Békés Megyei Népújság, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-24 / 95. szám
1991. április 24., szerda KÜLFÖLDI HÍREK - MEGYEI KÖRKÉP „Mindkét fél most mondta meg először nyíltan.. ” A Bős—Nagymarosról folytatott hétfői budapesti magyar—csehszlovák tárgyalásokon „mindkét fél most mondta meg először nyíltan, hogy mit gondol, mi a célja, koncepciója, megoldási javaslata. Az első tárgyaláson nem lehetett megállapodásra jutni” — így összegezte a tárgyalásokat Vladimír Me- ciar szlovák kormányfő, miután hazaérkezett Pozsonyba. Meciar újságíróknak elmondta: a csehszlovák fél az erőmű építésének folytatását javasolta, a környezeti kockázatok minimalizálósíi mellett. A magvar fél viszont az építkezésről kötött 1977-es szerződés megszüntetését indítványozta. — De hogy milyen okokból, azt nem közölte — tette hozzá a Bőssel foglalkozó csehszlovák kormánymeghatalmazott. Meciar hangsúlyozta, hogy az 1977-es szerződést nem lehet egyoldalúan megszüntetni vagy felmondani. Mivel államközi szerződésről van szó, csak a két parlament módosíthatja — mondta. A Szlovák Nemzeti Tanács (parlament) elnöksége jogosult a kormányt vagy annak tagjait felmenteni, és helyette úja(ke)t kinevezni, de az új kormánynak természetesen többségi bizalmat kell kapnia a törvényhozásban. önmagában az eljárás jogosultságát Meciar elismerte. sőt, azt is hangoztatta. hogy egyetért a kormány átalakításának szükségességével. Ő ezt már tavaly októberben szorgalmazta — mondta, és konkrétan megnevezte Vladimir Ondrus, valamint Kozef Kucerák miniszterelnök-helyettesit, kik — Meciar szerint — felelősek azért, hogy mindmáig nincs a kormánynak szilárd gazdasági programja. Meciar tehát ezen legutóbbi nyilatkozata értelmében sem arra gondol, hogy neki kellene távoznia a kormány éléről, A parlament elnökségének az elmúlt napúkban kifejtett tevékenységéről azt mondta, hogy a testület a haza és a nemzet érdekei ellen cselekedett, amikor lehetetlenné tette a kormányt. Meciar igazságtalannak és antidemokratikusmak tartja az elnökség állásfoglalását. (Az elnökség a múlt pénteken állapította meg, hogy a kormány nem teljesíti a programnyilatkozatban foglalt feladatait, működésképtelen, s összetételében változtatásokra van szükség.) Egy újságíré azt kérdezte Mectartól, miként vélekedik Jan Carnogurskyról, a Szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom elnökéről, akit sokan a leendő új szlovák miniszterelnöknek tartanak. Meciar válasza: — Nem tudom, hogy kormányfőként milyen lesz. Mint kolléga, nem volt jó. Szlovák kormány változás A szlovák Nemzeti Tanács (parlament) elnöksége — mint kollektív államfői testület — kedden felmentette tisztségéből Vladimír Meciar miniszterelnököt, és helyette Jan Carnogurskyt, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnökét nevezte ki kormányfővé. A hírt Frántisek Miktősko parlamenti elnök közölte újságírókkal. Wörner a NATO közeljövőjéről A NATO a béke megőrzésében a politikai, nem pedig a katonai eszközökre helyezi a hangsúlyt — jelentette ki Manfred Wörner, az Észak-Atlanti Szövetség főtitkára hétfőn este. a Német Atlanti Társaság potsdami alakuló ülésén, ahol a szövetség közeljövőjéről fejtette ki elképzeléseit. Wörner hangsúlyozta: véleménye szerint a NATO-ra. mint kollektív