Békés Megyei Hírlap, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-27-28 / 175. szám
1991. július 27-28., szombat-vasárnap MŰSORAJÁNLAT Ajánljuk figyelmükbe! Keleidoszkóp Ajánljuk figyelmükbe! „Új” Angyal Tv2, szombat. 19.00 Simon Tempiart ezúttal Simon Dutton kelti életre, de ugyanolyan veszélyek váljak őt, mint elődjét. Roger Moore-t. Hair Tv 1. szombat. 20.15 A Hair musicalként is külön világot, műfajt képvisel és Milos Forman 1979-es filmje is fogalommá vált. A musical immár több mint húszéves karrierje bebizonyította, hogy a Hair belépett az örökzöld, a megunhatatlan alkotások sorába, ezt igazolja a tavasszal nagy sikert aratott színpadi produkció is. „A Hair a hosszúhajúak látványossága, melyet hosszú hajú előadók nyújtanak át a hosszú hajú hallgatóságnak. A szerzők már eleve éltek a gyanúperrel, hogy a hallgatók között ott szoronganak majd a rövidhajúak is. Sápítozva, felháborodva, káromkodva, pisszegve, megbot- ránkozva, felhevülve, de azért nem akad köztük egy sem, aki otthagyná a színházat”—írták a premier után. A darab nehezen jött össze. A szövegírók majd két évig keresték a zeneszerzőt, akire végül az egyik kempingsátorban bukkantak rá. A Shakespeare Festival Public Theatre — a nevével ellentétben igencsak kültelki együttes — vállalta a színrevitelt. Viszont amikor a Cheetah Theatre-ban tapsolhatta meg a közönség a Hairt, már komoly kritikák is megjelentek, s hangsúlyozták: a játék lényege, hogy az új zenei látványosság a happeninget köti össze a politikai hitvallással, a rock- és a popzenét a legválasztékosabb, legigényesebb ízléssel. A New York Times behódolását a többi lap is követte — és egyszerre megállapították, hogy a zene Amerika legigazibb tradícióit kelti új életre. Maguk a szerzők: Galt Mac- Dermot, Jerome Rágni és a magyar származású James Rado így jellemezték művüket: „Tor- zonborz, bozótos és bozontos, ringyes-rongyos, toprongyos, harapós és aranyos, gőzölgő és örvénylő, száz színben tündöklő. csavaros, zavaros, huppanó, zuhanó, robbanó, bimbózó, kavaró, facsaró fenomén”... Milos Formánnak igazán nem volt más dolga, mint ezt a jellemzést komolyan venni és filmre vinni. Szökés az Alcatrazból T \2, szombat 23.05 Frank életéből hosszú időt töltött börtönben, de sehogy sem fűlik a foga a bezártsághoz. így mindig megszökik. Hogy következő szökését eleve meggátolják, az Egyesült Államok hírhedt börtönébe, az Alcatrazba szállítják. A Ewing család Minden az olaj, a hatalom, a szerelem körül forog. A Dallas sorozatban két élesen eltérő jellemű fivér története elevenedik meg, akik gazdagok, hatalmasok, és még mindig édesapjukkal, Jackkel, valamint édesanyjukkal. Miss Ellie-vel élnek. Még a szülőké a döntő szó, de J. R. és Bobby megpróbálják megszerezni az uralmat a ház és a Southfork Ranch felett. John Ross Ewing, azaz J. R. az állandó intrika és piszkálódás ellenére is népszerű. Életre keltője, Larry Hagman, 1939-ben Fort Worthban született. Texasi fiatalember, akit a Dallas avatott szupersztárrá. Gyakran tesz már efféle kijelentéseket: „Hol lennének ezek nélkülem?” Epizódonként százötvenezer dolláros gázsiig sikerült feltornásznia szerződését, sőt, beleszólási jogot kapott a történet menetébe, meg epizódrendezőként is működhet. Nehéz elhinni, hogy mindezek mellett családjára és kedvtelésére is talál időt. Malibui óriási part menti villájában azonban felesége, Heidi asszony az úr. Larry csak a világ minden részéből összehordott, már töb mint