Békés Megyei Népújság, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-27-28 / 98. szám
1991. április 27-28., szombat-vasárnap SPORT Milyen lesz a széljárás a Duna mentén? Gólok a volt kollégának Vállalkoznak a repülők Halasi a texasi világbajnokságra készül A labdarúgó NB I. 23. fordulójának párosítása, szombat: Váci Izzó—Békéscsabai Előre FC, 17.00, jv.: Márton (Szilágyi, Varga). MTK-VM—Ferencváros, 13.00 (a tv közvetíti). Vasas—Szeged SC, Siófok—Debrecen, Pécs— Tatabánya (valamennyi 17.00). Bp. Honvéd—Újpest, Rába ETO—Volán FC, Videoton—Veszprém (valameny- nyi 19.00). Megnyugodni látszik a békéscsabai öltöző hangulata az MTK-VM elleni, ponttal gyarapodott mérkőzés óta. — De a helyzetkihasználással továbbra is hadilábon állunk — mondja Vigh Tibor vezető edző. — Nem összpontosít kellőképpen az, aki lövőhelyzetbe kerül. Nem a játékkal van baj, mégcsak nem is a helyzetek kialakításával, hiszen számtalanszor eljutottunk Zsiborás kapujáig. A kék-fehérek ellen például három óriási ziccerünk volt, amelyek közül ha bármelyiket értékesítjük, mindkét pont a miénk. így viszont a tavaszi szezon hét mérkőzésén mindössze négyet gyűjtött be a csapat, s ami ugyancsak feltűnő: az utolsó négy találkozón gólképtelennek bizonyultak a lila-fehérek. — Az élet furcsa — folytatja Vigh Tibor. — Tavaly ilyenkor a Vác állt csehül, most pedig mi. Csank Jani barátom viszont klasszis csapatot formált az elmúlt csaknem két esztendő folyamán a Duna-parti együttesből. Ennek ellenére szoros 90 percet várok... — Ősszel itt a Kórház utcában megleptek bennünket a váciak — veszi át a szót Királyvári Károly, az egyesület ügyvezetője. — Most is egy gól születik, mégpedig így fogja írni a sajtó: Vác—Békéscsaba 0—1... Mint ismert, Csank János és Vigh Tibor csaknem húsz esztendeje csapattársak, illetve kollegák. Edzőként is jó néhány esztendőt lehúztak egymás mellett, s éppen Békéscsabán. Érthető, ha egy-egy gondolat erejéig nosztalgiázik is a csabai^ vezető edzője: — Életem első NB I B-s gólját éppen Csanknak fejeltem, még 1970-ben, amikor 2—2-re végződött az Eger— Ózd rangadó. Szöglet után kijött a labda, én pedig a 16-osról a hosszú sarokba bólintottam. Persze volt arra is példa, hogy Jani az egyik mérkőzésen kivédte a 11-esemet. Nem sokkal azután került Egerbe, s attól kezdve már csapattársak voltunk... — Az Eger ellen szinte csak a szépre emlékezem — veszi át a szót Királyvári Károly. — Még 1974-ben, a feljutás évében történt, hogy 5—1-re elpáholtuk az egrieket. Én magam két gólt rúgtam... — Azon a meccsen én is szerepeltem... — toldja meg Vigh Tibor. Aztán visszakanyarodtunk a mindennapokhoz. Megtudtuk azt is: Kurucz Adám továbbra is bármelyik pillanatban bevethető',-s igazi amatőrként rúgja a labdát a Békéscsabai Előre FC- ben. Testsúlya a régi, 70 kilogramm alatt van, nagyszerűen játszik, s nem sok pótolni valója van állóképpeségben sem. A héten kisebb sérüléssel bajlódott, s ezért edzést is kihagyott Belvon, Horváth és Szenti, ám várható, hogy a hét végén pályára lépnek. Végül a békéscsabaiak várható kezdőcsapata: Gulyás — Mracskó, Ottlakán, Szenti vagy Major S., Zahorán — dr. Kovács, Csató, Csanálosi, Horváth — Nagy I., Miklya. MÉRLEG Vácon Bcs.