Békés Megyei Népújság, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-21 / 67. szám
1991. március Zl., csütörtök NÉPÚJSÁG Igennel szavaztak a megyei tizenhármak Holtpontra jutott a törvényhozás? i(Folytatás az 1. oldalról) díjban azok, akik az 1956- os szabadságharcban megrokkantak, illetve az elhunytak hátrámaradt hozzátartozói, mivel erről — Kelemen András népjóléti .államtitkár bejelentése szerint — új javaslat készül. Az egyedi kivételes eljárásokkal, valamint a Magyar Szocialista Munkáspárt által megállapított nyugdíjakat a honatyák határozata értelmében 1991. június 30. után nem folyósítják. A képviselők megvonták a társadalombiztosítási főigazgató méltányossági jogkörét a törvény által szabályozott nyugdíjak esetében. Egy másik elfogadott indítvány értelmében a törvény hatálya nem terjed ki azokra a 70 éven felüliekre, akiknek saját jogú nyugdija 8500 forint alatt van, illetve özvegyi nyugdíja 7500 forint alatt van. Az Országgyűlés ezt követően a törvényjavaslat egészéről név szerinti szavazással döntött. A szavazásnak e ritka módját Figler János MDF-es képviselő kezdeményezésére több mint 30 honatya indítványozta. A szavazást megelőzően ugyan Pető Iván, a szabaddemokraták frakció- vezetője hangsúlyozta, hogy a törvénytervezet ügyében már a bizottságokban sikerült konszenzusra jutni, s így nem praktikus a meglehetősen hosszú időt igénylő név szerinti szavazás, ám Figler János nem vonta vissza indítványát. A szavazás eredménye végül is azt tükrözte, hogy a képviselők egyöntetűen a törvényjavaslat elfogadása mellett vannak, hiszen öt tartózkodás mellett valamennyi jelenlevő igennel voksolt. Egyöntetűen igennel szavazott a tizenhárom Békés megyei képviselő is. Az elfogadott módosításokkal kiegészült országgyűlési határozati javaslatot végül nagy többséggel — 237 igen szavazattal — elfogadták a képviselők. Az Országgyűlés ezután az állami népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálatról szóló törvényjavaslatról döntött, amelyhez rendkívül sok — 210 gépelt oldalnyi — módosító indítványt nyújtottak be a képviselők. A több órás, ebédszünettel is megszakított szavazás után az Országgyűlés 159 igen, 29 nem szavazattal és 39 tartózkodással elfogadta a törvény- javaslatot. Hosszas, a házszabályok tekintetében gyakran bizonytalanságot tükröző szavazás után fogadták el a képviselők a társadalmi szervezetek idei támogatásáról szóló országgyűlési határozatot A szavazási nehézségek abból adódtak, hogy a plenum az elosztásra javaslatot tevő parlamenti ad hoc bizottság jelentéséről nem volt hajlandó egyszeri szavazással dönteni, így egyenként kellett az összegszerű átcsoportosító javaslatokról állást foglalni. A szavazás azonban nem is egy alkalommal „vakvágányra” jutott, hiszen — mint arra az elnöklő Szűrös Mátyás előre figyelmeztette a képviselőket — elosztási típusú döntéseknél nem lehet egyenként szavazni a módosításokról, mert így felborul a forrásoldal és a kiadási oldal pénzügyi egyenlege. A szavazás „ellehetetlenülése” láttán több képviselő is ügyrendi javaslatot tett a határozathozatal elhalasztására, s volt, aki egy új ad hoc bizottság felállítását indítványozta. Tölgyessy Péter (SZDSZ) pedig egyenesen úgy vélte, hogy a mostani szavazással mélypontra került a törvényhozás. Végezetül a képviselők átcsoporto- sítási javaslataival sikerült a 400 milliós pénzkereten belül (maradni, sőt, egymillió forint tartalék még fenn is maradt, amelyet azután visszaosztottak az igénylő szervezetek között. Az előterjesztő bizottság javaslatához képest legmarkánsabban a Hazafias (Népfront utód- szervezetének, a Társadalmi Egyesületek Szövetségének támogatási keretéből faragtak le a képviselők: így a TESZ az előzetesen megállapított 26 millió forint helyett csupán 13,5 milliót kapott. Teljesen megvonták a támogatást az Országos Béketanácstól, valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetségétől. Jelentősen — 5,6 millió forinttal — növelték viszont a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak juttatott összeget. 