ötszáz darabból álló kalapgyűjteménye felett rendelkezik, ezt maga gondozza és tisztogatja. Bobby, azaz Patrick Duffy története akár az amerikai karrier iskolapéldája is lehetne. A most negyvenkét esztendős színész munkáscsaládban született, gyerekkora szűkös körülmények között telt. Mindig színész szeretett volna lenni. Sikerült ösztöndíjat szereznie a washingtoni színiaka- démíára, s ez volt az első, szerény sikere. Aztán a Dallas a hímév csúcsára emelte. Filmbeli feleségét, Pamelát, azaz Victoria Principalt is a Dal- ias-sorozat ismertette meg a világgal. A Japánban született művésznő a Southfork Ranch szépe, de szerepe szerint sokat kell harcolnia. Mindig meg kell védenie házasságát, mindig hűséges feleséget kell játszania. De megéri. A haszon — amit a Dallasban szerzett népszerűségének köszönhet —feledteti az egyhangú szerepet. Kicsoda Jim Davis?—kérdezgették az amerikai tévénézők, amikor a Dallas sorozat első folytatásait látták. Olyan arc volt ugyanis, amelyet minden wes- tem-rajongónak ismernie kellett, ám az archoz a név csak keveseknek jutott eszébe. Jim Davis, Jock Ewing alakítója ugyanis több mint százötven mozifilmben — javarészt westemben — alakított cowboyt, farmert, lótolvajt, és gyakran kellett kapkodnia a fejét a golyózáporban. Mindig a második sorban állt. Ezt a főszerepet is csak véletlenül kapta meg, mert a producer szerint „John Wayne túl drága lett volna számunkra”. E szükségmegoldás varázsolta elő a színészből a legjobbat és t\'-sztárrá avatta. Miss Elbe szerepe szerint afféle „jó lélek”, aki mellett még J. R. is meghúzza magát, és hallgat rá. A Miss Ellie-t alakító Barbara Bel Geddes hosszú, sikeres színészpályája során számtalan kellemesebb szerepet játszhatott el, mint a Ewing család fájdalomedzett mamája. De mi volt e sok szerep a Daliáshoz képest? Barbara Bel Geddes olyan sztár, aki nagyon érti mesterségét, ennek megfelelően állapították meg fellépti díját: epizódonként ötvenezer dollárt kap. Színésztársai nagyon szeretik, talán azért is nevezik Miss Ellinek, és nem Ellie asszonynak, mert a puritán Nyugat tisztasága sugárzik személyéből. Vigyázz, horror! Már több mint harminc éve, hogy Alfred Hitchcock klasszikus horrorfilmje, a Madarak végigborzongatta a világot. A film hősnőjét, Tippi Hedrent annak idején kórházba kellett szállítani, mert idegösszeomlást kapott a madarakkal játszódó felvételektől. A rendező, Hitchcock különleges masszával kenette be a filmsztár testét, hogy a madarakat támadásra késztesse. Nem kis lelkierőt jelentett Tippi számára a szenvedés elviselése, hiába volt rajta vastag harisnya és paróka. A Madarakból ismert kaliforniai tengerpartra épült neogótikus ház a valóságban is létezik. És most szerepet kapott egy újabb horrorfilmben, a Csendes-óceáni hullámokban. A film rendezője John Schlesinger, a főszerepet pedig Tippi Hedren lánya, Melanie Griffith kapta meg. A cselekmény olyan ijesztő és borzalmas, hogy a nézők szerint Hitchcock egykori filmje Csipkerózsika-tör- ténetté szelídül mellette. Melanie Griffith ebben a filmben érte el azt a színvonalat, ami érett művésznővé emelte. — A szülés után pár kilóval ugyan elnehezedtem, és még nem volt időm leadni, de ezzel nem tudtam a filmkészítés közben törődni. Arra gondoltam csak, hogy hiteles és igaz legyen a játékom. Külön boldogság volt, hogy anyám is játszott a filmben. Életemben először játszottunk együtt — nyilatkozta a lapoknak. A felvételekre elkísérte harmadik