-n 1987—88 1—1 3—0 1988—89 1—0 2—0 1989—90 1—1 0—0 1990—91 •> 0—1 Az eredmény a pályaválasztó szemszögéből értendő. Gorbai bronzérmes az Európa Kupán A közelmúltban Olaszországban, Vicenzaban rendezték meg a WAKO (World All-Style Kombat Organization) idei Éu- rópa-kupa versenyét, amelyen a házigazdák mellett spanyol, német, osztrák, lengyel, liechtensteini és magyar karatésok vettek részt. A 12 magyar versenyző — négy női, nyolc férfi induló — közt ott volt a Békéscsabai Lakótelepi SE vá^gatott versenyzője, Gorbai Zsanett is, aki súlycsoportjában az erős mezőnyben 10 induló közül az értékes 3. helyet szerezte meg. Ez dicséretes teljesítmény, mert nemcsak az ellenfelekkel, hanem az igencsak részrehajló olasz bírókkal is meg kellett küzdenie a csabaiak kiválóságának. A verseny nehézségére jellemző, hogy mind a világbajnoknő, mind a magyar Európa- bajnoknő helyezetlenül végzett az erős mezőnyben. Aki kíváncsi arra, hogy a nőknél milyen küzdelmek folynak, az vasárnap látogasson el Csor- vásra, ahol 11 órakor kezdődik a Testőr Kupa súlycsoportok nélküli Semi-contact karate verseny, ahol mind a nők, mind a férfiak összemérik tudásukat. Emlékeztetőül az első forduló utáni állás: Nők: 1. Szudár Andrea (Bcs. Lakótelepi SE) 8 pont, 2. Hankó Katalin (Bcs. LSE) 6, 3. Pataki Ildikó (Bcs. LSE) 4. Férfiak: 1. Hortobágyi János (Bcs. LSE) 8 pont, 2. Kállai József (Bcs. Sportcsarnok SE WTF TKD) 6, 3. Bácsfalvi Zoltán (Sportcsarnok WTF TKD) 4. Búcsú a hazai közönségtől • SC Dózsa Tsz Szarvas — DVTK 72:68^(37:42) NBí-es női kosárlabda-mérkőzés, Szarvas, 400 néző. V.: Szabados, Matlá- ri. Szarvas: Balogh (16), BERKÓ (13/3), KUJAWA (14), LOTYSZ (22), Frankó K. (2). Cs.: Veres (5/3). Edző: Vida Béla. DVTK: Novák (8/3), Ambrus (12), PRONYINA (15), KRÁLIK (24/3), Laposa (4/3). Cs.: Molnár (2), Madaras (3), Jevtusenko (-). Edző: Király Sándor. Az eredmény alakulása: 2. perc: 8:2, 10. perc: 20:16, 13. perc: 26:28, 19. perc 32:38,25. perc: 47:44,29. perc: 57:52,35. perc: 63:59,40. perc: 70:63. A szarvasiak kezdtek jobban és az óriási kedvvel játszó lengyel irányító, Lotysz révén pillanatok alatt előnyre tettek szert. A diósgyőriek magas embereikkel kísérleteztek, s ez elég volt ahhoz, hogy fölzárkózzanak, sőt egy idő után fordítani is tudtak. A szarvasi dobások ekkor pontatlanok voltak, a DVTK pedig Králik révén szerezte kosarait, és így a vendégek zárták előnynyel az első játékrészt. A második félidőben nagyobb sebességre kapcsolt a Szarvas, Kujawa és Berkó is fölzárkózott, egyre gyakrabban betaláltak az ellenfél kosarába, Lotysz pedig kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A döntő pillanatokban csapata motorja volt: vagy maga fejezte be egyéni akcióit, vagy pedig kitűnően hozta helyzetbe társait. A DVTK a hajrára egészpályás letámadással próbálkozott, ám ez csak ahhoz volt elég, hogy felzárkózzanak, de újra fordítani már nem tudtak. Izgalmasan alakult a finis is, ami újra a lengyel légióst dicséri: Lotysz háromszor egymás után eredményesnek bizonyult, s így a szarvasi közönség az utolsó percben már vastapssal köszöntötte győztes csapatát az 1990—91-es bajnokság utolsó hazai mérkőzésén. Vasárnap harmadik mérkőzésre kerül sor Diósgyőrött, ahol a győztes szerzi meg az idei bajnokság hetedik helyét. R.E. Magyar Kupa A labdarúgó Magyar Kupa megyei első fordulójában több meglepetés is akadt. A Békéssámson kemény diónak bizonyult. A kondorosiak nem bírtak a megyei III. osztályban küzdő sámsoniakkal, akiknek a döntetlen elég volt a továbbjutáshoz, így a kondorosiak elbúcsúztak a további küzdelmektől. A kétsopronyiak legyőzték a Békéscsabai Favoritot, az Orosházi MTK második csapata pedig a Békéscsabai Honvédőt búcsúztatta. A tavaszi idényben remekül szereplő mezőberényiek csak döntetlent értek el Dévaványán. A legnagyobb meglepetést az újkígyósiak szolgáltatták, akik az NB III-as mező- hegyesieket győztác le 1-0-ra. Eredmények (a vastag betűvel szedett csapatok jutottak a május 8-i fordulóba): Kardos—Gádoros 0—3, Békéssámson—Kondoros 0—0, Nagybánhegyes—Csorvás I—0, Csabacsűd—Határőr Dózsa SE 1—2, Pusztaföldvár—Békésszentandrás 1— 6, Békés— Szeghalom 1—2, Okány—Gyulai SE 2—9, Kevermes—Lökösháza 1—1, Csanádapáca—Sarkad 1—1, Békéscsabai MÁV—Kétegyháza 1—4, Kétsoprony—Békéscsabai Favorit 2— 1, Medgyesegyháza—Orosházi MTK 1—2, Dévaványa—Mezőbe- rény 2—2, Körösladány— Füzesgyarmat 0—3, Doboz—Vésztő 0—1, Tarhos—Gyomaendrőd 0—4, Újkígyós—Mezőhegyes 1—0, Csárdaszállás—Gyulai Magán SE 4—3, OMTK II.—Békéscsabai Honvéd 2—1, Kunágota—Battonya 1—2, Gyulavári—Kamut 1—1, Kaszaper—Tótkomlós 2—3, Elek— Nagyszénás 0—1. A Kvasz András Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesület jogelődje 1939-ben alakult. Névadójuk Békéscsaba szülötte, Kvasz András, a magyar repülés egyik úttörője volt. A békéscsabaiak alapító tagjai az 1989. novemberében újjáalakult Magyar Repülő Szövetségnek. Az MHSZ Repülő Klubból 1990. április 1- jén jött létre az egyesület, majd október 1-jétől vált önállóvá. Terveikről, elképzeléseikről beszélgettünk Halasi Gábor egyesületi titkárral és Füredi Lászlóval, a békéscsabai repülőtér vezetőjével. — Már tavaly megmutatkoztak a repülőtér fenntartásának nehézségei, mivel semmiféle támogatást nem kaptunk. Ezért teljes önállóságra törekedtünk — kezdi a beszélgetést Füredi László, majd így folytatja:—Az idén március 31-ig a Magyar Repülő Szövetségtől havi 130 ezer forint támogatást kaptunk a repülőtér fenntartására. Különböző vállalkozásokkal igyekszünk „megtermelni” a szükséges pénzt. A repülőtér évi fenntartási költsége 4 millió forint, ebben az épületfenntartások nincsenek benne. Vitorlázóktól a sárkányrepülőkig — Milyen szakosztályok működnek a Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesületben ? — Négy szakosztályunk van. A vitorlázórepülők táborába több mint hetvenen tartoznak, az ejtőernyősök mintegy negyvenen vannak; új szakágunk a sárkányrepülés, amellyel huszonötén foglalkoznak nálunk. Végül a negyedik szakosztály a motorosrepülő, amelyben 12 tagot tartunk nyilván — mondja Halasi Gábor egyesületi titkár. ,— Az egyes szakosztályok milyen vállalkozásokkal foglalkoznak? — Azzal kezdeném, hogy az éves költségvetésünk 4-4,5 millió forintot tesz ki, amelynek egy részét a szakosztályoknak kell megtermelni. Már tavaly, de az idén is letelepülünk a Balaton mellé, ahol a balatonkiliti repülőtérről utas- és sétarepülést folytatunk. Tudni kell, hogy a magyarországi repülőterek közül a békéscsabai nemzetközi forgalomra alkalmas, ami azt jelenti, az egyenesből jövő repülőgépek fogadását, vámkezelését meg tudjuk oldani. A vidéki repülőterek közül a nyíregyházi mellett a csabai az, amely nappal és éjszaka is tud gépet fogadni, illetve indítani. A mai felgyorsult gazdasági életben az üzletemberek utaztatását ily módon is segíteni tudjuk. Az ország legkülönbözőbb repülőtereire el tudjuk vinni az üzletembereket, Szombathelytől Pécsig, Miskolctól Budapestig. Háromszemélyes, illetve 12 személyes gépekkel repülünk. A közelmúltban egy kft. segítségével sikerült egy modem francia gépet vásárolni, amely külföldi repülésre is alkalmas, mivel ezer kilométerig egy tankolással képes repülni. Ez a háromszemélyes gép a jövőben valamennyi magyar üzletember rendelkezésére