Békés Megyei Hírlap, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-13-14 / 163. szám
KÖRKÉP 1991. július 13-14., szombat-vasárnap Mezőberény kézfogója Gronauval Fülöp Antal és Smíri László között: a gronaui Otto Lohle Fotó: Fazekas Ferenc Nemcsak szakállas mivoltuk, hanem a barátság is összeköti azt a három fiatalembert, akivel a minap Mezőberény és a német- országi Gronau közötti kapcsolatokról beszélgettünk. — Még 1987-ben elhatároztuk, hogy az angolokkal, franciákkal és hollandokkal kialakított együttműködésünket kibővít- jük egy kelet-európaival is — mondta Otto Lohle, aki ez évtől a gronaui polgármesteri hivatal kulturális ügyekkel foglalkozó egyik vezetője. Akkoriban ifjúsági titkárként tevékenykedett. — Egy budapesti kapcsolatteremtő irodához fordultam, ők a körmendieket ajánlották. Ott azonban nem váltott ki érdeklődést az ötlet. Másodjára mindert megyei tanácshoz eljuttatták ajánlatunkat. így kerültünk a mezőberényi Fülöp Antal „látóterébe”. — Miért magyar várost kerestek? — A nyugati világban voltak kapcsolataink. Akkoriban Magyarországon már jobb volt az életszínvonal a többi kelet-európai országhoz képest, s kedvezőbb feltételekkel utazhattak a magyarok. A két város lakossága között személyes kapcsolatok alakultak ki, melyeket az akkori tanácsi vezetés messzemenően támogatott. Az idén áprilisban a kapcsolattartást hivatalossá tettük. Az évek során a kultúra, a sport vonzotta a két város lakosságát egymáshoz. Kézilabdások, rockegyüttesek és zeneiskolások utaztak oda és vissza. A fiatalok csereüdülése rendszeressé vált. Október 3-án néhány napra Me- zőberénybe érkezik az ugyancsak mezőgazdasági jellegű, 42 ezres Gronau hivatalos küldöttsége is. — Úgy hallom, hogy „előőrsként” tartózkodik itt. — Valóban, hiszen tegnap érkezett városomból egy 50 fős csoport. Ok az Odin rock, a Dead Priests Abbey hardrock és a Blow by Blow jazzrock együttes tagjai. Ma este 9-kor már fel is lépnek a mezőberényi ligetben. Július 19-én Gyulán, a 48-as klubban a Dobókocka együttessel, 20-án Mezőhegyesen a cukorgyári művelődési házban önállóan adnak koncertet. Kirándulásként eljutnak Hódmezővásárhelyre, Szegedre és Budapestre is. — A legnagyobb előzetes érdeklődés a Körös-parti kenuzás és pörköltfőzés iránt mutatkozik - veszi át a szót Fülöp Antal, a Mezőberényi Hírmondó szerkesztője. — Augusztus 9-én újabb 25 gronaui érkezik hozzánk. Velük egy buszon utazik Gronauba augusztus 20-án 25 mezőberényi is. A szeptember elsejéig tartó 18 ezer forintos utazásra még néhány jelentkezőt fogadni tudunk. „Lecsó” a széntablettáiban bízik Kommandó-koncertről Indiába Bár szeretem a Kommandó együttes zenéjét, nem hiszem, hogy egy indiai út előtt fél órával még lenne türelmem koncerten lenni. A Körösi Csorna Sándor sírjához induló békéscsabai expedíció tagjai ugyanis erről a programról érkeztek a Pikk Dáma vendéglő elé, ahonnan aztán Záhony felé vették az útirányt. A búcsúzásra népes „szurkolótábor” verődött össze és segédkezett a be- pakolásnál. Kucsera Norbert, a csoport vezetője egy hátizsák mögül előbújva ezt mondta: — Kínába még csak sörözni mentünk, de a mostani út sokkal komolyabb. Terveink szerint Ungvár—Taskent—Delhi vonalon haladunk majd, de hogy onnan miként jutunk Darjeclingbe, azt még nem tudjuk előre. Lecsót, azaz Katona Petit arról kérdezzük: mi a legfontosabb holmi a batyujában? — Természetesen a széntabletta — mosolyodik el, majd egy laza mozdulattal felkapja a hátizsákját. Devosa Gábor a pénzt számolja, így nem hagyhatom ki, hogy megkérdezzem: honnan teremtették elő az út fedezetét? — Nekünk elég pénzünk soha nem lett volna, de segítettek a szponzorok, az Iparbank Rt., a