Békés Megyei Népújság, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-09 / 58. szám
1991. március 9., szombat IRODALOM—MŰVÉSZET kÖRÖSTÁJ Sírrablók Erdélyben — Századunk szégyene: a falurombolás Keserves olvasmány Páskán- di Géza könyve. Szomorú, mint a bibliai prófétáké vagy a protestáns prédikátoroké (mondjuk Kecskeméti Végh Mihályé), akik átkozódva pereltek Istenükkel, mert elfordította (jóságos) tekintetét népéről. A téma történelmünk (egyik) legfájóbb sebe: Erdély. Az az Erdély (s ezért is oly fájó seb), amelyről oly sokáig beszélnünk se volt szabad, nehogy megsértsük a ,.szomszéd érzékenységét”. Mintha a tolvaj érzékenyebb lenne (az is!), mint a kárvallott, a megrabolt, a vesztes... Pedig mi mindenkor jól tudtuk, hogy Trianon, a történelmi Magyar- ország barbár széttrancsírozá- sa abszurd és igazságtalan volt. Abszurd, mert a győztes hatalmak olyasmiért „büntették” a magyarságot, amiben nem kevésbé voltak bűnösek az ítélkezők sem, abszurd, mert ez a döntés nem békét teremtett Közép- Kelet-Európában, de évtizedekre elhintette a gyűlölködés, a revansvágyak és háborúskodás magvát. Mintha Franciaországból csak — mondjuk — Or- leans-t hagyta volna meg, Angliából Walest, Németországból Bajorországot, vállalva, hogy minden hasonlat sántít. Ez még akkor is igazságtalan és fájdalmas, ha ma már tudjuk, hogy Erdélyt nem Trianonban veszítettük el, hogy az elszakadás, leválás folyamata korábbra datálható. Páskándi Géza könyve — műfaja nehezen meghatározható — századunk egyik undorító abszurditásáról, a román bol- seo-fasizmus utolsó esztelen merényletéről, a falurombolásról „szól”. Ha tárgyilagosak akarunk lenni, el kell modani azt is; hogy az ötlet se nem új, se nem eredeti. Hasonló műveletet — lásd a tanyák lerombolása, a körzetesítés — mi is végrehajtottunk, de sokkal kisebb nemzetközi visszhang, érdeklődés kísérte. A bolsevik osztogatófosztogató állampárt, pártállam mindent jobban tudó, a népet felülről és akarata ellenére boldogító gesztusa ez. Deklarált célja a modernizálás, az erőforrások jobb hasznosítása, ám az igazi szándék és eredmény a társadalom atomizálása, a nyers beavatkozás az organikus fejlődésébe. Az állampolgárt meg kell fosztani a tulajdonától, el kell szakítani gyökereitől, hagyományaitól, hogy kiszolgáltatott, manipulálható legyen. A minta a sztálini ,,kolhozosítás,, volt, népek millióinak kiéhezte- tése, elhurcolása, lemészárlása. A román conducator tette azért kapott ekkora publicitást, mert ebben a folyamatban is anakronisztikus és kihívóan durva volt. Profánul szólva nagyon is kilógott a lóláb: a totaliz- mus és'h soviznizmus. Mert igaz ugyan, hogy a saját népét is sújtotta (minden elnyomó egyszersmind rab is — ismerte föl Engels), — ám az igazi cél a homogén román állam megteremtése volt. Azé a homogén román államé, amely a fejedelemségek egyesülése óta csak fikció lehet, mivel több népet, nemzetiséget próbál — immár egy évszázada — egyetlen állammá gyúrni. A terjeszkedő, területrabló politika—kompenzálandó kisebbrendűségikomp- lexusát — ideológiákat, elméleteket kreált, agyait ki, hirdet erőszakosan és „tudományosan”. A mindenkori Románia legneuralgikusabb pontja Erdély. Nem csupán azért, mert a nagyhatalmak diktátumával elnyert, hódított terület, de azért is, mert történelme, hagyományai miatt mindmáig idegen testrész, amely nem tudott szervülni Romániába. Két kultúra: a római —európai és a keleti—bizánci találkozott és ütközött mindenkor a Keleti-Kárpátokon belül és kívül. Anélkül, hogy minősítenénk ezeket a kultúrákat, szemléleteket, mentalitásokat, ma már megállapíthatjuk, hogy nehezen átjárhatók, egybe nem moshatók. Erdély még viharos évszázadaiban, Magyarország három részre szakítottsága idején is része az európai fejlődésnek. Elég legyen itt csupán a gótika elterjedésére vagy a reformációra utalni. A Trianon óta eltelt idő, hét évtized sem tudta ezt meg nem történtté tenni, a különbségeket összemosni. Volt egy történelmi pillanat, illetve ábránd: a szocializmusé, amelyről még tisztességes gondolkodók, hazafiak is hitték, hogy olyan magasabbrendű, egyáltalán rendező elv, amely felül tud emelkedni a nacionalizmusokon és sovinizmusokon. Nos, erről az eszméről éppen napjainkban bizonyosodott be, hogy működésképtelen, hogy a fasizmuséhoz hasonló terrort, kegyetlenséget tartalmaz, likvidálja, lehetetlenné teszi a demokráciát. A demokráciát, amely — a nyugati példák bizonyítják — az egyetlen rendező ' elv, amely garantálhatja az egyének és a népek