Békés Megyei Népújság, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-06-07 / 80. szám
1991. április 6., szombat CSALÁD - OTTHON MiÉKÉS MEGYEI HÍRLAP A Ford — Magyarországon Család vagy karrier? Mi a fontos az amerikai és mi a magyar gyerekeknek? A 61. Genfi Autószalon egyik újdonsága volt a Scorpio 24V típusú kocsi Fotó: Szekeres András A magyar általános iskolás fiúk 14, a lányok 18 százaléka megelégszik a középiskolás végzettséggel, míg a hasonkorú amerikai gyerekek közül csak 1, illetve 3 százalék nem akar tovább tanulni. Mindkét ország gyerekei számára a béke az elsőrendű, de az amerikai iskolások a bűnözés megelőzését tartják hazájuk második legfontosabb problémájának, míg a magyarok a tiszta, egészséges környezetet. A 10-14 évesek felnőttként egybehangzóan olyan munkát kívánnak, amelyet szeretnek, de sok amerikai fiú szívesen lenne „gazdag és híres”, míg a magyarok a „rendes családot” tartják fontosabbnak. E tanulságokkal szolgált a nagyszabású felmérés, amelyet az amerikai általános iskolai igazgatók országos szövetsége végzett magyar kollégáik segítségével. A 26 000 amerikai pedagógust tömörítő szövetség már tavaly úttörő programot indított, hogy segítsen a demokráciára nevelni a most felnövő magyar nemzedéket: 39 amerikai általános iskolát kapcsoltak össze magyar társaikkal. A gyerekek azóta leveleznek a „jó honpolgár” program keretében: a cél, hogy megismertessék a magyar iskolásokkal az állampolgárok jogait és kötelezettségeit a demokráciában. A felmérésben arra is kellett válaszolniuk, mi a jelentősége az egyén véleményének a demokratikus társadalomban, s mit jelent a személyes, titkos szavazás alapvetőjoga. Mint kiderült, a női egyenjogúság tekintetében a magyar gyerekek valamivel maradibb nézeteket hoztak otthonról, mint amerikai társaik: a fiúk 58 százaléka nem választana nőt köztársasági elnöknek, míg az amerikaiak 62 százaléka igennel válaszolt erre a kérdésre... Fontosabb, hogy az amerikaiak sokkal nagyobb része kíván (és általában fog is) a középiskola után továbbtanulni. A felmérés, az együttműködés ezen a héten nagy nyilvánosságot kap az Egyesült Államokban: a szervezők Washingtonban, majd Kaliforniában tartanak sajtófogadást. A résztvevők között lesz Lázár Ildikó, a Békéscsabai József Attila Lakótelepi Altalalános Iskola tanára és egyik legjobb tanítványa, a 10 éves Farkas Pál. Az oldalas olcsó A Ford Company 80 millió dollár értékű magyar autóalkatrész gyárat létesít Székes- fehérváron, mely ipari telepet a Videoton Electronic tervezett. A telephely megválasztásának nyilvánosságra hozatala közben a nemrég megválasztott .üzletvezető, Andrew Napier a következőket mondotta: — A Ford nagyon elégedett az új gyár Székesfehérváron való alapításával. Ez egy kiváló telephely, 65 kilométer Budapesttől és közvetlen megközelítési lehetőséggel a Ford nyugat-európai szerelőműhelyeihez, ahol az alkatrészekre nagy szükség van. Mivel Székesfehérvár több és különböző jelentős ipari vállalkozásnak is az otthona, itt már tradíciója van a magas színvonalú technikai gyártásnak, a technikai szakemberek is rendelkezésre állnak — tette hozzá. — A választás, amely Székesfehérvárra esett az első lépcső abban a térben, hogy a minőség és a költség teljes mértékben versenyképes legyen a világ legjobb autóalkatrész gyáraival szemben — állapította meg Hinckle úr, a gyár menedzsere. A húszezer négyzetméteres nagyságú létesítmény tervezése megkezdődött. A magas technológiai kivitelű gyújtótekercsek és benzinpumpák gyártásának a kezdetét 1992- re