Békés Megyei Hírlap, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-24 / 146. szám

1991. június 24., hétfő KÖRKÉP GYSEV-képviselet nyílt Szegeden A kormány tárgyalja a Munka Törvénykönyvét Amit lehet, a szerződő felekre bíznak A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Rt. és a Raabersped Nemzetközi Szállítmányozási Igazgatóság képviseleti irodát nyitott Szegeden. Ebből az al­kalomból csütörtökön délután Szegeden, a Tisza Szállóban rendezett bemutatkozó fogadá­son a sajtó és a fuvaroztató vál­lalatok képviselőinek dr. Beré- nyi János vezérigazgató mutatta be a GYSEV Rt. munkáját. A vezérigazgató elmondotta: Eu­rópa vasutai között a Győr-Sop­ron-Ebenfurti Vasút Rt. egyedü­lálló különlegessége az, hogy a 112 éve megnyitott vasútvonal egy része a szomszédos Auszt­riában fekszik. A részvénytársa­sági formában működő vasút, melyet röviden GYSEV-nek neveznek, számos nehéz idő­szakot vészelt át, mégis folya­matosan működött, nemzetközi forgalma évi 3—4 millió tonna között mozog. Az elmúlt évtize­dekben a GYSEV mindig nagy jelentőséget tulajdonított a fuva­roztató felek jó kiszolgálásának, és általában a kereskedelmi munkának. A hagyományos személy- és áruszállítás mellett egy sor üzletágat alakítottak ki. Ma már Európa-szerte ismert a szállítmányozási igazgatósá­guk, az idegenforgalmi és ven­déglátási tevékenységük. Uta­zási irodájuk, szállodájuk és több vendéglátó egységük mű­Horoszkóp Június 24. RAK (VI. 22—VII. 22.). Képtelen meg­emészteni a problémáit. Valósággal belevonja magát a kétségbeesésbe, és végül tényleg elhiszi, hogy az egész világ összeesküdött Ön ellen. Ha így foly­tatja, rossz vége lehet! Nyugtalan hangulatán humorérzéke segítségé­vel próbáljon meg úrrá lenni! Ezen a napon született 1942-ben Fülöp Sándor háromszoros világbaj­nok, négyszeres Euró- pa-bajnok fogathajtó, a Mezőhegyesi MEDOSZ egykori versenyzője OROSZLÁN (VII. 23—'VIII. 23.). Ma min­den megeshet Önnel. Még az is, hogy váratla­nul értékes ajándék hull az ölébe. Nyeremény, örökség vagy meghí­vás külföldre. Ha ez mégsem követ­kezne be, akkor legyen Ön a sze­rencse kovácsa. Most bármihez fog, eredményes lesz. SZŰZ (VIII. 24—IX. 23.). A szabadságra in­duló Szűz-szülöttek fe­ledhetetlen élményekre számíthatnak. A többiek viszont ki­magasló sikert érhetnek el hivatá­sukban, illetve jelentős fordulatra számíthatnak a pályájukon! A csil­lagok kisugárzása ma jót ígér a jegy szerencsés szülötteinek. MERLEG (IX. 24— ^ X. 23.). A Mérlegek egy r^T>, része termékeny, alkotó szakaszban van. A töb­biek használják ki az időt ismereteik pótlására, kapcsolatok kiépítésére. A nap alkalmas arra, hogy rendet te­remtsenek hivatali vagy személyes ügyeikben! Most biztosíthatja a heti munka feltételeit. ködik, modem konténer-pálya­udvarral és vámraktárral rendel­keznek. Sőt az utóbbi időben külkereskedelmi tevékenységet is folytatnak. Hogyan kerülnek Szegedre? — erre a vezérigazgató így vá­laszolt: — Mivel az ország nyugati részén működünk, szükséges, hogy más területek szállítási te­vékenységébe is bekapcsolód­junk. Korábban az a húsz-har­minc külkereskedelmi vállalat központja Budapesten koncent­rálódott, velük közvetlen kap­csolatot tudtunk tartani. Ma már a vállalatok megbízói köre vi­dékre is áttevődött. Célunk tehát ott lenni, ahol az árut termelik, így jött szóba a Dél-Alföld, s annak három megyéje, Bács- Kiskun, Békés és Csongrád megyék. Fuvarozásainkat a MAV-val közösen