biztonsági rendszerre változatlanul szükség van, mert — úgy véli — az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet hosszú távon nem lehet a katonai biztonság egyetlen záloga. Baker később tér vissza Izraelbe A damaszkuszi látogatáson lévő James Baker amerikai külügyminiszter kedd délelőtt telefonon közölte Jichak Samir izraeli kormányfővel, hogy a szíriai fővárosból Moszkvába utazik, és csak csütörtökön érkezik Izraelbe, hogy azután másnap folytassa ottani tárgyalásait — jelentette délben a jeruzsálemi rádió. Röviddel előtte az Interfax nem hivatalos szovjet hírügynökség azt adta hírül, hogy Baker a kaukázusi K i szí ovod szkban csütörtöktől kezdve „egy- vagy kétnapos” tárgyalásokat bonyolít le szovjet kollégájával. Alekszandr Besszmentnihhel a közel-keleti békeerőfeszítésekről és a június vége előtti időpontra tervbe vett a meri kai—szovjet csúcs tál á 1 - kozóról. Baleset hazafelé A bonni Világ Kupán szerepel* magyar férfi tőrvívó-válo- gatott útban gépkocsival hazafelé Németországban balesetet szenvedett. A tragédia ikövetkeztében ketten, Szekeres Pál és Kun Csaba súlyos sérülésekkel kerültek a regensburgi klinikára, ahol azóta is az intenzív osztályon kezelik őket. Dr. Kamuti Jenő: — Sajnos, mindketten nagyon súlyos állapotban vannak. Szekeres Pálon még tegnap operációt hajtottak végre, de a gerinccsigolyatörés majdani következményeiről még nem tudnak semmit 'mondani az orvosok. Kun Csaba súlyos agyrázkódás után még nem nyerte vissza eszméletét. A (komoly bajok mellett mellkassérüléseket is szenvedtek mindketten. Állapotuk miatt hazaszállításuk egyelőre szóba se jöhet. Változó gyógyszerárak II Corinfar olcsóbb, a Qnarelin drágább... (Folytatás az 1. oldaltól) egy 60-70 százalékos térítésidíj-emelést érzékelnek majd, attól függően, hogy milyen gyógyszert vásárolnak. A társadalombiztosítás azokat a gyógyszereket, amelyéket eddig 90 százalékban térített, nagyobbrészt 95 százalékban térít. Tehát, ha a gyógyszer ára emelkedik is, a beteg nem fizet többet, vagy sokkal többet. Lesznek olyan gyógyszerek, amelyeknek nem változik, egyeseknek emelkedik, vagy csökken az ára. A gyógyászati segédeszközök ára nem változik. Az árváltozás miatt a gyógyszertárakban folyamatosan átértékelő leltározást kell végezni a meigye 52 településén. A gyógyszertárak egy része április 29—30-án, a másik része pedig május 2—3-án leLtároziik. Az ügyeletes gyógyszertárak a megszokott rendben tartanak' nyitva, és május elsején ügyeleti szolgálatként a régi áron adják a betegeknek a gyógyszert. — Mostanában nemcsak az áremelés hírét hallottuk, hanem gyakran találkoztunk hiánygyógyszerekkel is. Vajon az áremelésekkel párhu. zamosan megszűnik a hiány? ( — Magyarország gyógyszeripara igen fejlett, de az alapanyagot külföldről kapjuk. Gyakran az alapanyagvagy a csomagolóanyag-hiány miatt nem kapható valamilyen gyógyszer. Régi elképzelése a gyógyszertári központoknak, hogy a Hun- garopharma Gyógyszernagykereskedelmi Vállalat monopóliumát megtörjük, és például több szomszédos megyével mi is nagykereskedelmi vállalatot szeretnénk létesíteni. így közvetlenül a gyártótól szerezhetnénk be a gyógyszereket. Egyébként régóta gyártjuk már azokat a hiánygyógyszereket, amelyéket galenusi laborunkban elő tudunk