Testőr Kft., az Agroker, a De- misz, a Gyulai Élésker, a Hetes Kft., az OTP, a 29. Számú Ofo- tért, a Gyöngyhalász Kft. és a Reagens Kft. Az indulás előtt Kucsera Norbi még visszaszól: — Ahonnan csak lehet, küldjük a cikkeket a Hírlapnak. Mit lehet erre mondani? Szerencsés utat és várjuk a jó híreket. (nyemcsok) Záhonyig kocsival mentek, de hogy onnan tovább miként, az (lég rejtély Fotó: Gyulavári Zoltán Vendégkommentár Hazajöttek a katonák r V "\ J Tulajdonképpen sohasem érezték ott jól magukat. Mármint Magyarországon. Mármint a kiskatenák, tehát a sorállomány. Mert a tisztek, néhány havi akklimatizálódás után egészen megszerettek ott. Ám a kiskatonák többsége hazavágyott. Érthetően. Nem érezték jól magukat idegen földön, furcsa nyelven beszélő és kicsit más értékrenddel mérő idegenek területén. Még a magas kerítéssel körülzárt laktanya üvegházviszonyai között sem. Idegen földön, ahol kimenő is csak négy-öt havonta egyszer járt, akkor is csak a szolgálat jeleseinek, akkor is csak csoportosan, akkor is csak egy bambival (annak idején) vagy egy kólával. így volt, tudom. Másfél évig szolgáltam angyalbőrben szép Pannóniában, a déli hadseregcsoport talán legfegyelmezetlenebb szakaszvezetőjeként. Tudom azt is, hogy sok kiskatona egyenesen „gyűlölte az internacionalista küldetést”, az „ideiglenesen” ott-tartózkodást. Ráadásul furcsa kettősségben éltünk. Politikai foglalkozásokon egyrészt azt magyarázták nekünk, hogy ez egy baráti ország, másrészt, hogy mi vagyunk a Szovjetunió előretolt védőbástyája és körülöttünk csak úgy nyüzsög az ellenség, a rosszakaró... Szülők, feleségek, rokonok, menyasszonyjelöltek, barátnők ott nem látogathatták a kiskatonákat. A lányoknak sem udvarolhattak — még ha lett volna rá lehetőségük, akkor sem. Abból a nyolc-tíz magyar szóból, amit két év alatt úgy-ahogy megtanultak, a „forinton” és egy-két számnéven kívül, a többi aligha tűmé a nyomdafestéket. Amit sohasem tudtam megérteni: miért vitték oda válogatás nélkül a fiatal legényeket? Korábban azt képzeltem: külföldre csak elit alakulatok, válogatott katonák kerülnek. Legalábbis olyanok, akiket itthon rendesen kioktattak arról, hová, milyen országba kerülnek, milyenek az ottani viszonyok, szokások stb. De nem így volt. Valahol, az ország távoli részében be vagon írozták vagy repülőre ültették őket és egy-két nap múlva már Magyarországon ébredtek. Együttéreztem velük. Persze, akadt néhány, aki ott is feltalálta magát. Volt köztük például olyan örmény kiskatona, aki rövid téli szabadságáról visszatérve, tíz rubelesekkel keményen kibélelt katonakabátban érkezett vissza a századhoz. Igaz, akkoriban — ’72— 73-ban — az OTP-k miniszoknyás alkalmazottai hó végén maguk szóltak, hozzunk már beváltani pár száz rubelt, mert úszik a tervteljesítés, s vele együtt a prémium. Akkoriban egy közkatona havi zsoldja kerek 32 forint volt. Igaz, ebből már majdnem egy üveg cseresznyét lehetett venni! Szóval, szerintem, a kiskatonák örülnek, hogy hazajöttek. A tábornokok egy része viszont... De ez már a nagypolitika kérdése. A csapatkivonással kapcsolatos anyagi huzavona kapcsán, megint csak naivan azt szeretném, ha törölnének minden tartozik és követel rovatot. A múltat ugyan nem lehet sehonnan kitörölni és nem is szabad, de talán tiszta lappal lehetne kezdeni a kapcsolatok építését. Persze, ez bohó ábránd: a politika játékszabályai’ennél sokkalta nyakatekertebbek. .. .Mellesleg, a kiskatonák ott sem ettek gépsonkát. Hanem ugyanazt a kását, mint a honi laktanyákban. Csak éppen otthon a kása is jobban ízlik... Tárczy Andor, az ungvári Kárpáti Igaz Szó munkatársa Vasutaskö szöntő Amikor a számítógép monitorán megjelenik a főcím, azon tűnődőm, hogyan is kezdjek hozzá mondandómhoz. Számtalan élmény fogalmazódik meg bennem, amikor a vasútra gondolok. Talán nincs olyan kisgyermek, aki ne figyelte volna a közeledő robogó vasparipát, s ne töltötte volna el örömérzés attól az ötlettől, mi lenne, ha helyet cserélhetne a masinisztával. Ám valószínű, nem tévedek akkor sem, ha azt állítom, nincs olyan magyar család, amelyben ne lelhetnénk fel egy-két vasutast. A vasút az újkori közlekedés nagy forradalmára, amelynek befolyását a gazdasági és társadalmi változásokra aligha lehet túlértékelni. Hogy mikor is kezdődött a története, erre nehéz egyértelmű és pontos választ adnunk. A szakmai személyzeten túl a vasúti pálya, a járművek és a mozgatóerő egyaránt meghatározza a vasút történelmét. A XVI. századi német bányákban kezdődött el a vaspálya múltja, alTol először használtak fa nyompályákat. Később az angliai forradalom idején a XVIII. században kezdett tért hódítani a vas vasúti pálya. S amikor a XIX. század első harmadában összeházasították a vaspályát a gőzgéppel, akkor már a korábbi terhek tízszer akkora tömegét lehetett síneken továbbítani. Jelentősége óriási volt, hiszen a szárazföldi közlekedés teljesítőképessége hosz- szú ideig alulmaradt a hajózáséval szemben. Magyarországon a Pozsony—Nagyszombati Első Magyar Vasúttársaság vállalt úttörő szerepet. Kiváló mérnökök Hieronymi Ottó Ferenc (1803—1850) 49,5 kilométer hosszúságú, ló vontatta vasúti pályát épített nyugati mintára, amely alkalmas volt arra is, hogy később gőz vontatású lehessen. Hazánkban 1846-ban indult meg az első közforgalmú gőzüzemű vasúti közlekedés Pest és Vác között, mintegy 34 kilométer hosszú szakaszon. A technika mellett nélkülözhetetlen a képzett személyzet, s mellette a vasút dolgozóinak áldozatvállalása. Amikor a 41. vasutasnapot ünnepli vasárnap a vasutas-társadalom, akkor megemlékezik a korábbi hagyományokról és szerény keretek között a ma szolgálatot teljesítőkről. Ezen a napon elsősorban az embert, a munkát, a technikát működésbe hozó, az irányítást, a gazdasági folyamatok alakítását végző lelkiismeretes vasutasokat köszöntjük. Tisztában vagyunk felelősség- teljes munkájukkal, s nem kerülhetjük meg a vasút nem éppen rózsás gazdasági helyzetét sem. Bár a fejlődés iránya a szakemberek előtt világosan kirajzolódik, azonban ma még senki sem tudja, mire lesz elég a pénz. De ne legyünk ünnepron- tóak! A MÁV Szegedi Igazgatósága a központi ünnepségen több Békés megyei alkalmazottjának is külön elismeréssel köszöni meg eddigi munkáját. A megyéből KIVÁLÓ VAS- UTÁS kitüntetést vesz át a békéscsabai Dzurek Sándorné személypénztáros és Honfi Pál kocsivizsgáló csoportvezető. VEZÉRIGAZGATÓI DI- CSÉRET-ben részesül Tóth László váltókezelő (Békéscsaba, állomás). IGAZGATÓI DICSÉRET-et kap Németh Árpád kereskedelmi hivatalnok (Lökösháza), Haihach Imre állomásfőnök (Bicere) Németh József oktatótiszt, Müller László anyagcsoport-vezető, Nemesi János villanyszerelő, Sobrics József \onalkezelő, Buzi Istvánná előmunkás (valamennyien békéscsabaiak), Maglóczki András állomásfőnök (Csor- vás), Tallér Mihály műszaki re- szortos (Vésztő). A munkahelyi ünnepségek keretében tegnap adták át a törzsgárda-elismeré- seket és a Szolgálati Emlékérem különböző fokozatait. Az utazóközönség nevében köszöntjük a kitüntetteket, további munkájukhoz jó egészséget kívánunk! PappJános Születésnap Nagylaposon Az épületen ott a tábla: gondozási központ. Alatta: idősek klubja. Nagylaposon, Gyomaendrőd külterületén a hajdani tsz-köz- pontban már két éve működik az intézmény, ahová tévézni, videózni, olvasgatni járnak az emberek, ahol ebédelhetnek, ahol elintézik nekik, hogy felírt gyógyszereik eljussanak hozzájuk a városi patikából. Mostantól — s talán ez a legszebb születésnapi ajándék — az eddigi tálalóhelyiség helyett, saját erőből épített, konyhájuk is lesz, ami — ahogy Cellái József- né gondozásiközpont-vezetőtől halljuk — a megyében egyedülálló. „HŐSNEK LENNI A LEGRÖVIDEBB LEJÁRATÚ FOGLALKOZÁS” (Will Rogers) IPARBANK RT. Testőr Kft., AGROKER, Békéscsaba, DEMISZ, ÉLÉSKER, Gyula HETES Kft., Gyöngyhalász Kft., 29. sz. OFOTÉRT, l0TP Sertés-fórum Sarkadon 2. „Vagy én eszek, vagy a disznó...” A sarkadi sertés-fórumon elhangzott panaszokról már beszámoltunk tegnapi lapszámunkban. A találkozóra meghívták Za- horán János Miklóst, a Gyulai Húskombinát felvásárlási osztályvezetőjét is, aki először a vállalatuk helyzetéről beszélt, majd... A szovjet piac befulladásáról elmondta, hogy teljesen jogos a szovjetek reakciója, amikor több felkínált lehetőség közül a számukra legkedvezőbbet választják. Példát is említett: Nyu- gat-Éurópában is túltermelés van sertésből, de ott olyan erős az ipar, hogy képes támogatni a mezőgazdaságot. így fordulhat elő, hogy míg a magyarok a szovjet határig szállítva 1300 dollárt kémek a félsertés tonnájáért, addig a franciák 1100 dollárért akár Szibériáig is eljuttatják. — Nem azért visszük le tehát a felvásárlási árakat, hogy önöket bosszantsuk — folytatta az osztályvezető —, hanem mert megpróbálunk megélni a piacon. Legalább egyharmadnyi arányban több a sertés, mint amennyi a szükséglet — kockáztatta meg a vendég, majd hozzátette: — Ilyen helyzetben a húsiparnak nem lenne szabad felvásárolnia, mégis megtesszük a tőlünk telhetőt. Azonban látniuk kell a következőket: nagy súlyú sertést csak a marhavágóasztalon dolgozhatunk fel. Addig a szarvasmarhák feldolgozása szünetel, és áll a svéd vevő is a kamionjával. Ezt nem engedhetjük meg, mert megunja, és más eladó után néz. Következésképp egyelőre nem ígérhetjük a nagy súlyú sertések átvételét. Á konkrét kérdésekre a következő válaszokat adta az osztályvezető: — Azért fizetünk a sertésekért 90 napra, mert mi is ennyi idő alatt kapjuk meg az eladott hús ellenértékét. Saját dolgozói probléma: úgy gondolom, minden vállalat igyekszik valamilyen kedvezményben részesíteni a dolgozóit, mi is ezt tesszük, amikor az átvételnél itt-ott előnyben részesítjük őket. Nem ígérhetem meg azt sem, hogy ezentúl nem segítek a szerencsétlen sorsú embereken. Csúszópénz: amelyik átvevő ellen erre bizonyítékuk van, garantálom, nem fogja többé „beosztani” , kinek mikor vigyék el a sertését... Ezek után Zahorán Miklós elismerte, hogy valóban van olyan település, ahonnan arányaiban több sertést szállítottak, mint Sarkadról, de mint mondta, ez csak véletlen lehet, és nem tudatos támadás a város ellen. Végül pedig arról is szólt az osztályvezető, hogy miben látja az elmérgesedett sertéshelyzet pillanatnyi enyhítését, és miben a végleges megoldást. íme: — Hallani, hogy itt-ott felütötte a fejét egy-egy konkurens átvevő cég. Talán velük együtt jobban levezethető a jelenlegi sertéshullám. Természetesen végleges megoldás csakis a szerződés lehet. Vagyis azt mondjuk jövőre: akinek jó sertése van, azzal szerződést kötünk. Akinek pedig nem lesz szerződése, az termeljen a saját szakállára! * Időközben Fésűs Józsefnétől, a sarkadi Lenin Tsz felvásárlójától a következő információkat kaptuk: — A napokban új értékesítő jelentkezett a városban. A kisteleki AGROFORM Betéti Társaság kétezer darab 100-150 kilogrammos sertés elszállítását vállalta. Kifizetésüket 50 napra ígérték, s ha ezt mégsem teljesítenék, úgy — mint mondták — 44 százalékos kamat illeti majd a termelőt. Magyar Mária