szeretnénk végezni, hiszen a mi vasutunk csak Győrben kezdődik. így mindkettőnk érdeke, hogy minél több árut fuvarozzunk vasúton. A szegedi képviselet vezetője Lovász Lázár lett, aki nyugdíja­zásáig Szegeden vasútigazgató volt. Tőle várják, hogy az infor­mációk cseréjével a GYSEV részére fuvarokat szerezzen. Az új képviseleti iroda Szegeden, a Széchenyi tér 7. szám alatt mű- ; ködik. Gellért József SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Ha ma ügyinté­zés közben ajándékot vá­sárol, még a fukarságát is legyőzheti, és örömet szerezhet partnerének, családtagjainak. Egy ígéretét feltétlenül be kell váltania, akár tetszik, akár nem. Próbáljon meg a döntés előtt időt nyerni! NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Fantáziája ma­gasban szárnyal, ötletei­vel elhalmozza kollégáit. Úgy látszik, sikert sikerre halmoz. A szerelmes hétvége csodát művelt Önnel. Szenvedélyes szerelmében azonban érdemes odafigyelnie, hogy a viszonzás hosszú távra biz­tosítottnak látszik-e. BAK (Xn. 22—1. 20.). Jó alkalma van arra, hogy gondolataiban ren­det rakjon. Régi emlékek zavarják, ne hagyja magát felinge­relni, hisz Önnek mindennél fonto­sabb a családhoz, s szeretteihez való ragaszkodás. Érzelmi kifejezésében ne legyen gátlásos. \ VÍZÖNTŐ (1.21—n. iaSEB)! 20.). Kreatív tevékenysé- ge energiával telített, és szerencsét hozó befolyás alatt áll. Ügyeljen pénzére, mert fö­lösleges kiadásokra hajlamos. Fo­kozódó aktivitása az időjárás szám­lájára is írható. HALAK (II. 21—III. 20.). Rengeteg elintézet­len ügyei halmozódtak fel. Jobb is, hogy felada­taiba merülhet, így legalább sikerél­ményben lehet része, és a restancia pótlására is alkalma van. Egészségi­leg nincs csúcsformában. Érzelmi konfliktus veszélye is fenyegeti. KOS (Hl. 21—IV. 20.). A nyilvánosság _ _ előtti szereplésektől iz­w galomba jön, pedig ural­kodásra, parancsolásra termett. Ki­tűnő irányító és új eszmék harcosa. Érdekes, sokrétű egyéniség, de a ki­tartás nem erős oldala. BIKA (IV. 21—V. 20.). Nyugtalan érzel­mek kerítik hatalmukba. Indulatait nagyon sza­badjára engedte. Pedig a jelenetek csak ártanak ügyeinek. A megfon­tolt, józan mérlegelést válassza, az incidenst kerülje. Szerelmi konflik­tusok is kialakulnak egy Oroszlán miatt. IKREK (V. 21—VI. 21.). Bonyolult, nehéz | helyzetekkel kezdődik ez a hét. Jobb, ha felké- j szül az intrikákra és a rosszindulatú , pletykákra, ezt a Mars quadrátja ; idézi elő. Mélyedjen munkába, vo- j nuljon magányba, kerülje a társasá- got. Otthon olvasással töltse í szabadidejét, hogy ne adjon alkal- j mat se magának, se másnak a néze- | teltérések kialakulására. Az utolsó hónapjait élő Munka T örvény könyve az 1968-as „új gazdasági mechanizmusnak” nevezett gazdasági szerkezet ki­alakításának kezdetén született. Legutóbb 1989-ben módosítot­ták rendelkezéseit, de azóta nyilvánvalóvá vált: a mai, megválto­zott tulajdon-, valamint munkavállalói és munkaadói érdekvi­szonyok között a törvény számos pontja már nem felel meg a valóság követelményeinek. Ezért nem a meglévő Munka Tör­vénykönyvének javítgatása, hanem teljesen új kódex megalkotá­sa vált szükségessé. A törvényalkotó munka — sporthasonlattal élve — a hajrá szakaszába fordult. Dr. Pál Lajost, a Munkaügyi Minisztérium munkajogi főosz­tályának vezetőjét arra kértük: foglalja össze, hogy a legfonto­sabb egyéni munkavállalói jo­gokat hogyan határozzák meg az új Munka Törvénykönyvé­ben? Kölcsönös