Békés Megyei Hírlap, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-10 / 160. szám

1991. július 10., szerda o ^SRÉKÉS MEfiYEI HÍRLÁP-------------------------------------­T andíj: 1992 szeptemberétől Hogyan tovább, felsőoktatás? Milyen a képviselők bizonyítványa? Bihari Mihály a pártközi egyeztetésekről, a Parlament és a kormány munkájáról, a Pozsgay-féle új pártról Az első magyar universitas alapító okiratát június 22-én ír­ták alá Debrecenben az Agrártu­dományi Egyetem, a Kossuth Lajos Tudományegyetem, az Orvostudományi Egyetem, a Református Teológiai Akadé­mia és az MTA Atommagkutató Intézetének vezetői — adták hí­rül a napilapok. A példaértékű egyetemiközpont-alapítás már része annak a feladatsornak, amely az egyetemek, főiskolák korszerűsítését, a hálózat fej­lesztését szolgálja. A felsőoktatás modernizáció­jának kidolgozásában, megva­lósításában részt vesz Bakos Ist­ván, a Művelődési és Közokta­tási Minisztérium felsőoktatási és kutatási főosztályának veze­tője. Az MTI-Press kérdéseire ő válaszolt. Széttagolt intézmények — Milyen gondokkal küszkö­dik ma a felsőoktatás? — Egyetemeink történetét vizsgálva megállapítható, hogy a felsőoktatás alapintézménye nálunk évszázadokon át az Eu­rópában meghonosodott, párizsi eredetű, négykarú (jogtudomá­nyi, bölcsészettudományi, or­vostudományi és teológiai kar) egyetem volt. 1948 után szovjet mintára ezeket a több karú, uni­verzális jellegű intézményeket Budapesten, Debrecenben, Pé­csett és Szegeden is szétszedték, az oktatás és a kutatás munkafo­lyamatait szétválasztották, így az egyetemeket „felsőfokú isko­lákká” fokozták le. A magyar felsőoktatásban je­lenleg 60 állami és 16 egyházi tanintézet működik, ahol 17 ezer 300 oktató tanít és 103 ezer 500 hallgató tanul. A széttagoltságra jellemző, hogy több tucat, az anyaintézettől távol eső, kislét- számú, kihelyezett tagozat mű­ködik, így valójában több mint 120 intézményből áll a hálózat, amelyet hat minisztérium irá­nyít. Universitasok — több térségben — A Debreceni Universitas milyen változást jelent a jelenle­gi helyzetben? — Néhány éven belül kialakul­hat egy modernizált tudomány- egyetem, amely egyértelműen az európai rendszerhez illesz­kedve maga fogja meghatároz­ni, hogy az új, születőben lévő felsőoktatási törvény alapján milyen tudományágakban, mi­lyen szakembereket képez, mi­lyen tudományos munkát vállal. Az új Universitas a kelet-ma­gyarországi térség legnagyobb szellemi és tudományos műhe­lye lesz. Ebben az országrész­ben pillanatnyilag nincs jogász- és közgazdászképzés, hiány van idegenforgalmi és környezetvé­dő szakemberekben. Normatív támogatás — alapok révén E tények alapján az új tudo­mányos és felsőoktatási köz­pont eldönti: új szakokat nyit, vagy azt javasolja, hogy a szak­emberképzés gondját más régió­ban, esetleg külföldi egyetemen oldják meg. —Lesz-e elegendő pénz a fel­sőoktatás reformjára? — A magyar felsőoktatás fi­nanszírozása a számszerű nö­vekedés ellenére az elmúlt negyven évben arányaiban alig változott. Részesedése a költségvetésből 0,7—0,9 száza­lék között mozgott. Minden in­tézmény meghatározott össze­get kapott és azzal kellett gaz­dálkodnia. Ha jó kapcsolatai voltak a tárcával, az irányító szervvel, hozzákunyeráltak még bizonyos kiegészítő össze­geket, lobbyztak, de ez a lénye­gen nem változtatott. Az új, úgy­nevezett normatív alapú támo­gatási rendszerben az állami segítés három pénzalapon törté­nik majd. A képzési alap az ok­tatást szolgálja, és a hallgatói létszám, illetve a szakirányú képzés költségei alapján áll össze. —Mikortól kezdve kell tandí­jat fizetni? — Úgy tervezzük, hogy az 1992-es költségvetési évben már a normatív alapú finanszíro­zási rendszer lép működésbe, tehát az 1992 szeptemberében kezdődő tanévtől kell majd tan­díjat fizetni. Szeretném hangsú­lyozni, hogy amíg a bérek, fize­tések ilyen alacsony szinten mozognak, az egy