Békés Megyei Hírlap, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-11-12 / 109. szám
I HÍRLAP' EXKLUZÍV 1991. május 11-12., szombat-vasárnap Másfél hónap alatt — beutaló sem kellett hozzá — másodjára jutottunk el a gyulai Erkel Gyógyüdülőbe. Az akkori, indulatoktól fűtött időszak általunk felmutatott tükrében az érintettek egy része nem ismert magára. Emlékeztetőül: Vidó Miklósné, az üdülő egyik (március 4-éig) volt igazgatóhelyettese arról szólt lapunkban, hogy a korkedvezményes nyugdíjba vonult, ám igazgatói tanácsadónak és üzletkötőnek visszamaradt igazgató, Dömény Ferenc azért nem őt támogatta az utódlásért folyó küzdelemben, mert nem lett volna hajlandó tovább alkalmazni őt. Vidóné visszalépett a pályázattól, a bíráló bizottság viszont a másik két jelöltet nem találta alkalmasnak. Azóta is Lévárdi Jenöné igazgatja megbízottként az üdülőt. O egyben ismét „ringbe szállt” a másodjára kiírt pályázat megnyeréséért. Környezete, s ő maga is indulatosan kérte, hogy a dolgozók másik tábora is saját szemszögéből megvilágíthassa a történteket. Lovas Istvánná, a SZOT-ból kilépett SZOT-üdülői szak- szervezet titkára. Nem is tagadja: baráti viszony fűzi Lévárdi- néhoz, aki a közelmúltig a szakszervezeti bizottság elnöke volt. — Ez az egész úgy kezdődött, hogy Dömény úr bejelentette: korkedvezménnyel nyugdíjba megy—mondja. — Sem a főkönyvelő, sem a két helyettes nem vállalta az igazgatói megbízást. Lévárdi- né soha nem akart igazgató lenni. A Nosztalgia éttermet vállalta el, amikor az a nulláról indult. Az ő érdeme, ahogy kinéz, s amilyen a bevétele. Paraszt úr képtelensége —Nyereséges? — Ha csak a számokat nézzük... lehet, hogy van benne igazság. Ha a beruházási költségeket nem számítjuk, nyereséges. Lévárdiné a mi rábeszélésünkre vállalta az igazgatóságot. Ekkor már ismertük a pályázati feltételeket. Úgy véltük, kissé magasra tették a mércét. Az országban 195 üdülő van, s ezek igazgatóinak nagy része ilyen végzettséggel rendelkezik. —A gyulai a legnagyobbak között van? — Első vagy második. Lévárdinét kinevezésekor visszahívtuk a szakszervezeti elnökségből. Január elején elmentünk a reszortokhoz, hogy nyolc gyűlésen ismertessük a kollektív szerződést a dolgozókkal. Ezt összekötöttük azzal, hogy Dömény úr Személyesen mondja el, miért ment nyugdíjba, s akkor már Lévárdiné kinevezéséről is beszélt. Ezt én hoztam így össze. Semmiféle korteshadjárat nem történt. Ezt őszintén mondom. Sem Vidónét, sem a másik igazgatóhelyettest nem hívtuk meg. —Lévárdiné ekkor már beadta pályázatát? — Még nem. Munkám az irodához köt, de elég jól kiépítettem a bizalmi hálózatot. Nagyon jql esett, hogy úton-útfélen megállítottak a dolgozók. Elmondták: nagyon örülnek, hogy Lévárdiné lett a megbízott igazgató, de ugye megpályázza? —Mikor ismerték meg a pályázók kilétét? — A döntés előtt egy héttel. Tőlem a pályázatok részleteit senki nem tudja. Az, hogy kik pályáztak, már köztudott lett. Azért tartottam fontosnak, hogy a dolgozókkal ismertessem, mert ha egy bizottságba beválasztanak, ahol a szakszervezet nevében kell nyilatkozni: nyilván nem az én véleményemet kell elmondani. — Akkor talán a pályázat kiírása volt rossz. Abban az áll: bizalmas. . — A pályázatot nem ismeri senki. —Ha a pályázatokat nem ismerhették meg a dolgozók, akkor mi alapján foglaltak állást? —Tulajdonképpen 10 éve ismerjük a két embert. —És a harmadik pályázót? ■— Róla nem beszéltünk konkrétan, mert nem ismertük. — O tehát eleve hátránnyal indult. Azt hittük, a pályázatok ■ tartalma alapján szokás dönteni. — A titoktartás még mindig köt. De hadd mondjak el valamit. Paraszt úr, a harmadik pályázó, még képeslapon sem látta az üdülőt. Itt olyan cirkusz lett —Vidóné milyen vezető volt? — Tudom, hogy két diplomája volt, hiszen aki belépett az üdülőbe, mindenki megtudta: ezzel kezdte. — Ebben az üdülőben — ahogy mondják — évtizede kiválóan mentek a dolgok, a Vidóné által vezetett területen is. — Valamelyik jegyzőkönyvünkből idéznék. Dömény úrnak az volt az elve: amit magunk között nem tudunk, azt más nem rendezi le helyettünk. Szóval, ő próbálta az ügyeket elsimítani. Éva mindenbe belekezdett, aztán a felénél úgy hagyta. Az volt a módszere, hogy legjobb védekezés a támadás. — Vidóné az egyik legelismertebb dolgozójuk volt. — Ha nem ő kapta a legtöbb pénzt, itt olyan cirkusz lett... Ez sajnos Dömény úr gyengesége volt. —Akkor miért nem váltak meg tőle? — Dömény úr kerülte a konfliktusokat. Ez itt visszaütött nagyon. — Tudják a dolgozók, hogy nem a társadalombiztosítás fizeti a nyugdíjat, s Dömény úr külön díjazást is kap? — Nem tudom, hogy tudják-e. Ezzel én nem foglalkozom. —Beteg volt Dömény Ferenc? — Neeem. Az egész lényege az, hogy itt mindenki megijedt: mi lesz, ha Vidóné lesz az igazgató? Úgy volt, hogy sztrájkolnak. Ettől megijedtem: úgy éreztem, hogy személy szerint az ügy élére kell állnom. Tokaji, konyak, fröccs Ahogy első írásunk idején, most is akadt, aki nem kívánta nevét nyilvánosságra hozni. — Van olyan tény, amely írásunkban nem a valóságot tükrözte? ■ — Igen, a március nyolcadikai szobalekötés Lévárdiné számlájára írása. A másik: Vidónét felkérte az igazgató úr, hogy legyen megbízott igazgató. — S azt tudja, hogy Dömény úr ezt állítólag azzal a feltétellel gondolta: nyugdíjazása után Vidóné szaktanácsadóként foglalkoztatja őt? — Erről mi csak hallottunk. Nem tudjuk, hogy így hangzott el, vagy sem. —S ha megtörtént volna? — Azt mindenképpen elvtelennek tartanám.-—Lévárdiné viszont alkalmazza őt. — De nem azért, hogy tanácsokat adjon neki. Lévárdiné tudja a dolgát. Úgy tudjuk, hogy Dömény úr azért maradt az üdülőben, mert a „D” épület felújításra szorul. Akármennyire is titkoljuk, s nem szeretnénk: a kapcsolatoknak nagyon nagy ereje van. — De mostanában volt egy rendszerváltás. Az ilyen kapcsolatok talán el is tűnhettek... — Nem, nem épültek le e kapcsolatok. A főnök tudja azokat a munkálatokat úgy kialakítani, és a pénzt összeszedni rá, hogy az épületet felújítsák. — Hogyan lehet több tízmilliót nem hivatalosan összeszedni manapság? — Hi-va-ta-los ú-ton tör-té-nik! Csak azokat az embereket ő ismeri, akik adni tudják a pénzt. —Ennek „szocialista összeköttetés” színezete van. — Igen, igen, de ez van. S akármennyire tagadjuk, e kapcsolatok nem két év alatt szűnnek majd meg'. Éz nem is baj, ha mindenki érdekét szolgálja. — Tudják a dolgozók, hogy Dömény Ferenc korkedvezményes nyugdíját a nyugdíjkorhatár eléréséig nem a társadalombiztosítás, hanem a munkáltató fizeti? —Igen. Nem helyeslik ezt, azt kell mondanom. Erről beszélnek is a dolgozók. —Meglepetést keltett, hogy nyugdíjba ment? — Igen. —Miért lett nyugdíjas? —Ezt tőle kellene megkérdezni. Félt, hogy biztosan felmondanak neki. S akkor nem lesz munkája, nyugdíja. — Miért maradt volna munka nélkül? Néhány évig más munkakörben is dolgozhatott volna. — Hát igen... mondjuk bányászként is, ugye? Vagy konyhai segédmunkásként... — Ugye nem ezt mondtuk? — Igen, ezt én mondom. —Lévárdinét alkalmasnak tartja az igazgatói tisztségre? — O sohasem akart igazgató lenni. Szeretném, ha ezt méltányolnák. A Nosztalgia éttermet vezette, amely ragyogó, gyönyörűen menő üzlet. Ahogy az az üzlet'kinéz, olyan Lévárdiné. — Etikusnak tartja, hogy akkor, amikor az épületből ketten pályáztak, az előző igazgató az egyik mellett elkötelezte magát? — Ezt nem. — De úgy tudjuk, hogy ez megtörtént. — Dömény úr soha, senki előtt nem mondta, hogy Lévárdiné alkalmas erre a feladatra. A dolgozók nagy többségének ma is az az álláspontja, hogy Vidóné egyáltalán nem felelt volna meg. —Állítólag az egyik első emeleti helyiségbe naponta kinek tokajit, kinek konyakot;kinek fröccsöt vittek be.' — Hát igen. —Általános jelenség itt az italozás? — Régebben lehet, hogy így volt, de most már egyáltalán nem. —Lehet, hogy az italozások itt nem maradtak titokban? _ — Hát, tudtunk róla. —Kezdjük úgy érezni, hogy itt már csak egy kívülről jött segíthetne. — Mi dolgozók is nagyon sokan gondoltuk, hogy talán sokkal jobb lett volna. Ec-Pe(n)cz, kimehetsz... Lévárdi Jenőné a megbízása előtti időszakról beszél: — Nyolc hónapon át a Nosztalgia éttermet és az üdülő éttermét vezettem. Aki ezt tartósan tudja vinni, annak szuperembemek kell lennie. A döntés (ti.: csak a Nosztalgiát vitte tovább — A szerk.) megkérdezésemmel történt. Semmiképpen sem lemmősítés volt. — Azt mondják, nem akarta elvállalni az igazgatói megbízatást. Akkor miért pályázott később? — A dolgozók kérésére. Azt mondták: benned látjuk, hogy keresztül tudod vinni az elképzeléseket. A „nem”-et nem nagyon ismerem. Legfeljebb időben tolódhatnak el a megoldások. —Indul az új pályázaton is? —Természetesnek tartom, hogy indulnomkell. A dolgozók ismét biztatnak. —Koncepciója is, gyakorlata is van. Minek ide tanácsadó? — Nem tanácsadó. Ezt rendkívül irritáló meghatározásnak tartom. —Dömény úr jelölte meg így feladatkörét. —- Rosszul. Menedzser. Kifejezetten üzleti jellegű tevékenységgel foglalkozik. Egy igazgatóhelyettessel és egy menedzserrel tökéletesen tudunk üzemelni. — Dömény úr kedvezményes nyugdíjának összegét hol képezik? — Az üdülői főigazgatóságon. Pencz úr, a főigazgatóság korábbi vezetője rendezte és finanszírozta még decemberben Dömény Ferenc nyugdíjaztatását. — Hol van most ez a Pencz úr? — December 31 -ével ő is elment a főigazgatóságtól. — Milyen kapcsolatuk volt Vidónéval? — Változó. Szakmai tudását, gyakorlatát, emberekkel való