Békés Megyei Hírlap, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-24-25 / 198. szám

1991. augusztus 24-25., szombat-vasárnap «ÉKÉSMMIHÍRUP­Ajándék a pápának: Borosházi Tamás gimnazista készítette el az esztergomi Bazilika makettjét. A képen: az alkotó az esztergo­mi Bazilika előtt, a templom makettjével MTi-fotó: Mónos Gábor Ismerjük meg a Bibliát! Az ember és az élet sorskérdései Az Ószövetség könyveinek önálló csoportja az úgynevezett bölcsességi irodalom. Ide tarto­zik a Jób, a Példabeszédek és a Prédikátor könyve. A katolikus és ortodox egyházak közéjük sorolják a Bölcsesség és Sirák fia könyvét is, két olyan művet, amelyet a zsidóság és a reformá­ció egyházai nem vettek be a Bibliába, a szent könyvek gyűj­teményébe. Az izraelita böl­csességtan tapasztalati tudás, „életbölcsesség”, amely az élet konkrét eseményeinek vagy je­lenségeinek megfigyelésén ala­pul. Az így szerzett tudást köz­mondásainkhoz hasonló, rövid, képekben gazdag kijelentések formájában fejezi ki. Jellemző­je, hogy az egyén sorsával fog­lalkozik. Az ószövetségi bölcsesség Ez a típusú bölcsességtan és irodalma megtalálható szerte az ókori Keleten, Mezopotámiá­ban és Egyiptomban egyaránt. Fókuszai azok az iskolák voltak, amelyekben írástudó és köz- igazgatáshoz értő hivatalnoko­kat képeztek. Ezekből kerültek ki a bölcsességtan művelői, akik az isteni eredetű és változatlan érvényű világrendet keresték, és gyakorlati tanácsokat, erkölcsi eligazításokat adtak, hogy az ember miként igazítsa életét a megismert világrendhez. A bölcsességi irodalom Salamon uralmával (Kr. e. 965—926) veszi kezdetét Izraelben. Sala­mon a környező országok min­tájára szervezte meg országa közigazgatását, képzett hivatal­nokokkal, írástudókkal (1 Kir. 4,2 köv.), és maga is a bölcsessé­gi kultúra kiemelkedő művelője volt (1 Kir 5,9 köv.). Ezért ké­sőbb őt tekintették Izrael legna­gyobb bölcsének és az izraelita bölcsesség védnökének. Az ószövetségi bölcsesség Izrael hitével áll szoros kapcso­latban. Az ember cselekvési normáit Izraelben is a világ rendjében keresték, de ezt a ren­det végső fokon Isten akaratá­val, a világ rendjében és az élet minden területén érvényes isteni törvényekkel azonosították. Az igazi bölcsesség ezért Isten fé­lelme (Péld. 1,7; 8,13 stb.). A bölcs ember meggyőződése, hogy a világ rendje és a vallási­erkölcsi rend oksági összefüg­gésben állnak. Az ember jó vagy rossz cselekedetei eldöntik, hogy életének külső feltételei miként alakulnak. Az igaz em­ber sikeres, bűnös bukásra ítélt. Ezt az oksági kapcsolatot Isten teremti meg, aki ily módon szerez érvényt az erkölcsi rend­nek. A bölcs ismeri ezt az össze­függést és ennek megfelelően cselekszik. Keresi azokat az isteni törvényeket, amelyeket követve jó sorsát biztosítja. Az Ószövetség valamennyi böl­csességi könyvének ez az alap- gondolata. Az egyes írások ab­ban különböznek egymástól, ahogyan az erkölcsös cselekvés és a sors jó vagy rossz alakulásá­nak összefüggését tanítják vagy kérdésesnek látják. Miért keli az igaznak szenvednie? A Példabeszédek könyve az élet különböző területein (pél­dául családi élet, embertársi kapcsolatok) ad tanácsot a he­lyes viselkedésre. Meggyőző­dése, hogy bölcs cselekvés for­rása és adományozója Isten, aki az igazak jó sorsát biztosítja, a gonoszokat kudarcra ítéli. Sirák fia könyve olyan korban kelet­kezett, amikor Palesztinában a hellenizmus szelleme és erköl­cse kezdett hatni, főként a veze­tő rétegre. A szerző tollat raga­dott, hogy megerősítse hitsorso- sait Izrael hitének értékéről. Az igazi bölcsességet az Istentől ki­nyilatkoztatott mózesi Törvény­ben találják, ezért nincs szüksé­gük arra, hogy az idegen esz­meáramlatban keressék. írásá­ban tanítást ad az egyéni és a tár­sadalmi