állítani. Ilyenek a Demalgon, a 0,3 milligrammos Amidazophenum, vagy a Quarelin. Az ember fejében még az is megfordul, hogy bizonyos gyógyszergyáraik az áremelés miatt tartottak vissza gyógyszereket. Lapunk legközelebbi számában visszatérünk azokra a juttatásokra és kedvezményekre, amelyekkel a társadalombiztosítás próbál enyhíteni a betegeket 6Újtó gyógyszerár-emelés nehézségein. Bede Zsóka Áremelések, munkanélküliség Román szakszervezetek oehéz helyzetben A forradalom után Romániában teljesen széthullt a régi szakszervezet, s vagyonát egy ideiglenes bizottság vette át. Megalakultak az új szakszervezetek, melyek közül legjelentősebb a Szabad Szakszervezetek .Szövetsége, csaknem négymillió taggal. A Hargita megyei szövetség képviselői jártak a napokban megyénkben, hogy tapasztalatokat szerezzenek a nálunk folyó szakszervezeti munkáról. E célból találkoztak tegnap Békéscsabán a szakszervezeti székházban az ágazati szövetségek megyei képviselőivel. Lupány István, a Hargita megyei Szabad Szakszervezeték Szövetségének elnöke arról szólt, hogy a romániai szakszervezetek igen nehéz helyzetben vannak. A kormány igazából nem tekinti őket tárgyalópartnernek, javaslataikat csak részben veszi figyelembe. Pedig nagy szükség volna érdekvédelmi munkájúikra, hisz az ország rendkívül nehéz gazdasági helyzetben van. Gyermekcipőben jár a privatizáció, az árak a csillagos égig érnek, a bérek messze elmaradnak a kívánatos szinttől. Egyre több a munkanélküli, átképzés nincs, segélyt csak hat hónapig folyósítanak. Mivel a vállalatok nem tudnak több béri fizetni, ezért általános elszegényedés várható. Bizonyos termékeket magas áruik miatt nem lehet eladni, ugyanakkor krónikus az áruhiány. Ebben a helyzetben célszerű összefogni a szakszervezeteknek, s ez már — mint a delegáció különböző ágazatokat képviselő tagjai elmondták — több területen meg is történt. Közösen szerveztek Hargita megyében az elmúlt hét végén figyelmeztető sztrájkokat, s más módon is próbálnak fellépni a dolgozók helyzetének javításáért. A küldöttség tagjai látogatásuk két napja alatt több munkahelyen ismerkednek az ott folyó szakszervezeti tevékenységgel. G. K. A szlovák miniszterelnök magyarországi rögtön a téma közepébe vágott: — In Meciar rés. tárgyalásain Brüsszel megnyitja kapuit a keleti áruk előtt Immár bizonyos, hogy Lengyelország. Csehszlovákia és Magyarország még az idén eléri az új típusú társulási egyezményt az EK-val, mely az ezredforduló táján kiterjeszti ráiuk az áruk, a szolgáltatások. a tőke és a munkaerő mozgásszabadságát az EK egységes belső piacán, és megnyitja a teljes jogú EK- tagság lehetőségét — írta a Financial Times, a brit üzleti körök lapja. A lap szerint a közöspiaci külügyminiszterek a hét elején néhány fontos részén puhították az eddigi EK-állás- pontot. A társulási szerződések bevezetőjében valószínűleg szerepelni fog az EK-tagság. mint végső, bár nem automatikus cél. A külügyminiszterek szerint a három ország az új tagok második hullámában léphetne be, miután néhány EFTA-ország a kilencvenes évek közepén csatlakozik. Egy másik fontos módosítás az. hogy az EK most már nem követeli a kereskedelmi akadályok tízéves lebontásának félidős felülvizsgálatát. Elsősorban Magyarország érvelt azzal, hogy a félidős