áll, ha külföldre, például Frankfurtba kíván utazni. A legfiatalabb bajnok Az ejtőernyősök vállalkozásairól Ondrejcsik Mihály, sokszoros nemzeti bajnoki helyezett versenyző számol be. — Két válogatott kerettag sportolónk van, Bánszki György és Tamás. Közülük Tamás tavaly, 19 évesen a magyar ejtőernyős sport történetének legfiatalabb bajnoka lett. Jelenleg a magyar bajnokságra és a Hungária Kupára készülnek. Mi vállalunk ejtőernyős alapkiképzést, emellett bérelhetnek tőlünk ejtőernyőt az ide látogatók. — Mire készül az idén Halasi Gábor egyszeres nemzeti bajnok, vitorlázórepülő? — Az idén az USA-ban, Texas államban rendezik meg július végén a vitorlázórepülő világbajnokságot. Erre készülök, s öröm számomra, hogy már a harmadik világbajnokságon képviselhetem a magyar színeket. Másik válogatott kerettag klubtársam, Laurinyecz Sándor, aki tavaly szakágában az év sportolója lett, a klubosztályú Európa-bajnokságra készül. Reptéri hotel A repülőtér vezetőjétől megtudtuk még, hogy sétarepüléseket igény szerint mindennap folytatnak a békéscsabai repülőtérről, például május 1-jén húsz százalék kedvezményt adnak a sétarepülést igénybe vevőknek. Vállalkoznak motoros-, vitorlázó- és sárkányrepülő kiképzésre is. A repülőtér mellett létrehozták az Aero Hotelt, amely turista jellegű létesítmény. Napi háromszori étkezést biztosítanak a vendégeknek, és lehetőség van lakókocsik és sátrak elhelyezésére is. A Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesület tagjai nem tétlenkednek, az állami támogatás megszűnése után saját vállalkozásaikkal igyekeznek biztosítani a sportoláshoz szükséges anyagiakat. Természetesen ha akadnak vállalkozók, vállalatok, akik jó reklámlehetőséget látnak a több válogatott versenyzőt felvonultató repülősökben és ejtőernyősökben, segítségüket szívesen fogadják. Verasztó Lajos A békéscsabai repülőtéren sétarepültetésre is vállalkoznak a megyei repülő és ejtőernyős egyesület tagjai. Felvételünk a legutóbbi EB-n készült, ahol népszerű volt ez a „szolgáltatás” Vasárnap délután Gyulán Jótékonysági focigála légiparádéval A XV. Erkel Diákünnepek keretében jótékonysági focigálát rendeznek Gyulán, április 28-án, vasárnap 14 órai kezdettel a városi sportpályán. A Békés megyei színészek és újságírók közös csapata a gyulai „szuperválogatottal” méri össze tudását a zöld gyepen. Vendégsztár Nagy Feró. A rendezők a focigála bevételét a Sportsegély Alapítvány, illetve a Gyula Remetei Gyermek- otthon javára utalják át. A mérkőzést dr. Jeszenszky Géza Békés megyei alpolgármester vezeti. Már csaknem biztos az is, hogy a labdát ejtőernyősök hozzák a kezdőkörbe. A jótékonysági focigála eddigi szponzorai: Békéscsabai Előre FC, Gyulai SE, Gyula Tex Rt., Agrobank Rt., Békéscsaba, Élés- ker, Gyula, polgármesteri hivatal, Békés- szövker, Hungária Biztosító, Univerzál Kereskedelmi Kft., Gyulai Húskombinát, Thermál Aero Kft., Kubicza Béla vállalkozó, Mészár János vállalkozó és a Békés Megyei Hírlap. ÍRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Arpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Serédi János ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Postacím: 5601 Ff.: 111. Telefonszámok: központ: (66) 27-844; főszerkesztő: (66) 21-401; telefax (66) 21-401; kiadó: (66) 26-395. Telex: 83-312; Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 205 forint, egy évre 2460 forint. Készül: a Kner Nyomda lapüzemében, Békéscsaba, Baross u. 9-21. Vezérigazgató: Balog Miklós. ISSN 0133-0055