élet különböző eseteire. Az életben gyakran ellenke­zője történik a bölcsességtan alapelvének: „A bűnösöket ül­dözi a szerencsétlenség, az iga­zakat jóval jutalmazzák” (Péld 13,21). Erre utal Jób könyve is, amikor azt kérdezi, hogy miért kell az igaz embernek szenved­nie, hiszen boldog életet érde­melne cselekedetei alapján. A mű főhőse a feddhetetlen életű, de a sors csapásaitól és betegsé­gektől sújtott Jób, aki végül Istennél keresi igazát. A Prédi­kátor könyve az emberi sors ér­telméről elmélkedik, és az élet egészének mérlegét akarja meg­vonni. A jót és gonoszt egyaránt érintő múlandóság, az életben tapasztalható igazságtalanság cáfolja, hogy a világ rendjében isteni igazságosság érvényesül­ne. Az áttekinthetetlen és ellent­mondásokkal teli valóság láttán a bölcs sem képes kiismerni Isten szándékát és a lét mélyebb összefüggéseit. A Jób és a Prédi­kátor könyvének szerzői a kéte­lyek ellenére is megőrzik hitüket Izrael Istenében. Vallják, ha az ember nem is tudja megérteni a szenvedés és az élet igazságta­lanságainak értelmét, van meg­oldásuk Isten gondviselésében. A Bölcsesség könyve tovább lép. Tanítása szerint az igazak Isten kezében vannak, és jutal­mukat a próbatételekben is bizo­nyított igaz voltukért haláluk után kapják meg. A halhatatlan élet ajándékában részesülnek Istennél, míg a gonoszok élete végleg elenyészik. Az Ószövetség bölcsességi könyvei maradandó értékű eti­kai alkotások. Erkölcsi taná­csaik eligazítást nyújtanak ma is az embernek. A szenvedő ember .sorsának ábrázolásában Jób könyve pedig kiemelkedő iro­dalmi alkotás. Rózsa Huba, a Budapesti Római Katolikus Hittudományi Egyetem tanára MŰVÉSZETEK-TÁRSADALOM 4> Ötágú síp Megvívta saját belső forradalmát A Gömör megyei születésű és Pozsonyban élő Cselényi László kétszer kezdte meg költői pályá­ját. Az 1961-ben megjelent Ke­selylábú csikókorom és az 1965- ös Erők után közel másfél évti­zedes csend következett. Né­hány pozsonyi, budapesti és debreceni folyóiratban megje­lent vers tanúsította csupán, , hogy a szlovákiai magyar költő továbbra is dolgozik. Az 1978- as Krétakor című kötet „váloga­tott és új versei” így meglepetést jelentettek. Nehéz felismeré­sekről, súlyos mondanivalóról, merész áttörésről hoztak hírt. Arról, hogy Cselényi László a némának tetsző évek alatt vég- hezvitte a maga „forradalmát”. Megküzdött a történelem és a filozófia komor sugallataival, a hagyománnyal és az újítással, megteremtette a maga költői személyiségét. A nyelv és a ki­fejezés vakmerő kalandjaiba bocsátkozott, de a modem poéti­kák és nyelvbölcseletek vonzá­sában is ragaszkodott a költé­szetnek ahhoz az ősi, mondhat­nék, mágikus küldetéséhez, amely az igazság keresésére és a közösség szolgálatára kötelezi az írástudót. Újat kereső kísérle­tezésből és hagyományos kül­detéstudatból épült az új verses­kötet. A kiindulás — a költői sze­mélyiség eredeti természete és élményvilága — ismerős az új magyar költészetből. Az ottho­nos táj, a kedvvel végzett mun­ka, a szelíd szerelem adják a versbe kívánkozó élményeket. A gyermekkor kisvilága iránt érzett nosztalgia hozta az első elégikus hangot, a hagyomá­nyos falusi életrend és művelt­ség felbomlása váltotta ki az első történelmi rezignációt. A városba költözés, az eredeti emberi közösségtől történő el­szakadás ugyanúgy sebet ejtett a fiatal pozsonyi költőn, mint ha­zai társain. Közös velük az a történelmi érdeklődés és nyug­talanság is, amellyel Cselényi László a maga helyét kereste az időben, a történelmi létben, a múlt hagyományai között. A fiatalos költői harmóniát igen korán megbontották a nyugtalanabb tapasztalatok és felismerések. A sokasodó el­lentmondások váltak feszülteb­bekké a későbbiek során: Cselé­nyi László 1964 és 1970 között