Békés Megyei Hírlap, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-31 / 178. szám
^RÉKÉS MEfíYEl HÍRLAP KORKÉP 1991. július 31., szerda „Nálunk is szabad jó kórházat építeni!” A lelke a traumatológiai állomás lesz A szinte minden területen szorító anyagi gondok ellenére a megye kórházainak rekonstrukciója folytatódik. Sikerült a Népjóléti Minisztérium vezetőit arról meggyőzni, hogy Békés megye kórházait is legalább a magyar kórházak szintéig el kellene juttatni. Mint egyik megyei vezetőnk fogalmazott: — Nálunk is szabad jó kórházat építeni! (Sajnos, hogy ezt a gyakorlatot nem követték a múltban és ha követték is, nem mindenkire vonatkozott. Hatásait évtizedek toldozása, foldozása, forint- milliárdok „kősziklából kipréselése” sem lesz képes jóvátenni.) Az orosházi kórházban építik a mosodát, Gyulán az élelmezési üzemet, Békéscsabán pedig a több, mint 21 éve elképzelt, többszörösen módosított terv- pályázat alapján folyik a munka. Felidézve a múltat, 1970-ben készült el a tervpályázat egy megyei kórházi ágyellátottsági felmérés alapján. Az első ütem beruházási programterve 1974- re datálódik, 1977-ben kezdték az építést. Az első lépcsőben 1981-ben 310 ágyas pavilont adtak át. A második ütem végleges szakmai programja 1983- ban készült el. Később, talán még napjainkban is, anyagi és egyéb megfontolások miatt ezen is módosítani kell. 1990-ben startolt az építkezés, manapság pedig igencsak elcsodálkozik, aki a Gyulai út környékén jár. A riasztóan magas földhegyeket túlnőtte a második ütem épületeinek szerkezete, az építési munkálatok igen gyorsan haladnak. A megye egészségügyi társadalma nem egyértelmű lelkesedéssel fogadta a békéscsabai kórházépítést. Úgy tűnik azonban, hogy egy „görcsoldó” egyeztető beszélgetésen sikerült egymás szándékait elfogadtatni a különböző állásponton lévőknek. — A békéscsabai csonka kórházi komplexum így teljesedik egységgé — hallottuk a minap azon a tájékoztatón dr. Rácz Lászlótól, a megyei önkormányzat intézményfelügyeleti osztályának vezetőjétől, ahol a fő- és alvállalkozókkal egyeztetett a koordináló Thermál Invest Rt. — A békéscsabai kórház nem kíván a gyulai fölé kerekedni. Gyulán is vannak rossz körülmények között dolgozó egységek, amelyeken változtatni kell, például az izotóplabor, a sterilizálás, a radiológia, ezeken a helyeken is kiváló szellemi kapacitás áll a gyógyítás szolgálatában. A funkciók, a feladatkörök a jövőben megoszlanak majd a kórházak között. A szabad orvosválasztás a szabad intézményválasztással teljesedik ki, az orvos viszi magával oda a betegét, ahová tartozik. Visszatérve a békéscsabai kórházi rekonstrukcióra: a tervezési munkába most már azok is aktívan beleszólnak, akik itt gyógyítanak majd, azaz az orvosok. Dr. Szent- kereszty András, dr. Nagy Balázs és dr. Borbola György vezetik ezeket a szakmai vitákat és együttműködnek a tervezőkkel, építőkkel. A Réthy Pál Kórház rekonstrukció második épülettömbjének óriási előnye lesz, hogy a járó és a bent fekvő betegek diagnosztizálása, labor-, röntgenkivizsgálása a legkorszerűbb műszerekkel, nagyobb biztonsággal, ésszerű ütemezéssel történhet majd. Ezt a részt adják át elsőnek a fizikoterápiával együtt a jövő év végén. A műtőblokkban a kitűnő nyugati orvostechnikai eszközök mellett klímaberendezés, csírátlanító, a jövőben endoszkópos műtéti berendezések, lézersebészeti lehetőség segíti a gyógyítást. Az ápolási egységek átadása lesz a befejező lépés 1994-ben. Az új kórházi egység lelke lesz a traumatológiai állomás, ahol a járó és fekvő beteg baleseti sérülteken gyorsan segíteni tudnak. Az építők és tervezők arra ügyelnek, hogy elkerüljék az első ütem építésének hibáit, az akkori épület hátrányos tulajdonságait. Bede Zsóka Fotó: Fazekas Ferenc Várunk valamire? Nem lehet véletlen, hogy