Békés Megyei Hírlap, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-01-02 / 127. szám
1991. június 1-2., szombat-vasárnap MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM © Deák Mór verse: Zsoltár Voltam porszem a végtelenben és küszködtem amíg porszem lettem és lenyűgözött minden ami igaz és legyőzött engem is ami nem az és látom magamon látom rajtuk aki ad semmit el nem vehet hát gyűlölöm anyámat apámat csak hosszú életű ne legyek voltam sárból játszottam porban és a földben élek majd holtan de soha ne szólíts úgy fiam és ne merj föltámasztani Uram ...és Balsaráti Vitus János eljutott Wittenbergbe Az orvostudomány XVI. századi művei között előkelő szerepet játszott Balsaráti Vitus János. Hányatott életéről aránylag bőséges adatokkal rendelkezünk. A források elmondják, hogy atyja az aránylag kisebb jelentőségű nagylaki vár kapitánya volt. A vár és uradalom a Jaksics család birtokában volt Mátyás király adománya révén. Balsaráti Vitus Jánost már gyermekkorában igen súlyos megpróbáltatások érték. Egy török csapat beütése alkalmával mindkét szülője fogságba esett és elűzésük alkalmával is magukkal hurcolták őket, és egyszer s mindenkorra nyomuk veszett (1529). Szerencséjére nagybátyja lelkiismeretesen gondoskodott neveléséről, s a nagylaki vár úrnője pedig bőségesen fedezte tanulmányi költségeit. Huszita származását csakhamar a lutheri reformációra váltotta fel, és a többiekkel együtt a fiatal Balsaráti Vitus János is követte e téren. Több évi tanulmányai befejeztével, amelyeket az erdélyi fejedelemség korabeli területén végzett, eljutott a fénykorát élő Wittenberg egyetemére (1550— 1554). Balsaráti Vitus János azonban mindenképpen orvos szeretett volna lenni. Nem vitás, hogy igen helyesen tájékozódott, midőn kora legjelentősebb orvosi iskolái felé indult el, eljutott az olaszországi Páduába és Bolognába. Sikeres vizsgái nyomán 1558-ban doktorrá avatták. Ezután megjárta Rómát is, ahol valóban orvosi gyakorlatot folytatott, sőt, állítólag éppen a pápai urdvarban. Hazatérte után (1560) következik életének legjelentősebb szakasza, amely elsősorban Sárospatakhoz kapcsolódik. Itt nagy buzgalommal tevékenykedett a református gyülekezet fejlődéséért egészen 1575-ben bekövetkezett, aránylag korai haláláig. Mint orvos nemcsak gyógyítással foglalkozott, hanem tudományos munkássággal is. Legje- lentősebb művét a korában oly veszedelmes pestisről írta. Életének egyik jelentős állomása, amely bizonyos nemzetközi hírnevet is szerzett neki, svájci látogatásához kapcsolódik. Nincs semmi rendkívüli abban, hogy kora körülményei közepette Wittenbergből az utat olasz földre gyalog tette meg. így eljutott Zürichbe is, Svájc gazdaságilag és kulturálisan is virágzó városába. Ma már számunkra ismeretlen módon itt találkozott Konrad Gesnerrel, a híres tudóssal, aki tulajdonképpen a modem állattan egyik megalapítója. „História anima- lium” című műve korszakalkotó jelentőségű volt és számos kiadást ért meg. Balsaráti Vitus János pontos felvilágosításokkal szolgált a svájci tudósnak a magyar és erdélyi vizek jelentősebb halairól, elsősorban a harcsáról. Kondrad Gesner fiatal informátora iránti nagyrabecsülését mi sem bizonyítja jobban mint az a tény, hogy világhírű vendégkönyvében (Liber amicorum) is szerepelteti. A dokumentum ma az Amerikai Egyesült Államokban található, mégpedig a Nemzeti Orvostudományi Könyvtárban, Bethesda városában. Az előzékeny könytárosok segítségével sikerült megtudnom, hogy neve Balsaratius Johannes Vitusként van bejegyezve és származási helyeként Dombegyházát említi meg. Ez utóbbi azonos nagybátyja lakóhelyével. Sajnos ottlétének pontos dátuma nincs bejegyezve, csupán még annyit tudhatunk meg, hogy neve a 227 bejegyzés zárolt 27. helyén szerepel. Glück Jenő ...Zürichben találkozott Genserrel, a hírneves tudóssal „Nem messiás-é minden újszülött...” Színjátszás, közösségformálás, magyarságtudat