Békés Megyei Hírlap, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-22 / 118. szám
A szlovák oktatási miniszter Békéscsabán Van Jövője a nemzetiségi oktatásnak Tegnap Békéscsabára látogatott Ján Pisilt, szlovák oktatási miniszter és kísérete. A delegációt a szlovák iskola tanárai és diákjai várták, a hangulatos nemzetiségi műsor után Uhrin Erzsébet, az intézmény igazgatónője szólt munkájukról. A Szlovák Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 42 éve látja el speciális feladatát, falai közt jelenleg 216 diák tanul — mondta. Az egynyelvű oktatás 1961 óta megszűnt, s ez a folyamat — a gyerekek szlovák nyelvtudásának hiányosságai miatt "— ma ' már nehezen visszafordítható. Ez késztette a szlovák munka- közösséget egy új nyelvi program kidolgozására. A Parlament által megszavazott nemzetiségi normatívát — esetükben kétmillió-hétszázezer forintot — nem tudják a nemzetiségi célokra fordítani, ez az összeg beleolvad a fenntartási költségekbe. Remélik — hangsúlyozta az igazgatónő —, hogy a két minisztérium közt hamarosan létrejön az az együttműködési megállapodás, mely tartalmazza a2 egyetemi, főiskolai ösztöndíjak, a pedagógus-továbbképzések, a diák nyelvi és országismereti táborok lehetőségét, a szlovák oktatás sokoldalú támogatását. Van jövőjük a nemzetiségi iskoláknak — fejtette ki Ján Pisút —, (hisz a kétnyelvű ismereteknek mindkét ország előnyét látja. Szólt arról is, hogy a jövőben több lehetőséget kell biztosítani a gyermekek cseréjére, s már a következő tanévben több magyar diák tanulhat tovább szlovák felsőfokú iskolában. G. K. Fotó: Kovács Erzsébet —4600 szarvasmarha, + Mint arról már korábban beszámoltunk, az ENSZ szakosított szervezete, a FAO mezőgazdasági összeírásához hazánk is csatlakozott. A megyénket úgyszintén érintő munka első részeredményei a közelmúltban napvilágot láttak. A Központi Statisztikai Hivatal Békés Megyei Igazgatóságától megkaptuk a megye szarvasmarha- és sertésállományáról készített előzetes összesítést. (A felmérés időpontja 1991. március 31-e volt.) Békésben ezen a napon 102 306 szarvasmarhát regisztráltak, az 1988. évinél 4600-zal kevesebbet. Tavaly óta 376-tal csökkent a létszám. A kisüzemekben 1970 ’ óta csak háromszor tartottak ennél kevesebb tehenet. A szarvasmarha-állomány 20 éve folyamatosan csökken, ilyen kevés tehén utoljára 1976-ban volt. Sertésből viszont 40 ezer darabbal több van, mint Költözködés - helyett temetés (Folytatás az 1. oldalról) ez is menetrendszerű volt — az ivócimborák összejöttek az I. emelet 3-ban. Tárgyalták, hogyan tovább, milyen lesz a lakás, ahova kénytelenek kiköltözni. És ittak, ittak, hiszen nagy úr a szenvedély ... — Csütörtökön reggel szólt nékem a kolléganőm, menjünk ki a Kulich 11-be, tegyünk már pontot a D.-né kiköltöztetésére — emlékszik vissza a hölgy, akinek hivatalból volt feladata, hogy rendezze D.-né lakásügyét. — Hárman mentünk. Arról nem beszélek, milyen nehéz bejutni mindig a lakásukba. Elég az hozzá, amikor végre mégis sikerült, három férfit és bárom nőt találtunk ott. A szoba tele volt sörösüvegekkel. D.-nén kívül mindannyian ittasnak látszottak... Zsuzsával (D. F.-né) abszolút normális hangnemben, kulturált hangon tárgyaltuk meg a költözködés idejét, hogyanját... Az élettársa, Sz. viszont dühöngött és hallani sem akart arról, hogy a lakást elhagyják. Amikor a férfin láttuk, hogy nem tud uralkodni az idegein, gyorsan elhagytuk a lakást... A három hölgy május 16- án délelőtt pontosan negyed 11-kor távozott. A tragédia ezután röviddel bekövetkezett: — Annyit tudunk — mondja a korábban már megszólaló lakó —, hogy Sz. egy üveg italt akart felbontani. A konyhába ment, hogy ehhez kést hozzon. A vita egy pillanatig sem hagyott alább közte és az élettánsa között. A veszekedés hevében Sz. a kést nem az ital felbontására használta fel, hanem egy dühödt pillanatában D.-né hátába szúrta... D.