az új belügyi vezetés közigazgatással foglalkozó szakembereinek jelentős része az egykori Államigazgatási Szervezési Intézet munkatársaiból verbuválódott. Feltehető, hogy a közigazgatás gyökeres átszervezését akkor sem lehetett volna már tovább halogatni, ha a rendszerváltásra csak jóval később kerül sor. A változások az állami és az önkormányzati igazgatás fejlesztésének páratlan lehetőségét kínálják. Az Antall-kormány azonban meglehetősen konzervatív e kérdésben, hovatovább romantikus. Fehérruhás kóristalányként nosztalgiázik régmúlt hivatali titulusok fölött, s közben burjánzik a hivatalalapítás, a bürokrácia. A helyhatósági választások ellenzéki sikerei pedig még óvatosabbá tették az indokolatlanul tudálékos államhatalmat. A polgármesterek vagy még mindig a tanácsrendszer felemás megoldásainak bűvkörében leledzenek, vagy laikusként csetlenek- botlanak az egyáltalán nem sétára teremtett terepen. Persze tisztelet a.kivételnek. A testületek — néhány, ordító hozzá nem értésről tanúskodó „huszárvágás” után — ráddöbbentek szakismereteik korlátáira. Megfontoltságnak álcázott tehetetlenségükben a változások elodázásával időt, a döntési kényszer elől egérutat akarnak nyerni. Hátha közben megesik valami csoda. A jegyzőknek tudniuk kellene, hogy mi a teendő. Nade a testület, a polgármester ellenében? S tisztán látva a csapdát, amelyet számukra állítottak azzal, hogy a polgármester kezébe tették a felettük való rendelkezés csaknem valamennyi jogát? Egyébiránt szabadon szárnyalhatnak az aranykalitkában. Emellett nem árt arra sem gondolniuk, hátha valakinek eszébe jutna szóvá tenni: többségük vb-titkár volt a korábbi rendszerben. A hatalmon lévőknek pedig talán ma még ez többet mond, mint a tények: jól felkészített szakembememzedék tagjaival szembesülhetnek. Ok azok a nemzetközi összehasonlításban is helyüket megálló jegyzők és más munkakört betöltő igazgatás-szervezők, akik erjesz- tői voltak a közigazgatási szemléletváltásnak, s egyetlen garanciái lehetnek annak, hogy gyorsan és szakavatottan valósuljon meg az áhított önkormányzatiság. A „B-listázás” bűvöletéből talán tanultunk: ilyen címen ma már remélhetően senki sem akarja szétzúzni a nagynehezen ismét felhalmozott közigazgatási szakértelmet. De ne kiabáljuk el a dolgot. Hátha felébred Csipkerózsika-álmából a Jusz- ticia-albizottság közigazgatási illetékese... Kiss A. János Falusi asszonyok Itt semmi sem történik, állítja anyósom, aztán olyan sztorikat mesél az álmatag falucskáról, hogy heleborzongok. A szemközti szomszéd például éhezted a malacait. Nem vitás, így bosszulja meg, hogy néhány éve egy disznóvágáskor az egyik állat leharapta a tökeit. Marhaság, ezt az adomát már a fél ország ismeri, hűtöm le anyósom rémmesélő kedvét, ám az tény, hogy az elvadult tekintetű, Marx-szakállas vizaví udvarából délutánonként szörnyű malacvisítás hal- lik. Persze, hogy marhaság, mosolyog az állatorvos, mikor a történetet megemlítem neki, bár az igaz, hogy a szomszédot alaposan megharapta az a disznó, és az is való, hogy a malacok nincsenek túltáplálva. Az ok egyszerű: drága a táp, s a cocák perspektívátlansága miatt az egyébként idegkezelésre szoruló vizaví jobb időkre vár. $$$ A varrónőnk megvakult. A cukor ment rá a szemére, meséli anyósom, de a dolgos asszonyka nem adta fel, ha befűznek neki, varr. Bekukkantok a varrónőhöz. Tényleg megvakult. Varrni azonban nem varr. Egyszer-kétszer megpróbált ugyan felvarrni egy gombot, de reménytelenül nehezen ment. Úgyhogy feladta. Anyósomat és a falut meghagyom azért a hitében. *** A kőművest megcsípte egy darázs, és csaknem belehalt. Mesterséges légzéssel hozták vissza. Igaz, bólint a körzeti orvos. Nincs ebben semmi csoda, a kőműves ugyanis aznap megivott fél liter pálinkát, ami a darázsméreg hatását