felülvizsgálat lehetőséget adna az EK-nak szabadkereskedelmi ígéretei bizonyos visszavonására, sez elriasztaná a nyugati befektetőket. akik biztosítékot akarnak, hogy kelet-európai vállalkozásaik termékei bejuthatnak az EK-ba. Ám a Közös Piac továbbra is ragaszkodik a szolgáltatás-, a tőke- és a munkaerőmozgás felszabadítása félidős felülvizsgálatához. A kelet-európaiak több időt kapnak vámok kiszabására, amelyeket azután 10 év alatt leépítenek. A kelet-európai országok már felszámolták a tervgazdasággal járó nem vámjellegű korlátozásokat. de még nincs átlátható vámtarifarendszerük — írta a Financial Times. így piacaik sok esetben nyitottabbak és sérülékenyebbek, mint az EK piaca, s ez ellentétes azzal a céllal, hogy a szabadkereskedelem bevezetése gyorsabban kedvezzen a kelet-európai országoknak, mint az EK-nak — írta a lap. Ezt csak bonyolítja, hogy az amerikai kormány mérgelődik. amiért a kelet-európaiak általánosságban növelni fogják tarifáikat, s ezeket maid csak szelektíven, az EK-val szemben csökkentik. Az amerikai kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a tervezett EK—közép-európai szabadkereskedelmi övezet megfeleljen a GATT előírásainak és vonatkozzék a kereskedelem egészére, beleértve a mezőgazdaságot — jelentette a Financial Times. Főként ez utóbbi problémák következtében a közöspiaci külügyminiszterek elutasították a spanyol tiltakozást és további engedményeket tettek a mezőgazdaságban. A kelet-európaiak valószínűleg több gyümölcsöt, zöldséget, sertéshúst, vadhúst exportálnának inkább, mint gabonát, marhahúst. bárányt, tejterméket. Ez utóbbiak ellen továbbra is tökéletesen védi az EK- piacot a közös mezőgazda- sági politika (CAP). Az északi EK-tagok felülbírálták a földközi-tengeri országok tiltakozását és engedményeket adtak a keleteurópaiaknak a textil- és az acélfronton is. A textilre kivetett közöspiaci tarifákat tíz év alatt teljesen felszámolják. az acélkvóták és vámok pedig öt év alatt tűnnek el. A Közös Piac támogatni akarja a három kelet-európai ország integrációját. Erre szolgál, hogy kumulatív eredetszabályt alkalmaznak maid: az ezekből az országokból származó termékek akkor is lengyelnek. magyarnak vagy csehszlováknak számítanak és részesülnek a vámmentességben, ha egymás országából származó összetevőket nagyobb meny- nviségben tartalmaznak. Az EK bizottsága a munkaerőpiac nagyobb felszabadítását is szorgalmazta, de e törekvése egyelőre akadályokba ütközik, főleg brit ellenkezés miatt — írta a Financial Times. KERESKEDELMI GYAKORLATTAL rendelkező MŰSZAKI ELADÓT KERESÜNK. Jelentkezni: „NÉMI ADMINISZTRÁCIÓ" jeligéire a hirdetőbe. MÁJLIBATÖMÖKET keres kedvező feltételekkel a Békéscsabai ÁFÉSZ Májlihatömő Szakcsoportja! Érdeklődni: Békéscsaba, Szarvasi út 45. Telefon: 23-744. LEGGYORSABBAN A S1QÍÍÍ PR SC -TÖL! A KIVÁLASZTOTT SZÁMÍTÓGÉPET AZONNAL SZÁLLÍTJUK! — AT 286 SZÁMÍTÓGÉP CPU 16 MHZ + Baby ház + 1 MB RAM + 1,2 MB FDD -j- 40 MB HDD + controller -j- monochrom monitor -j- 101 gombos klaviatúra). Ara: 71 900,— Ft -f ÁFA. FIZETÉS: készpénz vagy csekk. GARANCIA: 6 hó csereszavatosság. — LAPTOP SZÁMÍTÓGÉPEK, STAR NYOMTATOK. — Számítógépes hálózatok kivitelezése. SZÁMPROG KFT., BÉKÉSCSABA, Bartók Béla út 21—23. Tel. fax: (66) 27-441, tel.: 25-824.