Békés Megyei Népújság, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-02 / 52. szám
1991. március 2., szombat TALLÓZÓ ükÖRÖSTÁJ Gyurkovics Tibor az írókamaráról, az író céljáról Oláh Sándor „Most reaktiváltam magam” (Beszélgetés Gyurkovics Tiborral—a szerk.) — Az írószövetség legutóbbi választmányi ülésén ön bejelentette egy újabb szervezet, nevezetesen a Magyar írókamara létrejöttét. Mi vezette önöket arra, hogy ezt az egyesületet létrehozzák, amelynek ön és Sütő András a társelnöke, Cseres Tibor pedig az elnöke... Az alapító tagok között pedig ott találjuk Bertha Bulcsút, az És főmunkatársát, és Kertész Ákost. — A véleményünk az, hogy minden rendű-rangú irodalmi vagy színházi kérdésben a legelső szempont az olvasó és a közönség. És sajnos az emberek manapság nem olvasnak. Ebben a majdnem háborús helyzetben, ebben a válságállapotban, az élet közeli eseményei fontosabbá váltak az emberek számára az olvasott eseményeknél. Ez kicsit emlékeztet engem arra a dalra, amit gyermekkoromban Murán Lili énekelt: Csak egy nap a világ... Ez á hangulat uralkodik most el újra nálunk, függetlenül a pártharcoktól. Most mindenütt háború van: háború van az Öbölben, háború van a lélekben, az irodalomban, a színházban, a gazdaságban, mindenütt. És akkor még nem szóltam a politikai elnyomásról, ami ugye jó néhány éve ez irodalomban egyet jelentett a stiláris vagy az irány- zatos elnyomással, és ez az embereknek kicsit kedvét szegte az olvasásban. Ezt persze nem lehet kizárólag a szocializmus rovására írni, mert amennyire én tapasztaltam, Franciaországban vagy Olaszországban sem olvasnak az emberek. Tehát a háborús érzetet megelőzte a közöny, a mindennapi életre fordított energia Nyugaton elsősorban a gazdagodásra, nálunk pedig — a második gazdaságban ...A tanulság és a veszélyes figyelmeztetés inkább abban áll, hogy kiderült: kialakulatlan és még hiányos politikai-társadalmi intézményrendszerünkben a meghatározó kormánypárt ma hangadó képviselőinek mennyire nincs érzékük a kölcsönösségre, a kölcsönös empátiára, az egyensúly keresésére, de még az itt-ott megteremtett konszenzus megtartására sem. A politikai agresszivitás, a veszélyeztetettség érzésének felkeltése és állandó karbantartása szinte lételemük. Veszélyes politizálási technikák ezek akkor, amikor nyilvánvaló, hogy politikai, ...Az önkormányzati törvény hatályba lépése után sokan attól féltették az országot, hogy háromezer kis Magyarországra bomlik, amelyben a központi akarat nem érvényesülhet. Nos, azt hiszem, nem ettől kell tartanunk, hanem sokkal inkább attól, hogy az önkormányzati testületek a parlament mintáit követik, s településeink pártharcok színterévé válnak. Érre máris számos jel utal. Itt azonban különbséget kell tennünk a kisebb (10 ezer főnél kisebb lélekszámú) falusi és a nagyobb—zömmel városi — települések között. A kisebb településeken — tehát a falvakban — a közvetlen helyhatósági választás a pártok és minden fajta pártérdek teljes kudarcát eredményezte. Mint ismeretes, a polgármesterek és képviselőtestületi tagok 75—83 százaléka független jelöltként — a test és a lélek kifacsarásával a létfönntartásra volt elegendő. És hogy ez az ember, ez a közönyös, majd háborús ember még egyszer visszakerüljön a könyvhöz az irodalomhoz, amelyen keresztül lélegzetet vehet, ehhez azt hiszem az kell, hogy jó csábító irodalommal lássuk el. — De hiszen naponta jelennek meg új könyvek... — A pornó vagy a szennyirodalom ellen nem tudunk versenyezni egy Goethe- vagy Szabó Lőrinc-kötettel, mint ahogy a napi publicisztikával sem tudunk. Úgy érzem, a napi publicisztikák 'inkább elemi módon elégítik ki az olvasót: megtudja, hogyan feküdt szegény Nagy Imre összedrótozva, arccal a föld felé, megtudja, milyen ügyekbe keveredett Krassó György, aki most halt meg az