megsokszorozza. Az is lehet, hogy a kőműves allergiás a darázsra, ami azonban bizonyos, jó esélye van alkoholmérgezésben elhunyni. Darázs nélkül is. Csakhát ebben a faluban mindez nem lenne szenzáció. Ha viszont egy darázscsípés vinné el, no, az már valami. De nem fogja, állapítja meg csendesen a doki, a kőművesnél bejön a papírforma. A legszörnyűbb történet a tanítóról és feleségéről szól. Autóval belehajtottak egy teherautóba. A plató levágta a fejüket. A faluban úgy terjedt, hogy a fejük begurult az árokba. Nem igaz, bosszankkodik a pletykán a helyi rendőr. A felismerhetetlenségig összeroncsolódtak, de a fejüket nem vágta le a plató. így is elég szörnyű eset, a falubeliek azonban ragaszkodnak a lefejezéshez, mert ebben a faluban—amúgy—nem történik semmi. *** Aranka alakja derékszögűre hajlott. A kilencven éves, ráncos, könnyűcsontú asszony legendásan szerette a férfiakat. Állítólag még hatvan éves korában is összeverekedtek a háza előtt a fiatalemberek, s volt, aki két megyével arrébról elgyalogolt idáig, hogy a nyugdíjas kurtizánnal eltöltsön egy éjszakát. Azt meg már ő meséli fogatlanul örömködve, hogy férje cseppet sem bánta (már csak a pénz miatt sem) a többi féifit. Előfordult, hogy megleste Arankát munka közben, s ettől—ezt már megint csak Aranka meséli így—az a „behemót állat” újra kedvet kapott. Aranka szeret beszélni a régi örömökről. Nekem csak ennyi maradt, magyarázza a mindig nagy közönséget vonzó locsi-fecsiségét. Amint ezt elismeri, két fiatal jön felénk. A lányon sort, vaskos combjáról a fejét mélyen hordó Aranka sokáig nem bírja felemelni a tekintetét. Aztán felnéz a lány mellett feszítő fiúra, s odakiált neki néhány illetlen jótanácsot. A fiú nem esik pánikba a kocsma előtt iszogatok röhögésétől. Jól van, vén boszorkány, kiált vissza Arankának, majd elmegyek hozzád este egy kicsit tanulni. —Ölvén évvel ezelőtt jöttél volna, ördögfióka —kurjant utána Aranka—vagy majd a következő életemben. Csak nehogy gomba legyek, mert abba rögtön belehalnék. *** Ica néni tizenöt éve él egyedül. A hosszan elnyúló parasztház bármikor rárogyhat a hetvennyolc esztendős asszonyra. Fia, unokái régóta ígérik, hogy megreparálják az öreg portát, de az ígéreten nem jutnak túl a városba szakadt fiatalok. Ica nénit mindez különösebben nem izgatja. Nekem má’ kitart, morogja, ha valaki a repedt falakra vagy a tört gerincű tetőre mutat, hadd éljék csak a gyerekek a saját életüket, nem zavarom őket, én is élem a sajátomat. Ez Ica néni esetében főként emlékezésből áll. Ezerszer újra rendezi a régvolt dolgokat, ha belépsz hozzá néha előfordul, hogy épp egy negyven esztendővel ezelőtti eseménynél tart, s azt rögvest meg is osztja veled, hogy aztán egy perc múlva jókedvűen lapozzon a közelmúlt történéseiben. Ha Ica nénit hallgatod, rájössz, hogy a múltban semmi sem olyan fekete-fehér. A háború előtti tanyáról szeretettel beszél, de annyit mindig hozzátesz, hogy az egy rabszolgaélet volt. Önmagunk rabszolgái voltunk, ismételgeti. A Rákosi-rendszert nem szidja, csak annyit szól, hogy elmúlt, hál’ istennek. A téeszt egy lesajnáló legyintéssel elintézi — mellesleg tényleg ritka balsorsú egy gazdaság küszködik a ninccsel Ica néni falujában—a mostani elnök nevét viszont — merthogy kedvez a nyugdíjasoknak — imába foglalja. Ha Ica nénitől azt kérdezed, mikor volt jó, akkor azt válaszolja, mindig, ha jól akartuk magunkat érezni, mert a boldogság nem a külső világ jókedvétől függ, hanem csak tőlünk, a paraszt élete úgyis csak nyűglődés, verejtékezés, amíg világ a világ, minek akkor a bajt azzal tetézni, hogy búslakodunk, idegeskedünk? Az ország új vezetőit nem ismeri, a régiekről meg „megvan a véleménye”, mégis, ha arra kéred, árulja el, melyik volt élete legboldogabb napja, mindig ugyanazt meséli: —A népfrontkongresszuson