A megyei amatőr gyermek- színjátszó találkozón a békéscsabai Malvinka színjátszó csoport 2. helyezést ért el az István, a király című produkcióval. Az előadás prózai változatát 4. osztályos gyerekek adták elő. Gál Zsuzsát, az együttes vezetőjét, a gyerekek tanárnőjét arról kérdeztem, hogyan született meg ennek a nem éppen könnyű darabnak az előadása. — Ez a produkció a gyerekek ötleteként született, nekem szánták meglepetésnek. A 3. osztályban megpróbáltam őket rávenni, hogy ők maguk próbáljanak összeállítani műsorokat. Segítettem nekik, de láttam, hogy nagyon távol esik tőlük. Amikor decemberben szóltak, hogy van egy meglepetésük, de segítséget kémek hozzá, nagyon megörültem', hiszen beért a munkám. A gerekek maguktól kulturális, irodalmi dolgot produkáltak. Főrendezőt választottak, kiosztották egymás között a szerepeket. Az egyik szülővel ösz- szeállították a szövegkönyvet. Az órarendi szabadfoglalkozásokon, a szünetben, a szabadidőnkben dolgoztunk. — Nagyon nehéznek találom a darab szövegét. Az előadást látva és a gyerekekkel beszélgetve kiderült, hogy pontosan értik, érzik a szöveg tartalmát. Ezt azonban nem lehet I—2 hetes felkészítés alatt elmagyarázni. Ez egy folyamat eredménye kell, hogy legyen. Hogyan lehet 8— 10 éves gyerekeket ilyen pontos, határozott magyarságtudatra, történelmi látásmódra nevelni? Honnan ered az az átfogó szemléletmód, mely érződik a gyerekekkel való viszonyában éppúgy, mint az előadáson? — Már elsős korukban három dolgot tartottam a nevelésükben • szem előtt. Az egyik feltétlenül a magyarságra, a hazafiságra való nevelés. A régi rendszerben ez a két fogalom nem tartozott össze. Nekem a legfontosabb a magyarságtudat kinevelése, hogy ne szégyellje azt senki, hogy magyar. A másik az édesanya, mert az édesanya a haza is egyben. A harmadik pedig a munkára nevelés. Négy éve tudatosan magyarázom a történelemi személyeket, fogalmakat. Édesapám történelemtanár, tőle rengeteget tanultam, s ezt igyekeztem átadni a gyerekeknek is. Másodikos koruk óta rendszeresen néznek tv-híradót, járnak könyvtárba. A másik fontos dolog, hogy nagyon sokat beszélgetünk. A próbák előtt a darab szövegének minden egyes részét elmagyaráztam nekik. Ha kellett, akkor szavanként haladtunk előre. Nálunk nincs bemagolt szöveg, minden szót érteniük kell, mert az ember csak az érzelmeivel tudja kifejezni magát, gondolatait. —Négy-öt éve tanít a Zsolnai módszerrel. Ez azonban még nem feltételezi eleve azt, hogy ezek a gyerekek mást, többet tudnak. Mégis mitől erősebb, kreatívabb a személyiségük? Mi az a plusz, amit nyújtani tud nekik sajátos egyéniségén keresztül? — Először is barátként kezelem őket. Ez nem azt jelenti, hogy én is gyerekké válók, hanem megpróbálok úgy gondolkodni dolgokról, ahogyan ők. Ez a kiinduló pont. Nagyon fontosnak tartom a fizikai kapcsolatot. Minden nap, amikor, velük vagyok, biztosan megérintem őket. Számomra ez nagyon fontos. Minden gyereket értelmesnek és valamiben feltétlenül zseniálisnak tartok. És hogy Madá- chot idézzem: ,Nem messiás-é minden újszülött, Fénylő csillag, mely feltűnt t a családnak s csak későbben fejük szokott pimassá." A nevelés az, hogy kinek a kezébe kerül a gyerek, milyen személyiségű a nevelő, különösen az első osztályban, egy egész életre meghatározó. — A gyerekekkel történt beszélgetés során-kiderült, hogy ez egy nagyon összeszokott kis társaság. Most negyedikesek. Mi lesz ezután? Van-e lehetőség arra, hogy tovább vigye őket a felső tagozaton osztályfőnökként és magyarból? — Nincs. —Miért? —Nem tudom. A gyerekek és a szülők többsége szerette volna. Nagyon örültünk volna neki, hiszen mi nem tudjuk megunni egymást. Volt olyan időszak most tavasszal, hogy szenvedtünk, mikor egymásra néztünk, mert mindenkinek a szemében az volt, hogy meddig még... — Térjünk vissza a gyerekek produkciójára! Hány előadás született eddig, s hívják-e szerepelni a „társulatot” ? — A