megállapodás — Az egész törvényalkotó munkában végig követhető az az alapelv, hogy csak a legszük­ségesebb területeken építsünk be állami garanciákat, s a mun­kavállalók és munkaadók kap­csolatában mindenütt — ahol csak lehetséges — a szerződés­ben rögzíthető, kölcsönös meg­állapodás legyen irányadó. Ha piacgazdaság lesz Magyaror­szágon, akkor a munkaerő is piaci áruvá válik, annak minden jellemzőjével. Ez természetesen nem jelentheti azt, hogy ne len­ne szükség a munkavállalók szervezett fellépésére, hiszen a korábban is csak szavakban meglévő teljes jogi esélyegyen­lőség most még inkább felborul­hat amiatt, hogy a munkaválla­lók és a munkaadók tárgyalási pozíciói — gondoljunk csak a növekvő munkanélküliségre — messze nem egyenértékűek. Éppen ezért az új törvénynek ösztönöznie és minden lehetsé­ges eszközzel segítenie is kell a kollektív tárgyalásokat, teljes szabadságot biztosítva e meg­egyezési formának—tájékoztat dr. Pál Lajos. — Hogyan érvényesülnek ezek az alapelvek néhány konk­rét munkajogi kérdésben? — Vegyük a munkaviszony létesítését és megszüntetését. Öt napnál hosszabb munkavi­szonyt csak írásbeli szerződés alapján lehet kötni. (Korábban szóban is létrejöhetett érvényes megállapodás.) A törvény csak néhány dolgot ír elő a szerződés tartalmát illetően: az alapbér­nek, a munkakörnek és a mun­kavégzés helyének szerepelnie kell a szerződésben, ám a többi a szerződő felek dolga. Módosul a munkaviszony megszüntetésé­nek eddig megszokott rendje is. A törvény természetesen fenft- tart néhányat a felmondási tila­lom ismert eseteire, de meg is szüntet eddig kötelező kategó­riákat. Nincs többé fegyelmi büntetés, megszűnik az áthelye- zéses kilépés törvényben szava­tolt rendje, viszont életbe lép a kötelező végkielégítés — amelynek mértéke az adott munkahelyen eltöltött időtől függően legkevesebb 2—6 hó­napnyi bér, de megegyezés vagy a kollektív szerződésben foglal­tak alapján ennél több is lehet. Kevesebb nem. A felmondási idő minimuma a tervezet szerint a mai 15-ről 30 napra emelke­dik, és a munkaviszony meg­szüntetésének három formája lesz. A legegyszerűbb: a szerző­dés közös megegyezéssel törté­nő felbontása egyik fél számára sem jelent semmiféle joghát­rányt. Igaz, indokolni sem köte­les egyik fél sem, miért fordul ehhez a megoldáshoz. A rendes felmondás esetén legalább 15 Aki „csak” jóban van a belügyminiszterrel Alapítvány a vendéglátásért Linger Károly, a Magyar Szakácsok és Cukrászok Szö­vetségének elnöke gyakori ven­dég megyénkben. Két emléke­zetes útjáról magunk is tudósí­tottunk. Akkor a vendéglátó­szakma legrangosabb elismeré­sét, a védnöki táblát jött átadni a gyulai Aranykereszt és a csabai Bella Italia étteremnek. Az el­nök ezúttal az ország legna­gyobb szakmai alapítványának — az Alapítvány a Magyar Gasztronómiáért és Élelmiszer- iparért — ügyében járt Békés­csabán. — Mi ez az alapítvány? — tettük fel a kérdést Unger Ká- rolynak. — Véd- és dacszövetség. A vendéglátás és az élelmiszeripar összefogása a színvonalasabb gasztronómiáért. Nyugaton már régen rájöttek arra, hogy háttér­ipari támogatás nélkül nincs jó vendéglátás. Nos, mi most en­nek megteremtésére szervez­kedtünk. — Hány tagja van az alapít­ványnak? — Kereken száz, de naponta jönnek vállalatok, vendéglátók, hogy szeretnének belépni. Bé­kés megyéből egy cég tagja az alapítványnak, a Békéscsabai Állami Gazdaság, vezérigazga­tója pedig tagja a héttagú kurató­riumnak. Mivel