hosszabb időt töltött Párizsban, megismerkedett a modem filo­zófiai irodalommal, valamint a francia avantgárd költészet újabb áramlataival. Mély meg­rendüléssel élte át a közép-euró­pai történelem újabb keletű fe­Cselényi László verse: Kőművesek Illyés modorában Zeng a fűrész csattog a kalapács serénykedik a kőműves az ács emelkednek a piros téglafalak megáll a nap a nyári ég alatt s csodálkozik hogy pár szilaj legény a napfény csillog mindegyik szemén házat emel a csupasz föld helyén emelkedik egy fal—egy költemény Az épület frissen emelt falán mint karmester a fényben áll apám s rendelkezik hogy ezt meg itt meg itt s káromkodik ha kell az istenit de megy tovább a munka száll a nap s mire megjön az estéli vonat már áll a négy fal kész van egy világ de mondhatok akár szimfóniát Elmúlt világ futó gyermekkorom nadrágom már nem hátul gombolom de írhatom zsákszám a verseket utánam mégis az marad a TETT az öröklét előtt hogy egynéhány mázsa beton pár tégla deszka s tán két-három zsák cement őrzi kezem nyomát e házban s őrzi szellemem szültségeit és ellentmondásait. Nem érte be azzal, hogy néhány különálló versben (vagy töre­dékben) vessen számot zaklató élményeivel, olvasmányaival és gondjaival. Nagy célt tűzött maga elé, összefoglaló költői műben akarta kifejezni a szemé­lyiségben felgyűlt tapasztalato­kat. Ebből a magasra néző igényből született az Összefüg­gések avagy az ember-élet útjá­nak felén című nagyobb költe­mény. Cselényi László a férfikor kezdetén próbálta felmérni és értékelni a megtett utat. Ebből a vállalkozásból avantgárd jelle­gű önéletrajzi költemény jött lét­re, amely egyszersmind felmér­te a szlovákiai magyarság keser­ves történelmi tapasztalatait is. Szavakból, képekből, gramma­tikai elemekből épített avantgár­dista eposz-töredék, sajátos nyelvi és poétikai szöveg, amely látszólag távol áll minden ha- gyományos „rendszertől”, hi­szen a gondolat- vagy indulat­menet hagyományosabb logiká­ján kívül elutasítja a képek és időnként a nyelvi kifejezések elemi logikáját is. Ugyanez el­mondható a költő későbbi: Jelen és történelem, illetve Téridő- szonáta című személyes értelmű „avantgárd-eposzairól” is. Ezek a költemények felbont­ják a költői alkotás korábbi szemléleti és nyelvi kohézióját, valamiképpen mégis megterem­tik az összefoglalást, megjelölik az összefüggéseket. Mindenképpen az összegzés igényével készültek, nemcsak az életrajzi tényeket (gömöri gyermekkor, pozsonyi ifjúság, párizsi kalandozás, barátságok és szerelmek) foglalják össze, nemcsak egy közösségi történe­lem kitüntetett tapasztalatait (az 1946-os nemzetiségi jogfosz- tottságot, a falusi életforma fel­bomlását, a nagy csallóközi ár­vizet) summázzák, hanem a- pozsonyi magyar költő poétikai eredményeit is. Pomogáts Béla A Széchényiek Kétszáz éve született a legnagyobb magyar 1. A Széchényi-család a 17. szá­zadban emelkedett az ismeret­lenségből az ország vezető főúri famíliái közé. Ez az ívelés az 1592-ben Szécsényben született Széchényi György esztergomi érsek nevéhez fűződik. Széchényi György 1632-ben lett kanonok. 1643-ban elnyerte a Csanádi, majd néhány éven belül a pécsi, a veszprémi és a győri püspökséget. 1668-tól ka­locsai, 1685-től pedig már esz­tergomi érsek, a magyar katoli­kus egyház feje. E karrier mö­gött kiváló egyéni képességein alapuló tudományos, politikai és gazdasági tevékenysége áll. Egy bíboros „a bőkezűség és adakozás csodájának” nevezte. És méltán. Fontosabb alapítá­sainak még felsorolása is hosz- szú: ő létesítette a győri, a budai, a kőszegi, az esztergomi, az egri és apécsi jezsuita kollégiumot, a vasvári Domonkos-, az eszter­gomi ferences, a budai kapuci­nus, az egri szervita és még több szerzetes- és apácarend kolosto­rát. Nemesi ifjak