bemutató után a tanítóképző főiskolán léptünk fel. Két- sopronyba a római katolikus plébános hívott meg, a másik meghívás az irodalmi kávéházból szólt. — Jövőre Békéscsabán rendezik meg a Nemzetközi Gyermekszínjátszó Fesztivált. Készülnek-e rá, s ha igen, mivel? — A gyerekek szeretnék az István, a király című darabot tökéletesíteni, kibővíteni, hiszen most csak egy rövidített változatot játszanak. Van egy új programunk is, de erről egyelőre még nem beszélhetünk. A közösséget és tanárnőjüket látva és hallgatva megértem azt a szomorúságot, ami a kényszerű elválás miatt már hetek óta ott lebeg közöttük. De makacs fejjel nem tudom megérteni, miért nem lehet együtt maradniuk... Muzslai Katalin A jósnőt is köti a szakmai titoktartás Jóllehet a múltamból is ködösen rémlik fel előttem egypár dolog, a jelen pedig egyenesen aggasztó, mégis furdalt a kíváncsiság: vajon mit hoz a jövő? A terebélyes asszonyság egy használaton kívüli csűrben fogadta a kétségek között vergődőket a hét minden napján, reggel nyolctól este tízig, negyedórás ebédszünettel. A szentély előtt tekintélyes sor kígyózott, vége belógott egészen a szomszédos lucernásba, én azonban türelmesen letelepedtem a magammal hozott szalmazsákra. Ez a néhány nap már igazán nem számít! Beléptemkor a szúrós tekintetű Szibilla éppen egy kis adag dinsz- telt káposztát melegített a sparhelten. Leültetett egy régi vallatószékre, és belenézett a tenyerembe. Azt mondta, hamarosan nagy veszteség ér. Nem tévedett. Elővett egy pakli kártyát, nekifogtunk huszonegyezni, és kisvártatva elnyerte tőlem a tartásdíjra félretett összeget. Tisztelettel vegyes rémülettel néztem rá. Ezután kerek perec kijelentette, hogy a körmöm alatti piszok tisztátalan lélekre vall. Összerezzentem. Megintfején találta a szöget! A múltkor ugyanis valóban elfelejtettem lyukasztani a trolibuszon a Kertész utca és a Kassai tér között. Eközben fogott egy ócska pléhbögrét, vizet öntött bele, csipetnyi cserszömörcét szórt a tetejére, föltette a tűzhelyre, és kisvártatva közölte: a cikcakkban szállongó gőz arra enged következtetni, hogy két harcsabajszú váltóőr leselkedik rám. Nem értettem mire céloz, hiszen még nem akadt dolgom a vasúttal, és lázasan járt az agyam, hogy megfejtsem rejtélyes szavainak értelmét. Ezt követően megkérdezte, szokott-e hasogatni a bal fülcimpám? — Nem, soha! — kiáltottam fel döbbenten, s magam is éreztem, valami nincs rendben nálam. A jósnő erre azt felelte: látszik, hogy már réges rég. elszakadtam a való világtól, és előbb-utóbb kiteszik a szűrömet a munkahelyemről. Kivert a veríték. Ismét rátapintott az igazságra. Egy idő óta ugyanis egyedül tartom a hátam a Mocsárlecsapoló és Könyvkiadó Vállalatnál. Az átszellemült látnok kifaggatott, élnek-e rokonaim Sepsiszent- györgyön. Elképedve bólintottam, mire közömbösen megjegyezte, nincs mit csodálkozni a dolgon, hiszen tegnap járt itt egyik másod- unokafivérem, aki mindenáron képviselő szeretne lenni. Végezetül félrehúzta a függöny gyanánt szolgáló lópokrócot, kinézett az ablakon, és azt mondta, hogy nem látni a Szaturnusz gyűrűit, amiből arra következtet, hogy már régen bevittem őket a zaciba. A jövőmről különben csak ködösen, homályosan beszélt. Azzal védekezett, hogy köti a szakmai titoktartás, de sietve hozzátette, egykét év múlva további adatokkal szolgálhat a múltamból, feltéve, ha hajlandó vagyok végre megadni neki a szükséges felvilágosítást, és magammal hozok egy bemutatóra szóló betétkönyvet. Elszoruló szívvel léptem ki az ajtón, s közben egymást kergették agyamban a gondolatok. Vajon mire célzott azzal a két váltóőrrel? Ahogy léptem kifelé, heves szorítást éreztem. Kétoldalt hosszan lelógó bajszukról tüstént felismertem őket! Jobbról-balról megragadtak, levetkőztettek egy szál gatyára, elszedték tőlem a maradék kosztpénzt, én pedig ámulattal eltelve néztem vissza a mindent tudó csűr felé... Adamecz Kálmán