ő képviseli egyedül a mezőgazdaságot az alapítvány vezetésében, most nála jártam áttekinteni közös lehetőségeinket. —Mit nyújt tagjainak az ala­pítvány? Fotó: Fazekas Ferenc — Az alapítvány jó értelem­ben vett lobbizás. Ä tagok szak­mai és üzleti rangjának emelé­séért, a kölcsönös üzleti előnyö­kért. A nyersanyagot lehetőség szerint alapítványi tagoktól sze­rezzük be, és kölcsönösen nép­szerűsítjük egymást. Ha lehet, segítünk üzletet is kötni. A szakácsok világszövetsége 52 tagországában összesen 50 szaklap jelenik meg. Ezek mind­egyikében hírt adtunk az alapít­ványról. Ennek nyomán máris jelentkezett egy neves amerikai export-import cég. Felajánlotta, hogy az alapítvány tagjainak vi­lágszínvonalú termékeit elhe­lyezi a nemzetközi piacon. Ne­kem, mint az alapítvány elnöké­nek egyébként az a jó, ha a tagok meggazdagodnának, mert akkor fantáziát látnak az együttműkö­désben. nap felmentési idő is jár a mun­kavállalónak, hogy legyen mód­ja új munkahelyet keresni, ha még bizonytalan lenne, hogy hol fog a jövőben dolgozni. Jár neki a végkielégítés és minden jutta­tás, amit a szerződés a javára előír. A rendkívüli felmondás— amivel ugyancsak mindkét fél élhet—csak bizonyos feltételek között történhet. Meg kell, hogy előzze az egyik fél — tehát akár a munkáltató — vétkes szerző­désszegése. Ha ez a munkavál­lalóra vonatkozik, akkor nem tarthat igényt sem végkielégí­tésre, sem más, a rendes felmon­dás esetén neki járó kedvez­ményre. Ha viszont a munkálta­tó vét a szerződésben foglaltak ellen, akkor a neki felmondó al­kalmazottat minden juttatás és jog megilleti, a felmondási időt és az arra járó átlagkeresetet is beleértve. — Változik a fizetett szabad­ság tartama is... Munkaügyi bíróság, egyeztető fórum — Igen. Az alapszabadság húsz munkanappal indulna, és az életkortól függően emelked­ne, úgy, hogy 45 éves korra 30 napra nőjön. Ehhez még jön az esetleges pótszabadság. Utóbbit a törvény csak nagyon szűk kör­ben meghatározott munkakö­rökre írja elő kötelezően, vi­szont a pótszabadságot érintő megegyezéseknek tág tér nyílik az egyéni és kollektív munka- vállalói szerződésekben. — A munkaügyi döntőbizott­ságok szerepköre módosult — olvashattuk nemrég a hivatalos közleményekben. Hogyan érvé­nyesíthetik érdekeiket a munka- vállalók a munkaadójukkal szembeni vitáikban? — A törvény lehetővé teszi, hogy a munkaügyi jogvitákat azonnal a munkaügyi bíróságok tárgyalják. Mivel így ezek az — De mi a haszna ebből a vendéglátónak? — Az alapítvány összegét bankba tettük, kamatait pedig szakmai célokra fordítjuk: okta­tásra, külföldi szakkönyvek be­szerzésére, hazaiak megjelente­tésére és terjesztésére, külföldi kiállításokra, a legjobb üzletek elismerésére és nyugdíjas mes­terek megsegítésére. — Megenged egy személyes kérdést? Azt beszélik, Ön a bel­ügyminiszter barátja. — Nem, ezt így nem merném mondani. Inkább nagyon jóban vagyunk, hiszen ő is szakmabeli volt, az egyik pesti vendéglátó- ipari vállalat igazgatója. —Szoktak találkozni? — Rendszeresen. Két hete is vendégünk volt egy baráti be­szélgetésre. Régi vendéglátós vezetőket hívtunk meg, s ő szí­vesen eljött. — Hogy vélekedik Boross Péter belügyminiszter a ven­déglátó szakma kilátásairól? — Szakmai múltja jogán megengedheti magának, hogy olyat is megfogalmazzon, amit a mai vendéglátós vezetők között csak kevesen. Azt mondta: bará­taim, könnyen lehet, hogy egy év múlva csak egyharmadotok marad jelenlegi