férje, Don Johnson is, aki tulajdonképpen az első férje is volt. Megújult szerelmük bizonyítéka a már említett kisbaba. Egy lyukas dollár Tvl, vasárnap, 20.15 A déliek vereségével nehéz helyzet alakult ki. Az országot ellepték a vert hadsereg szélnek eresztett, megalázott, pénztelen katonái. A nehéz helyzetre ki-ki vérmérséklete szerint reagál. A képen: Gary (Montgomery Wood). Kaszkadőrből világsztár Ha a filmbeli Garyt alakító színész, Montgomery Wood nagyon ismerősnek tűnik, és a nézőnek az az érzése, mintha Giuliano Gemma ikertestvérével találkozna, akkor nagyon téved. Ez a férfiú nem ikertestvére Gemmának, hanem ő maga az! A csinos olasz férfiú filmes karrierjét a sportnak köszönheti. Bokszolt, futott, teniszezett, aztán kaszkadőrként kereste kenyerét. (Először a Ben Húrban kapott feladatot.) A látványos szuperfilmek ettől kezdve igényt tartottak rá. Igazából a kalandfilm vonzotta, de nem tudott ellentmondani Viscontinak sem, amikor A párducra felkérte. Aztán visszatért a történelmi mesékhez. Ez alapozta meg a népszerűségét hazájában és külföldön. Amikor a közönség ráunt a negédes történelmi filmekre, Giuliano Gemma új műfaj után nézett. Akkoriban lendült fel az olasz western, és kezdődött Clint Eastwood és társai pályafutása. Gemma annyira elkötelezte magát a műfaj mellett, hogy a kedvéért még nevet is változtatott, így lett Montgomery Wood a címlistán. A spa- gettiwestemek sikere, úgy látszott, megállíthatatlan. Főleg Michele Lupo, Enzo B. Culcher alkotásaiban lovagolt, egészen addig, míg ez a műfaj is ki nem halt... Híres Draculák sorozatban SAT 1. vasárnap. 23.30 Amikor 1897-ben Bram Stoker ír színházi menedzser és író kiadatta Dracula című rémregényét, nem gondolta, hogy ez a műve lesz az, amely szinte klasszikussá válik. Az olvasók lélegzetvisszafojtva falták a falon fejjel lefelé közlekedő vámpír gróf rémületes históriáját. A szerző hallott valami történetet a kegyetlen román Vlad Tepes vajdáról, és ezt a legendát dolgozta fel, természetesen modernizálva. A siker nyomán 1924-ben megszületett az első színdarab Londonban. A SAT 1 hatrészes Dracula sorozatának eddig két részét sugározták. 1920-ban a bécsi Lapa cég megbízásából a budapesti Corvin gyár műtermében Lajthay Károly rendező készített filmet Dracula halála címmel. A derék gróf népszerűsítésében honfitársaink jelentősen közreműködtek. A filmtörténet szerint a leghíresebb Dracula az Egyesült Államokba kivándorolt Lugosi Béla volt. (Az 1931-es verzió főszereplője.) A Dracula kutyájában a magyar Michael Pataki személyesítette meg. 1971-ben Angliában elkészült a Dracula grófnő; rendezője Sásdy Péter (Nádasy Myrtill férje). A forgatókönyvíró Sásdy Péter, valamint Pál Sándor, Rónay Gábor. Szombat KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: hírek, időjárás, útközben 4.30: Reggeli krónika 8.00: Hírek, időjárás, lapszemle 8.10: Hangszemle 830: Családi tükör. Tel.: 138-7985 9.05: Irodalmi jegyzet 9.10: Színes népi muzsika 10.05: Ismét—a javából! 12.00: Déli krónika 1230: Világkosár 13.05: Klasszikusok délidőben 14.10: Szaván fogjuk! 1430: Mindennapi irodalmunk 1430: Énekeljük tgvütt! 15.05: Szepesi Attila versei 15.10: Régi híres énekesek műsorából 15.25: Új Zenei Újság 16.00: 168 óra. Tel.: 138-7901 1730: Túl az Óperendán 18.00: Esti krónika 18.20: Szemle 18.45: Miska bácsi negyedórája 19.05: A Rádiószínház bemutatója. Foggal és körömmel 19.42: A Stúdió 11 új felvételeiből 20.05: Zenélő városaink—Szombathely 21.05: Állatorvos, meg minden... 22.00: Késő esti krónika 22.20: Sporthíradó 22.35: Ernest Blanc operaáriákat énekel 23.05: Hangversenymúzeum 24.00: Hírek, időjárás PETŐFI RÁDIÓ 430: Hírek, időjárás 433: Dallamkoktél 530: Kakukk. Td.: 138-7776 7.03: Sportszombat 8.00: Hírek, időjárás 8.05: Kerti séta 830: Népszerű muzsika—világhírű előadók 9.03: Más hullámhossz 16.00: Heavy metal magazin 11.03: Szombat délelőtt 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 13.05: Daráló 1335: Hangok és visszhangok 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Beszélő házak 14.55: Van ez így! 15.00: Hírek, időjárás 15.03: Magyarán szólva 15.18: Kapcsolatok 1530: Jártam én már Budapesten éjjel... 17.00: Hírek, időjárás 17.03: „Az elfelejtett szalagok” 17.30: Látogatás a múltunkban 18.30: Slágerlista 19.00: Hírek, időjárás 19.03: Tudósítás az országos kerékpáros-bajnokságról 19.15: Tillai Aurél népdalfeldolgozásaiból 1931: A Rádió Dalszínháza 21.00: Hírek, időjárás 21.03: „Új hangok Amerikából” 2130: Rock-mobil 2230: Derűre is derű (ism.) 23.00: Hírek, időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10: Éjszakai koktél BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek, időjárás 6.03: Népszerű muzsika 830: Liszt orgonamüveiből 9.00: Zenekari muzsika 10.00: Hangfelvételek felsőfokon 11.30: Romantikus kamarazene közben: 12.00: Hírek, időjárás 12.30: Follow me (ism.) 12.45: A Voice of America sorozata nyelvtanulóknak (ism.) 13.00: Kívánságműsor szombaton 14.00: Opera-művészlemezek 15.05: Lemezbörze helyett 16.05: Dvorák műveiből 17.05: Bemutató — komolyzenei újdonságainkból 18.00: V materinskum jaziku 18.20: In limba materná 18.40: Na maternjem jeziku 19.00: Hírek, időjárás 19.05: In der Muttersprache 19.25: Franz Brüggen két Beethoven- szimfóniát vezényel a XVIII. század zenekara élén 20.30: Mindennapi irodalmunk (ism.) 21.00: Szombathelyi Bartók Fesztivál 22.35: A No-Spa dzsesszegyüttes játszik 23.00: Neve ürügyén: Schubert 24.00: Hírek, időjárás 0.10: Lemezújdonságok TV1 6.43: Napi műsorajánlat 6.45: Falutévé magazin 7.30: Alvin és a mókusok 735: Református gyermekhittan 8.00: Follow me! (ism.) 8.30: David Copperfield bűvészcsodái 9.20: A csapat 9.45: Bak-elit 10.15: Cimbória 10.30: Hol mi? 11.00: Tévémagiszter 13.00: Panoráma (ism.) 14.00: Amőba 14.30: Szomszédok 15.00: Képújság 15.05: Tizenkét szempár 17.10: Telis-televideo 17.25: Tanúságtevők 17.45: Dimenzió 18.15: Gyereksarok 18.45: Hölgy válasz 19.15: Miniklip-mix 19.30: Híradó 20.00: Telesport 20.05: Közlemények 20.15: Közkívánatra! Hair 22.20: Bongó 23.30: Magyar Tv Jazz Pódium 0.05: Késő esti híradó TV2 7.00: Napkelte 10.05—11.00: Prizma 10.05: Nem csak zöldség... 10.35: Nyelvtanulás 11.00: Maja, a méhecske 11.25: Teadélelőtt 12.00: Kettes fogathajtó Világ Kupa 13.00: Calyp-show(ism.) 15.15: Hírek, műsorelőzetes, időjárás 15.25: Taxi 15.50: Gazdit keresünk 16.05: NBA, 1991 17.05: Nézze meg az ember! 17.10: Mozi Top 10 17.40: Denver, az utolsó dinoszaurusz 18.10: Telesport 1835: Müsorelőzetes 18.40: Esti egyenleg 19.00: „Új” Angyal 20.35: Ciao, ciao bambina 21.05: Van szerencsém... 22.00: Híradó 22.35: Parabola 23.05: Szökés az Alcatrazból. Amerikai film Vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Vasárnapi újság 830: Világóra 9.05: Neveletlenek 10.05: Énekszóval, muzsikával 10.54: Édes anyanyelvűnk 11.05: Gondolat-jel 12.00: Déli krónika, sport 12.20: Harminc perc alatt a Föld körül 1230: Vasárnapi jegyzet 13.05: Népdalkörök pódiuma 1330: Mit üzen a Rádió? 14.10: Művészlemezek 15.05: A fekete vitorlás 15.52: Hangszerkettősök 16.05: Mi a titka? 16.50: A világlíra gyöngyszemei 17.05: Rádiókaszinó 17.45: Filmzene 18.00: Esti krónika 18.20: Muzsikáló nagyvilág 19.05: Hol volt, hol nem volt... 19.20: Remekírók hangszalagon 20.08: A népzene és a néptánc vonzásában 21.05: A Rádió zenei műhelyeiből 21.35: Örökzöld dallamok 22.00: Késő esti krónika 22.25: Fodor János operaáriákat énekel 22.45: Verseit elmondja: Szepesi Attila 23.05: Évfordulók nyomában 24.00: Hírek, időjárás, totó PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Hírek, időjárás 6.03: Dallamkoktél 7.03: Vallásos félóra 7.33: Vasárnapi orgonamuzsika 8.05: A csudálatos Mary — XIII/12. 8.28: A képzelet varázslója 9.03: Koncert tiniknek 9.50: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. A pénzcsináló 11.08: Vasárnapi koktél 12.03: Jó ebédhez szól a nóta 13.03: Stúdióvilág 13.45: Időjárás-és vízállásjelentés 14.00: Szerpentin 15.03: Táskarádió 16.00—21.00: Poptarisznya közben: 18.45: Sportösszefoglaló, totó 19.00: Hírek, időjárás 21.03: Két bagoly 21.28: Társalgó 22.25: A mai dzsessz 23.03: Sporthíradó 23.10: Operettrészletek BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek, időjárás 6.03: Népszerű muzsika 8.15: Monteverdi: Vespro della Beata Vergine 932: Vladimir Askenazi zongorázik 10.20: Új Zenei Újság (ism.) 10.50: Eszperantó híradó 11.00: Európa hangversenytermeiből közben: 11.50: Hírek, időjárás 12.47: A Capelia Antiqua énekel 13.00: Szepesi Attila versei 13.05: Szemle (ism.) 13.30: Renata Tebaldi énekel 14.10: Alternatív diszkó 15.05: Schubert: Hattyúdalok 16.00: Hírek, időjárás 16.05: A túlélés titkai 16.44:- Beethoven: D-dúr vonósnégyes 17.00: Ünnepek zenéje 18.00: Nyelvleckék 19.00: Hírek, időjárás 19.05: In der Muttersprache 19.25: Új Mozart-lemezeinkből 20.27: Mauer: Négy darab rézfúvósötösre 20.50: A Szombathelyi Bartók Fesztivál gálahangversenye 21.40: Hangszerszólók 22.00: Barokk zene 22.31: Liszt müvei gépzongorán 23.00: „Úgysem lehetsz más: költő és keresztény...” 24.00: Hírek, időjárás 0.10: Magyar előadóművészek felvételeiből TV1 6.48: Napi műsorajánlat 6.50: Menedzsermagazin (ism.) 7.35: Hagyd aludni a papát! Tom és Jerry 735: „így szól az Úr!” 8.00: Kávé habbal 8.30: Vasárnapi turmix. Benne: Cimbória 11.00: Álljunk meg egy szóra! 11.10: Tájékoztatás II. János Pál pápa máriapócsi látogatásának előkészületeiről 11.15: Hazanéző 12.00: Kettes fogathajtó Világ Kupa 13.00: A Financial Times heti üzleti híradója 13.25: Képújság 13.30: Megmentett Velence 13.45: Forma—1 Német Nagydíj kb. 16.00: Yan benne valami 16.40: Örömhír 17.00: Walt Disney bemutatja 18.45: Örökségünk. A kukorica 19.00: A Hét. Benne: Híradó 20.00: Telesport 20.15: Egy lyukas dollár 21.55: Csevegés 22.20: Magyar Hitelbank Tavaszi Koncert ’91 TV2 7.00: Napra-forgó 9.00: Profit 9.20: Észbontó 9.40: Maci Laci kincset keres 10.00: Kánon 10.30: Katolikus templomok Magyar- országon 10.40: Erdőjárók 11.00: Melyiket a 3 közül? 11.30: Ki lesz a győztes? 13.45: Hírek, müsorelőzetes, időjárás 1335: SOrSok 1435: Három kívánság — sok meglepetéssel 15.45: Mágnás Miska 17.00: A világ metrói — New York 17.55: Van 5 perce? 18.05: Delta 18.35: Műsorelőzetes 18.40: Esti egyenleg 19.00: Szökevények 19.30: Sztárportré 20.05: Derűs Tv-évtár 21.00: Ez történt a héten 22.00: Telesport 23.00: Remény. Japán film