-né, kórházba szállítása után két nappal sérüléseibe belehalt. Az ügyben ma sajtótájékoztatót tartanák a megyei rendőr- főkapitányságon. MEGYEI KÖRKÉP 1.991. május 22., szerda Az országhatár nem választ el Megállapodás Bihar és Békés megye között Vasile Blaga és Simon Imre együttműködési megállapodást irt alá Fotó: Kovács Erzsébet Tegnaptól azok a vállalkozók igényelhetnek 22 szá- zalékos kamatozású, 8—15 évre szóló, kétéves türelmi idejű kölcsönt. Start-hitelt, akiknek a működési engedélye nem régebbi, mint hároméves. A hitel nagysága 10-től 250 ezer márkának megfelelő forint. A hír nyomán tegnap felhívtuk a békéscsabai és a gyulai ipartestületet, s arról érdeklődtünk, mekkora az igény a Start-hitel iránt. Bartyik Páltól, a békéscsabai ipartestület megbízott ügyvezető igazgatójától megtudtuk: már az első dél- előttön 80 vállalkozó érdeklődött. de miután összesen 20 nyomtatványcsomagot kaptak, ennyit tudtak kiadni. A többieknek feljegyezték a nevét, címét, és ugyanakkor máris feladták a rendelést újabb nyomtatványokra. Tisztázatlan kérdések is felmerültek; az például. hogy miben lehet a 10 százalék önrészt letenni — készpénz vagy egyéb is lehet —. és hogy mit fogadnak el a pénzintézetek fedezetnek. A gyulai ipartestület titkára. Nagy Mihály: — Negyed óra alatt elfogyott minden nyomtatványcsomag. persze, nem csoda, hiszen összesen húszat kaptunk. Legközelebb várhatóan a jövő héten lesz. de a bankok egyébként is majd július 1-jétől fogadják az igényeket. A mezőgazdasági kistermelőtől kezdve a gyógymasszőrig a legkülönbözőbb vállalkozásokra szeretnének felvenni ilyen kölcsönt azok, akik nyomtatványcsomagot igényelték. Szeretnénk mindenkinek segíteni. ezért vállalkozói tanfolyamot szervezünk- Itt teljes körű ismeretet szerezhetnek a jelentkezők e témakörben. beleértve a hitel- pályázat elkészítését is. T. I. 40000 sertés tavaly, összesen 984 260 darab. Valószínűleg a jól ismert felvásárlási nehézségek miatt. Feltételezhető, hogy körülbelül ennyi sertés maradt a termelők „nyakán”. A kistermelőknél 50 ezer darab a plusz, tehát igaznak látszik a feltételezés, hogy valóban óriásiak a kistermelők gondjai. A kocaállomány zuhan lefelé, a kisüzemi gazdaságokban 35 802 anyakocát tartanak, a tavalyi 44 863-mal szemben! AktfvaSlés — küldöttértekezlet előtt A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége országos küldöttértekezletet hívott össze június 13-ra a korszerű társadalmi tevékenységének és szervezeti koncepciójának fejlesztése céljából. Az országos küldöttértekezletet megelőzik a területi szervezetek taggyűlései. A Békés megyei szervezet kedden délelőtt tartotta áktívaülését, ahol a vezetőség megújításáról, az országos küldöttek megválasztásáról esett szó. Beszámoló hangzott el a Békés megyei szervezet munkájáról, és megválasztották a vezetőség új, valamint a küldöttek és az országos bizottság tagjait. ........AZ EMBERNEK M INDIG ÜGY KELL VISELKEDNIE, MINTHA NEM VOLNA MESZ- SZE A VÉGTŐL...” (SZÉCHENYI ISTVÁN) Megyénk évék óta jószomszédi kapcsolatokra törekszik a vele határos romániai településekkel. A megyei és városi delegációk találkozói általában szívélyes légkörben zajlottak le, ám néhány megállapodáson, kulturális programon kívül számottevő eredmények nem születtek. Az új önkormányzati vezetők — mindkét oldalról — e kapcsolatok tartalmi megújítására, kiszélesítésére törekednék. E szándék egyik állomása volt az a tegnapi, békéscsabai találkozó, melyen Bihar és Békés megye vezetői együttműködésük konkrét lépéseiről tárgyaltak. Az országhatárok összekötő és nem egymástól elválasztó szerepét hangsúlyozva megállapodtak abban, hogy ápolják és fejlesztik szerveik, intézményeik, és nem utolsósorban a lakosság kötetlen, baráti kapcsolatait. Köztudottan Békésben taHétfő óta föl yam at osan árad a Fekete-Körös, s megkezdődött az áradás a Féhér-Körösön is. Az előbbinél II. fokú, • a Fehér-Körösön pedig ma hajnaltól várhatóan I. fokú az árvíz- védelmi készültség. A két folyó árhulláma a Kettős- Körösön is vízsziintemelke- dést okoz, ezért ma már várhatóan Békésnél is el kell rendelni az I. fokú árvízi készültséget. Árvízvédelmi munkára jelenleg nincs szükség, a vízügyi igazgató(Folytatás az 1. oldalról) sítók üzletkötői, akik valamennyien a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást ajánlják. Mire fel ez a nagy felhajtás? — Hat biztosítótársaság jelezte szándékát a szerződéses biztosítási rendszerben való részvételre, nevezetesen: a Hungária, a Colonia, az Állami Biztosító, az ÁB Generáli, a Garancia és Providencia. Megbízottjaik folyamatosan keresik a lakosságot, ezért tűnhet egye- seknék túlzottnak a rájuk nehezedő „nyomás”. Napjainkban több ezer biztosítási megbízott tevékenykedik a megyénkben. De a feladat is óriási, hiszen másfél hónap áll mindössze rendelkezésre az átállásra. Több tízezer adatot kell július elsejéig látható a legnagyobb létszámú román nemzetiség, Bihar megyében pedig jelentős a magyar lakosság aránya. Főként a határ menti településeken — a politikai helyzettől függetlenül — gondosan ápolják a baráti, rckoni kapcsolatokat. Mindez jó alapot teremthet egy magasabb szintű együttműködésre — vélték a két megye vezetői. Vasile Blaga, Bihar megyei prefektus és dr. Simon Imre, a Békés megyei képviselő-testület elnöke szándékát együttműködési megállapodás aláírásával pecsételte meg. A dokumentum többek között leszögezi, hogy mindkét fél elősegíti a széles körű információ-, tapasztalat- és tevékenységcserét az igazgatás, a gazdaság, a kultúra, az oktatás és a sport területén. Támogatják az anyanyelvi kultúra, a nemzetiségi hagyományok ápolását, a kapcsolatok kiság a megfelelő őrszolgálatot a védvonalak mentén megszervezteAz előző naphoz képest nem történt lényeges változás a belvízi helyzetben. A Kövizig becslése szerint az igazgatóság működési területén összesen mintegy 5~6 ezer hektárnyi területet öntött el a belvíz. Továbbra is a II. fokú készültség érvényes az Élővízcsatorna belvízrendszerén, valamennyi üzemelő szivatyféldolgozni, hiszen ekkorra minden gépjármű-tulajdonosnak rendelkeznie kell a biztosítás meglétét igazoló szelvénnyel. — Talán érthető a biztosítók szorult helyzete, de az mégiscsak furcsa, hogy egy biztosítást az életbe lépését megelőzően, másfél hónappal korábban be kell fizetni. — Az előbb felsoroltak miatt vagyunk kénytelenek jó hónappal előbb beszedni a díjakat. Enélkül képtelenség lenne a határidőre elkészülni a feladattal. — Az autóklub az Alkotmánybírósághoz fordult, tehát elképzelhető, hogy mégsem vezetik be Magyarországon a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítást. — Egyszerűen nem várhatunk az alkotmánybírósági építését a gazdasági és üzleti élet minden szférájában. Igyekeznek feltárni és hasznosítani az idegenforgalomban és a gyógyturizmusban rejlő lehetőségeket, segítik a tájékoztatási szervek kapcsolatfelvételét. Ezt a megállapodást mindkét fél elvi alapokmánynak tekinti, mely útmutatást ad a további egyezmények, megállapodások megkötéséhez. A román delegáció tagjait délután Sarkadon látták vendégül, ahol a város vezetőivel többek közt egy új határátkelő állomás megnyitásáról tárgyaltak. A nap folyamán ellátogattak több román lakta településre is. Néhány Bihar megyei vezető ma részt vesz Kecskeméten az alföldi megyék elnökeinek találkozóján, ahol várhatóan szóba kerülnek más határ menti megyékkel kötendő megállapodások. tvútelepen. A kiépített belvízi tározókban mintegy 790 ezer köbméter vizet tartanak vissza, tekintettel az értékesebb területek mentesítésére A tegnapi, repülőgépes szemle azt mutatta, hogy nagyobb területeken borítja belvíz a földeket Békéscsaba. Békés. Sarkad, Doboz. Mezőtúr és Gvoma térségében. Tekintettel a bizonytalan időjárásra, egyelőre nem lehet arra számítani, hogy javul á belvízi helyzet. döntés megszületéséig, mert ha törvényesnek találják a rendelkezést, akkor talán napok alatt kellene a másfél hónap alatt is nehezen megvalósítható munkát elvégezni! — Olyan észrevételt is kaptunk, hogy a biztosítási intézetek saját embereiknek teremtenek pénzszerzési lehetőséget, elég szép jutalékot fizetnek az üzletkötőknek. — Korántsem így van. Bárki lehet megbízott, aki betöltötte a 18. életévét, erkölcsileg feddhetetlen és érez magában készséget, adottságot a megbízotti munkára. — És mennyi a megbízottak, üzletkötők jutaléka? — A jutalék biztosítóintézetenként más és más, a konkrét összeget mindenki belső ügyének tekinti. A jelentkezőknek természetesen előre megmondjuk a pontos összegeket. L. S. G. K. Áradnak a Körösök—Vetések viz alatt Bárki lehet megbízott