szabadságát, egymás mellett élésének „modus vivendi”-jét. Az azóta felkoncolt Ceauses- cu uralma a román történelemnek is legsötétebb, legszégyenletesebb fejezete. Benne személyesük, mintegy sűrűsödött össze a bizánci bolsevik diktátorok minden megalomániája, nepotizmusa, cervaropapizmusa és anakronizmusa. Felmérhetem teilen károkat okozott a román —s benne Erdélynek—népnek, amelyeket csak lassan, nehezen fog kiheverni. Erdély tragédiája azért súlyosabb, mert egy már elért színvonalhoz képest jelent zuhanásszerű. visszaesést élet- színvonalban, világszemléletben, kultúrában, demokráciában. Az egy párt — egy állam, egy nép — egy vezér eszméjét csak úgy tudta megvalósítani ez a kései Dracula, hogy gyűlöletet szított az egyes népek (és osztályok) között, elhitette a nyomorgó román tömegekkel, hogy a bűnbak: Brdély, az ott élő magyarság, németség és más nemzetiségek. Hogy a méreg milyen mélyre hatolt, mennyire vérré vált, azt igazolják a legújabb tragikus események is (Marosvásárhely, Bukarest, stb.). Páskándi könyve a conducator bukása előtti pillantot rögzíti: a falurombolást. Az első részben történeti áttekintést ad, fiktív tanulmányt egy képzeletbeli (?) teológus tollából. Ennek a résznek nem az információértéke az érdekes, hanem a szemlélete. Azt a román politikai et- hoszt elemzi, amelyről -— valljuk be —még ma is keveset tud a magyar közvélemény. Ez a román politika mindenkor pragmatikus volt és eredményes, szemben a magyarral, amelyet más elvek mozgattak, s amely végső soron az ország széthullásához, megcsonkulásához vezetett. A román politikai elit mindenkorjói készült és vizsgázott magyarságismeretből. Tehette, hisz jószerével magyar iskolákban nevelkedett. Ezzel szemben a magyar politikai elit fantomokat kergetett, vágyálmokat, gőgös volt és sokszor dilettáns. A könyv második része (fiktív) inerjúkból áll. Azok a falu- rombolók mondják el élményeiket, akik részben kényszerűségből, részben önként részt vettek ebben a gyalázatban. Páskándi sajnos bőbeszédűen — s ez az egész könyvre áll! — azt a torzult, roncsolt tudatot mutatja be, amely a fentebb bemutatott folyamat eredménye. Az ideológia (szemináriumok), valamint a hatalom (szeku) lumpenizálta, kiszolgáltatott végrehajtóvá züllesztette az embereket. Románokat, magyarokat egyaránt. Tudják, hogy bűnt követnek el, amikor templomokat, házakat döntenek le, temetőket dúlnak föl (inenn a köteteim) dózereikkel, de gyáván és korrupt módon engedelmeskednek., Jutalmuk" sajátosan bolsevik: a bolondok házábá toloncolja őket a nemzetközi felháborodástól elbizonytalanodott diktatúra. Ezek a magnóra mondott szövegek kitűnően jellemzik a figurákat is, a kort és a helyzetet is. Tragikus sorsok ezek, amelyek egyaránt kivívják az olvasó szánalmát és megvetését is. Ebben az országban mindenki skizofrén, hasadt- lelkű, tudatú, az elnyomó és az elnyomott is. Nyomasztó és fárasztó olvasmány, s ez főleg a szerző fegyelmezetlenségének tudható be. Túlbeszél, ismétel, nem súlypontos és nem szelektál eléggé. Kár, mert helyzetelemzése (1988-ban) mintegy előrevetíti, megjósolja a rendszer bukását, a jelenlegi zűrzavaros állapotokat is. Máig hasznos és ajánlatos olvasmánynak tartom mindazoknak, akik érteni akarják, mi is történik ma Romániában, Erdélyben. Horpácsi Sándor Szlovák ház Békéscsabán A szlovák táj ház udvara Szepesi Attila verse ARS AMATORIA (részlet) Láng kútja Kéjt, szemed lehúnyva néz rám, és aki voltál, aki vagy hány ablakban ott állsz kívül a percen: csukott pillád alatt látod vetítse magad, aki voltál, múlt arcaid közül most mind—gyerektől asszonyig—százszor száz lényed elevenül. Mindfélálomi sugárban dereng, és egymással felesel, mind egyetlen, de kacag hány alakban, se távol, se közel. Kislány, ki babával játszik egy téli alkonyon, vagy csitri, kinek bimbózik a melle s borzongatón megérzi: már nem gyerek, még nem asszony, kamaszleány. Áll a tükör előtt, ámulva néz a futó évek után. Lobog szemén egy idegen sugár, és ahogy fésülködik, maga isfélőn lesi pupillája v bujkáló asszony-tüzeitf Hamary Dénes: Fényképalbum Csak fényképeken mosolygok önmagomra Tejfogaimban a holnap kígyómérge Emlékkép darabok agyamban Néha anyámra gondolok, néha a testvérre Ki nem dobja felém a kék labdát Asztmás a múlt, egyre betegebb S egyre fájdalmasabb felköhögni A sejtekbe szorult kórt. Egyetlen Játék sem maradt a holnapomnak Valahol oszlik az elásott szeméthegyekben Nem én, csak az idő kegyetlen A Garai utcában Jelinek Lajos rajzai Békéscsaba, Békési úti házak \
