Békés Megyei Hírlap, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-24 / 146. szám
SZEGHALOM ÉS KÖRNYÉKE 1991. június 24., hétfő o iiBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Nyaralhat, telelhet Füzesgyarmaton! Falon „Az ember ...és mi haszna van ebből az önkormányzatnak? Nemrég a füzesgyarmati képviselő-testületi ülésen az idegenforgalmi és az iparűzési adóról döntöttek a résztvevők. Bökfi János polgármesterrel az ülés szünetében arról beszélgettünk, mit tudnak nyújtani mindazoknak, akik szabadságukat itt, Füzesgyarmaton kívánják eltölteni. — A Gara Szállóban a vadászati szezon idején jórészt olaszok szállnak meg, hogy zavartalanul hódolhassanak e kedvtelésüknek. Akit inkább a horgászat érdekel, az sem jön hozzánk hiába, ezt a tevékenységet az állami gazdaság műveli. —Ha jól tudom, a Gara Szálló sem„az önöké... A horgászatból is más fölözi le a hasznot. Hol itt az üzlet az önkormányzatnak? — Éppen ezért kellett ezeket az adókat bevezetnünk. Ha van miért Füzesgyarmatra utazni, fellendül az idegenforgalom. Ha sok a vendég, megéri a vállalkozóknak itt letelepedni. Ha megfelelő a kiszolgálás, még nagyobb lesz az idegenforgalom... Nem folytatom. Ez a célunk, a megfelelő körülmények megteremtésével. — Hallottam, hogy szép terveik vannak a fürdővel is. — Valóban. A Thermál Invest már készíti a terveket arról, hogyan lehet idegenforgalmi szempontból fejleszteni a fürdőt és -környékét. Amit megtehettünk, megtettünk a magunk részéről is. Rendbe tettük a fürdőt, amennyire lehetett. Erre mintegy egymillió forintot kellett fordítanunk, mert elég lerobbant állapotban kaptuk meg. Elindítottuk azt az analitikai felmérést is, melynek célja gyógyvízzé minősíteni a fürdő vizét. — Ha ez megtörténik, mondhatjuk, hogy gyógyfürdő üzemel Füzesgyarmaton ? — Nem egészen, ugyanis ahhoz például kádfürdőt is kellene építeni, ami csodálatos lenne, hisz akkor télen is üzemelhetnénk, de erre nekünk már nincs pénzünk. — Lesz másnak. A vállalkozások korát éljük. —Elképzelésünk éppen ez. A Thermál Invest terveiről — a megbízást helyi vállalkozókkal közösen adtuk — egy színes kiadvány készül több nyelven, melyet magyar és külföldi vállalkozók kapnak meg. Hátha úgy döntenek, ide fektetik be a pénzüket... — Mit kínálnak annak, aki nem vadászik, nem horgászik, nem fürdik... — Van egy szép tájházunk, melyet ahelyi termelőszövetkezet működtet. Ezen túl augusztusban szeretnénk hagyománnyá tenni a helyi lovasok bemutatótomáját. Az első próbálkozás reményteljes volt, méltán bízhat abban a szakosztály, hogy e rendezvényekből a jövőben fenn tudja tartani magát... És ha a sportoknál tartunk. Mit szólna egy kis repüléshez? Nemrég repülősök jelentkeztek, hogy évente hat alkalommal leszállnának Füzesgyarmaton, sétarepülő útjuk egyik állomásaként. Hát ilyen is lesz... — Polgármester úr! Szabad megtudnom, hogy ön miként vesz részt e nagy nyári népvándorlásban, melyet egyszerűen nyaralásnak nevezünk? —Egy hetet Sopronban kívánok tölteni a közeljövőben. — így hát hadd kívánjak jó pihenést, kellemes kikapcsolódást. Bucsán is van mivel büszkélkedni! Hinné az ember, hogy egy olyan pöttömnyi és olyan eldugott településen, mint Bucsa, nincs mit megmutatni az arra vetődő idegennek. Pedig nem így van. A természet csendje, romlatlansága az ilyen eldugott helyeken érvényesül csak igazán. Vagy mégsem olyan romlatlan ez a környék? Lehet, hogy