tervezik. Az alkatrészeket a Ford angol, német, spanyol, belga és portugál autóüzemeiben gyártott gépkocsijaihoz használják fel. Ezek szigorúan betartják a szennygáz- (kipufogógáz) előírások határértékét, melyet az Európai Közösség 1992-től megkövetel. A kivitelezés, az előállítási technikák, az üzletvezetés módjai és a magyar létesítmény minőségileg magas értékű gyártási rendszere bevált és megvizsgált, világszínvonalas gyártási tervezeteket tartalmaznak. Körülbelül 300 különleges oktatási óra áll minden alkalmazott rendelkezésére. A teljes gyártásnál 200 munkást foglalkoztatnak majd.-szPalóc oldalas Hozzávalók: 75 dkg oldalas, egy üveg vágott zöldbab, egy kis doboz paradicsompüré, egy kiskanálnyi reszelt vöröshagyma, só, őrölt bors, egy gerezd fokhagyma, késhegynyi babérpor. Az oldalast úgy vágjuk fel, hogy minden darabban két bordacsont legyen. Másfél deci vizet öntünk a kuktafazékba, és a rácsot beletéve érre fektetjük a húsdarabokat. A kuktát lezárva, a jelzéstől számítva 20 percig puhítjuk, majd tűzálló tálra átté- ve a húsdarabokat, a forró sütőben ropogósra sütjük. Ezután a zsírt, ami kisült belőle, egy kis lábasba átöntjük, megpirítjuk benne a reszelt vöröshagymát, hozzáadjuk a paradicsompürét és kétszer annyi zöldbablevet, mint amennyi a paradicsom térfogata volt. (A konzerves dobozzal könnyűszerrel kimérhetjük.) Sóval, őrölt borssal, babérlevél- porral, tört fokhagymával ízesítjük, egy-két percig forraljuk, majd beleforgatjuk a leszűrt zöldbabot. Ezt a paradicsomos, fűszeres zöldbabot a húsdarabokra halmozzuk, és a sütőbe visszatéve éppen csak átmelegítjük, de ezt már nem pirítjuk meg. Oldalas vadasan Hozzávalók: 80 dkg oldalas, 15 dkg sárgarépa, 10 dkg fehérrépa, egy fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, egy citrom, egy kiskanál cukor, egy evőkanál zsír, egy evőkanál liszt, só, egy evőkanál mustár, 2 babérlevél, néhány szem bors. Az oldalast megsózzuk, tepsibe fektetve félig megsütjük. Kevés zsíron a cikkekre vágott vöröshagymát, a karikákra vágott sárga- és fehérrépát megpirítjuk. Hozzáadjuk a csontok mentén felszeletelt oldalast, és aláöntünk négy deci vizet. Babérlevéllel, mustárral, egész borssal, citromlével ízesítve puhára pároljuk. A tejfölt liszttel kikeverjük, ezzel besűrítjük az oldalas levét, és néhány percig forraljuk. A vele főtt zöldségekkel együtt tálaljuk. Roston sült oldalas Hozzávalók: egy kg oldalas, 3 dkg vaj, egy kiskanál hagymakrém, háromnegyed dl ketchup, egy dl száraz fehérbor, néhány csepp borecet, egy kiskanál méz, kiskanálnyi mustár, egy gerezd fokhagyma, kevés őrölt bors (Worcester-mártás). Kétujjnyi darabokra vágjuk, enyhén megsózzuk az oldalást, és kuktafazékban, a betéten, másfél deci vizet aláöntve, a jelzéstől számítva 30 percig pároljuk. Közben a vajon megpirítjuk a hagymakrémet, hozzáadjuk a tört fokhagymát, a ketchupöt, a bort, a mézet, a mustárt, és pár csepp borecettel ízesítve, öt percig forraljuk. A megpuhult oldalasdarabokat egymás mellé tűzálló tálba tesszük és a forró sütőben, élénk tűznél 15 percig sütjük. Ezután megkenjük a fűszeres mártással és sötétvörösre pirítjuk, de vigyázzunk, nehogy a méz miatt a teteje megégjen. Eredetileg roston készül. Pákozdi Judit Bár a felsőrész hagyományos Levis, a hasonló színárnyalat miatt bátran hordható a más márkájú nadrággal Tetőtől talpig Bársonystretch feketéből, pirosból és óaranyból Őszinte leszek. Néhány évvel ezelőtt, ha divatos holmit akartam vásárolni, messze elkerültem az állami áruházakat. Sem anyagban, sem fazonban, sem