'temm. A HOTEL GARA-BAN 1991. MÁRCIUS 22-ÉN (pénteken) 14 ÓRÁTÓL árubemutató és KÓSTOLÓ Bemutató vállalatok:- SÁRRÉTI TEJ SZEGHALOM- GYULAI HÚSKOMBINÁT- SZEGHALOM ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ CUKRÁSZÜZEME- SCHWEPPES ÜDÍTŐIPARI VÁLLALAT BÉKÉSCSABA- TÖRÖKSZENTMIKLÓSI BAROMFIFELDOLGOZÓ VÁLLALAT 13 órakor a szeghalmi »TINI “ SR AMLI « EGYÜTTES térzenéje Füzesgyarmat központjában 16 órától az együttes KONCERTJE a szállodában Minden érdeklődőt szeretettel várunk! HOTEL GARA ★★ 5626 FÜZESGYARMAT Kossuth u. 92. — Pf. 64. Telelőn: 66-71 -977 — Telefax: 66-71 -209 Telex: 83-812 * íz Jeszenszky Géza Szöulba látogat Jeszenszky Géza külügyminiszter március 25—28. között hivatalos látogatást tesz a Koreai Köztársaságban — jelentette be szerdán a dél-koreai külügyminisztérium. Jeszenszky Géza Li Szang Ok dél-koreai külügyminiszter meghívásának tesz eleget. és a tervek szerint fogadja majd őt Ro Te Vu elnök is. Dél-koreai illetékesek szerint a két külügyminiszter megállapodást ír alá a két ország közötti teljes vízummentességről. Megfigyelők ezt Magyar- ország különleges elbírálása jeleként értékelik, hiszen Dél-Korea az országok hosz- szú sorával eddig csak részleges vízummentességről állapodott meg, ami azt jelenti, hogy csak a szolgálati útlevéllel rendelkezőknek könnyítette meg a beutazást. A kelet-európai országok közül Dél-Korea egyetlen országgal sem kötött még vízummegállapodást. Felül kell vizsgálni az Irak elleni embargót Roland Dumas francia külügyminiszter szerint felül kell vizsgálni az Irak ellen Kuvaít megszállása miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt embargót. mert humanitárius szempontok miatt módosítani kell annak rendelkezéseit. Dumas ezt a francia minisztertanács szerdai ülésén jelentette 'ki. A miniszter azzal indokolA kormány szerdai ülésén lemondott Anton Vatasescu kereskedelmi és ipari államminiszter és Teodor Stolo. ian pénzügyminiszter, mivel kitartottak álláspontjaik mellett az árliberalizálás április elsején hatályba lépő második szakaszával kapcsolatban. A két miniszter ugyanis olyan radikális árfelszabadítást szorgalmazott, amelyben teljesen felszámolják a szubvenciókat, valata javaslatát, hogy Irakban éhínség mutatkozik, jár- ványveszély lépett fel, az egészségügyi helyzet rendkívül megromlott. Mindez szerinte rövidesen szükségessé teszi az embargó rendelkezéseinek felülvizsgálatát. A francia külügyminisztérium szerdán nyugtalanságának adott hangot a Ku- vaitban élő palesztinok sorsa miattmint a pazarláshoz és a hatékonyság fékezéséhez vezető torz árviszonyokat. A kormány azonban egy „puhább” változatot részesít előnyben, s így mindketten felmentésüket kérték, s benyújtották lemondásukat. Távozik a kormányból Mi- hai Zisu erőfonrásügyi és ipari miniszter is- aki egészségügyi okokra hivatkozva felmentését 'kérte kormány- tisztsége alólSzlovákiai kétnyelvűség Ladislav Pittner szlovák belügyminiszter közölte: utasításban figyelmeztette a járási hivatalokat a hivatalt megjelölő táblák, a pecsétnyomók, valamint a települések és településrészek elnevezéséről tájékoztató táblák „helyes elkészítési módjára”. E helyes elkészítési mód a belügyminiszter szerint: az, hogy csak egv nyelven. szlovákul szabad feltüntetni a hivatalos elnevezéseket. Pittner a tavaly októberben elfogadott szlovák nyelvtörvény előírásaira hivatkozik. A belügyminiszteri közlés az Úi Szó című pozsonyi lap szerdai számában jelent meg, válaszként Bauer Editnek. valamint Paulicki Péternek, a szlovák törvény- hozás két magyar tagjának egy korábbi interpellációjára. Az Üj Szó ugyanezen száma közölte Bauer és Pau- licky viszontválaszát is. A két képviselő felháborodását fejezi ki az általuk elfogadhatatlannak minősített miniszteri válasz miatt, s egyoldalúnak, önkényesnek minősíti a nyelvtörvény Pittner általi értelmezését Bauer és Paulicky egyúttal közli: az interpellációra adott választ, illetve arra való saját reagálásukat megküldik az Európa Tanács nemzeti kisebbségi tanácsának is. Románia: Miniszterek lemondása AZ ISMERT MINŐSÉG MÁRKASZERVIZ, GARANCIA, ALKATRÉSZELLÁTÁS, LÍZING Toprekiám FORD EUROSERVICE H 1103-Budapest.Gergely u 83 Telefon 127 4053 Telefax127-4052 Telex. 20-2553 Minőségben nincs kompromisszum!