bánásmódját, vezetői irányítását el kellett fogadnom. Nagyon sok esetben nem egyezett a nézetünk. Ebből konfliktushelyzetek alakultak ki. Nem fogadtam el olyan vezetőnek, hogy tiszteljem. „...amíg én itt vagyok” Lassan rá kellett jönnünk, hogy a történet mindenhol, mindenkor felbukkanó kulcsfigurája Dömény Ferenc. —Ha az Ön általfelvázolt biztos lábakon áll az üdülő, miért ment négy-öt évvel az alsó korhatár előtt nyugdíjba? — Negyven év munkaviszony van mögöttem —. válaszolta. — Kezdtek már bizonyos megjegyzéseket tenni. Vendég részről is elhangzott: „Uram, maga 10 éve vezető? Akkor maga a régi rendszert szolgálta.” Három-négy ilyen szívenütő megjegyzés elhangzott. Úgy voltam: 56. évemben vagyok, s ha nem tetszik a képem, azt mondják: „Nézze, Dömény úr, még ezt a félévet... vagy semmit, s nézzen valami után.” Arra gondoltam: mihez kezdek 56 vagy 57 évesen? Nem tudtam különösebben meggyarapodni: telkem, öreg kocsim sincs. Mihez kezdtem volna? Azt mondta a főigazgató: .„Nézd Feri, olyanok az eredmények, hogy nem tudunk elengedni. Meg tudunk védeni, mert nem csináltál olyan dolgot.” Mondtam neki, hogy mi lesz, ha ő elkerül. Azt válaszolta: „Amíg én itt vagyok, addig ne menj el nyugdíjba. De*ha én elkerülök, előre aláírom a nyugdíjba helyezésedet.” Már az ősz folyamán aláírták a javaslatot. Negyven év után 13 ezer 52 forint nyugdíjat kaptam. Sőt, egy új rendelkezés szerint a nyugdíjam nem haladhatja meg a 7 ezer forintot. Bárhol másutt ennek sokszorosát néhány óra alatt megkereshetném. — Vannak, akik nem szimpatizálnak önnel. Tőlük hallottunk néhány szóbeszédszerű véleményt. Állítják, hogy a szaunában, s valamilyen apartmanban lehetőséget teremtett intim kapcsolatok létesítésére. — Ez új dolog nekem. Az apartmanok mindig is ki vannak adva. Vagy a főigazgatóság adja ki, vagy megmondják, hogy kiadható. Eddig beutaltaknak is kiadhattuk, most csak fizetővendégeknek. ■— A munkahelyi szex— úgy, ahogy van—cáfolható ? — Azt nem tudhatom, hogy valaki valakivel..., vagy sem. — Bizonyos baráti kör állítólag kivehetett szobát. Két tábornokot is emlegetnek. — Azért örülünk, hogy a főigazgatóság vizsgálata megtörtént. Egyedül ilyet nem tudnék megcsinálni. Hetvenhét kézen megy keresztül. — Pályázat nélkül, és talán viszonylag kis pénzért jutottak hozzá egyesek kereskedelmi célra hasznosítható üdülőbeli helyiségekhez. — A szauna évente 360 ezer forint ráfizetést jelentett. Volt egy jelentkező, aki azt mondta, hogy gazdaságossá teszi. Megszabadultunk a veszteségtől. Most megnéztek minden szerződést. Olyan helyiségek, sufnik ezek, amelyeket nem lehet megpályáztatni. Másfél éve úgy szól a rendelet, hogy ilyesmiket nem is kell. — Igaz-e, hogy a lánya ide készül főportásnak? — A lányom semmi szín alatt. Ó máshol, s elégedetten dolgozik. A fiam felesége dolgozik itt, de neki eszébe sem jut, hogy főportás legyen. Már portásként vette el a fiam. Hozzáfűznivalónk nincs. Sietnünk kellett, így néhány órás üdülői beszélgetés után újra kinn voltunk a friss levegőn. •Kiss A. János László Erzsébet „Beutalóval” a gyulai gyógyüdülőben Nem, nem épültek le a kapcsolatok . * ir. .vrfl-i ..... ******
