Békés Megyei Hírlap, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-30 / 203. szám

1991. augusztus 30., péntek KÜLFÖLDI HÍREK Európai kisebbségi kérdések így látják odaát Jóllehet az európai kisebbsé­gi kérdéseknek az amerikai kor­mányzatban vannak szakértői, a problémák mégis kevéssé is­mertek: azokat Washington spe­ciálisan európai ügynek tekinti, és igen óvatosan, a beavatkozást elkerülve közelíti meg őket — többek között ezt a tanulságot vonta le tárgyalásaiból Entz Géza, a miniszterelnöki hivatal politikai államtitkára. Washingtoni magyar tudósí­tóknak nyilatkozva az államtit­kár elmondotta, hogy amerikai kormánykörökben méltányol­ják a magyar kormány állás­pontját és magatartását mind a jugoszláviai, mind a szovjet­Puccs: hetven­milliónak fuccs A múlt heti puccs több mint hetvenmillió rubeles kárt okozott Moszkvában. Az Izvesztyija című szovjet újság szerdai be­számolója szerint a gazda­sági kárt részben az okoz­ta, hogy a húszadikán be­vezetett kijárási tilalom miatt az éjszakai műszak­ban dolgozók nem jutottak el a munkahelyükre. Ezen­kívül három napon át köz­lekedési káosz volt a szov­jet főváros központjában, és a barikádok létesítésé­hez teherautókat, buszo­kat, trolikat használtak a puccsal szembeszegülő tö­megek. unióbeli fejlemények tekinteté­ben — ezt az egyetértést tükröz­te George Bush elnök telefon- beszélgetése is Antall József miniszterelnökkel. — Az amerikai kormányzat­ban aggodalom is tapasztalható amiatt, hogy a Szovjetunióban változatlanul fennáll a belső fegyveres konfliktus veszélye, akárcsak az az eshetőség, hogy onnan illegálisan fegyverek ke­rülnek a világ más válságöveze­teibe. Az amerikai politika nem kívánja megengedni fegyveres konfliktusok eszkalálódását — mondta. Közlése szerint Washington­ban egyfajta „modell-problémá­Borisz Pankin 1931. február 20-án született Frunzében, a Kirgiz SZSZK fővárosában (ma Biskek). Orosz nemzetiségű, nős, két gyermek apja. Pankin 1953-ban fejezte be a Moszkvai Állami Egyetemet. 1953-tól 1973-ig a Komszo- molszkaja Pravda című lap szerkesztőségében dolgozott (1965-től 1973-ig, mint főszer­kesztő). 1973-tól 1982-ig az Össz-szövetségi Szerzői Jogvé­dő Hivatal elnöke. Három köny­vet publikált „Rubezji knyigi” nak” látják a jugoszláviai válsá­got, amelynek sok lényeges ele­me jelentkezhet a felbomló Szovjetunióban is. — Jugoszlá­via tekintetében az amerikai po­litika az erőszak ellen foglal ál­lást, és elsősorban a nemzetközi közösségtől — nevezetesen Nyugat-Európától és az EK-val összhangban fellépő három kö­zép-európai országtól — vár te­vékeny szerepet a válság lecsil­lapításában. Az amerikai fővá­rosban azonban nyugtalanság­gal észlelik, hogy a harcok kiter­jedése megnehezítheti a közve­títést. Washington amellett van, hogy tartsák tiszteletben az egyes köztársaságok önrendel­kezési jogát, de meggondolat­lannak minősíti a Szlovénia elis­merésére vonatkozó osztrák ter­vet, mert az most csak növelné a feszültségeket — mondta Entz Géza. {A könyv határai), ,,Sztrogaja li- tyeratura" (Szigorú irodalom) és „Vremja i szlovo” (Az idő és a szó) címmel. Tagja a Szovjet írószövetség vezetőségének. Szovjet Állami- és Komszomol- díjas. 1982-ben diplomáciai szol­gálatba állt, 1990-ig ő volt a Szovjetunió stockholmi nagykö­vete. 1990 áprilisától a Szovjet­unió prágai nagykövete. Ebben a tisztségében fellépett az au­gusztus 18—2 l-i államcsínykí­sérlet ellen. Tito-vo(lt) Uzsice szerbiai városban — Belgrádtól 150 kilométerre délnyugatra — szerdán eltá­volították a főtérről Tito mar­sall öt méter magas, több tíz tonnányi súlyú monumentális bronz szobrát. Mint az AFP francia hírügynökség a Tan- jug jelentését ismerteti, a Par­tizánok terén 1961-ben felállí­tott szobrot a helyi múzeum­nak adományozták. Uzsice, Tito partizánjai 1941-től vívott harcának egyik központi térsége, az ország felszabadítása után felvette Tito nevét — Titovo Uzsice lett. A múlt hónapban változ­tatták vissza a város nevét Uzsicére, a szerb alkotmány módosításának