évre, illetve két félévre befizetendő tandíj összege általában nem haladhat­ja meg az egy hónapi minimál­bér összegét. Persze lesznek olyan intézetek, képzési helyek, ahol ennél jóval többet kémek majd. Az alkalmasság az egyetemen dőljön el! — Változik-e a felvételi rendszer? — A Világbank szakértőinek elemzése szerint felsőoktatá­sunk mintegy két-három évti­zeddel marad el az egyesülő eu­rópai országok felsőoktatásától, s gyökeres megújhodás nélkül ez a lemaradás csak fokozódik. Nálunk a 18—22 éves korosz­tály tíz százaléka tanulhat to­vább a felsőoktatásban. Nyuga­ton ez az arány 20, illetve 30 szá­zalékos, így hazánkban az ezer lakosra jutó hallgatói létszám még fele akkora sincs mint Nyu­gaton. Felsőoktatás-politikánknak néhány év alatt jelentős mérték­ben, mintegy 50—60 százalék­kal növelnie kell a hallgatói lét­számot, ugyanakkor gondos­kodni kell a képzés színvonalá­nak emelkedéséről is. A minő­ségileg jobb oktatás bázisai a most ismertetett több karú, több fokozatú képzést és kutatást végző universitások lesznek. Az eddigi felvételi rendsze­ren — az együttes érettségi és felvételi vizsga rendjén — vál­toztatni kell, mert eddig a felvé­teli a kizárólagos szűrés szere­pét töltötte be. Hazánkban az egyetemre, főiskolára felvettek­nek mindössze 20 százaléka morzsolódott le, tehát 80 száza­lékuk végzett, oklevelet kapott. Nyugaton a felvetteknek csak a 30—35 százaléka—egyharma- da!—tudja elvégezni az egyete­met. Olyan adatok is vannak, hogy az első évfolyamon a hall­gatók 50 százaléka nem jut to­vább. Ebből világosan kiderül: nem az érettségi felvételi- vizs­gán, hanem az oktatási folya­matban dől el, hogy ki alkalmas egyetemi, főiskolai tanulásra. Terveink szerint 1992 szeptem­berétől kezdődően fokozatosan az érettségi lesz a belépő az egyetemre, főiskolára, ugyan­akkor az adott intézmény maga dönt az esetleges alkalmassági vizsga megtartásáról, követel­ményeiről, módjáról — mon­dotta befejezésül Bakos István főosztályvezető. Kiss György Mihály A hatpárti tárgyalásoknak nem lehet nemzeti kerekasztal jellege — nyilatkozta a napok­ban Antall József miniszterel­nök. E kijelentés ellenére is megtörténhet, hogy az egyeztető tárgyalások befolyásolják a kormány és a Parlament szere­pét? — kérdeztük Bihari Mihály politológustól. A pártközi egyeztetéseknek, mint intézményes fórumnak, helye van a parlamenti demok­ráciában, s nem tartok attól, hogy átveszi az Országgyűlés funkcióit. Kétségesnek tartom azonban azt, hogy a hatpárti egyeztetés eredményes lesz. Elsősorban ugyanis a koalíciós pártok közötti egyeztetésnek kellene funkcionálnia, ám ez nem működik. A hárompárti egyeztetésnek kivált a döntés­előkészítésben lenne szerepe: felszínre hozná és ütköztetné az eltérő véleményeket, növelné az esélyét annak, hogy a Parla­ment plenáris ülésein a kor­mánypártok egyáltaln nem vagy csak néhány korrekciós javasla­tot nyújtanak be. Főként a nem szűk pártpolitikai szempontokat tükröző, nemzeti konszenzust igénylő törvényjavaslatok és törvényjavaslattá nem váló ügyek valók a hat párt egyeztető fórumára. Ilyen például az egy­házi ingatlanok ügye vagy a közoktatási törvény tervezete, de nem ilyen például a költség- vetés. — Hogyan értékeli a Parla­ment és a kormány egyéves mű­ködését? — Szabad választásokon lét­rejött, legitim, működőképes Parlamentünk van. Legfonto­sabb funkcióit teljesíti: tör­vényt, jogszabályt alkot; ellátja politikai egyeztető, közvéle­ményt formáló feladatát, ellen­őrzi a kormányzatot. Mint intéz­mény, működőképes. A képviselőknek legalább 10—15 százaléka szerintem egészen kiváló képességeket felmutató politikus; 30—40 szá­zalékuk jó közepes, a többiek azonban lényegileg alkalmatla­nok a képviselői tisztségre. A hiba nem a jogszabályokban, hanem a működtető személyek egy részében van és ez óhatatla­nul kihat az intézmény működé­sére. De látni kell, hogy teljesen új