beosztásában. A verseny a vendéglátásban is erő­södik, és akinek nem lesz ele­gendő fantáziája és vállalkozó­kedve, az elbukik. Mások jön­nek helyette, más koncepciók­kal. Nos, hát ezért is hoztuk létre az alapítványt. Hogy mind több koncepció és mind több szak­ember legyen a vendéglátásban. És hát az sem baj, ha a mostani vendéglátósok közül mind ke­vesebben buknak el. — lt — intézmények igencsak leterhel­tek lesznek, a vállalatoknál, üze­mekben lehetnek továbbra is egyeztető fórumok, de döntési jogkör nélkül. Életre hívásuk célja éppen az, hogy bírósági per nélkül megoldódjanak a szem­benálló felek között a vitás kér­dések. — Új munkavállalói érdekvé­delmi szervezetek létesítését is előírja, méghozzá kötelezően a tervezet: az üzemi tanácsokat. Milyen feladat- és jogkörrel? Érdekvédelmi hatáskörök — Az üzemi tanácsok a dol­gozók által közvetlenül válasz­tott érdekvédelmi testületek lesznek. Mindenütt kötelező a jelenlétük, ahol legalább 15 főt foglalkoztatnak. Az ennél ki­sebb üzemekben, vállalkozá­sokban üzemi megbízott veszi át szerepüket. Ez a vezetőkkel való közvetlen kapcsolattartásra, a szociális, jóléti, munkabizton­sági kérdésekben való munka- vállalói érdekvédelemre terjed ki. A tulajdonosi igazgatásba nincs beleszólásunk. —Nem lesznek ellenlábasai a helyi szakszervezeteknek? — Ha helyesen értelmezik feladat- és hatáskörüket, akkor aligha, hiszen éppen a meglévő intézményrendszer kiegészítő szerepét szánja nekik a törvény. — Ha életbe lép majd az új Munka Törvénykönyve, hatálya kiterjed-e a néhány fős vállalko­zásokra vagy a külföldi tulajdo­nú magyarországi vállalatok­ra? — Természetesen. A törvény kivétel nélkül minden munkál­tatóra és munkavállalóra érvé­nyes. —Mikortól? — Júliusban kerül a tervezet —első olvasatban—a kormány elé. Utána megtárgyalják az ér­dekegyeztető fórumok, s a ki­egészítések után várhatóan is­mét a kormány. De reményeink szerint szeptemberben az Or­szággyűlés tárgyalhatja már a tervezetet, amely elfogadása után válik majd törvénnyé. Schöffer Jenő Mezökovácsházi akció Ultrahangot egy sorsjegyért Segítsen, hogy segíthessünk! címmel indított útjára év elején egy alapítványt a mezőkovácshá­zi körzeti rendelőintézet. Az ala­pítvány célja az orvosi műszere­zettség mennyiségi növelése. Mint köztudott, ezen berendezé­sek árai igen magasak, így az egészségügyi intézmény egyedül nem tudná megvásárolni. Áz ala­pítványba összegyűlt pénzből el­sőként egy nő- és belgyógyászati célokat szolgáló ultrahangos ké­szüléket szeretnének vásárolni. A tájékoztatás szerint még ez évben kilátásban lesz árban megfelelő műszer, ha akad rá elég pénz. Ennek biztosítása érdekében az alapítványhoz szorosan kapcso­lódó 100 forintos névértékű sors­jegyeket bocsátott ki a rendelőin­tézet. Forgalmazása: a városban, a környező településeken, a hír­lapárusoknál, újságosstandokon, valamint a mezőkovácsházi ren­delőintézetben. Az egészségügy akciójának sikere érdekében a sorsjegy díjait — köztük a színes tévét és a két nyugat-magyarországi utat — szintén felajánlásként biztosítot­ták a következő cégek: Mezőko­vácsházi OTP Fiók, az Állami Biztosító fiókja, a művelődési központ, a Papné és Társa Bt., a Paplanüzem Bt., a Toliüzem Bt. és a Békéscsabai Szőnyegszövő Vállalat. Sorsolás augusztus 18- án 18 órakor a művelődési köz­pontban, a nyereménylistát pedig a Békés Megyei Hírlap augusztus 22-ei számában teszik közzé. H. M.

Next

/
Thumbnails
Contents