megfelelően. Hasonló sorsra jutott a Koszo­vó tartománybeli Titova Mit­rovica és a vajdasági Titov Vrbas (Verbász) is. Az AFP ezzel kapcsolatban emlékeztet rá, hogy amikor néhány héttel ezelőtt népsza­vazást tartottak a névváltozta­tás kérdéséről, Uzsice lakosai elutasították azt a javaslatot, hogy változtassák meg a város nevét. Borisz Pankin Az új szovjet külügyminiszter A szovjet tévéhíradóban szerdán este jelentették be, hogy Mihail Gorbacsov szovjet elnök Borisz Pankin eddigi prágai szovjet nagy­követet nevezte ki a Szovjetunió új külügyminiszterévé. A kineve­zést a Legfelsőbb Tanács ülése elé terjesztették jóváhagyás végett. Az alábbiakban a TASZSZ alapján ismertetjük Pankin életrajzát: Hej, ha Hruscsov... Ha ezt Hruscsov látta volna, bizony boldog lett volna — állítja a néhai pártvezető dédunokája. Mármint azt, ahogyan a nép szembe­szállt a puccsistákkal. „Soha nem gondoltam, volna, hogy népünk ilyen derekas helytállásra képes. Ez egészen egyszerűen hihetetlen számomra” ■—jelentette ki Nyina Hruscsova. Kutyakávéház. New York: Még a sokat megélt Times Square-n is feltűnést kelt a buldogkávéház. Ez is volt a cél. A furcsa építmény a Rocketeer című filmben szerepel mti Press Képszolgálat Csak ínyenceknek Tanfolyamokat indítanak ősszel — a korábbi évek hagyo­mányainak megfelelően — ínyenceknek a világ leghíresebb konyhaművészeihez számító trió tagjai: Ringó Sanders, Ar­min Diel és Ingo Holland. A mesterszakácsok és „inasaik” közismert németországi, fran­ciaországi, olaszországi és sváj­ci éttermek konyháiban működ­nek. A legrövidebb tanfolyam 3 napos, a legolcsóbb kurzus ára 940 márka. A német Welt am Sonntag közreműködését is megnyerték a szervezéshez. Az „ínyenc-iskola” címe: Fein­schmecker-Seminare Exquisite Küche: W-8031 Gilching, Nep­tunweg 9. Deutschland. Tele­fon: (00-49)8105-42-49 FEB-SAD Metró Részeg volt a vonatvezető Nem merénylet, s nem is kábítószer okozta a szerda hajnali szörnyű New York-i metrószerencsétlenséget, amelynek 5 halottja és 175 sebesültje van. Megtalálták a tízkocsis szerelvény vezetőjét, aki a baleset után elmenekült a helyszínről, s a vizsgálat magas véralkohol-szintet állapított meg. A baleset után a vezető fülkéjében gyorsan ható kábítószert, „crack”-kokaint találtak, ám, mint kiderült, abból a vezető nem fogyasztott — „csak” ivott. A tómegsze- rencsétlenség okozójára életfogytiglani börtön vár. Szervezett bűnözés Európában Az újraosztott szexbirodalom A piroslámpás negyedek dúsgazdag urai újra osztották maguk között Európát: most már a volt szocialista világra is kiterjeszthették birodalmukat. Ez a birodalom korántsem korlátozódik a szexre, mert a menők, akik kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkez­nek, éppúgy rajta tartják kezüket a játékkaszinókon, a .pénz-mosá­son” , az ingatlanpiacon, mint a prostitúción, a szervezett ember- csempészésen, a rablásokon és lopásokon, a csekkhamisításon a kábítószer-kereskedelmen, s a nagyszabású csalásokon és sikkasz­tásokon is. A prostitúció és az emberkereskedelem mindig, így most is virág­zó üzletág. Német nyomozóirodák szerint 1985 és 1988 között „turistaként" legalább 20 ezer Fülöp-szigetit csempésztek be az akkori NSZK-ba, hogy az olasz és francia bordélyházakba biztosít­sák az utánpótlást. A rendőrség biztos abban is, hogy a kolumbiai-#BteM'ELRÍM „Lavinaveszély” JelcinL bírálja a sajtó Mind élesebben veti fel az oroszországi sajtó, hogy Borisz Jelcin orosz elnök tűi messze megy, amikor területi követeléseket hangoztat a kiváló köztársaságokkal szemben. Az oroszországi rádió csütörtök reggeli hírműsorában megszólaltatott jogászok rendkívül veszélyesnek ítélték az orosz vezetés ezzel kapcsolatos kijelentéseit. Egyikük taktikai hibának nevezte, hogy Borisz Jelcin megengedte magának az ilyen jellegű megnyilvánulást akkor, amikor a sikertelen puccs után a politikai kezdeményezés teljesen a kezében van. Az Izvesztyija szerint katasztrófával fenyeget, ha elindul a „te­rületi lavina”. A kommentár egyúttal emlékeztetett rá, hogy a köz­társaságok kétoldalú egyezményei éppen a határok sérthetetlensé­gén alapulnak. Szerbia tagadja, hogy háborúban állna Horvátországgal A jugoszláv államelnökség nyolc tagja közül csak három fogadta el szerda este az Európai Közösségnek azt a javaslatát, hogy tartsanak békekonferen­ciát Jugoszláviáról és állítsanak fel egy döntőbíróságot—közöl­te a Tanjug jugoszláv hírügy­nökséggel Stipe Mesic, az ál­lamelnökség elnöke. Mesic el­mondta, rajta kívül csak a szlo­vén és a macedón képiselő fo­gadta el az EK javaslatát. A töb­biek azt kérték, hogy konzultál­hassanak a válaszadás előtt. Á csütörtökre virradó éjjel is har­cok folytak a Horvátország ke­leti részén fekvő Vukováron a szerb fegyveresek és a jugo­szláv néphadsereg, illetve a hor- vát egységek között. A horvát kormány és a szerb sajtó különböző adatokat szol­gáltat a legutóbbi harcok áldo­zatainak számáról. Egyes közlé­sek szerint a halottak száma eléri a háromszázat — ezt azon­ban más, független forrásból nem erősítették meg. A horvátországi véres esemé­nyek nemzetközi szinten elszi­getelték Szerbiát, és a Vukovár elleni támadás gyakorlatilag semmissé tette a néphadsereg­nek azt az igyekezetét, hogy egyfajta „békefenntartó erő” kép alakuljon ki róla. Az Európai Közösség kedden bizonyos lépések meghozatalá­val fenyegette meg Szerbiát, ha a hét végéig nem egyezik bele a békeértekezleten való részvétel­be és nem engedi meg, hogy a tűzszüneti megfigyelők bejus­sanak Horvátország területére. Szerbia tagadja, hogy hábo­rúban állna Horvátországgal: szerinte Horvátország folytat háborút Jugoszlávia ellen. A jugoszláv néphadsereg is tagad­ja, hogy támogatná a szerbeket, és hangoztatja, hogy sohasem a katonák lőnek először. A világ nyolcadik csodája? Moamer el- Kadhafi ezredes, líbiai vezető szerda este Benga- ziban, harminc államfő társaságában ünnepélyesen megnyitotta aDélről Északra vizet szállító „nagy mesterséges folyó” építésé­nek első szakaszát. A 25 milliárd dolláros költséggel épülő létesítmény, amelyet Tripoliban „a világ nyolcadik csodájáéként emlegetnek, arra lesz hivatva, hogy az ország déli körzeteiből, Szarirból és Tazer- buból a föld alatti víztartalékokból a Földközi-tengerpart lakott, megművelt területeire szállítsa a vizet. Nem két part között hömpölygő folyam születik, hanem összesen mintegy négyezer kilométernyi csövet fektetnek a föld alá. " A lebukott bolgár autósmaffia tagjai között található ope­raénekes is. Pista bácsi:—Szegényke, véletlenül összekeverte az Audit az Aidával. ,,Medellin-kartell”, amely elsősorban a kábítószer-kereskedelemre specializálódott, rendszeresen toboroz lányokat is a kölni, aacheni ésfrankfurti piroslámpás negyedek ellátására. A „minőségi” lányok általában Hollandiába érkeznek, és innen osztják el őket Franci­aországba, Németországba, vagy máshová. De egyelőre még csak Nyugat-Európába. Sokuknak a gyomrában kábítószert találnak, amelyet „belépődíjként” nyeltek le. Ez is bizonyítja, milyen szorosan összefonódik a kábítószer és a prostitúció. Sokan tartanak a kitoloncolástól, ezért még abba is belemennek, hogy látszatházasságot kössenek. Vállalkozó kedvű német férfiak­nak ezer-tízezer márka üti ezért a markát. A befektetés jócskán megtérül az erotik-shop, szex-mozi, játékkaszinó-, bár- és peep- show-tulajdonos „munkaadóknak”. A lányok nagyon jól keresnek, bár a bordélyszobáért naponta többszáz márkát kell legombolniuk, nem beszélve a mosatásért, az ellátásáért és őrzésért-gondozásért fizetendő összegekről. A pénzt a legtöbb nagymenő, aki szexből és kábítószerből él, beteszi egy kis bőröndbe, és irány Svájc vagy Luxemburg. Ott a legkönnyebb mindmáig megtalálni a módját annak, hogy legális üzletbe fektesse be a , fekete tőkét”. A nemzetközi bűnüldöző szervek szerint félő: hamarosan egyes országok teljes gazdasági életére ráteszi kezét a szervezett alvilág immár Európában is. Nemrég derült ki: Olaszország lehet az első elrettentő példa. Ferenczy—Europress

Next

/
Thumbnails
Contents