politikai garnitúráról van szó, amelynek hosszabb tanulási időt kell adni, s eleve számolni kell a második, harmadik vá­lasztásokon bekövetkező pro- fesszionalizációval, szelekció­val. A kormány megítélésem sze­rint szintén betölti funkcióját; s nemcsak a testület, hanem a minisztériumok apparátusa is— bizonyos területeken majdnem kiválóan, s van, ahol nagyon gyengén. A kormányzat legsebezhe­tőbb pontja a törvényelőkészí­tés. Az e téren tapasztalható sú­lyos zavarok okát a pártok kö­zötti egyeztetés hiányában lá­tom. A megörökölt apparátus jobb kihasználása lényegesen több törvény elfogadását tenné lehetővé. Hiányzik például a kormányprogramban beígért oktatási törvény, s az önkor­mányzatok működéséhez szük­séges kiegészítő szabályozás egy része. Gyönge pont a tulaj­donrendezés és — lassú üteme miatt — a privatizáció. Úgy tű­nik, az újraelosztás megörökölt mechanizmusába „beleszere­tett” a kormány. — Mi a véleménye az önkor­mányzatok és a kormány viszo­nyáról? — Az önkormányzatok bé­nultak. Elsősorban gazdasági szempontból, hiszen azok a jogszabályok sem készültek el, amelyek az önkormányza­tok gazdasági feltételeit rendez­nék, ami senkinek sem jó. Ez nyilván nem a kormány szándé­kainak, hanem a kormányza­ti tehetetlenségnek a számlá­jára írható, ami általában a tör­vényelőkészítésben megmutat­kozik. A következményeket pedig az önkormányzatoknak kell viselniük. Adót persze vet­hetnek ki, de a központi adózási rendszer olyan helyzetbe hozta a lakosságot és a vállalatokat, hogy új adókkal nem terhelhe­tők. A kormány meghirdette az önkormányzatok teljes autonó­miájának elvét, ugyanakkor megpróbálja a helyi szakigazga­tási apparátusokat egyre határo­zottabban ellenőrzése alá vonni. Erre szolgálnak például a köz- társasági megbízottak, akikre szerintem semmi szükség nincs. De ebbe a kategóriába sorolha­tók azok a miniszteriális szer­vek, amelyeknek — az önkor­mányzatok mellett tevékenyke­dő — decentralizált szervei len­nének (például az iskolaszé­kek), és komoly döntési, ellen­őrzési lehetőséget kapnának. —Ön szerint várható-e, hogy a parlamenti pártarányok meg­változnak? S Pozsgay—Bíró nevével fémjelzett új mozgalom szert tehet-e „átültetéssel” ko­moly parlamenti frakcióra? — Az, hogy egy képviselő függetlenné válik vagy pártot változtat, bevett gyakorlat a par­lamenti demokráciákban, s csak akkor kelt nagyobb figyelmet, ha nagy formátumú politikus lép ki, esetleg tömeges jellegű az átcsoportosulás, vagy ha hom­lokegyenest ellenkező szerve­zetek között történik. Nálunk— Pozsgay Imre kiválását leszá­mítva — egyik eset sem követ­kezett be. Jómagam inkább na­gyon is szolidnak tartom a frak­ciók közötti átcsoportosulást, főleg, ha azt is figyelembe vesz- szük, hogy pártjaink mindegyi­ke gyűjtőpárt és első generációs szervezet. Viszonylag szilárd tehát a pártok értékrendje, s — a kritikák ellenére—erős a képvi­selői kötődés. Ami a Nemzeti Demokrata Szövetséget illeti, mejelenése, s az, hogy Pozsgay Imre a vezető­je, azt jelenti, hogy új politikai erő jelent meg, s lassú izmoso­dása lehetséges. Két-három párt irányába is lehet komolyabb vonzereje. Mégsem hiszem, hogy jelentős átcsoportosulás következne be a magyar pártok között az újraválasztások előtt. Nem azért, mert a Nemzeti Demokrata Szövetségnek nem lesz jelentékeny vonzereje, ha­nem, mert a pártoknak, konglo­merátum-jellegük ellenére, vi­szonylag szilárd a politikai arcu­latuk. K. Gyurkó Rita F erenczy-Europress Két város között, mindentől távol / Elet az 52-es majorban Az 52-es major közelebb van Battonyához, mint Mezőhe­gyeshez. Szinte kizárólag 5-6 ezer forintból élő nyugdíjasok lakják. A többségük egyedülál­ló, özvegy. Míg bírták magukat, eljártak dolgozni a battonyai téeszekbe, főleg a Petőfibe. De mert mára már megették kenye­rük javát, sokan közülük hete- kig-hónapokig ki sem teszik a lábukat a majorból. Száz méternyire a