Békés Megyei Népújság, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-29 / 99. szám

1991. ÁPRILIS 29., HÉTFŐ Ára: 8,30 forint XLVI.'ÉVFOLYAM, 99. SZÁM Nagyválasztmányi ülés a kisgazdáknál Ezerkétszáz résztvevővel Megkezdődött az EDO Nem teljesült a XV. EDO gyulai szervezőinek egyik alapvető kívánsága: szomba­ton délután eleredt az eső. Ha az Erkel Művelődési Központ előtt nem gyülekezz tek volna oly. sokan, bebo- csáttatásra várva a szombat esti megnyitóra és az azt követő Deák „Bili’ Blues Band-koncertre, aligha ér­ződött volna a város utcáin a fesztiváli hangulat. Elma­radt a fáklyás felvonulás, nem lobbant fel az EDÜ- láng, és nem láthattuk más­nap délelőtt az Erkel Gim­názium előtti bemutató mű­sorokat sem. Az eső azért nem tett tönkre mindent, sőt nem is okozott komoly • érvágást. Forró légkörben, ütemes tapssal, több száz tagú kó­russal várták a diákok az ünnepi megnyitó kezdetét a művelődési központ színház- termében. Huszonegy óra után néhány perccel, a ha­gyományokhoz híven, a Himnusz közös eléneklésé- vel hivatalosan is megkez­dődött az EDÜ. Kiss János, a szervezőbizottság elnökhe­lyettese hatalmas hangorkán közepette köszöntötte a diá­kokat, pedagógusokat, a Bács-Kiskun, a Csongrád, a Hajdú-Bihar, a Békés me­gyeieket, a rendezvénynek otthont adó várost, Gyulát, a külföldről érkezett vendé­geket, az aradi, Csíkszeredái, munkácsi, zentai, ditzingeni diákokat. Dr. Pocsay Gábor polgár- mester köszöntőjét hasonló­an forró hangulat kísérte. — 1990 decemberében két fiatalember, Ökrös Gergely és Kiss János 'beállított a polgármesteri hivatalba, és elmondták, úgy néz ki, nem lesz XV. EDÜ, ha csak ők meg nem szervezik. Kérdez­ték, hozzájárul-e a város? Az igen kimondása után be­járták az összes üzemet, fel­keresték a minisztereket, még parlamenti interpelláció is volt az ügyben. Mintegy kétmillió forint értékű pénz, adomány gyűlt össze — mondta a polgármester. — A tanulság számomra; ami­kor kishitűség uralkodik a felnőtt társadalomban, be­mutatkozik egy olyan ifjú­ság, amelyik tud valamit csi­nálni. .Az ilyen országnak van, jövője! Ezután ’Ökrös Gergely el­nök mondott köszönetét mindazoknak, akik a szer­vezőbizottság munkáját se­gítették, majd a résztvevők „Szép volt, fiúk!”, „Köszön­(Folytatás a 3. oldalon) Torgyán társelnök lett A budapesti Testnevelési Egyetemen szombat reggel megkezdődött a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt nagyválasztmá­nyi ülése, amelyet az utóbbi időben a kisgazdák közötti állandó viták miatt óriási érdeklődés kísért. Az épület bejáratánál mintegy 100 kis­gazda tüntető fejezte ki szimpátiáját Torgyán József volt frakcióvezető mellett. Nagy Ferenc József be­számolt az új vezetés —sza­vai szerint — következetes munkájáról, tárgyalásairól az Agrárszövetséggel és a többi párttal. Az elnök által (Folytatás a 2. oldalon) Megyénk néptánccal köszöntötte a táncművészet világnapját, amelyet 1980 óta, a párizsi színháztudományi intézet kéré­sére április 29-én ünnepük, Nővérré francia balettreformá­tor születésnapján. Felvételünk a gyulai néptáncgálán a szarvasi Tessedik Táncegyüttes Zempléni karikázóját örö­kítette meg. (Tudósításunk a 3. oldalon) Fotó: Gál Edit A szavazás A szavazásokhoz némileg hozzászokott hazánkban a hét végére kettő is esett. Most azonban nem a Torgyán- nak ismét széket adó Testnevelési Főiskola nagytermé­ben lezajlott, akár demonstrációnak is felfogható kisgaz­dapárti szavazásról akarok szólni, noha az is befolyásol­hatja az elkövetkező időszak belpolitikáját. Inkább — politikai és közgazdasági körökből kölcsönvett szóhasz­nálattal élve — egy másik, nagyságrendileg fontosabb­nak gondolt szavazásról! Ennek vélhetően távolabbig érő hatása lesz. A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése egy­hangú döntéssel megszavazta, hogy a Magyar Köztársaság sportolói is képviseljék hazánkat a barcelonai olimpiai játékokon. így látta helyesnek a testület 112 jelenlévő tagja, s nem kétséges, ha mind a 150 delegált jelen van, akkor is ugyanez a döntés születik. Nem volt ez mindig így. Nyolc évvel ezelőtt. A Népsta­dion Presse termében az akkor megszavazandó Los An- geles-i versenyekre is a hazai sportélet elitjét reprezen­táló testület volt hivatva meghozni a döntést, az utazást illetően is. A százegynéhány tag közül azonban csak egyetlenegy akadt — a kézilabda-szövetség egyik elnök­ségi tagja —, aki nem nyújtotta a kezét, amikor a „nem”- re kellett igent mondani. Ahogy az lenni szokott, azóta is rengeteg legenda kering erről a gálád döntésről, hogy mást ne mondjak, még e sorok írójának a fejéhez is oda­vágták a minap, hogy bezzeg akkor is a régi rendszert üdvözítette, ahelyett, hogy ... Igazából mellékes, hogy akkor még nem volt tagja a testületnek, bár feltehetően nem szaporította volna az ellenzők táborát. Ahogy nem szaporították olyan világnagyságainlk sem, mint például Németh Imre, aki Londonban nyert aranyat. Pedig, ha valaki, ő igazán tudta, mit jelent felvonulni a magyar zászló alatt a világ sportolói között. Mit jelent a dobó- körbe állni, mit jelent becsületes küzdelemben megmé­rettetni, s ha ő a jobb, akkor boldog tudattal ünnepelni, egy nemzet megbecsülését magáénak vallani. Nyilván, Németh Imre fejében sem az járt a voksolás előtt, hogy vissza kell vágni az imperialistáknak, amiért nem en­gedték leszállni Gromikó repülőgépét Amerikában. És döntésünkkel is gyengíteni fogjuk az elnökválasztási kampányt, s akikor majd Reagan megnézheti magát! Hát, valószínűleg ezért futott végig a Helia Szálló nagy­termén mosolyhullám, amikor Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke bejelentette: most pedig a na­pirend szerint állást kell foglalni az olimpiai részvételt illetően. ' Fábián István Ott egy kapufa, itt két Nagy-helyzet Váci Izzó—Békéscsabai Előre FC 0—0 NB I-es, labdarúgó-mérkőzés, Vác, 3000 néző. V.: Márton (Varga S», Szilágyi) VÁC: Koszta — Zirko, Talapa, Csima — Zombori, Nagy T., Gyi- mesi. Víg, Romanck — Füle, Répási. Edző: Csank János. BÉKÉSCSABA: Gulyás — Mracskó, ottlakán, Zahorán — dr. Ko­vács, Csató, Szenti, Csanálosi, Horváth — Nagy I., Mlklya. Edző: Vigh Tibor. Csere: Csima helyett Szalai a 38., Miklya h. Kurucz a 65., Vigh. Kerekes a 74., Nagy I. h. Major L. a 89. percben. Sárga lap: Zahorán a 71., Nagy I. a 88. percben. Szöglctarány: 10:4 (5:3) a Vác javára. „Sörbár” Vendéglátó Kft (Békéscsaba, Irányi u» X V Nyitva: 6-tól 23-ig.) Békéscsabán, csak nálunk 1 Különleges import és Hazai hűtött sörök nagy választékával várjuk kedves vendégeinket. A szomorkás, hideg tava­szi esőben nehezen gyüle­keztek a nézők, nemigen le­hetett felfedezni valamiféle felfokozott hangulatot. Pedig ekkor már sokan tudták: a Fradi kikapott a Hungária körúton, megint közelebb került tehát a váciak szá­mára a bajnoki dobogó le­hetősége. Amiért a kezdés előtt ki­csit hosszabban faggattuk a két edzőt, annak oka bizo­nyára érthető. Csank János egy kicsit mindig csabai edzőnek számít — s ez ki­derül az ő mondandójából is. Csank János: — Közel sem olyan gyenge csapat az Előre, mint azt sokan hiszik. A gond? Annak idején a bundabotrány felborította a légkört, bizonytalanság lett úrrá a Kórház utca környé­kén. Most pedig egy kicsit pánik is van. De — ahogy a múlt héten is láttam — a Csapat sokat tud futni, helyzetei is vannak. Más kér­dés, hogy egy-egy ember fel­tűnően gyengén játszik. Ami a mieinket illeti, nekünk a jelenlegi pozíciónkban min­denkit le kell győznünk, én Gyula belvárosában bármilyen hasznosítási formára ÖSSZKOMFORTOS HELYISÉGEK KIADOK Gyula, Corvin u. 15. Tel.: 61-388.. azonban a várakozással el­lentétben azt mondom, ez korántsem lesz olyan nyil­vánvaló, mint sokan hiszik. Ha iksz lesz, netán „sitte­lünk”, biztos azt hiszik az amatőrök, ezt megbeszéltük Vigh Tibivel! Főképp ezért lenne jó győzni, pontosab­ban ezért is. Nem tagadom, hangulati­lag nekem mindig kedves volt Békéscsaba, s közelebb állt a szívemhez, mint most Vác, noha itt sem lehet pa­naszom semmire. Vigh Tibor: — Csak azt' mondhatom, hogy a szeren­cse elpártolt tőlünk mosta­nában. Most az esélytelenek nyugalmával játszhatunk, majd meglátjuk! A 6. percben egy bal ol­dalon kibontakozó váci tá­madás végén Mracskó csak felvágni tudta ellenfelét. A (Folytatás a 8. oldalon) Ruházati és műszaki cikkek NAG YKERESKEDELM1 ARON a Beliteszt Szalonból. Made in Taiwan & Italy. Arak, melyek megfizethetők! Békéscsaba, Mednyánszki u. 7. (az udvarban). Nyitás: április 36-án, 16 órakor. Nyitáskor 30% árkedvezmény! Ma: I tsz-tagok „gyesen” vannak Beszélik Körösladány- ban, hogy megéri a Ma­gyar—Vietnami Barát­ság Termelőszövetkezet­nek, hogy — így mond­ják nemes egyszerűség­gel — „gyesre” küldje az embereit, azaz átmeneti­leg szüneteltesse tagsági viszonyukat. (5. oldal) Holnap: Exkluzív interjú Deutsch Tamással Ideiglenes határátkelő Battonyánál Április 27-én szombaton 9 óra 45 perckor Battonyánál kétnapos időtartamra ideig­lenes határátkelőhelyet nyi­tottak Magyarország és Ro­mánia hivatalos szervei meg’ egyezése nyomán. A határát­kelőt mindjárt az első na­pon közel háromezren vet­ték igénybe. (Folytatás a 3. oldalon) Magyarországi bemutatá Gyulán, az FORRADALOM A FOTÓIPARBAN!! Magyarországon először Gyulán az IMAGE PRO PLUS minilabor! Erkel Hotel gyógyüdülőben holnap 10 árakor NÁLUNK SZÓ (SZERINT AZ IDŐ PÉNZ, EZÉRT csak 30 perc a színes filmek hívása, nagyítása. Nyitva tartás: hétköznap 9—17-ig, 5700 GYULA, Vásárhelyi P. u. 6. szombaton és vasárnap 9—13-ig. (A buszpályaudvari üzletsoron.)

Next

/
Thumbnails
Contents