Békés Megyei Hírlap, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-18-20 / 194. szám
MŰVÉSZETEK-TÁRSADALOM ---------------------199L augusztus 18-20., vasárnap-kedd--------Q I smerjük meg a Bibliát! A tízparancsolat a legismertebb Ötágú síp Tengerbe hullik egy könnycsepp Az erkölcsi parancsok legismertebb összefoglalása a tízparancsolat. A Biblia elbeszéli, hogy Isten a Sínai-hegyen megjelent— a hittudomány nyelvén kinyilatkoztatta magát — és szövetséget kötött Izrael népével. Mózes a nép képviseletében fölment a hegyre, s onnan kőtáblákra vésve hozta le az Istennel kötött szövetség feltételeit, a tíz- parancsolatot. Az Ószövetség hitének kezdetétől fogva lényegéhez tartozott, hogy Isten tisztelete elválaszthatatlan parancsainak teljesítésétől, amelyek az ember egész erkölcsi magatartását meghatározzák. Ugyanezt erősíti meg a tízparancsolat felépítése is: az első három parancs Isten tiszteletét szabályozza, a többi hat pedig a felebarát iránti erkölcsi kötelezettség. A parancsokat Izraelben sohasem tekintették csupán erkölcsi előírásnak, elvi normáknak, hanem Isten személyes akaratának, amelyeknek teljesítésére az iránta való szeretetből kell az embernek elköteleznie magát. Isten erkölcsöt meghatározó akarata útmutatás az Isten népéhez méltó életre, s még a tilalmak is ennek szolgálatában állnak. Jog és igazság Az Ószövetségben az erkölcs nem magánügy volt. Izraelben a közösség életét szabályozó jogrendet és társadalmi elkötelezettséget is a hitben gyökerező erkölcs hatotta át. Ez a magyarázata annak, hogy a tízparancsolatot a közéletet igazgató törvények gyűjteményéhez kapcsolva találjuk a Bibliában. Különösen a próféták hangsúlyozzák a hit erkölcsi követelményeit, elsősorban a felebaráttal szemben tanúsított magatartás terén. Szerintük Istennel csak ott alakulhat ki helyes kapcsolat, ahol ez hatással van az emberek egymás közötti viszonyára. Szemük előtt olyan közösség képe lebegett, amely méltó Isten népéhez, ezért Izraelben a kölcsönös elkötelezettség és testvériség eszméit hirdették. Ebből a szempontból vizsgálták koruk társadalmát, és részletekbe menően kimutatták a közösség életében az isteni jog és igazság, az emberi kapcsolatokban pedig az erkölcsös cselekvés hiányát. A próféták a jog és szociális igazságosság legfőbb védnökét Istenben látták és őt tekintették az erkölcs forrásának. Ezért háborodtak fel kortársaik magatartásán, akik elvben ugyan tisztelték Izrael Istenét, de a hétköznapi életben semmibe vették parancsait. Amosz, Ozeás, Mikeás vagy Izajás és Jeremiás próféták ilyen jelenségek ellen emelték fel szavukat. Ellentmondás a hívő számára A Biblia tanítása szerint az erkölcsi rend nem az ember akaratának vagy önkényes elutasításának függvénye, hanem maga a szent és igaz Isten szerez neki érvényt. Mint a teremtés és történelem ura, végső fokon ő szavatolja az erkölcsös élet értékét és bünteti semmibe vételét. A zsoltárok, különösen pedig a Prédikátor könyve tanulsága szerint, a hívő embert sokat foglalkoztatta az a fájdalmas ellentmondás, amelyet napról napra tapasztalnia kellett: az igaz és hibátlan emberrel gyakran az történik, amit a gonosz érdemelne, míg a gonosznak sokszor az az osztályrésze, amiben az igaznak kellene részesülnie. A kínzó problémára Istennél remélt kiutat találni. Isten kezében tartja a világ sorsát, s mindenkit számadásra fog szólítani parancsainak teljesítéséről. Ekkor majd kinek- kinek megfizet cselekedeteihez mérten. Ez az oka annak, hogy a próféták addig nem ismert komolysággal szólították fel kor- . társaikat Isten akaratának követésére, amelynek elmulasztása súlyos büntetést von maga után. Meghívásukban úgy élték meg a személyes Istent, mint aki hívja és feltétlen engedelmességre szólítja az embert. Ezért hangsúlyozzák szokatlan élességgel a számadás elkerülhetetlenségét. A történelmi súly Az Isten parancsaiban megismert erkölcsi rend sokszor súlyos tehernek tűnik, mert úgy érezzük, megköti szabadságunkat, egyéni kívánságainkat. Az Ószövetségben is felmerült hasonló gondolat, amikor a zsol- táros elmondja a gonoszok látszólag szabad és gondtalan életét, akik nem tartják a maguk számára kötelezőnek Isten parancsait és gátlás nélkül élnek vágyaiknak. A Biblia tanításában viszont éppen az erkölcsi rendhez