méretben nem találtam magamra válót. Bosszankodtam is épp eleget, miért szabnak és varrnak a termelőüzemek több ezer darab olyasmit, amit már régen túllépett a kor. És íme, a piacgazdaság felé igyekvő Magyarország (remélem, ebben nem tévedek!) felismerte, hogy aki a kereslet szerint kínál, az nem jár rosszuL De nézzünk erre egy konkrét példát! A békéscsabai Univerzál Áruház ruházati osztályán Medovarszki Andrásáé szintvezető olyan kuriózumokat kínált, amiket bármelyik kiskereskedő megirigyelhetne. Mint mondta, az idén tavasszal a bársonystretchből készült ruhadarabok tűnnek a legnagyobb slágernek. Divat a piros, az óarany és a fekete. Két manökenünk ezekből a holmikból válogatta össze öltözékét. Mint látjuk, mindketten szűk (fekete) miniszoknya mellett döntöttek, ám ehhez egyikük egy hosszított, a nyakrésznél gombokkal díszített alkalmi felsőrészt, a másikuk egy chanel szabású blézert választott. A blézer egyébként türkizkék, zöld és ezüstfehér színmintás, amelynek márványos hatása különös eleganciát kölcsönöz viselőjének. Örök divat a farmer — kalauzoltak tovább bennünket a farmerosztályra. A manökenünk által próbált nadrág egy kevéssé ismert márka: az easy jeans. Ami pedig a hagyományostól megkülönbözteti, az a szabása. Boka fölöttig érő, bő fazon, itt-ott aprómintás díszítő szalaggal kombinálva. Akik pedig mindezekkel szemben abban szeretnének tanácsot kapni, mit vegyenek fel egy komolyabb alkalomra, olvassák el a jövő heti Tetőtől talpig írásunkat, ma-ria A lábbelivel is variálhatunk. Minél rövidebb a mini, annál jobban illik hozzá a hosszú szárú nyári csizma Fotó: Gál Edit Bélyegsarok A bélyeggyűjtés nagy múltra v isszatekintő mozgalom—hobbi —, s megszállottjai vannak. De problémáik is? — kérdemdr. Zala Gábornét, a békéscsabai 322-es számú kör pénztárosát. —Hogyne lennének! Több is, de csak egyet említek. Nem tudják a gyűjtők napra pontosan, hogy egy-egy új bélyeg mikortól kapható a postán. Ez pedig fontos lenne az első napos bélyegzés miatt. — Akkor csak nagyjából ismerik a kiadási terveket? — Majdnem. Mert arról kapunk információt az országos szövetségtől, negyedéves bontásban is, hogy az adott évben mik és milyen értékben kerülnek kiadásra, de a naprakészség hiányzik. — Fölfelé ível vagy stagnál a bélyeggyűjtés? — Én csak Békéscsabáról tudok egyet-mást. Itt több — kisebb — vállalati kör szűnt meg. De azt is elmondhatom, hogy a mi városi szervezetünkből is húszán léptek ki az utóbbi időkben. Most 242 tagunk van. —És az ifjúság? ■— E téren a legnagyobb a probléma, főleg az, hogy az általános iskola után egy űr következik. Nincs folytatás a középiskolákban. És az is szomorú, hogy ha egy lelkes, körvezető tanár meghal, akkor azon a helyen a mozgalom szétesik. Elhal a bélyeggyűjtés is. V.M. Gyerekszáj Óvodások mondták Az óvodások ábrázolásfog- lalkozásán: Óvónő: — Mit rajzoltál a pulyka alá?. Norbi:—Arra a kis valamire tetszik gondolni? Az nem kaka, az a kis pulylca. *** Altatást idő az óvodában: Óvónő: — Tedd le a fejed, próbálj meg aludni, mert különben ejnye-bejnye lesz! Kati: — Akkor jobban járok, ha alszom. Reggel az óvodában: Óvónő: — Miért nem volt édesanyád a szülői értekezleten? Lacika: — Mert teherbe esett. Ebédidő az ovibdn: Csabi analizálja a tányérján lévő csirkecombot. Húzkodja a húson lévő bőrt, majd megállapítja: — Látjátok, milyen libabőrös ez a comb?! Biztosan fázott a pipi, amikor elvágták a nyakát. Az óvónő a helyes kéztartásra okítja a kiscsoportosokat: Óvónő: — Fogd feljebb a kanalat! Gyuszi: — Akkor elfogy a kanál!