Békés Megyei Hírlap, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-26 / 226. szám
1991. SZEPTEMBER 26., CSÜTÖRTÖK Ára: 8,30 forint XLVI. ÉVFOLYAM 226. SZÁM Mikkeli delegáció Békéscsabán Hosszú évek óta áll testvér- városi kapcsolatban Békéscsaba a finn Mikkeli városával. Szeptember 23-án Jyrki Myllyvirta polgármester vezetésével küldöttség érkezett a megyeszékhelyre, akik egyhetes program keretében ismerkednek megyénkkel. Ellátogatnak — többek között — a Tevan Andor Gimnázium, Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetbe, a Tanítóképző Főiskolára, a Munkácsy Mihály Múzeumba. Látogatást tesznek a Csaba Szőnyeg- szövőben, a Hűtőipari Vállalatnál. Megtekintik a Kabaré című musicalt, és találkoznak a Finn—Magyar Baráti Társaság tagjaival. Képünk a Filia Alapítványi Szeretetotthonban készült a delegáció tagjairól és kísérőikről. Kovács Erzsébet Kedden kiderül! Ki nyeri a színes tv-t? Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a közvéleménykutatási ívek feldolgozása — csaknem tízezer érkezett — folyamatban van, lapunk október 1-jei, keddi számában közöljük a közjegyző jelenlétében tartandó sorsolás eredményét. Iskolapadban 5-tói 16 éves korig? Lehetetlen helyzetben a közoktatás, a művelődés Három minisztérium; a művelődési és közoktatási, a munkaügyi, valamint a földművelés- ügyi kilenc vezető képviselője, közöttük dr. Biszterszky Elemér közigazgatási államtitkár részvételével rendezett tegnap délelőtt művelődési fórumot Békéscsabán Békés Megye Képviselő-testületének Önkormányzati Hivatala. Az államtitkár bevezetőjében arról szólt, hogyan próbálják a minisztériumok a lehetetlen anyagi körülmények között, a megalkotásra váró tövények hiányában szinten tartani a művelődés, az oktatás és a tudományos élet, a művészetek különböző ágazatait. Egyértelmű, hogy a minisztériumok az ön- kormányzatok együttműködése nélkül nem dolgozhatnak. A közoktatási, a felsőoktatási törvénytervezet például az elképzelések szerint az idén a kormány asztalára kerül, de a Parlament joga, mikor tárgyalja és miként fogadja el ezeket. Felmérték az ágazat költségvetési hiányát, ez év augusztusáig 5,7 milliárd forint. 1991-ben mégsem lesz olyan oktatási, közművelődési intézmény, amelyet energiahiány miatt be kellene zárni. Az 1992-es költségvetési törvény irányelvei szerint az oktatás és közművelődés nem a maradékelv alapján részesül a központi pénzekből. Hallottunk a közoktatás, a szakképzés, a földművelésügyi tárca, a közművelődés, a köz- gyűjtemények, az egyházak, a művelődésgazdálkodás kérdéseiről. Néhány kiragadott példa: egy-egy generációban az érettségizettek aránya Hollandiában 70 százalék felett van, nálunk 35 százalék, az Egyesült Államokban az ezredfordulóra 90 százalékossá emelik ezt az iskolázott- sági szintet. A szakképzés Magyarországon is csak az érettségire épülhet. A tankötelezettség várható ideje 5-től 16 éves korig tartana és az óvodai előkészítés szervesebben épülne az iskolai oktatási tervbe. (Folytatás a 3. oldalon) Ma: Angolna (3. oldal) Védelem vagy korlátozás (4. oldal) Az osztály létszáma három (5. oldal) Patológuskongresszus (6. oldal) Egy tehetség ismét elhagyta a megyét (8. oldal) Holnap: Mezőkovácsháza és környéke Kereskedők, viszonteladók figyelem! Új játéknagykereskedés nyílt Békéscsabán. CÍM: BÉKÉSCSABA IV., JÓZSEF U. 6/1. V Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9—17 óráig. ...hogy bejöjjenek! Napról napra nyitottabb számunkra a világ. Kéttagú „küldöttségektől” kezdve, busznyi társaságok járják Európát, s szerencsére mind kevesebb a programban a vásárlás... Drága