itt is van miért aggódniuk azoknak, akik féltik az őket körülvevő világot? Túsz Gergely né, aki 38 esztendei pedagógus pályafutás után most ballagtatta el utolsó osztályát, biológia szakosként értő figyelemmel szemléli környezetét. Vegyük hát fel képletesen az ő szemüvegét, s tegyünk vele egy sétát a környéken! Lassan harminc éve él Bucsán. Amikor ideköltözött, akkor ültették azt a gesztenyefasort, melyre méltán büszkék az itt lakók. Valamikor — mondja „idegenvezetőnk” — biztatni kellett a bucsai embert arra, hogy ültessen fát, virágot a háza elé. Ma már megteszi enélkül is. De a messziről jött ember szeret körülnézni a falu határán túl is. A legelők sziki virágai, az őshonos szikfű és pergefélék kellemes látványát nem szabad kihagynunk csak úgy, mint a Berettyó partjának hűvösét. Kár, hogy már nem él a vízben annyi hal, mint valamikor régen, a Kábái Cukorgyár felépülte előtt. És a madárvilág! A tőkésréce, a nyárilúd, no meg az erre kóricáló túzokok látványa jó pár kilométeres gyaloglást megér. A gyerekek legnagyobb élménye azért mégis az erdei séta. Túszné erre is elkalauzolhat minket, hiszen Bucsa környéke fákban is gazdag. Utunk végén azért nem kis nyomatékkai elmondja, ha kirándulnak, mindig gondosan előkészített helyen gyújtanak tüzet s a „terepet” csak akkor hagyják el, ha a szemetet összeszedték. Példájukat érdemes megszívlelni. Nem csak Bucsán. tragédiája” Én még ennyi gyereket ilyen lelkesen dolgozni nem láttam! Mert a szeghalmi Sebes György Általános Iskola rajztagozatos diákjai nem kirándulással, nem strandolással, még csak nem is utazással töltötték a szünidő első napjait, hanem munkával. Hát kérem, ilyen is van! Annak idején tudósítottuk olvasóinkat arról, hogy az intézmény megkapta a szomszédos ifjúsági ház épületét, ám az örökség bizony jócskán járt gondokkal, költségekkel is. Mert igencsak viharvert volt minden e (hónapokig) senki földjén, azaz jártak itt jó páran, diszkózni... Bár ne jártak volna! Mert kézjegyüket—olykor lábjegyüket is — bizony jócskán otthagyták az ajtókon, s a falakon is. Nos, az iskola elhatározta, hogy az évzárót (ha kell) az ifjúsági házban tartják. S lön csoda, „A Budai-féle polgári lexi- I kon bejegyzése szerint már 892- ben létezett... a XVI. század közepéig a megye egyik legnagyobb települése volt... 1598- ban az erre portyázó török—tatár seregek teljesen feldúlták... a véres harcok után elkészült „ Szeghalmi pecsét 1711" bizonyítja, hogy itt újra település jött létre...”? E miniatűr történeti áttekintés . talán elegendő ahhoz, hogy kedvet csináljunk önöknek kedves szeghalmi és Szeghalom környéki olvasóink ahhoz, hogy megvásárolják azt a kiadványt, melyet a Sárréti Múzeum megbízásából a Tájak-Korok-Mú- zeumok Egyesület adott ki a közelmúltban Dercsényi Balázs szerkesztésében. Érdemes kézbe venni e könyvecskét, melyből megtudhatjuk, mitől Szeghalom Szeghalom, milyen földrajzi adottságai vannak a telepü- ; lésnek, s — ha netán nagyon a nagy mű elkészült. A mostani s a régi tanítványok, azok szülei, a pedagógusok nem kevesebb, mint 70 ezer forint értékű munkát végeztek hamarjában, így a tanév végére fogadóképes lett a ház. Hogy a folyosók nem éppen esztétikus falait is elrejtsék, farostlemezt erősítettek fel lábazatként, ezt csomagolópapírral tapétázták le s mikor ez megszáradt, szóhoz, azaz ecsethez jutottak a rajztagozatosok is. A kisebbek a természet szépségeit, a nagyok „Az ember tragédiáját” festették fel a lábazatra. Erre áldozták vakációjuk első napjait. Ha ők elhagyják a „munkaterületet”, akkor kezdi igazi, nyári életét a ház. Fordul tehát a kocka, eddig a gyerekek dolgoztak az épületért, most majd az épület szolgálja a gyerekek okítását, szórakoztatását. És a felnőttekét is. Ha igénylik. De ez már egy másik történet... ráérnénk szabadságunk ideje alatt —, hogy mely épületeit érdemes, ezúttal lokálpatrióta szemmel, megtekinteni. Mert van ilyen épület jócskán! A romantikus stílusú lelkészlak, a református presbitérium épülete, a későbarokk—klasszicista kántorlakás, a Péter András Gimnázium... Hogy csak néhányat említsünk a sok közül, melyekről említést tesz a hasznos kiadvány. Ha nagyon elfáradnak a hosz- szas szemlélődésben, útjuk végeztével talán üljenek be az Ambrus Mozgóba. Ne csodálkozzanak kérem! Ebből a „Szeghalom Műemlékek” című kiadványból tudtam meg, hogy a város mozija 1924-ben ilyen néven épült... Akkor hát városnéző körútra fel! Idegenvezetőnek meg csapják a hónuk alá ezt a kis füzetet. Érdemes! (helyett) Ha az ember utazik valahová, szeretteinek, ismerőseinek üdvözlőlapot küld. Nos, a szokástól én sem kívánok eltérni, mert ha nem tudnák kedves szeghalmi és Szeghalom környéki olvasóink, én is utazok. Minden csütörtök délelőtt Békéscsabáról Szeghalomra. És várom önöket. Tíz órától tizenkét óráig. Várom önöket. Hiába. Sokat törtem a fejem, mi lehet a baj? Nem tudnak a jöttömről? A hivatal ajtaján „bérletem van”. Ide tűzték fel a papírt, mely fogadóóráimról tudósít. Lehet, hogy itt, ezen a környéken nincs gondja, baja az embereknek? Eddigi tapasztalataim nem ezt bizonyítják. Egyik kedves szeghalmi ismerősöm szerint a fogadóóra helyszínével van a baj. Válasszak más intézményt randevúimra az olvasókkal — mondta. Nos, mint ez a szeghalmi oldal is bizonyítja, itt a nagy szabadságolások ideje. Futjaaszabad órákból... Kérem! írják meg véleményüket! Hol találkozzunk? Könyvtárban? Kocsmában? Hivatalban? Döntsenek önök! Várja leveleiket ez oldal írója, szerkesztője: Nagy Ágnes. Utóirat: (Ha már képes levelezőlapot írtunk önöknek...) Az oldal fotóinak készítője, Kovács Erzsébet is üdvözletét küldi, s kellemes pihenést kíván önöknek velem együtt. A cselédház még nem az igazi Lakatos István levelét megírta... A lottón nem jött be. A testület segít? Sok helyre elkalauzoltuk olvasóinkat ezen az oldalon a huszadik századi, „nagy nyári nép- vándorlás” jegyében. Most olyan állomáson szállunk ki, ahová egyelőre nem érdemes ellátogatni, de ha a biharugrai Szabó Pál Termelőszövetkezet elnökének, Buka Lajosnak hihetünk — és miért ne hinnénk? —, akkor a közeljövőben nem akármilyen látványosság fogad minket a falu határában. Egy cselédház, melyet az Országos Műemléki Felügyelőség évekkel ezelőtt nyilvánított műemlékké, lám — mint képünkön is látható —bele is rokkant a nagy felelősségbe... De lássuk, mi köze a tsz-nek a cselédházhoz! Hát kérem, egyelőre semmi. A házikó — mely mellesleg a Tiszántúlon egyedülálló — egyelőre a hat örökösé, akik alig várják, hogy túladjanak rajta, hiszen le nem bonthatják, rendbe nem tudják tenni... Egy szó mint száz, a tsz kész a megvételre, hogy aztán eredeti állapotába visszaállítva tájházként, illetve a túloldalon vendégszobaként üzemeltesse az épületet. A kétmillió forintos beruházáshoz természetesen