Békés Megyei Hírlap, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-22 / 118. szám
MEZŐBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE 1991. május 22., szerda Kapós város A címben említett jelző azért illik Mezőberényre, mert a közelmúltban többen is megkeresték a város vezetőit azzal a szándékkal, hogy testvérkapcsolatba lépjenek velük. Ám ők hűségesek maradtak Gro- nauhoz, ahhoz a német településhez, mellyel 1987 óta állnak partneri viszonyban. A több éves jó együttműködés egyik állomása volt az a látogatás, melyet a közelmúltban tett a polgármester és néhány önkormányzati küldött. Bár konkrét eredményekkel nem tértek haza — mint mondták, vendéglátóik igen óvatosak voltak — megbeszélték arra vonatkozó elképzeléseiket, mi módon segíthetné egymás gazdasági-kulturális fellendülését a két város. A herényi polgármester igyekezett gazdasági síkra terelni a szót; termék- és szakembercserékre, kiállításokra, gasztronómiai programokra tett javaslatot. A testvérvárosi kapcsolat következő állomásaként augusztusban a gronaui önkormányzati vezetők látogatnak Mezőberénybe, s ez alkalommal valószínűleg már konkrét megállapodásokra is sor kerül. AzEDÜ legjobb szavalója Még ma is jól emlékszik arra Ignácz Misi, a mezőberényi Petőfi Gimnázium harmadévese, hogy mikor mondott verset először: egy általános iskolai szavalóversenyen, amelyről továbbjutott, sőt megyei második helyezést ért el. Akkor nyolcadikos volt, s ez a sikerélmény — meglehet — egész életét befolyásolja. Egykori magyartanára, Bácsi János azóta már a szegedi főiskolán tanít, de Misi még ma is gyakran meglátogatja, főleg, ha tanácsra van szüksége. Most is ő segített a felkészülésben; elmondta, hogyan hangsúlyozza Szilágyi Domokos: Kényszer- leszállás című Versét, s rászólt, ha elharapta a szóvégi hangzókat. Nem csak bírálni, biztatni is szokta a tanár úr; határozottan kijelentette például, hogy van esélye a színi pályára, persze, csak ha kitartóan dolgozik. Bár Misinek nem igazán munka a versmondás; épp csak egy pici izgalom, amikor kiáll a színpadra és ezért is kárpótolja a taps. A szöveget is — legyen az bármilyen hosszú, rímtelen — hamar megtanulja. — Bár előfordult már, hogy átköltöttem egy-egy sort. Szerencsére senki nem vette észre —mosolyodik el a srác, de aztán hirtelen komolyra vált. — Nem is a memorizálás a fő gond — mondja — csak egyetlen hangsúlyt tévesszek, és oda a hatás. Nehéz eldönteni, melyik az igazi arca. Talán vidám is, meg szomorú is egyszerre, mint az igazi színészek. Meglehet, ő is az lesz egyszer. Az EDÜ-n kapott aranyplakett, a különdíj, a zsűri dicsérete legalábbis biztató jel. Hamarosan elkezdi a felkészülést a főiskolai felvételire: öt monodrámát, 15 verset, 15 éneket kell megtanulnia. Hát igen, az idei szünidőben kevesebb idő jut majd a horgászásra, a haverokkal való bolondozásra. De biztosan megéri... Kevés a szaktanár Csárdaszálláson Hét éve szűnt meg a csárdaszállási iskola önállósága, azóta a Mezőberényi 1 -es Számú Általános Iskola tagintézményeként működik. A személyi és tárgyi feltételek biztosítása az anyaiskola feladata. Az idén 65 kisdiák tanult itt, összesen öt tanulócsoportban. Az első osztályt most mindössze hatan végzik, a hetedik-nyolcadik összevont osztályba pedig húszán járnak. Nyolc teljes munkaidejű és két óraadó tanár oktatja-neveli a csárdaszállási nebulókat. A szakos ellátottság nem megfelelő; a pedagógusok közül ketten képesítés nélküliek. Hetente egy alkalommal jár ki tornatanár Me- zőberényből, s alkalmas terem híján az iskola udvarán, télen pedig a kultúrházban tornáztatja a gyerekeket. Az oktatás tárgyi feltételei megfelelőnek mondhatók. Három épületben helyezték el az iskolát, melyek egyikét néhány éve újították fel. Korszerű étkezővel bővítették nemrég a felső tagozatosok tantermeit. Legnagyobb gondjuk, hogy nincs tornatermük, s szükség lenne korszerű szemléltető és audiovizuális eszközökre is. Bizonyára szívesebben jönnének ide szakképzett pedagógusok, ha magasabb munkabért kapnának, mint városi kollégáik. Vonzóerőt jelenthetne még, ha a letelepedési segély összege növekedne, vagy több szolgálati lakást tudna biztosítani a község. Berényi médiák A közelmúltban döntöttek arról, hogy helyi tévéstúdiót hoznak létre, ezzel is újabb teret adva a nyilvánosságnak. A tervek szerint a stúdió gazdája a művelődési központ lesz. Már szerveződik a szerkesztőség, s a képviselő-testület megszavazta azt a minimális összeget, mely a legalapvetőbb felszereléshez kell. Olyan műsortervet szeretnének kialakítani, mely nemcsak sokoldalú tájékoztatást nyújt a kisváros lakosságának. de szórakoztatja is a helyi nézőket. „Függetlenként szolgálni” Széplaki Zoltánt, Köröstarcsa jelenlegi polgármesterét évekkel ezelőtt kishíján tanácselnökké választották. — Akkor nem sikerült, most itt vagyok. — Milyen hosszú volt az út a település legmagasabb beosztásáig? — Közgazdasági érettségivel 1967 január l-jével kerültem a tanácshoz igazgatási előadónak. Különböző tanfolyamok elvégzése után 1977-ben elvégeztem a tanácsi akadémiát, ekkor neveztek ki igazgatási főelőadónak. Ezt a.posztot töltöttem be 1984-ig, amikor a Petőfi tsz személyzeti osztályvezetője lettem. Itt dolgoztam 1990. október 1- jéig. A polgármesteri székre négyen pályáztunk. Bár korábban MSZMP-tag majd MSZP-tag voltam: ígértem, ha megválasztanak, függetlenként igyekszem a települést szolgálni pártoktól, személyektől függetlenül. Megválasztottak, kiléptem a pártból. — Van-e olyan sikere, amire szívesen emlékszik, no meg kudarca, amire már kevésbé polgármestersége idejéből? — Ha sikernek nevezhetem, sikerült egyfajta „település” arculatot kialakítani Köröstar- csán. Az intézmények környékét igyekeztünk széppé tenni. Itt ért a kudarc is. Meghirdettük a társadalmi munkát és a község lakói közül mindössze hatan jöttek segíteni. Négy úgynevezett kommunista és két nyugdíjas. Sajnos a képviselők sem sorakoztak a hátam mögé... — Hogyan érzi? Népszerű-e vagy.,.. — Amennyire meg tudom ítélni elfogulatlanul, tetszik az embereknek, hogy dolgozunk, látják, a településért tesszük. Vannak persze ellendrukkereim, de ez nem idegesít. Bánt viszont az, hogy névtelen leveleket kapok, amiben rágalmaznak. Képzelje el, védekezni sem tudok, mert a levél írója a névtelenség álarca mögé bújik. — A családja hogyan viseli az új helyzetet, van-e ideje valamilyen hobbira? — Nős vagyok, a feleségem eddig titkárnőként dolgozott itt, természetesen mennie kellett, amikor idekerültem. Az új helyzet új feladatok elé állít még az otthonomban is. Van úgy, hogy reggel 7 órakor valamilyen problémával már nálam vannak, de este 10-kor is a hazavitt aktákat tanulmányozom. Nincs televízió, nincs könyv, mert képtelen vagyok rájuk időt szakítani. Eddig a sport volt a mindenem. Megtartottam ugyan a kézilabdacsapat szakosztályának vezetését, de sajnos, töredék időt tudok rájuk szánni. Jóval kevesebbet, mint amennyit szeretnék... Köröstarcsai pavilonkóstolgató Alig pár órája, hogy elállt az eső. Föld szaga van a levegőnek. A fák alatt apró tekepálya. Két fiatalember löködi a bábukat. Hárman a földet gereblyézik. A közeli pavilonból üvölt a rock. Ez a terület — a köröstarcsai ligetben — valamikor kempingként működött. Valamikor. Három vagy négy esztendeje is van annak már, hogy a kemping utolsó rozoga faházait fillérekért kiárusították. Pedig milyen közkedvelt világa volt ez a horgászoknak, pihenni vágyóknak. De hát a pénz nagy úr, a kempinget rendbe kellett volna hozatni, de nem volt miből. Egy pár maszek faház viszont békésen megfér a ligetben a jó levegővel. — Kár, hogy nem egy héttel ezelőtt tetszett erre járni — mondja a szőke fiatalember —, hogy itt mi volt!? —Mesélje el... — ...olyan dzsungel, hogy csak! Amióta a főnök megvette ezt a pavilont, azóta — látja — szépítgetjük a környezetet. A főnők. Csóka Károly mindössze 23 éves. Versenytárgyaláson nyerte el a jogot a pavilon üzemeltetésére: — Ebből a faépítményből eddig mindenki csak a hasznot húzta. Évtizedek óta nem költöttek rá szinte semmit. ígértem: áldozok rá és rendbe hozom, még a környékét is. Egy hónapos munkánk fekszik a csinosításban. Ennek költsége is van. amit nagyrészt zsebből fizettem. A minap 300 tő rózsát ültettünk ki. De készül a szalonnázó, van tekepályánk. Egy olyan kulturált szabadidőközpontot szeretnék kialakítani itt, ahol öregek, fiatalok egyaránt jól érzik magukat. Szerencsémre ehhez a polgár- mestertől maximális segítséget kapok. Hiszek abban, hogy rövid pár hét múlva rá sem ismer majd erre a ligeti szórakozóhelyre. „...lesznek-e még ilyen diákjaim?" „Kétnyelvű” oktatás Mezőberényben Egy fiatal házaspár — mindketten német nyelvet oktató középiskolai tanárok — ragyogó lakást kap Mezőberényben, s úttörő szerepet vállalhat a látványosait fejlődő két tanítási nyelvű gimnázium munkájában. A férj, Wild Róbert egy pedagógus legszebb álmaiban is ritkán előforduló népszerűségre tesz szert a diákok körében. Őt párt támogatásával a képviselő-testület tagja lesz. Egyben a Magyarországi Németek Szövetségének alelnöke. Feleségét, Maricát a város legjobb nyelvtanárának tartják. S ez a pedagóguspár a tanév lezártával éppúgy áthúzza magában Mezőberényt, mint az a város végét jelző táblán látható. Vajon miért? „Nála minden cammogva megy” — Sokat töprengtünk — mondja Wild Róbert. — Az ősszel vetődött fel, az adventi időszakban érett döntéssé. Számunkra ez az egyedüli megoldás. Mezőberényben jól éreztük magunkat, a munkahelyen egyre kevésbé. — Honnan számítható ennek kezdete? — Mióta kezdtük kiismerni magunkat. Meleg levegőjű kisvárosi gimi volt ez, nyílt, barátságos beszélgetésekkel. Itt kezdődtek a bajaink. Ha felismerek egy hibát, többnyire kiutat is találok. Ha mégsem mozdul semmi: türelmetlenné válók. Lehet, hogy ilyenkor már a konfrontáció elől sem térek ki. Tisztában vagyok azzal, hogy a munkahelyemen kívül nekem is közöm van az elmenetelünkhöz. Ahhoz, hogy a többiek is arra mozduljanak, amerre helyesnek látjuk, bizony ^okosság”, bölcsesség is kell. Úgy látszik belőlem ez hiányzott. — Kikből állt az a fal, amelybe újra meg újra beleütközött? — Nyíltan támadtam, s ez hiba volt. Ugyanis senki nem ismerte előre a gondolataimat. Valamennyi észrevételemet az iskolavezetésnek címeztem. Az igazgató egy centrális szervezet egyszemélyi felelőse: ha valaki változtathat, akkor ő az. Ha mások is úgy akarják, megy a dolog, gondoltam. Dehát elszigetelődött „kétpólusú” küzdelem lett belőle. — Miben nem értettek egyet? — Ha beszélgetünk az igazgató úrral, hasonló problémákat látunk. A feszültség abból származik, hogy nála minden cammogva megy. — Kollégái semlegesek maradtak? — Nagyrészt igen, elbújtak a problémák elől. Talán én is visszariasztottam őket a hangoskodásommal. — Mivel volt leginkább gondja? — Túlzottan központosított az iskola igazgatása, „németes” ügyekben is „nem németesek” döntöttek. így aztán nem is nagyon sikerülhettek a dolgaink. Ha az igazgató átad valamennyit a felelősségből, terhei egy részétől is megszabadul. Az ő dolga az iskola menedzselése lenne. Soklábon kellene állnunk. Ami most van, az egy fordított piramis, amely Zsoltot belenyomja a földbe. Most már van szakhelyettes, meg is indult valami, de nincs idegünk kivárni. — Nincs egy kis féltékenység a tanári karon belül? — A német rész a preferált, s így — indokolatlanul — másod- rendűségi érzés, s talán egy kis irigység is kialakulhatott a többiekben. De ne feledjük: a fakultáció magyarul megy, s a gyerekek továbbtanuláskor magyarul felvételiznek. — Nem fáj a szíve lemondani a képviselőségről? — Dehogynem. — Hová mennek? — Haza, Fertőrákosra. Nem tudom, lesznek-e még ilyen diákjaim. Fizetésünk tisztességes, lakásunk is nagyon szép itt Berényben. — A feleségének csak a szemlélő szerepe jutott? — Együtt idegeskedtünk. Egyszer volt valami zűr az iskolában. Hazajöttöm után arra döbbentem rá, hogy a hároméves kislányommal kiabálok. Ez döntő dolog volt: ha a feszültségemet egy védtelenre hárítom át, akkor meg kell szüntetni az okát. — Nem próbálták tartóztatni magukat? — Nem akartuk „felverni az árfolyamunkat”. A kellő időben szóltunk, hogy találhassanak helyettünk másokat. — Meggyőzhetők még a maradásról? — Nem. „Kinevezését követelte” Sok-sok szülő bíztatására kerestük fel Wild Róbertét, aki csak hosszas győzködés után vállalta az interjút. Ragaszkodott ahhoz, hogy a gimnázium igazgatójának véleményét tegyük az övé mellé. Amikor leülünk beszélgetni Dütsch Zsolt igazgatóval, kérésére megosztjuk irodáját három közeli munkatársával is. — Ne tűnjék úgy, hogy csak a magam véleményét mondom — kezdte az igazgató. — Nem emberi kapcsolatok kérdése ez, hanem a vidéki iskolák problémája. Régi iskolavezető vagyok, van tapasztalatom a kezdő és a fiatal tanárok munkába állításában. Vidékre nem nagyon jönnek a tanárok, Mezőberénybe pláne. Értelmiségi, egyetemi polgári mivoltuk fedezetét egy nagyváros tudja igazán biztosítani. A fiatalok többsége nem tekinti végleges megoldásnak a vidéket. — Innen rövid idő alatt már a harmadik pedagóguspár készül elmenni. —Elmennek, akik nem asszimilálódnak, akik gyermekeik jövőjét a városban nem látják megalapozottnak. A nagyváros jobb lehetőségeket kínál. .—Ahogy látom, itt sem lenne ok panaszra. — Évente 150—200 levelet küldünk szét a pályázóknak, s ezer kilométereket utazgatunk. Ketten, hárman válaszolnak. Az idén először talán tízen, zömmel Erdélyből, Kárpát-Ukrajnából áttelepült tanárok. Akik anyagilag már vitték valamire, s szakmailag is kezdenek kialakulni, öt-hat év után elmennek. — Wildéket is e körbe sorolja? — Ók is beletartoznak ebbe a rendszerbe. Eredetileg Pesten akartak maradni, de nem kaptak lakást. Szüleik Sopronban és Egerben élnek, s ez mindig gondot jelentett nekik. Két éve már szándékukban állt elmenni, erről tudunk. Igazgatóhelyettesként vettük számításba. —Erről ő tudott? — Igen, a német tannyelvű ügyeket bíztuk volna rá. Miért nem lett helyettes? — Akkoriban nem tudtuk megtenni, hogy egy német szakos tanárt kivegyünk a tanításból. — Aztán mást neveztek ki. — Robi visszavonta vállalását. Ezért pályázatot írtunk ki, amelyen szintén nem indult. Egyébként olyan feltételeket állított, amelyek diktátumnak tűntek. S ez a tantestületben is rosszul sült el. Igazgatóhelyettesként azt igényelte volna, hogy senkinek ne tartozzon beszámol- - ni, s teljes döntési jogköre legyen. Tavaly februárban egy levelet nyújtott át nekem. Kinevezését követelte, vagy kérte. — Úgy látja, vesztett, s ezért elmegy? — Talán van benne olyan, hogy „egyenes nyakamat nem görbítem meg”. Igazgatóként is sajnálom, hogy értékes, jó szakemberek távoznak el. — Mindig nyíltnak találta-e Wild Róbertét ebben a küzdelemben? Igen. Kiss a. János Fotó: Fazekas Ferenc Wild Róbert Dütsch Zsolt