az idő, s a hazaérkezőt nem csak vállveregetéssel megtoldott „irigylünk”- kel fogadják most már. Fontosabb: amit lehet, minél gyorsabban adaptálni. Most például Molnár György megyeszékhelyi alpolgármester tért haza ölnyi prospektussal, teleírt jegyzettömbbel. Az OTSH szervezett holland tanulmányutat. Nyolc nap, nyolc város. Országgyűlési képviselők, megyei sportigazgatók, polgármesterek, vagy helyetteseik. Abban az országban csodálhatták a magas sportkultúrát, amelyben harminc év alatt 45-szörösé- re nőtt az állami támogatás, 36 ezer kis klub jelenti a sport bölcsőjét. És ahol a sport támogatásának fő arányai mégsem a nagy kalapból kerülnek ki, hanem az önkormányzattól (52 százalék) és a tagdíjakból (31). Hogy mennyire nem az esetlegesség diktál, azt mutatja, hogy a szponzori pénz csupán 13 százalék. Igaz, a csarnokokban nem csupán edzeni lehet! Kulturáltan étkezni, szaunázni, vásárolni, szolgáltatásokhoz jutni, meg minden egyebet, amely vonzó. Minden azért van, hogy bejöjjenek! Azt is tudom persze, ezeket a tapasztalatokat máskor, mások is összegyűjtötték már. Pénz viszont most van a legkevesebb. Mégis hasznosítani kell. Már holnaptól, ha az ellentmondás meg is marad: eközben ugyanis lehet, hogy hetven forintra kell(?) emelni az uszodai belépő árát Csabán. Mégsincs más út. A szemléletpallérozáshoz nem kellenek milliók. (fábián) Váratlan döntetlen Szovjetunió—Magyarország 2—2 (1—1) Európa-bajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzés, Moszkva, 40 ezer néző. V.: Petrovics. Szovjetunió: Csercseszov — Csernisov, Galjamin, Cvejba — Alej- nyikov, Salimov, Mihajlicsenko, Kancselkisz — Mosztovoj, Kolivanov. Szövetségi kapitány: Anatolij Bisovec. Magyarország: Petry — Mónos, Disztl L. Lipcsei, Szalma — Kozma, Limperger, Détári, Lőrincz — Kiprich, Kovács K. Szövetségi kapitány: Mészöly Kálmán. Csere: Cvejba helyett O. Kuznyecov a 23. percben, Mosztovoj helyett Jurán a 68. percben, illetve Mónos helyett Duró a 41. percben és Kozma helyett Fisher a 68. percben. Góllövő: Salimov (37. p. — 11-esből, Kancselkisz (47. p., illetve Kiprich a (16. p. és 84. p.). A szovjet együttes rögtön támadólag lépett fel a találkozó elején, előbb Alejnyikov majd Mihajlicsenko veszélyeztetett, mégis Kiprich lőtt gólt. A félidő hajrájában nagyobb sebességre kapcsoltak a szovjetek és a 37. percben egyenlítettek, igaz büntetőből. Fordulás után hamar vezetést szereztek a hazaiak: Kancselszkisz talált a kapuba. A szovjetek nagy főlényben voltak, de a magyarok jól küzdöttek, nem adták fel. Mészöly a csatársort erősítette Fishert küldte a pályára. A húzás bevált, mert a 84. percben Kiprich révén kiegyenlített a magyar együttes. A közepes iramú és színvonalú találkozón, hiába játszottak 70 percen át fölényben a házigazdák, a lelkesen játszó magyarok kevés helyzetükből kettőt értékesítettek, s így váratlan, de megérdemelt döntetlennel távoztak Moszkvából. veszélyes hulladékok ártalmatlanítása KÖRNYfZf TVÉDELMI Kft. 1036 Budapest Ili .Evező u 4 Telefon 168-68-94 168-62-91 Telefax 168-68 -94 Hatékony takarmányozás Újabb árcsökkenés a köröstarcsai takarmánykeverőnél! 1991. október 1 -jétől, keddtől az árcsökkenés átlagos mértéke: 1. sertéstápoknál 70 Ft 2. baromfitápoknál 70 Ft 3. bárány- és nyúltápoknál 60 Ft 4. szarvasmarhatápoknál 80 Ft /k RCROHOmPUX ctntnm tovn rt. Keresse termékeinket telephelyünkön és boltjainkban: Okány, Sugár u. 60. szám Mezőberény, Jókai u. 19. szám Dévaványa, Hajnal u. 30/A Szeghalom, Árpád u. 70. szám. Telephely: TSZKV, Köröstarcsa Telefon: (66) 82-322 Levélcím: Köröstarcsa, pf. 17. Telex: 83-488. <