éjszaka, teljes és végletes kom- munista-ellenességének az infarktusában. Ahogy Komád György mondta róla: „hős volt”; minden izgágasága és kapkodása ellenére... Egy ilyen hír jobban kielégíti az ember lelki ingerét. Én viszont hiszem, hogy ezek az élmények igazán csak írói földolgozásban maradnak meg a lélekben. Mert igenis létezik a valódi lelket katarzisba, szerelembe hozó irodalom. Magának Szolzsenyicinnek a Gulagja is inkább rém-statisztikáival hat, semmint művészi erejével. Az „Iván Gyeniszo- vics egy napja” sokkal valódibb, ahogy Variam Salamov lágernovellái is megrendítőbbek, mint a szenvedés újsághírei. A mű több mint a hír. Az író célja tehát az volna, hogy megtalálja az olvasóját, akinek ír. Máray Sándor amikor kiment, azt írta, hogy azért kellett elmennem, mert rájöttem, elvesztettem az olvasóm arcát. Nem látom, hogy kinek írok. Ez persze nem úgy gazdasági és társadalmi intézményrendszerünk hiányos, képlékeny és alakuló, a nemrég létrejött pártstruktúra máris megmerevedett, fontos szakmai és gazdasági érdekképviseletek hiányoznak, nem megoldott a politikai életben az egyének közvetlen részvételének lehetősége sem. Kétségtelen, hogy a Kádárkorszak a 60-as évektől kezdődően a politikai agresszivitást zárójelbe tette, s ennek a légkörnek a jegyében nemzedékek nőttek fel. Az átmeneti helyzet azonban a politikai agresszivitás kiélését és felszínre kerülését jutott be a helyi vezetésbe. Viszont a városokban az állampolgárok csak pártok közül választhattak — minden bizonnyal ennek a következménye voít a nagyarányú távolmaradás. S túl a távolmaradáson, azt is figyelembe kell venni, hogy már a kampány során hogyan sakkoztak az érdekelt pártok a helyi hatalmi pozíciókkal, s hogyan vetélkedtek egymással a választás eredményének ismeretében. Hogyan fog működni az az ön- kormányzat, amelyet a helyi érdekek helyett fentről és’kívülről sugallt pártérdekek befolyásolnak? A település közös érdekében konszenzusra tudnak-e jutni egymással a helyi hatalom kormánypárti és ellenzéki vezetői? Vajon megbékülnek-e, vagy helyesebben kibékülnek-e egymással a különböző pártállású helyi vezetők? történik, hogy leül az ember, és akkor látja, hogy kinek ír... De kell valami remény, hogy az én „szerelmi üzenetem” eljusson ahhoz az olvasóhoz, akiről tudom, hogy várja. Ezt a kontaktust kell helyre állítani. ... — Az írószövetség választmánya hogyan fogadta a kamara megalakulásáról szóló bejelentést? — Olyan idegesek lettek, mintha egy egészen más emberfajtát akartam volna megteremteni őellenükben. Ez számomra nagyon lehangoló volt. Én nem tudok emberek ellen dolgozni, én csak emberekért tudok. Én nem tudok az ellen az író ellen dolgozni, aki nincs ínyemre, vagy nem tetszik, amit csinál. A népi-urbánus ellentét manapság is ott lappang az írók között. Sajnos, tudnék példát mondani a közelmúlt egyik díj-jelöléséből is, de nem akarom szaporítani a bajt. Az írószövetség választmányán belül olyan ellentétek zajlanak, amelyeken én mindenképpen szeretnék felülemelkedni, ha lehet. De lehet, hogy nem lehet. Lehet, hogy én tévedek. Lehet, hogy én naiv vagyok, de mi szeretnénk ebből az írókamarából egy független, sok jelentős személyt befogadó szervezetet konstruálni, amely az érték és a minőség szellemében működik. De ott, a választmányban borzasztóan fel voltak dúlva ezek az egyedek. Pedig aki ismer en: gém, és valamelyest a dolgaimat is ismeri, az tudja, hogy én politikailag teljesen független ember voltam, vagyok és leszek. Ha úgy tetszik, Kosztolányisze- rűen, aki azt mondta, még mindig jobb egy elefántcsonttorony, mint egy pártiroda... De hátugye Esterházy nyomán látjuk, hogy ez az elefántcsonttorony se mindig lakható... (Szikszói Károly; Elet és Irodalom) lehetővé tette, de veszélyes tendencia, ha ez állandósul. Veszélyes, ha a politikai agresszivitás nem szorul intézményes keretek közé és mögé. Megérteni persze egy darabig lehet e jelenséget, tartós együttélést építeni rá azonban nemigen érdemes. S különösen veszélyes, hogy a fenyegetések, a permanens fenyegetettség érzése, a zsarolások és az ezzel egyenértékű megbocsájtás politikai aktusait elsősorban a kormányon lévő párt képviselői gerjesztik. Azok, akiknek meghatározó szerepük lenne új intézmények létrehozásában, a feladatok megoldásában. Mert a demokrácia mindenekelőtt építést jelent és igényel. (Balázs Magdolna történész; Népszava) A hatalmi problémákon túl, talán még azoknál is nyomasztóbban jelentkeznek a gazdasági és a gazdálkodási gondok: Először is a települések zömében üres kassza, vagy éppen deficit várta az önkormányzatokat. A központi költségvetésből pedig igencsak szűkös támogatásra számíthatnak... Az önkormányzatok legnagyobb gazdasági csapdája azonban mégsem az említettek között keresendő, hanem az adózási szisztémában. Ezt — mint tudjuk —- a parlament rendezte, a játékszabályok világosak, az önkormányzatok háromféle adónemet vethetnek ki: építmény-, telek- és iparűzési adót... A helyi adókivetésnek különben etikai vonatkozásai is vannak. Hogyan fognak és milyen összegű adót kivetni az önkorÓzon ...Újabban nagyon sok szó esik az ózonrétegben, az Arktisz és az Antarktisz fölött keletkező, egyre nagyobb átmérőjű lyukról, amely két lyuk a már szinte elviselhetetlen mértéket öltő környezet-, illetőleg levegőszennyezés eredménye. Amennyiben a levegő- szennyezésnek nem tudunk megálljt parancsolni, valósággá válik történelmünk egyik legszömyűbb, világméretű katasztrófája. Ami a sztratoszférában az életünket védi, az itt a Földön, nagy mennyiségben halálos méreg lenne. Az ózon ugyanis nem azonos a friss erdei levegővel: az ózon gáz, amely belélegezve megmérgezi a protoplazmát, az élő sejt egyik legfontosabb alkotóelemét... (Hernádi Gyula és Vinkó József; Reform) Együttműködnek a szegedi médiák Az elmúlt hét végén mindeddig példa nélküli megbeszélést tartottak a szegedi írott és elektronikus sajtó képviselői. A gazdasági átalakulás és a reklámforgalmazás mindenkit érintő kérdéseiről tanácskoztak a Délmagyaror- szág Kft., a Szegedi Extra (Hex Kft.), a Partiscum Rádió, a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiója, valamint a városi televízió szakmai és adminisztrációs vezetői. A hirdetési piacon konkurens cégek képviselői tisztázták érdekeiket, különös tekintettel a város gazdálkodószervezeteinek és vállalkozóinak tudatos támogatására. A baráti megbeszélés végén egyezség született arról, hogy a jövőben közös érdekek mentén közösen lépnek föl Szeged jelentős hirdetésforgalmazó médiái. (Délmagyaror- szág) mányzatok a kalákában épített, kín-keserves kölcsönökből ösz- szehozott, évekig tartó nélkülözéssel, kuporgatással, nemegyszer belerokkanásig menő önkizsákmányolással létesített építményekre? Hogyan fognak adót kivetni azokra a vállalkozásokra, amelyek épphogy megszülettek, s tetemes terheket cipelnek máris? Vagy változatlanul — a korábbi gyakorlatnak megfelelően — egyszerre akarjuk fejni és nyírni a juhot, esetleg már kisbárány korában? Ami pedig a telekadót illeti, egyes mezőgazdászok számításai szerint egy radikális telekadó a mezőgazdasági kistermelés tönkretételét eredményezheti, mivel kistermelők tízezreinek a termelését teheti lehetetlenné... ( Böhm Antal; Figyelő) (Oláh Sándor, a Kisgazda- párt főtitkára válaszol az újságírók kérdéseire — a szerk.) — Személy szerint mekkora földet követel vissza? — Nekem nincs semmilyen jogosultságom, de a feleségem nevén 36 holdnyi föld van. S négy gyermekem közül kettő — a nevelt gyermekeim — édesapjuk révén szintén jogosultak földre. —Mihez kezdenének vele, ha visszakapnák? Ön gondozná? Vagy egyik gyermeke? Netán eladnák? — A gyerekek semmilyen érdeklődést nem mutatnak. Egyedül én ösztönzöm a feleségemet, hogy meg kellene kezdeni rajta a gazdálkodást. Az egészet remek gondolatjátéknak is tartom. — Felkereste már a régi birtokot? — Hogyne. Megkerestem az öreg szomszédokat is. Az egész, vidéket szétrombolták, az artézi kutat is tönkretették, de a föld, az megvan. Jó lucematermő föld. —Az apai fűszerkereskedésből és kis étteremből mit kaphat vissza? — Apám még jóval a háború előtt tönkrement vele, nem maradt semmi. — Pályafutása során soha nem keresték meg , fentről”, soha nem akarták,.kiemelni” ? — Hívtak a minisztériumba is, de nem vállaltam. Ajánlottak máshová is. De tudtam, hogy bizonyos beosztásokon felül az embert szolgálatra: belügyi szolgálatra kötelezik. Persze nem akarok én most senkit sem meggyanúsítani, akik a múlt rendszerben magasabb beosztásokban ültek... — Ön tehát pestiesen szólva „végigdekkolta" a három évtizedet. Ha nincs a fordulat, egyszerű nyugdíjasként fejezi be? — Én, kérem, már be is fejeztem. Most reaktiváltam magam. S való igaz, ha nincs a fordulat, akkor ma a 9200 forintos kis- nyugdíjamból élnénk. A képviselői tiszteletdíj most változtatott ezen. — Régi párt-bajtársai közül időközben, a belső harcok során sokakat „taccsra tettek”. Soha nem gondolt rá, hogy szolidaritást vállaljon velük? —- Az természetes, hogy fiatalok foglalják el a vezető beosztásokat a pártban. Az a rendellenes, hogy 66 évesen én vagyok a főtitkár. Nem mindenki tudta a mi pártunkban magasztos lélekkel túlélni az elmúlt éveket. Sok pártban — s nemcsak nálunk — nem tudják eldönteni, kié az igazi vezető szerep, a párttisztségviselőké vagy a frakcióban ülőké. Lehet, hogy azok, akik nem jutottak mandátumhoz, többet tettek... Ezért sincs szolidaritás közöttünk. — Mióta érzi, hogy van befolyása a párt politikájára? — Képviselőségem óta. Ha valaki egyéniség, s következetes tud maradni a parlamentben, annak kialakul a hatása a magyarpolitikai életben. A legjobb visszajelzés, ha az ember más pártbeliektől kap megértő, elismerő szavakat. Itt van például Fodor Gábor a Fidészből, aki volt, hogy megdicsért. Őt tartom a jövő emberének. De az SZDSZ kemény magjából is vannak konstruktív beszélgetőpartnereim. Sőt, az MDF-ből is. — És saját pártján belül ki a ,.beszélgetőpartnere" ? Zsíros Géza páldául a földije. Milyen a viszony önök között? Támogatta miniszteri önjelöltségét? — Őszinte szimpátiával figyelem, amit tesz, de nem tudok minden megnyilatkozásával azonosulni. Ami a miniszterséget illeti: ott nem az én személyes véleményem volt a döntő, sokkal inkább Antall Józsefé. — És mint a frakció másodszónoka mit tart a „torgyáni retorikáról” ? ' — Torgyán stílusa nem az enyém. De ő a magyar belpolitikai életbe is egyéni színt vitt. Vele karikírozottan foglalkozik a sajtó, ami egy karikaturistánál talán elfogadható, de másutt aligha. —Ha jól értjük, ön most megvédte Torgyánt. Mégis, soha nem próbálta mérsékletre inteni Torgyán Józsefet? — Torgyán doktor stílusa sokszor kiegészíti az enyémet. Igaz, nem mindig. Néha azt szoktam mondani neki: „Jóska, te hegedű tanszakot végeztél, így jól tudhatod, mi az, hogy szordínó...” Volt bizony, hogy előírtuk, fogalmazza meg előre a felszólalását, s azt szó szerint hagyta jóvá s mondatta el vele a frakció. — Egy hete ön még úgy nyilatkozott, hogy adott esetben, ha nem teljesülnek követeléseik, minisztereiket is visszahívják a kormányból. Legutóbb sokkal békülékenyebb volt. Ez afféle parlamenti diplomácia? — A tárgyalást egyszerű piaci alkunak tartom. Ha a piacon nem etikátlan az árut értékén felül kínálni, s érte áron alul beígérni, miért lenne az a politikában?... (Lindner András—Horváth Zoltán; Heti Világgazdaság) Veszélyes tendencia Az önkormányzatok nyomasztó gondjai SOKKHATÁS