mért cselekedetek teszik az embert emberré, minden más teremtmény fölé emelve őt. Mózes első könyvében az ember teremtésének elbeszéléséből ismerjük: Istenmára történelem kezdetén parancsot adott az embereknek, jelezve, hogy az emberiségnek erkölcsi tettekkel kell kibontakoztatnia életét. Az elmúlt két évezred során a tízparancsolat életrendünk része lett. Bár sokszor állt és áll ma is a kritika kereszttüzében, érvénye időállónak bizonyul. Akármit is tartsunk a tízparancsolatról, vitatkozhatunk korszerűségéről, de azt mindenkinek tudatába idézi, hogy az erkölcs elengedhetetlen része emberi méltóságunknak. Rózsa Huba, a Budapesti Róm. Kát. Hittudományi Egyetem tanára Északra sodorta a szél. Ott is hunyt el 1990 nyarán, 56 évesen. Éppen akkor, amikor végre úgy látta, versei hazaértek; a magyarországi olvasók is megízlelhették a tiltott gyümölcsöt. Halotti kártyájára Búcsúzó című versét nyomtatták szerettei, szellemiségéhez illően magyarul és svédül: „Tengerbe hullik egy könnycsepp: / ez a halál. Csak ennyi. Ne sirass. / Bölcs hullámoktól tanulom az öröklétet.” Thinsz Géza 1956 óta élt Svédországban. Egyetemi tanulmányait az uppsalai egyetemen végezte, majd Stockholmban telepedett le, ahol haláláig egy svéd könyvkiadónál dolgozott. 1960-ban jelentkezett először verseskötettel (Még mindig így), s ez a könyv a saját versek mellett fordításokat is tartalmazott. De nem csupán svéd költőket magyarított, kéretlenül ültette át svéd nyelvre az elmúlt 30 évben József Attilát, Weöres Sándort, Szabó Lőrincet, Illyés Gyulát, Nagy Lászlót, Pilinszky Jánost, Gergely Ágnest. Téve ezt a legcsekélyebb elismerés nélkül. Nagykövet volt ő, pecsétes papírok nélkül. Miközben saját versei illegálisan juthattak csak a magyarországi olvasó kezébe. Egyetlen idehaza kiadott verseskötete, A párbeszéd művészete csak 1983-ban jelenhetett meg, s ezután közölték a folyóiratok hébe-hóba verseit. Pedig lírája sajátos színt jelent a magyar irodalomban, látásmódja, élethelyzete olyan alkotásokat teremt, amelyeket csak egy „magyarul svéd, és svédül magyar” költő hívhat életre. 1970-ig az első köteten kívül még három könyvet publikál (A jó hatványain, Asszonyáldó, Arnyjáték), s e könyvek alapján Thinsz Géza költészetének forrását a dalban találjuk föl, verseit játékos erotika és nosztalgia jellemzi. S a másik pólusa e lírának az identitáskeresés. Thinsz Géza nem katasztrófaként éli meg a hazájától való elszakadást. Úgy foglal hont egy másik kultúrában, hogy soha nem tépi el a korábbi szálakat, s hogy hozzáadja a csak általa hozzáadható érzéseket, látásmódot, sajátos ízt. „Szakadatlanul a határsáv okon” — írja egyik versében. A hetvenes évek három verseskötete (Határsávok, A vizek távlatai. Rendhagyó látogatás) arról győzi meg a figyelmes olvasót, hogy Thinsz minden verse újabb és újabb pontosítási kísérlet, s hogy egyre tömörebbek lesznek a költemények, a dal mellett megjelenik a „lírai próza”, s frappáns telitalálatai afo- risztikussá teszik műveit. A nyolcvanas évek köteteiben (Valaki diktál, Bodzavirág, Az ismétlődés misztikája) a szerelem majd kizárólagos témává válik, s ez az emberi létezés minden szeletét átjárja. Köteteiben szaporodnak az egysoros versek, s e villanások időzített bombaként „robbannak” az olvasóban: „Érted megérte” (Előzetes). Minden egy pontba fut; az összetartozás élményébe. S az élmény valójában megmagyarázhatatlan, de „A megmagyarázhatatlan mindig nőnemű”. Thinsz Géza a kétnyelvűség kereszthuzatában élt és alkotott. Tavaly év elején még új verseit rendezgette kötetté. Remélhetőleg nem kell sokat várni megjelenésére. Életében utolsó napvilágot látott könyvét lapozgatva valóság és képzelet keveredését látjuk, s az élmény és a rágondo- lás kettőségében minden hitelessé válik. Teremt a vers is: „Kimondtalak, tehát létezel.” Ennél többet nem kívánhat az ember! Böröndi Lajos Thinsz Géza: Megterítve? Minden bölcsességek tudója, Csuang-ce megvigasztal: a halál hazatérés. Talán terítve ál! már az asztal? Ha megkísért az elmúlás Ha megkísért az elmúlás,, mint a szerelem, elnyúlnék melletted, akárha meztelen. De ez csupán vágyálom. Mert olyan jól tudom, elintézem én a halálom magánúton. Válasz egy ismerős kérdésre Rólad magyarul álmodom. És a csodákra hajlamosak vagyunk... Mária