részére neve­lőintézetet építtetett, Budán papneveldét alapított. A török plleni háborúkban megsebesült katonák javára 337 ezer forintot bocsátott a király rendelkezésé­re. Helyreállíttatta az 1683. évi hadjáratban leégett nagyszom­bati papneveldét, s végrendele­tében 180 ezer forintot hagyott a budai és esztergomi vár restau­rálására. Közben kinyomatta szentbeszédeit is. Eredményes egyházszervező és bőkezű mecénási tevékeny­sége mellett családjáról sem fe­ledkezett meg. 1678-ban Lőrinc nevű testvérének megszerezte a sárvári uradalmat, s ezzel meg­vetette a Széchényi-família va­gyoni alapját. E birtokszerzésé­nek eredményeként települt át a família Nőgrád vármegyéből az ország nyugati végére. A Széchényi-vagyont Lőrinc fia, György tovább gyarapította. Katonaként a felszabadító hábo­rúkban tüntette ki magát, köz­ben érsek nagybátyja rátestálta felsővidéki, széplaki és más bir­tokait. Ezenkívül 1696-ban megszerezte Egervár, Pölöske és Szentgyörgy örökös várkapi­tányi címét, majd 1697-ben a királytól grófi rangot kapott. A családtagok közül kiemel­kedik még Lőrinc harmadik fia, Pál kalocsai érsek. Politikusként fontos szerepet vállalt, amikor 1704-ben I. Lipót felkérte, hogy közvetítse a békekötést II. Rá­kóczi Ferenccel. Az érsek, mi­után feltárta az uralkodó előtt a felkelés indító mgóit, kifejtette, hogy csak az okok megszünteté­sével lehet elérni a kurucok fegyverletételét, megkezdte a tárgyalásokat a fejedelemmel, de mint ismeretes, eredményt nem ért el. Összegezve: a két Széchényi főpap politikája a család számá­ra járható útnak bizonyult. Ugyanezt, azaz a magyar nem­zeti törekvéseknek az uralkodó iránti hűséggel párosult, bár sokszor ellentmondásokban bővelkedő kompromisszumos politikai irányvezetését vitték a későbbi Széchényiek is, azok­nak a katonáknak és kormányhi­vatalnokoknak a személyében, akik a 18—19. században éltek. Közülük a legkiemelkedőbb a Fertőszéplakon 1754-ben szüle­tett gróf Széchényi Ferenc, kora egyik legműveltebb, jeles főura volt. Tudását nemcsak olvasmá­nyokkal, hanem külföldi tanul­mányutakkal is gyarapította. Fiatal korában — többek között — a báni tábla elnöke és a horvát bán helyetteseként működött. 1786-ban őt nevezte ki II. József a pécsi kerület királyi biztosává. Amikor azonban az uralkodó nyíltan rátért a németesítésre és a magyar rendi alkotmány meg­semmisítésének útjára, lemon­dott tisztségéről. Felvilágosultságára jellem­ző, hogy behatóan foglalkozott a kor divatos világnézetével, államelméletével. A feudaliz­mus felszámolására néhány konkrét javaslatot terjesztett elő az országgyűlési bizottsá­goknak. 1798-ban főispán és a Duna és Dráva szabályozásának királyi biztosa lett. Modem gon­dolkodásmódjára vall az is, hogy a magyar jakobinusok leg­képzettebbje, Hajnóczy József volt a titkára. A századforduló után fokozatosan visszavonult a közélettől, és inkább a tudomá­nyoknak s gyűjteményeinek élt. 1802-ben azután önzetlen, igazi hazafias tettre szánta el magát. Az év november 25-én kelt alapítólevelével a magyar nemzetnek ajándékozta 11 884 nyomtatványból, 15 000 kötet könyvből és 1152 kéziratból álló gyűjteményét, s ezzel megalapí­totta a Magyar Nemzeti Múzeu­mot. Ezt később cenki könyvtá­rából még 6000 rézmetszettel és 9206 kötet könyvvel egészítette ki, de előzőleg — 1800-ban — kinyomatta könyvtárának kata­lógusát. Érdemeit a magyar or­szággyűlés az 1807:XXIV. tör­vénycikkel ismerte el. 1820- ban, még a reformkor kezdete előtt halt meg, „a nemzet jövője felett kétségbeesve, reményt- vesztetten”, ahogyan fia, István írta. Dr. Csonkaréti Károly Könyvtárát a nemzetnek adományozta, ezzel megalapította a Magyar Nemzeti Múzeumot MX1_fotó: Manek Antal

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents