Békés Megyei Hírlap, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-22 / 118. szám
1991. május 22., szerda KÖRKÉP ^RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Uj oktatási formák Jön a kilencedik osztály? Országosan mintegy 40—50 ezerre tehető azoknak a fiataloknak a száma, akik a most végzettek közül nem számíthatnak sem továbbtanulásra, sem gyors elhelyezkedésre. Dr. Bernáth Jenőt és dr. Jekkel Antalt, a Munkaügyi Minisztérium osztályvezetőit kérdeztük: mit lehet tenni a fiatalok érdekében? — A megváltozott gazdasági körülmények okozta ellentmondások átmeneti megoldására törekszünk — mondta dr. Bernáth László. — A korábbi oktatási rendszer nem a,most alakuló gazdaság kiszolgálására készült fel. Tudomásul kell venni, hogy egy-egy szakembernek élete során esetleg két-három szakmai váltást is meg kell élnie. Ez alól a frissen végezettek sem kivételek. — A kilencedik osztály beiktatásával azoknak a fiataloknak az iskolai továbbtanulását szeretnénk megoldani, akik gyenge tanulmányi eredményeik miatt nem juthatnak középiskolába, s így még egy tanév áll rendelkezésükre, hogy felkészüljenek az ismereteikben mutatkozó hiányok megszüntetésére — tette hozzá dr. Jekkel Antal. — A szakmunkásképzőből kimaradtak részére olyan kétéves oktatást kívánunk elindítani, amelyben mintegy tíz szakma általános ismeretanyagát sajátíthatják el a tanulók. Ebbe az iskolatípusban fogjuk beilleszteni a vidéken egyre népszerűbb „gaz- daasszony”-képzést is. Új tematikával hívjuk életre a dolgozók általános iskoláját, ahová ezentúl azok a diákok is pályázhatnak, akik csak a szakmai előképzéshez szükséges köz- és szak- ismereti anyagot kívánják megtanulni. Megtudtuk: a szakképzésben ezentúl a korábban tapasztalt lemorzsolódások elkerülésére huszonhárom hónapig kizárólag általános, átfogó ismereteket oktatnak majd, csak utána várják a tanulóktól a speciális szakmaválasztást. A szakközépiskolákban kétéves kiegészítéssel technikusokat is képeznek úgy, hogy ez az út nyitva álljon a gimnáziumot végzettek előtt is. A várhatóan szeptembertől beinduló átmeneti képzési formák még nem jelentenek végleges megoldást, azt csak az átfogó és a gazdaság igényeihez igazodó oktatási reform hozhatja meg. Földi Péter (Ferenczy-EUROPRESS) Horoszkóp Május 22. IKREK (V. 21—VI. 21.). Egy érzelmi kapcsolata megszakad, ami fájdalmat okoz, pedig már előre számíthatott rá. Egészségi, fáradtsági okok pihenésre kényszerítik, nehezen viseli az időjárási frontokat. Otthon olvasással töltse estéjét. Ma ünnepli születésnapját Dénes Piroska Já- szai-díjas színművésznő, a Békés Megyei Jókai Színház tagja RAK (VI. 22—VII. 22. ). Jól vigyázzon arra, hogy mit mond és mit tesz. Ellentmondásos napja lesz ma! Türtőztesse indulatait, és ne felejtse: hallgatni arany! OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Felcsillanni látszik a fény az alagút végén! Lassan múlik a szorítás, észre kell venni, hogy a változó világ tartogat Önnek is ígéretes perceket. SZÚZ (Vili. 24—IX. 23. ). Ma elgondolkozik azon, hogy megéri a változatosság a változtatást. Pénzügyi helyzete sem olyan, hogy túl merészen kockáztasson. Ha ezt mégis megteszi, álmatlan éjszakák elé néz! MERLEG (IX. 24— fik X. 23.). Jó lapra tett, ha komoly, nehéz felada- ' tokát tervezett a hét közepére. Ma különösen kreatív. Érdemes most tartós fogyasztási cikkeket is vásárolni, biztosan a legjobbat találja meg. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Ma érdemes belefogni bármiféle haszonnal vagy előnynyel kecsegtető üzletbe, vásárlásba vagy egyéb befektetésbe. A csillagok kedveznek a Skorpió jegy szülötteinek. Legyen hát ugrásra kész! NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Túlterhelt- nek érzi magát, ezért ötleteiből csak annyit valósítson meg, amennyihez elég erőt érez magában. Ellenkező esetben egy komolyabb betegség hosszabb időre is leverheti lábáról. BAK (XII. 22—1.20.). Egyéni elgondolásai alapján döntsön, mert az Őn elképzeléseinél nincs jobb. Feladatait nagyszerűen meg tudja oldani. Társa szilárdan áll Ön mellett, vele őszintén megbeszélheti dolgait. Értékeire vigyázzon. “ VÍZÖNTŐ (1.21—II. 20.). Túlságosan zárkózott, gondterhelt. Hajlamos a túlzott pesszimizmusra helyzete megítélésében és a legkisebb ellenállás is felborítja egyensúlyát. Egy ismerőse kellemes meglepetésben részesíti. HALAK (II. 21—III. 20.). A gazdag, szép élmények periódusa után most gyors észjárása mentheti csak meg a vitáktól, kellemetlenségektől. Ne kezdjen fontos dologba, inkább egészsége megőrzésére figyeljen. A szeretet és ragaszkodás érzése uralkodó. KOS (III. 21—IV. 20.). Elfelejti a sérely meket, hatalmas vonz- ^' ereje van környezetére, mindenkit képes magával ragadni. Kellemesen mulattató, a csúcsokat is meghódítja. Örömteli boldogságérzetét nem zavarhatja meg semmi. 7)^~y<k BIKA (IV. 21—V. 20.). A türelem és ki- \jMP/ tartás segíthet e gondterhelt napon. Csak olyan ígéretet tegyen, amit képes megtartani. Munkájára kell teljes erejéből koncentrálni. Szerelemben a harmóniát igény- li, a művészetért rajong. Cro Magnontól Békéscsabáig — Schwarzenautól Göteborgig A festőművész otthonában — munka közben. Fotó: Fazekas Ferenc Az ősember vörös színű porból, nagy szuszogva bikaalakot ken a barlang falára. Hátralépve aztán elégedetten szemléli alkotását. Persze a nagy mű még nincs befejezve, hiszen fixálás nélkül a kép hamar lekopik. Ősapánk azonban tudja a munka sorját. Leül, elfogyasztja a tegnapról megmaradt óriáscsülköt, majd zsíros tenyerét áfáihoz törli, évezredekre rögzítve ezzel életművét. * Valahogy így indulhatott di- adalútjára a pasztell technika, amellyel máig is nagyon sok alkotó dolgozik szívesen. — Persze modernebb alapanyaggal és más rögzítési móddal — mondja a békéscsabai Scholtz Endre festőművész-tanár, akinek szívéhez szintén a pasztcllezés áll a legközelebb. Nem véletlen, hogy olajfestményei mellett jónéhány pasztellképet is összeválogatott arra az osztrák időszaki kiállításra, amely nem régen zárta be kapuit a schwarzenaui kastélymúzeumban. A képek azonban nem térnek haza, innen a zürichi Do- lesal Galériába kerülnek, ahol júniusban ismét kiállítják őket. A kintlévő festmények elsősorban impresszionisztikus tájképek — magyarázza később a festő —, amelyek olaszországi és jugoszláviai élményeiből fakadnak. —Talán logikusabb lenne, ha alföldi tájképeket küldtem volna ’— folytatja, de őszintén megmondom, hozzám a vidámabb, könnyedebb hangulatú, a fényeket játékosan felbontó mediterrán vidék áll közelebb. Ezek közül is az olyan, ahol tó, folyó vagy tenger van. Nagyon szeretek vizet festeni... Mindeddig úgy tűnik, még Svájc sem a végállomása a képkollekciónak, hiszen — ha minden a tervek szerint megy —, még az idén a svédországi Göteborgban is láthatók lesznek a fiatal békéscsabai festőművész alkotásai, akinek — mint elmondta —, ez az első nyugat-európai bemutatkozása. M. M. Olvasóink írják Elöntött kertek Mi, a keleti kertek tulajdonosai panaszoljuk, hogy az itt lévő belvízi átemelő üzemeltetését szakszerűtlenül végzi a városgazdálkodási vállalat. Az elmúlt 20 évben nem fordult elő, hogy a kertben, a járdán 30 cm-es belvíz legyen. Ez annak a következménye, hogy a bőséges esőzésekkel párhuzamosan nem történt meg a belvízi csatornákból a víz átemelése, így a május 10—12-ei esőzés elöntötte a kb. 800 db kertet és közterületet. Az üzemeltető részéről ez a tény hozzá nem értésről tanúskodik. Korábban, míg a vízügy (vízgazdálkodási társulat) üzemeltette az átemelőt, ilyen nem fordult elő, pedig akkor is voltak esőzések. Kérdezzük, hogy a szakszerűtlen, értékcsökkent munkáért és az okozott kárért hogyan vonják felelősségre a belvízi átemelő üzemeltetőjét? Kérdezzük, az üzemeltető részére pontosan rögzítve van-e, hogy a vízmércén mért vízállásoknál kell a szivattyút bekapcsolni, folyamatosan üzemeltetni? Nem fogadjuk el az átemelő szakszerűtlen üzemeltetésére vonatkozó magyarázkodást. Javasoljuk, a Csabai Hírmondó értékelje pályázatokon elnyert vállalkozók munkáját. Kérjük, hogy az elnyert munkavégzéseket folyamatosan szíveskedjenek ellenőrizni. Barna István és további kilenc aláírás Köszönjük az ebédet! A Máltai Szeretetszolgálat szervezésében a békéscsabai Magyar Királyi Söröző vezetője ebéddel kedveskedett nyudíjasoknak. Mindnyájan nagyon jól éreztük magunkat. Finom volt az ebéd, udvarias a kiszolgálás. Ezúton mondunk köszönetét a szervezőknek és külön a söröző vezetőjének. A Honismereti Szakkör nevében: Valastyán Pálné Bunkó nélkül Nemrég hirtelen megelevenedett lelki szemeim előtt az évezredekig, évmilliókig zajló folyamat, amikor az ősember letelepedett a fáról a földre, és bunkóval járkált ide-oda, hogy védje magát. Ugyanis egy városközi autóbusz kiinduló pontján fölszállni igyekeztek az utasok, miközben a kocsivezető, a menetdíj ellenében a kezükbe adta a menetjegyeket. Miután az egyik hölgy elfoglalt egy ülőhelyet, a másikra pedig a kézitáskáját tette, jelezve vele, hogy útitársa még a felszállók közt nyomul a kocsi belseje felé. Ekkor egy férfi fennhéjázva odaszólt a hölgynek, hogy talán csak nem foglalt a mellette lévő ülőhely? — De igen — válaszolt a hölgy és a kézipoggyászát kezdte igazgatni a lábánál. . Erre a férfi odalökte neki a szavakat:, Akinek helyet kell foglalni, annak már föld alatt a helye!” Bár nem forgatott a kezében bunkót, hiszen napjaink elterjedt ruházatát viselte, még foltos farmer sem volt rajta, de a hanghordozása olyan volt, mintha az őserdők mélyéről bukkant volna elő, hogy elharapja az első élőlény torkát, aki az útjába akad. S az ilyen fajtát, lélektanilag aligha lehet máshová sorolni, mint a hatalmi mámorban leledzőkhöz... Nagyon csúnyán néztek is rá a közelében lévők, mire ő átfúrta magát az álló utasok közt az ajtóig, hogy gyorsan leszállhasson , miután megáll az autóbusz. Csak azt nem lehet tudni, hogy a vele utazó 8—10 éves gyerekfejében mi ragadt meg az esetből. -ei Megkérdeztük: Mi az „Utolsó Szalmaszál Aki fölött már-már összecsapnak a hullámok, az boldogan kapaszkodik még bármibe, amitől megmenekülését remélheti. Legyen az akár az utolsó szalmaszál is. Milyen bajbake- rült rétegek megmentésére vállalkozik és milyen eszközökkel dolgozik az a szolgálat, amely már puszta elnevezésével is drámai helyzetre utal? Kérdéseinkre Ligetfalvi György, a Gyermek- és Ifjúsági Szolgálat vezetője válaszolt. — Szervezetünket, az Utolsó Szalmaszál Szolgálatot azért hoztuk létre, mert felismertünk egy kielégítetlen társadalmi igényt — mondja Ligetfalvi György. Napról napra tapasztaljuk, hogy a fiatalok tekintélyes része teljesen önállótlan. Kevés információval rendelkezik az őt körülvevő és különösen gyorsan változó világról. Életkori sajátosságaiból adódóan is gyakran kerül választás elé, azt követően pedig új helyzetbe. Tehát tanácsra lenne szüksége. Mi informálni, tanáccsal ellátni és folyamatosan segíteni akarjuk a hozzánk fordulókat. — Mire terjed ki a tevékenységi körük? — Elöljáróban szeretném hangsúlyozni: szolgálatunk a Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány szerves része. Onnan kapja anyagi eszközeit is. Az alapítvány 200 millió forint kölcsönt vehetett fel gyermek- és ifjúság- védelmi tennivalók finanszírozására — ebből juttat pénzt a szolgálat működtetéséhez. De emellett például létrehozta a nemzetközi ifjúsági csereirodát is, amely nyaralótáborok kialakításához, megyei gyermek- és ifjúsági alapítványok létrejöttéhez és működéséhez tud segítséget adni. — Meglévő pénzüket — a szolgálat keretein belül — mire költik? — Közhasznú és ifjúsági célú pályázatokat írunk ki, például 12—16 éves korú gyerekek továbbképzésére, helyi kulturális rendezvények megszervezésére. Információs adatbankot működtetünk, ingyen igénybe vehető, 40 ezer kötetes ifjúsági könyvtárat tartunk fenn. Jogi, munkavállalási és lelki segély- szolgálatunk is van. Utóbbiak— az említett információs és tanácsadó irodákkal ellentétben — telefonon is a rászorulók rendelkezésére állnak, nincs szükség feltétlenül a személyes megkeresésre. Ezt a lehetőséget ajánljuk az ország bármely részében élő fiataloknak is. Szolgálat”? — Hamarosan vége a tanévnek. Sok lesz a rövidebb-hosz- szabb időszakra munkát kereső fiatal. Nekik is csak az állandó munkaalkalmakat tudják majd kínálni? — Munkavállalási tanácsadásunk nyáron természetesen kibővül az alkalmi munkahelyet keresőknek nyilvántartott kínálattal. Ehhez azonban országosan az ilyen lehetőséget adó vállalatok, üzemek segítsége is szükséges. Ugyanis nagyon rövid időn belül szeretnénk egy olyan kiadványt összeállítani, ami egybefoglalja: hol találhat pénzkereseti alkalmat a szünidős diák. Ezúton is kérem az érintett cégeket, küldjék be hozzánk ajánlataikat. A könyvet a megyékben működő ifjúsági intézményekhez és tanácsadó irodákhoz is eljuttatnánk. — Hová küldjék az ajánlatokat? — Címünk: Utolsó Szalmaszál Szolgálat, 1145 Budapest, Amerikai út 96. Mivel több szolgáltatásainkat is itt kereshetik fel, megadom a telefonszámunkat is: 251-3737. Forduljanak hozzánk a fiatalok, biztosan tudunk segíteni! Schöffer Jenő Összecsukható nézőtér Az idén 60 éves szegedi szabadtéri színpad jelenlegi, több mint hatezer személyes nézőtere 1959-ben épült. Azóta minden évben csak a legszükségesebb javításokat végezték el, így mára balesetveszélyessé vált a hatalmas szerkezet, amelyre ezért az idén is 10 millió forintot kell költeni. A város lakóinak régi vágya, hogy mobil nézőteret kapjon a szabadtéri, s az év II hónapjában, amikor a színház nem működik, a Dóm tér teljes szépségében, padsorok nélkül álljon az arra sétálók rendelkezésére. Egy új, összecsukható nézőtér, valamint a tér feltárása, rendezése mintegy 100 millió forintot igényel. Az alapítványtól ennek az összegnek az összegyűjtését reméli az önkormányzat. A közgyűlés május végén dönt az alapítvány létrehozásáról, azt követően versenytárgyalásra várják majd az új nézőtér megépítésére jelentkező cégeket. Amennyiben ez az akció sikerrel jár, egy másik, évtizedes adósságát is .törleszti a város: felújítják a régi zsinagógát, hangversenytermet, valamint a szabadtéri játékok próbatermét alakítják ki az épületben.