egyszer odakeveredtem a Veres Péter meg a Dobi elé. Megláttam őket, és elsírtam magam. Miért sír, kérdezte a Veres Péter. A boldogságtól, válaszoltam. Akkor az nem is könnycsepp, simogatta meg az arcomat, hanem drágakő. Ungár Tamás Tanácskozás az Alföld-programról Amikor szerda reggel Karcag felé igyekeztem gépkocsimmal, hogy részt vegyek a DATE Karcagi Kutató Intézetében azon a miniszteri, tudományos akadémiai és államtitkári szintű tanácskozáson, a megszokott tájra szinte figyelmet sem szenteltem. Nem így visszafelé, miután végighallgattam az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának rendezvényét. Ám a történet nem ezen a szerdai napon, hanem az Országgyűlés azon ülésszakán kezdődött, melyen áprilisban felkérte a kormányt, dolgozza ki az Alföld rövid és hosszú távú tájvédelmi és tájhasznosítási koncepcióját. Nem sokkal ezután a környezetvédelmi bizottság kezdeményezésével a tájkutatásban elismert szakemberekből álló munka- csoport alakult, melynek tagjai részt vettek a szakmai előkészítésben, hat alkalommal elemezve összejövetelükön az Alföld jelenlegi helyzetét. Most, mikor az ajánlás elkészült, ismét elmondhatták véleményüket a neves vendégek, köztük dr. Gergátz Elemér földművelésügyi és dr. Pongor Ernő tárca nélküli miniszter. A rendezvény — dr. Tóth Albert országgyűlési képviselő, a környezetvédelmi bizottság alföldi munkacsoportjának vezetője köszöntő szavait követően a vendéglátó intézmény igazgatója, prof. dr. Nyíri László bevezető előadásával kezdődött, mely az elkészült ajánlatot részletezte. Mint elmondta, e területen továbbra is a mezőgazdaság lesz meghatározó, ebből következik, hogy az agroökoló- giai tényezők változásainak és kezelhetőségének ismerete alapvető fontosságú lesz a jövőben, már csak azért is, mert e terület tűrőképessége igen korlátozott. Ezért szükséges e hosz- szú és rövid távú koncepció, mely megfogalmazza többek közt, hogy továbbra is központi kérdés marad az aszályos körülményekhez alkalmazkodóbb talajhasznosítás, és meghatározó jelentőségük lesz a felszíni, s felszín alatti vizeknek a talajtakaró kialakításában. Az ajánlás leszögezte azt is, hogy fokozottan fennáll a felszín alatti vízkészletek további szennyeződésének veszélye, csakúgy, mint a szikesedés, s akkor még a szélerózióról, az elsavanyodásról és a káros felhalmozódási folyamatokról nem is beszéltünk. A tanulság — fogalmazta meg az ajánlás — az, hogy agrártörténeti múltunkat tekintve is figyelemre méltó tájtermesztés, sablonos, mennyiségi szemléletű talajhasznosításával történő felváltásával felbecsülhetetlen nemzeti értékeket és exportlehetőségeket vesztünk el. Mindezek alapján — így az ajánlás — „sürgősen ki kell dolgozni a tudományos megalapozás feltételrendszerét, és meg kell határozni az állam szervező és támogató szerepét, tevékenységét”. Ez hát a feladat, s nem is kevés. Ezt bizonyították a nem éppen szűk mederben folydogá- ló hozzászólások, hisz’ volt aki a tudományos finanszírozás anomáliáiról, mások a kutatóintézetek tevékenységéről, megint mások a kulturáltság hiányáról szóltak. Mindez azt bizonyította, ideje végre ilyen tanácskozásokon egyeztetni az egyes szakterületek tudorainak véleményét. E célt szolgálják majd a közeljövőben Csongrá- don, Hortobágyon, Berettyóújfaluban, Szolnokon és Nyíregyházán összehívandó tanácskozások, melyeken a közlekedés fejlesztésétől a vízgazdálkodásig több mindenről szó esik majd. Az élénk eszmecsere bemutató programmal ért véget. A résztvevők megtekintették az intézet talajvédelemhez és talajhasznosításhoz kapcsolódó kutatóbázisát, Kunmadarason tájékozódhattak a végveszélybe került szürkegulya további sorsáról, végül Püspökladányban az Erdészeti Kutató Intézetben BtnAHkildtfiteMsi lehetőségeivel N.A. Földút Fotó: Fazekas Ferenc