segítségre is számítanak. Ha ezt megkapják, úgy fél év alatt kívánják rendbe hozni a megboldogult Nagybölöny József birtokos két kedves cselédjének egykori otthonát, méltó emléket állítva ezzel egy rég letűnt világnak. Ha nyár, akkor testvérkapcsolat Nem mindenki azért indul nagy útra ilyenkor nyáridőben, hogy kikapcsolódjon, lehet, hogy a szándék éppen — az ellentét kedvéért fogalmazzunk így — a bekapcsolódás. Bekapcsolódás azon települések sorába, melyek testvérkapcsolatot alakítanak ki romániai településekkel. A vésztői képviselő-testület nem is egy, de három faluval újítja fel barátságát a közeljövőben. Igazfalván, Szé- kelyszálldoboson és Vargyason már ismerősen cseng Vésztő község neve, hiszen két akciót is szerveztek a „mieink” a Romániában élők megsegítésére, sikerrel. A füzesgyarmatiak sem akarnak „kilógni a sorból”, ők Ozs- dola faluval vették fel a kapcsolatot a közelmúltban. Mikor kint járt az első küldöttség, éppen földrengés volt. Most ismét meghívták a gyarmatiakat, ezúttal egy szoboravatásra. Az útra kelők úgy hisszük méltán reménykedhetnek abban, hogy ugyanolyan szeretettel fogadják őket, mint az előző delegációt, de a földrengésről bizonyára szívesen lemondanának... „...tisztelt Polgár Mester úr. Az Ön támogatásán múlik. Ennek a 18 aktiv cigány embernek a sorsa. Vagyis a munkályának eredménye. Hogy derül e rá fény egyáltalán. Vagy továbra is a sötétség veszi körül...” A vésztői Lakatos István leveléből idéztük ezt a rövid részletet. Abból a levélből, melyet a polgármesternek és rajta keresztül a helyi képviselő-testületnek címzett, hogy anyagi támogatást kérjen annak a lelkes kis csapatnak, mely több esztendeje népszerűsíti a maga módján ez etnikai kisebbség kultúráját, hagyományait. Ezúttal azonban nem a levél további sorsa, hanem e csoport múltja érdekelt minket, hogy az eltelt időszak küszködéseiből — esetleg — bizonyítást nyerjünk: ha nyári szabadságunk idején effajta unikumra szottyanna kedvünk, hát Vésztőn ezt is megtaláljuk... „Tudja én büszke vagyok arra, hogy cigánynak születtem. Nem véletlen, hogy e nép hagyománya (legyen az zene vagy tánc) mindig közel állt a szívemhez. Különösen táncolni Szeretek... És nem vagyok ezzel egyedül. Lassan nyolc éve, hogy itt Vésztőn foglalkozok ezzel a dologgal. A Budai és a Lakatos család fogott össze — vagyunk vagy 18-an —, hogy cigánybála- kon, Ki, mit, tud?-okon továbbadjuk népünk hagyományait. Eddig úgy érzem, sötétben dolgoztunk, hiába hívtak minket Szeghalomtól Szarvasig sokfelé. Próbálni csak hol az egyik, hol a másik házban tudunk. A hangszereket úgy kérjük kölcsön. Ha most sikerül némi támogatáshoz jutnunk, nemcsak bemutatni fogjuk, amit eddig megtanultunk, hanem bevonunk másokat is ebbe a munkába. Gondoltam arra is, hogy akkor felkereshetnénk öreg cigányokat, akik még sok mindent elénekelhetnének, eltáncolhatnának... Ezeket szépen megtanulnánk, s bemutatnánk ott, ahová hívnak minket. Nagy szükség van erre a gyűjtésre, hiszen félő, hogy nemcsak a putrik, hanem az ott énekelt dalok is feledésbe merülnek. Ezt nagyon sajnálnám. Én egy éve csak azért lottózom, hátha nyernék egy kis pénzt ennek a társaságnak. De csak nem jött össze eddig. Hátha így, a testületen keresztül sikerül... Tudja, hogy fogják hívni a csoportot? Rumungró. így hívják a magyar cigányokat. És mi büszkék vagyunk a cigányságunkra.” Tudja, hogy Szeghalom...