szélső há­zaktól kazalnyi kiürült vegysze­res ballont tárol a téesz. A lera­kat mögött van a csirketelep egykor szebb napokat látott épü­lete, most egy tótkomlósi vállal­kozó bérli. Általában jellemző, hogy a tehetősebb városiak ál­lattartás céljára vásárolnak itt házakat. — Hatvan-hetvenezerért már lehet — mondta Tóth Ferencné, aki az unokáját várja a buszfor­dulóban. — Vett itt a vezérigaz­gató úr is meg a főorvos úr is. — Főorvos? — Igen. Orosházáról a se­bész. De körzeti orvosunk az nincs. Ha elrúgja az ember az utolsókat, csak akkor jön ki egy Mezőhegyesről. Megírja a papí­rokat, s aztán vihetik is az illetőt oda be, Mezőhegyesre, mert a temető is ott van. —Bolt? — Az sincs. A mozgó ABC szokott jönni, de azt beszélik, hogy megszüntetik. Látja, amíg élünk, utazunk mindenért, de ha meghalunk, akkor is. A különb­ség csak annyi, hogy utoljára nem kell buszjegyet venni. Hát ilyen a majori sors! Nekünk minden többe kerül, mint a me- zőhegyesieknek vagy a batto- nyaiaknak. De ezt már meg­szoktuk, a nagy baj akkor van, ha leesik lábáról az ember. Nem törődik vele a kutya se, úgyis oda való már, a gödörbe. Témát váltok: — Mi célt szolgált itt ez a hatalmas épület? — Az? Dohánypajta volt, de széthordták, vitte, aki vihette, vitte, aki bírós volt. Csak a be­tonváz maradt, láthatja, más semmi. Ugyanez lesz a sorsa az iskolának, a tanítói lakásnak, a kultúrának, lesöpörtek itt min­dent a föld hátáról. Már csak mi, öregek vagyunk hátra. Se a téesz, se a tanács, vagy hogy is Szlovák tájház udvara hívják most, velünk ugyan nem törődik. Képviselő!? Hát az az­tán végképp nem! Míg járt új­ság, abból tudtam, hogy ki az, de már néha a nevét is elfelejtem. Lemondtam a megyeit, mert a posta nem képes megcsinálni a szekrényeink zárját, s így min­dent kilopkodnak belőle. — Ne legyen már ilyen kese­rű! — Jaj, dehogy vagyok én az! Huszonegy éve halt meg az Jelinek Lajos rajza uram, öt fiú maradt utána. Tíz fillért nem adott senki, mégis felneveltem őket. Jó szakmájuk van, hazajárnak, hát miért len­nék én elkeseredve? Csak hát az igazság az, amit elmondtam. Hallgatunk egy sort. Tóth néni hosszasan néz az államha­tár irányába, arról kellene érkez­nie az autóbusznak. — Románia ez is — mondja. — Hát azért nem egészen... — Nem hát, csak eszembe jutott a szomszédasszonyom. O a háború alatt jött Erdélyből. Beszélgessen vele is. A busz késik, elindulok a megadott címre, a 68 éves szomszédasszony a kertből tart befele. — Kaszáltam, gazoltam egész délelőtt. Megmosom ezt a kis salátát, utána elvégeződök. Téesznyugdíjas vagyok, nekem a föld nem kell, ezt megírhatja. A szélső ház előtt egy jól megtermett férfi szemléli a ha­tárt. Figyelem, amíg haladok fe­léje, meg se moccan. Vajon mire gondol a távolba néző nyugdíjas takarmányos, Almási László? Fáradtan válaszolgat a kérdé­seimre, csak akkor neveti el magát, amikor rájön, hogy rosz- szul mondta: nem négy, hanem hat unokája van. Elköszönök, ő utánam szól: — Erről a (...) kormányról ír­jon már valami jót! Mert amit a hüsivel, a sörrel meg a vízzel csináltak, az borzasztó. Nem nekem, a gyerekeimnek. Most kellene föltalálnom magam: csak jönne a nyelvemre valami könnyed, szellemes, vi­gasztaló válasz! De szavak nin­csenek, csak gombóc a torok­ban. Almási László kőszoborként áll a hatalmas tábla szélén faluja (?) határában, arccal a város felé. Mint tudjuk, ott minden van, illetve ott van minden. Ménesi György A riport elkészülte után meg­kérdeztük Mezőhegyes polgár- mesterétől, hogy valóban meg- szüntetik-e a mozgó ABC-t. —Nem! — válaszolta Kassai Béla. — A Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ vezetői megígér­ték, hogy mindaddig üzemeltetik az ABC-t, amíg arra szükség lesz. Más kérdés, hogy ez a tevé­kenységük valójában ráfizeté­ses. Az önkormányzat a veszte­ség egy részét hajlandó átvállal­ni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents