Soltvadkert, 100 néző. V.: Horváth, Kiss. Szeghalom: Szigeti — Papp 5, Madar, Vargáné 7, Fehér 1, Zsadányi 3, Farkas. Cs.: Sán­dor. Edző: Vass Sándor. Fej-fej mellett haladt a két csapat. A sárrétiek kapusát és egyik mezőnyjátékosát kiállították a játékvezetők, ez végül is eldöntötte a mérkőzés sorsát a hazaiak javára. A játék összképe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. Kecel—Orosházi Honvéd MTK 25—23 (11—8), NB II. férfi. Kecel, 100 néző. V.: Nyári, Veszter. Oroshá­za: Demartsik — VARSANDÁN 6, Szöllősi, Czurpás, Tóth 4, JOVA 4, Jambrik 2. Cs.: Szabó (kapus), Csányi 3, MOLNÁR 4, Nagy. Edző: Mikus Istán. A mezőgazdasági munkák miatt az orosházi csapat tartalékosán állt fel, mindehhez hozzájárult még, hogy Czurpás a mérkőzés elején megsérült, amely nagymértékben sújtotta a ven­dégeket. A keményen játszó hazaiak megmozdulásait nem mindig torolták meg kellőképpen a játékvezetők. Szegedi Taurus—Újkígyós 25— 24 (10—9). NB II. férfi, Szeged, 100 néző, V.: Komár, Petyus. Újkígyós: KOPÁNYI — Gyulavári l.Lukovicz- ki 1, Baráth 6, Gazsó 2, FEKETE B. 9, Szikora. Cs.: Zubán (kapus), Bacsa 3, Ruck, Süli 1, Varga. Edző: Ruck Lász­ló. A szegediek erőszakos támadó játé­kát megállítani próbáló kígyósiak vé­dekezését a játékvezetők már az első félidőben 12 perc kiállítással és 7 bün­tetővel „díjazták”. A hármas em­berhátrány alkalmával a hazaiak átvet­ték a vezetést, amit a szoros mérkőzé­sen a tartalékos vendégek nem tudtak visszavenni. Mezőberényi Sportcsarnok DSE—Szegedi Pincegazdaság 18— 27 (9—14). NB II. férfi, Mezőberény, 100 néző. V.: Ladányi, Nikházy. Me­zőberény: Zuba — Olej 1, Bíró 1, Kádas 4, Lajos 4, Bakucz 4, Emrich. Cs.: Guti (kapus), Berkesi 2, Temesvá­ri, Nyeste 2, Csorba. Edző: Pecze Gá­bor. A jó képességű és jól játszó vendé­gek ellen nem volt esélye az újonc hazai csapatnak. Szentesi Kinizsi—Mezőberényi Sportcsarnok DSE 27—15 (15—6). NB II. férfi, Szentes, 100 néző. V.: Unyatyinszki, Valastyán. Mezőbe­rény: Zuba — Olej 1, Lajos 3, Kádas, Berkesi 1, Szenteszki 3, Emrich 1. Cs.: Guti (kapus), Bakucz 4, Temesvári 1, Nyeste 1, Bíró. Edző: Pecze Gábor. Ha egy csapat 18 percet játszik ember­versenyben Szirén nyergében holtversenyben végzett a máso­dik helyen 180 cm-es teljesít­ménnyel. Eredmények. Díjugratás: Nagy- dij: 1. Szász Attila (Mezőhegyes — Merán nevű lován), 2. Blumenthal (svájci — Vision n. 1.), 3. Beekmans (holland — Expo Matchpoint n. 1.). Vadászugratás: 1. Matjaz Cik (szlovén — Bavarias n. 1.), 2. Karlovac (osztrák — Campary n. 1.), 3. Szász (Mezőhegyes — Zenebona n. 1.). Ki­tartásos verseny: 1. Walter Stein (hor- vát — Giva n. 1.), 190 cm 2. Fazekas (Határőr Dózsa — Urán n. 1.), Cser (Lajtahanság — Leopárd n. 1.), Szász (Mezőhegyes — Szirén n. 1.) 180-180. V.L. a 39. hét szelvényeihez: 1. Vác—BVSC 1 2. Siófok—ZTE 1 3. Vasas—Pécs 1 x 4. Veszprém—Videoton 1 x 5. Tatabánya—RábaETO lx 6. FTC—Kispest x 1 7. MTK-VM—Újpest 1 x 8. DVTK—Haladás x 1 9. Cagliari—Torino x 10. Cremonese—Atalanta x 11. Fiorentina—Roma xl 12. Foggia—Parma 1 13. Lazio—Intern. x +1 mérkőzés: 14. Düsseldorf—Bremen x lüAkcióü! Rakéta 9 porszívó: 5140 Ft helyett 4600 Ft. Felnőtt pólók minden méretben, több színben: 149 Ft-ért. Raktáráruházunkban, amíg a készlet tart. Címünk: Körösmenti Skála Rt. Raktáráruház, Békéscsaba, Orosházi út 32. szám. Telefon: (66) 25-144. Ha bennünket felkeres... ...minden vásárlással keres! előnyben, s csak egy gólt tud lőni ez­alatt, nem számíthat jobb eredményre. Megyei bajnokság. (Zárójelben a serdülök eredményei.) Nők. Oroshá­za—Csorvás 20—15 (3—21), Do­boz—Kétsoprony 30—15 (13—11), Kamut—Bcs. Előre KSE 22—24 (12—19), Békés—Bcs. MÁV 30—12, Békés—Szeghalom — (16—4), Bcs. Főiskola—Jamina 7—5, Mezőbe­rény—Békésszentandrás 27—17. Férfiak. Mezőhegyes—Köröstar- csa 21—21 (13—29), Murony—Gyo- maendrőd 22—25, Bcs. Előre KSE— Szeghalom 21—21, Bcs. Előre KSE— Mezőberény — (28—16). Szeghalmi és békési gólzápor , ^ Gyulai SE—Szolnok 2—0 (2—0). Női nagypályás bajnoki mérkőzés, Gyula, '° 100 néző. V.: Hajdú. Gyu­la: Búj — Kiripóczki M., Bíróné, Dá­vid, Holecska, Lusztig, Mócz Kiri­póczki E., Szabó T., Kiss E. (Szabó Gy.), Szilaj (Bagyinka). Edző: Bíró Ist­ván. Az új bajnokságban jó játékkal megszerezte első győzelmét a gyulai csapat. Úgy tűnik, sikerül rendezni a sorokat a fürdőváros női együttesénél. G.: Szabó T., Mócz. Jó: Bíróné (a mezőny legjobbja), Szabó T., Mócz, ill. Debreceni, Piroska. A megyei alsóbb osztályú labda­rúgó-bajnokságokban történt. II. osztály Szeghalom—Magyarbánhegyes 9—3(8—1). Szeghalom, 150néző. V.: Csipái. Kiállítva: Bányai (Ma­gyarbánhegyes). G.: Zsombok, Macs­kát 2-2, Tar, Kovács, Zsadányi, Ko­zák, Bozsár (öngól), ill. Szlanyinka 2, László II. Jó: az egész hazai csapat, ill. Szlanyinka, László II. (O. F.) Csabacsűd—Újkígyós 0—0. Csa- bacsűd, 150 néző. V.: Darida. Jó: Ve­res, Balatoni, Szenkó, ill. Czifrak, Lo­vas, Makra. (K. P.) Gyulai Köröstáj Magán SE— Csanádapáca 3—0 (1—ti). Gyula, 100 néző. V.: Fábián. G.: Czoldán, Csabay, Szabó S. Jó: Czoldán, Csukás, Benkő, Portörő, ill. Bozsó, Gaál. Dévaványa—Kondoros 1—0 (0— 0). Dévaványa, 320 néző. V.: Kalcsó. Kiállítva: Kurucz A. (Kondoros, a já­tékvezető megsértéséért). G.: Ilyés. Jó: a hazai csapat minden tagja, ill. Kurucz Gy., Hanyecz. (S. I.) További eredmények: Kunágo- ta—Békéscsabai MÁV 1—1, Lökös- háza—Kétsoprony 2—1, Kaszaper— Gádoros 1—1, Körösladány—Békés 2—7. Ifjúságiak: Szeghalom—Magyar­bánhegyes 7—2, Gyulai Köröstáj Ma­gán SE—Csanádapáca 1—2, Kunágo- ta—Békéscsabai MÁV 1—1, Dévavá­nya—Kondoros 2—1, Lökösháza— Kétsoprony 2—0, Kaszaper—Gádo­ros 1—2. Körösladány—Békés 0—2, Csbacsűd—Újkígyós 9—0. Tiszántúli rangadó Ma, szerdán megkezdődik az NB I-es női kézilabda-bajnok­ság a Békéscsabai Előre KSE csapata számára is. A házigaz­dák a Városi Sportcsarnokban 16.30 órakor a két szovjet idegenlégióssal, Szamozvanová- val és Zemjanovával megerősí­tett Szegedi Egységes SK gár­dáját fogadják. Csulik Pálné edző nem számíthat a sérült Sá- voltra, így valószínű Bohus új szerepkörben, balszélsőként mutatkozik be a nyitányon. A szakvezető nagy küzdelmet, s győzelmet vár együttesétől a ti­szántúli rangadón. A tervezett kezdő csapat: Nagy K. — Ko­vács, Mezőségi, Salamon, Han- kóné, Hochrajter, Bohus. A kis- padon fiatalok foglalnak helyet. A mérkőzést az Ambrus— Szendrei páros vezeti. III. osztály OMTK-Rákóczi—Bélmegyer 2— 1 (1—1). Rákóczitelep, 100 néző. V.: Áldorfai. G.: Szenteczki 2, ill. Lovas. Jó: Csontos, Hajdú, ill. Lovas, Csapó, Szabó. (B.T.) Csárdaszállás—Okány 4—4 (3— 1). Csárdaszállás, 150 néző. V.: Kuti. G.: Petneházi, Burai, Frey, Mikolik, ill. Szabó, Szilágyi 2—2. Jó: Wéber, Pet­neházi, ill. Szabó, Szilágyi. (S. M.) További eredmények: Gerendás— Nagybánhegyes 0—7, Tarhos—Gyo- maendrődi Barátság 1—1, Csorvási Magán SE—Békéscsabai Rekord 0— , 7, Békéssámson—Doboz 2—0, Pusz­taföldvár—Kevermes 2—3, Méhke­rék—Dombegyház 3—3. Ifjúságiak: Csárdaszállás—Okány 7—0, Békéssámson—Doboz 0—1. Szarvasi Vasas—Szeged SC 2—1 (1—1). NB Il-es ifjúsági mérkőzés, Szarvas, 70 néző. V.: Brusznyiczki. Szarvas: Jancsó — Hóbei, Rohony, Nagy, Kugyela, Zahorecz, Bány (Kör­mendi), Truczka, Kondacs, Bencze (Juhász), Hmcsjar (Palyov). Edző: Orovecz József. G.: Hóbei, Truczka. Szolnok—Békéscsabai Előre FC 2—2 (0—0). NB Il-es ifjúsági mérkő­zés, Szolnok, 100 néző. V.: Kormos. Békéscsaba: Lakatos — Debreczeni Cs., Bélteki, Dobi, Nagy, Balázs, Gyu- ra, Lévai, Balogh (Uhrin), Belicza, Puskás (Igricz). Edző: Dávid Imre, Fodor Sándor. G.: Belicza, Lévai, ill. Méri, Varga. A csabaiak közül Bélteki és Dobi nyújtott jó teljesítményt. Szarvasi Vasas—Szeged SC 0—3 (0—1). NB Il-es serdülőmérkőzés, Szarvas, 50 néző. V.: Lakatos. A sze­gediek ennyivel jobbak voltak. Szolnok—Békéscsabai Előre FC 0—1 (0—0). NB Il-es serdülőmérkő­zés, Szolnok, 100 néző. V.: Burján. G.: Hídvégi. Jó: Lonovics, Kurilla, Hídvé­gi, Varga. Összeállította: Hankó György Kasik ziccerből kapura lő a kecskemétiek ellen, aki tíz góllal járult hozzá az újonc Békéscsabai Favorit kézilabdás leányainak győzelméhez Fotó: Kovács Erzsébet Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Serédi János ügy vezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66)27-844; főszerkesztő: (66) 21-401; telefax: (66)21-401; kiadó: (66) 26-395. Telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hfrlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesí­tőknél. Előfizetési díj egy hónapra 205 forint, egy évre 2460 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Thumbnails
Contents