evangéliuma, a rockopera Szép, augusztusi este volt. Szél se rebbent, ragyogtak a csillagok, és emberek ezrei töltötték be a szegedi Dóm teret, akik arra vártak, hogy átadják magukat egy közös élmény hatásának. Tolcsvay László—Müller Péter—Müller Péter Sziámi: Mária evangéliuma című rockoperájának előadása vonzotta a közönséget. Minden kritikánál fontosabb a publikum reagálása, nekik, értük történik a játék, s ha azok, akik jegyet váltottak a produkcióra, elégedetten távoznak, akkor a sikerek könyvében őrzi az emlékezet az előadást. Manapság külön művészet megtalálni a hangot, amelyre vonzódik a tömeg, így a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetői a nyári színházé sinálás érdemeseinek számítanak, hiszen ezúttal — is — rátaláltak a csemegére, amelyet eszi-veszi a nép. Divatos témát, bibliai történetet dolgoz fel a szegedi rockopera. A Jézus Krisztus szupersztár világsikere óta, a rockműfajban is számos mű született, amely a Bibliát tekinti forrásnak. Mivel a hitet tisztelni illik — más hitét is —, óhatatlanul is egyfajta ámulat kíséri azokat a színpadi műveket, amelyek a hitre építenek. Ünneplőbe fényesített lélekkel, különös várakozással közelítenek a nézők az ilyen előadásokhoz. A Mária evangéliumának szerzői ráadásul „újszerű” nézőpontból láttatják az eseményeket, a mű címének megfelelően Máriát — Sáfár Mónika—hely ezik a középpontba. A Fogadalmi templom előtti tér még erősíti is a biblikus hatást, hiszen a szereplők mögött látható a szép Madonna-szobor, s csak a néző fantáziáján múlik, hogy meghosszabbítja-e a sugarakat, fel a csillagokig, vagy még azon is túl. Csakhogy Szűz Máriát lehet leborulva imádni, hozzá imádkozni, neki országot felajánlani, de színpadi művet csak róla írni nem lehet. A színpadon drámai feszültség, ütközések kellenek, s a názáreti ember körül megtörtént drámákban az anya ugyancsak háttérben maradt. Az újszülött körüli megdicsőülés és a halott fiát átölelő anya vibráló sugárzását leszámítva, Mária sose került reflektorfénybe. S ha színpadi címszereplőnek írják, akkor isteni gyermeke törvény- szerően el kell, hogy homályo- sítsa őt. így történt Szegeden is, ahol a narrátor, János apostol —• Vikidál Gyula —, Máriára emlékező képei közt, amikor megjelent az Úr—Sasvári Sándor—, ő uralta a színpadot is. Természetesen másként látja, különböző módon értékeli az előadást a hívő ember, másként az, aki a hitét keresi, és másként a nem keresztény vallású, vagy aki „csak” a művészeti élményt várja a színháztól. Aki hívő, bizonyára boldog, mert megtestesülni látja Máriát, színre hozzák az egyébként felfoghatatlan és elképzelhetetlen szeplőtelen fogantatást, tanúja lehet a kis Jézus születésének, a Megváltó földi útjának, tehát sok csodás bibliai történetnek. És a csodákra mindig hajlamosak vagyunk. De jaj annak, aki nehezen képes hevülni. Bizony még luciferi alkatnak se kell lennie, hogy észrevegye, itt a szép már túl szép, a zene a saját műfajához viszonyítva sem következetes, a történet nem eléggé összefogott, a „versek” néhol fülsértőén primitívek. Ám van néhány valóban hatásos jelenet, amely emberi mélységeket tár fel, mint például Mária és Jézus egymást elbocsátó kettőse, amikor hívők és kételkedők közösen éreznek, s ezek az emelkedett pillanatok jelentik a színház varázsát. Nagy Viktor rendező, a szabadtér követelményeihez igazodva, a látványra építi az előadást. Nincs könnyű dolga, mert a hatalmas, színes színpadi képek könnyen rátelepednek a produkcióra, s úgy tűnik, nem is tart e veszélytől. Füstölög a színpad, angyalok légiói népesítenek be minden teret, ahol két szárny- csapásra való hely akad. Csikós Attila monumentális díszlete egybekapcsol földet és eget: az omladozó római impérium falai közt él a Dóm, és ragyognak a csillagok. Nagy kár, hogy a díszletek mögött, a jeleneteikre felsorakozó szárnyas statiszták, sőt a füstgépeket eredménytelenül bütykölő munkások is,: a közönség szeme láttára végzik tevékenységüket. Benedek Mari jelmezei is az előadás kettőségét hangsúlyozzák: Jézus környezetének egyszerű, szép ruhái az „égiek” giccses, aranyló színeivel, s a „rosszak” feketeségével ütköznek. Fodor András koreográfus a revü-színház elemeivel szolgálja a produkciót. A zenei vezető Kocsák Tibor volt. Andódy Tibor
