Békés Megyei Hírlap, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-20-21 / 169. szám

1991. július 20-21., szombat-vasárnap

KÜLFÖLDRŐL- ITTHONRÓL

Szlovéniából Kérdőjelek

elmennek a katonák Remél7ünk?

Xaver Varnus- az orgona profán professzora

Százhúszan hallhattuk a csodát kedd este a gyulai római katolikus templomban. A rozzant zeneszerszámba új élet költözött, a sípok és manuálok részesei voltak a kanadai—francia—magyar orgonazseni varázslatos játékának. A semmitmondó, üres formalitásokat nem tűrő művész ezúttal sem hagyta meg az írmagját sem a konvencionális sablonoknak. Virtus, vitalitás és brilliáns

technika—ez jellemezte ezen a koncerten is. Legközelebb július 31-én este, a békéscsabai katolikus nagytemplomban találkozhatunk vele. Lehetne éppen puritánságából csibészes, mosollyal kilépő hugenotta, aki Isten adományaként áldja meg az ezernyi sípos Bach-i hangszert, az „Úr hangját”, a komor katedrálisok és a vidéki kistemplomok lepusztult orgonáját.

Három hónapon belül kivonják Szlovéniából a jugoszláv néphadsereg minden katonáját — erről döntött a jugoszláv szövetségi elnökség csütörtökön éjszaka befejeződött ülésén.

A szlovén függetlenség kivívása, valamint a békés rendezés biztosítása szempontjából hatalmas jelentőségű határozat elfogadása mellett szavazott a 8 fős államelnökségi testület 6 tagja. A horvát nemzetiségű Stipe Mesic szövetségi elnök voksolt egyedül a kivonás ellen, míg Bogies Bogicsevics, Bosznia- Hercegovina képviselője tartózkodott.

A szövetségi elnökség döntése értelmében a jugoszláv néphadsereg kötelékében szolgálatot teljesítő szlovén nemzetiséA vodka

„Legyen szíves nyissa ki a bőröndöt! Most a táskát! Be kell néznem a műanyag szatyorba is. Legyen szíves, tárja szét a zakóját. Forduljon meg. Mi van ott a belső zsebben? Ez tilos!”

Az „ez” — nem más, mint fél liter vodka. Ez év májusától kezdve a Szovjetunióból Finnországba látogató turisták számára mindenféle tömény ital, akárcsak a bor és a pezsgő bevitele tilos.

Valiméban a vámvizsgálat, ahol a turista autóbuszok átlépik a határt, sokkal inkább motozóhelyre hasonlít. Az előre idekészített dobozokba rakodják be a Psenyicsnaja, Sztolicsnaja, Moszkovszkaja vodkát, amelyet egyszerűen a poggyászból vagy pedig egy titkos helyről koboznak el. A finn vámosok gyorsan és ütemesen dolgoznak.

— Nem vagyok biztos abban, hogy embereink sokáig bírják ezt az ütemet — mondja Eszko Hir- vone, a rendőrséggel kapcsolatot tartó osztály vezetője. — Arról van szó, hogy a világon mindenütt a vámvizsgálat csak szúrópróbaszerű. Az, ami most Valiméban történik, kivétel a szabály alól. Az egynapos turizmus fejlődésével világos lett, hogy a Szovjetunióból a szeszes italt száz százalékban eladásra hozzák.

Hosszú évtizedeken át Finnország vitathatatlanul az első helyen állt a szovjet állampolgárok által leginkább látogatott nyugati

gű katonák önmaguk dönthetik el három hónapos határidővel, hogy katonaidejüket a néphadseregben akarják-e letölteni. Az elnökségi döntés kötelezi a szlovén hatóságokat, hogy biztosítsák a köztársaságban a jugoszláv néphadsereg kivonulásának békés feltételeit. A kivonandó egységeket Szerbiába és Bosznia-Hercegovinába vezénylik át.

A jugoszláv szövetségi elnökség az ország lakosságához intézett üzenetében megállapította, hogy Jugoszlávia fennállásának legdrámaibb időszakát éli át, mert háborúval fenyegetnek a nemzetek közötti összetűzések, egyes köztársaságok közötti viszályok.

országok listáján. A két ország közötti kereskedelem volumenének jelentős csökkenése nem hatott ki a finn vendégszeretetre. Míg 1989-től a múlt évig a Finnországba látogatók száma átlag 40 százalékkal nőtt, úgy a Finnországba látogató szovjet turisták száma 80 százalékkal.

— Vámszabályaink egy személynek egy liter vodka és egy liter bor behozatalát engedélyezik — folytatja Hirvonen. — Sajnos 8—10, sőt ennél több üveget is megpróbálnak eldugni. A vodka konvertibilis valutává vált. Az üvegeket a poggyász különböző részeiben rejtik el abban a reményben, hogy úgysem fognak mindent kirázni: az egyik bőröndből kiveszik a felesleget, de a másikban megmarad. Ezért is folyamodunk utólagos vámvizsgálatokhoz, többek között a határtól a Helsinkiig vezető út során.

Meglepő, hogy mennyire él az országunkbeli alkoholtilalomról szóló legenda. Sok szovjet turista őszintén hiszi, hogy nálunk, Finnországban még mindig tilos a szeszes italok árusítása, bár ezt a törvényt még a 30-as években eltörölték. S ha ez így van, akkor egy kis innivalót hozni majdnem jótéteményt jelent a „szenvedő” finnek számára. A közelmúltban például két tallini hölgy Helsinki központjában sétálgatva a rendőröknek próbált eladni vodkát...

P. Volpjanszkij

A 7 vezető nyugati hatalom londoni csúcsértekezletét természetesen minden részvevő— a nyolcadik, Gorbacsov is — sikeresnek mondja. Mint mindig, minden hasonló tanácskozást. Az igazi értékelést persze majd az élet adja. Mint mindig.

Mit intéztek maguknak a 7- ek? Nem voltak szentek, de a kezük — magától értetődően — maguk felé hajlott. Ha nem is túl hangosan, de intézték a saját ügyeiket: lépéseket határoztak el a recesszió elkerülésére, az árstabilitás erősítésére, a nemzetközi kereskedelmet segítő GATT-tárgyalások újraindítására.

Mire jutott Gorbacsov? A START-egyezménnyel — kettesben Bush-sal — történelmet írt. A hetektől több politikai és erkölcsi támogatást kapott, mint amennyit várhatott, s kevesebb gazdasági segítséget ajánlottak, mint amennyit titkon remélt. A szovjet' reformfolyamatok szempontjából kiegyensúlyozottnak tekintheti a mérleget.

Mit remél7ünk mi? Újból megerősítették a kelet-európai reformországok iránti elkötelezettségeket és a „közeli kapcsolatok” igényét. Kilátásba helyezték a nyugati piacok nyitottságát, ha van árunk. Korrektek voltak és visszafogottak. De a hiányzó jelzőkből is tudomásul kell vennünk, hogy nem mi vagyunk a világ közepe. Legyünk reálisak: ennyit várhattunk.

Kocsis Tamás Ferenczy-Europress

Súlyos károkat okozott egy vasúti baleset a híres olasz bútorgyárosnak. A tulajdonos székrepedést kapott.

,Azt szeretnénk hallani, hogy Bach mit tud üzenni a mai világnak. O egy száraz, pedáns, akadémikus világban élt, amikor még boszorkányokat égettek. A legnyomorúságosabb zenei formákból teremtett olyan világot, ami azóta sem sikerült senkinek. Bachot nem rekonstruálni, hanem »rehabilitálni« kell. Játsszunk el a képzelettel! Ha Bach feltámadna, eljönne Budapestre és adna egy koncertet a Mátyástemplomban, akkor egész biztos, hogy nem hozná magával azt a nyikorgó harmonikát, amin játszott, hanem leülne a Mátyás-templom orgonájához és nagyon jól érezné magát. (Pesti Hírlap, 1990. augusztus 15.)"

A franciás finomság, a romantikus lélek szárnyalása jól megfér a kántor csinos feleségét nagy hévvel elcsábító vándorzenésszel. Xaver Vamusnak útjai vannak, derűs promenádok, rajta Horowitzok és szuperlati- vuszban dicsérő kritikusok, s mellette bakhátas dűlők, homályos sikátorok vidéki presbiterekkel, széplányokkal, kisstílű „kultúrpolitikusokkal”.

Tipikusan magyar sorsa volt a kőbányai, dómot rajzoló, orgonaőrült legénynek.

,.A hangszer dinamikai szélsőségeit mindkét véglet irányában merészen kiaknázza. Memóriája pontos, tévedhetetlen. A harmóniák kicsengésére a megszokottnál több időt szán; a disszonanciák feloldását már- már a tűrhetőség határáig halasztja. Meglepő, esetenként meghökkentő frazírozása a már jól ismertnek hitt darabok eddig fel nem fedezett szépségeit is a hallgató elé tárja. A lényegében bármely pontján dicsérhető műsor koronája kétségkívül mégis a d-moll toccata és fúga volt: Varnus Xavér ezzel az interpretációval — legfőképpen az elementáris erejű fúgával — végképp hatalmába kerítette, meghódított a hangverseny közönségét. (Új Néplap, 1991. április 20.)”

Pár évi hazai szélmalomharc és penészszürke okítás után a világot vette a nyakába, s elindult szerencsét próbálni. Túl volt már Lehotkán, s a honi kerékkötőket i s megtapasztalta.

,Amikor aztán hazajöttem, következett a teljes reménytelenség. A hatvanas-hetvenes évek viszonylag jó orgonaélete kezdett hanyatlani. A művelő déspolitika, mint jóságos nagybácsi, válogatás nélkül mindenkit orgonaközeibe engedett, a középszer uralta a pályát, s a tehetséggel ennek megfelelően, igencsak mostohán bántak. Az orgonaművészetet elsorvasztották, az egész valahogy átalakult amolyan »turista prostitúcióvá«: a templomokba betérő idegeneknek játszottak ezt-azt. Később Kanadában tapasztaltam, hogy az emigrációban jóformán több magyar tehetség él, mint idehaza. Gyökerek nélkül azonban sokuknak kicsúszott a lába alól a talaj. (Szegedi Napló, 1991. április 13.)"

Torony őr helyett a templom orgonistája vette pártfogásába a Notre-Dame-ban. Jött Pierre Cochereau, s a sűrűn megszakított tanulmányok. A magyar iz- zadtságszagú nyomorúság és a vidám Párizs romantikus szűkösködése, a csírájában amputált művészi karrierek és a mesz- sziről jött ember névtelensége közül választhatott: s ő elszakadt a bőgatyás és bocskorszíjas hazai „lehetőségektől”.

Aztán áttántorgott a Nagy Óceánon, s amerikásan robbant bele a nagyvilág zenéjébe.

„Minden adott a nemzetközi karrierhez: virtuozitás, közvetlenül meleg kedély és beleérző- képesség, nagyon erős egyéni világ, mellyel a művész szubjektiven képes számunkra megfogalmazni egy-egy művet. Varnus látszólag nem kíván a művekhez idomulni, inkább azokat formálja a saját egyéniségére; de végső soron ezek a kivételes előadói attitűdök egy olyan interpretációt szülnek, mely egészen természetesen nyújtja át nekünk, befogadóknak a mű kulcsát! Hiszen tolmácsolásai mögött fantasztikus erő, az egyéniség ereje rejtezik, s még valami nagyon fontos: egy-egy szerző, például a kedvenc Bach anyanyelvi szinten való ismerete. (Kecskeméti Lapok, 1991. május 24.)"

Nem tudni mi lett volna Xaver Varnus pályájával, ha nem betegszik meg a koncert napjára a leszerződtetett művész, vagy ha nem veri be az eső a templomba a New York Times kritikusát? ... Most már nincs jelentősége, a zsenialitás kilépett a reflektorfénybe, s azóta nincs megállás.

„Varnus Xavér improvizációival vált világhírűvé; San Franciscóban, 1986-ban megnyerte a nemzetközi improvizációs versenyt. Mégsem ezt tartja élete legkiemelkedőbb amerikai sikerének, hanem azt, amikor a legendás Horowitz — meghallgatva játékát—neki ajándékozta a csokornyakkendőjét. (Playboy, 1990. április)"

Százötven koncert évente Torontótól Gyuláig, professzorkodás a kanadai Királyi Konzervatóriumban, s persze pár hónap önkéntes emigráció szmokingok és társasági élet nélkül, csak zenével és az élet örömeivel. Valami könnyedség, hanyag és hányaveti elegancia bűnösen földhözragadt korunkban, ez lehet Xaver Varnus... vagy valami más, ami megfejthetetlen.

„Valami okos francia költő mondta: »minden percben egy zsenit temetnek«. Engem csak az különböztet meg az összes többi orgonistától, hogy van egy senki mással össze nem keverhető lelkivilágom. Ez az egyetlen, amiben géniusz vagyok. De ebben mindenki az. A legtöbb ember nem meri soha megmutatni, hogy milyen a lelkivilága. Fél, gátlásos, szorongásai vannak. Pedig valamilyen mélység mindenkiben van. Meggyőződésem, hogy minden embernek van valamihez tehetsége, csak a legtöbben soha nem jönnek rá, hogy mi az. Ha az ember azzal foglalkozik, amit szeret, ha azzal él, akit szeret, akkor ezek mind hozzásegítik ahhoz, hogy a mélységek kitáruljanak. A legtöbb ember anélkül éli le az életét, hogy létrehozott volna valami maradandót. (Pesti Hírlap. 1990. augusztus 15.)”

Kőhalmi Endre

A Komszomolszkaja Pravdában olvastuk

Vállalkozó szellem,

avagy gyereket megrendelésre

Amíg a népet az foglalkoztatta, hogy szükség van-e a Baltikumnak nyilvánosházakra vagy sem, a szemfüles balakovói lakosok saját útjukat követték.

Balakovo piacán egészen véletlenül fedeztem fel a hirdetést: „Kedves lányok, fiatalasszonyok! Ha terméketlen a férjül^ vagy férjezetlenek, de anyává szeretnének lenni, ne essenek kétségbe. A Mlagyenyec szövetkezet az, amire önöknek szükségük van. Szolgálatait felajánlja egy nagy képzettségű, állandóan gyarapodó szellemi képességekkel rendelkező szakember.”

Érdekes, gondoltam. Megkértem nőismerősömet, hogy hívja fel a hirdetésben megjelölt telefonszámot, és... találkozóra hívták. A nagy képzettségű szakembert azonban én kerestem fel.

Egy 35 év körüli, szőke, jól megtermett férfi fogadott, igazolványa szerint Nyikolaj Vaszilje- vics. Nem volt túlságosan nagy kedve velem beszélgetni, de végül megadta magát. A következőket sikerült megtudnom.

Először is, Nyikolaj Vasziljevics nem azért adta fejét erre a munkára, mert túlságosan jól él. „Szeretem a feleségem, ám napjainkban a szerelemmel nem lehet jóllakni. A feleségem 110 rubelt keres, én 250-et, és két gyermekünk van. Az üzletek polcai pedig üresek... Hányszor és hányszor próbáltam megfelelő pótkeresethez jutni!”

így határozta el, hogy megnyitja saját „üzletét”. Kiderült, hogy az „áruhiány” az intim szférára is kiterjed. A kliensek egymásnak adják a kilincset. Magukkal hozzák az igazolást arról, hogy nincs nemi betegségük, és kötelezvényt adnak arról, hogy nem tartanak igényt tartásdíjra. Nyikolaj Vasziljevics a maga részéről 99,9 százalékos garanciát ad. A szolgáltatás csekély — mindössze 150 rubel.

Pótfizetség ellenében a feleség esetleg ebédet is készít a kliens és férje számára. A szépen berendezett lakás három szobája egyikében nappal kettőnél nem fogad több vendéget. A napokban Nyikolaj Vasziljevics megkapta a 31. értesítést, hogy „munkája” nem veszett kárba. ígérete szerint, meglátogatja az újszülöttet.

Mint minden szovjet embernek, Nyikolaj Va- sziljevicsnek is két kimenőnapja van, amelyeket feleségének és gyermekeinek szentel... Nyikolaj Vasziljevics elégedetten mosolyog, átkarolja feleségét, megcsókolja. Mit lehet tenni, ilyen az élet: vagy boldogulj, ahogy tudsz, vagy maradj éhkoppon. A nagy képzettségű szakember nem fél a piactól, és éppen ezért derűlátóan tekint a jövőbe.

A szovjet ember mindenre talál megoldást! De ne ítéljék el Nyikolaj Vasziljevicset, mert az embereknek szükségük van rá.

J. Afanaszjev- konvertibilis valuta