Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-12 / 36. szám

1991. február 12., kedd Ma minősítik a fegyverüzletet Kádár Péter a kormány fegyvereladásáréi Az Országgyűlés Honvédelmi és Külügyi Bizottsága tegnap délelőtt tartott zárt ülésén elfogadta a kormány horvátor­szági fegyvereladásról szóló jelentését. Az ülésen a kormány részéről Für rLajos honvédelmi miniszter vett részt. Lapunk Kádár Péter országgyűlési képviselőt kérdezte: mi történt a bizottság megbeszélésén. — Nagyon sok lényegretörá, tényfeltáró kérdést fogal­maztunk meg, de sajnos, érdemi választ szinte semmire sem kaptunk. Ügy véljük, súlyos információs válság ala­kult ki a kormánykörükön belül, hiszen a miniszterek és az államtitkárok egymásnak ellentmondó információkat fogalmaztak meg. Nem csupán eljárási hibáról van szó, mint ahogy azt a miniszterelnöktől hallottuk. Informá­ciós válság tapasztalható a kormány és a Parlament kö­zött is. A kormány felelősséggel tartozik az Országgyű­lésnek, mégis több esetben ezt a tényt figyelmen kívül hagyja. Kaptunk ugyan egy szűkszavú kommünikét, ám ez nem elégítette ki a képviselőket. Bármelyik hazai vagy külföldi napilap ennél részletesebben foglalkozott a fegyvereladások ügyével. Az információs válság harmadik megjelenési formája a sajtó, a közvélemény és a kormány közötti tájékozta­tás zavarai. A külföldi rádió- és televízióállomásokon keresztül hamarabb értesülhetett a közvélemény a fegy­verüzletről. mint a hazai tömegkommunikációból. A kor­mány rejtegeti dolgait, és ez helytelen, mert a közvé­leménynek joga van tudni az igazságot. Különösen fel­háborítónak tartom, hogy egymásnak ellentmondó nyi­latkozatok hangzottak el, sőt, mondhatnám úgy is, hogy többen hazudozásba kezdtek az ügy kapcsán. S ez irri­tálja az embereket. A fegyverüzletet csak a kormány tekinti lezártnak, az ellenzéki képviselők nem, s a plenáris ülésen előterjeszt­jük kisebbségi véleményünket. Ügy gondoljuk, a kor­mány ne saját magának állítson ki bizonyítványt, hanem a Parlamentnek számoljon be tevékenységéről Külpolitikai szempontból is rendkívül veszélyesnek tartom az Antall-kormány politikáját. Ma űgy^ tűrük, a volt szocialista országokkal napról napra kínosabb kapcsolatba kerülünk. A csehek és a románok után, mostantól a jugoszláv vezetés is elfordulhat tőlünk. Meg­kezdődött egy elszigetelődési folyamat, és nemzetközi kapcsolatainkra ez mindenképpen rossz fényt vet. Mi­előtt az ember méhkasba nyúl, húzzon kesztyűt. A kor­mány sodródik az eseményekkel, nincs átfogó programja, és most újabb súlyos hibát vétett. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy Antall József mi­niszterelnök nem vont le személyi konzekvenciát a kor­mány horvátországi eladása kapcsán. P. I. (Folytatás az 1. oldalról) « temek és a főiskolák közötti átjárhatóságot. Az Országgyűlés valameny- nyi indítvány .napirendre tű­zését támogatta. Ezután a képviselők foly­tatták a kárpótlási törvény- tervezet általános vitáját. Tölgyessy Péter a szabad- demokraták koncepcióját ki­fejezve felszólalásában egy­úttal részletesen kitért mind a kormány, mind a kisgaz­dák, mind a fiatal demok­raták kárpótlásról vallott nézeteinek elemzésére. A szabad demokrata politikus úgy vélekedett, hogy a kár­pótlás ügyénél abból kell ki­indulni: mi legyen azzal a vagyonnal, mely jelenleg a köztársaságé, azaz, kik és milyen mértékben részesül­jenek ebből a vagyonból. A közgazdasági és a politikai szempontokat egyaránt elis­merve és fontosnak tartva amellett érvelt, hogy e két összetevőt egyaránt figye­lembe kell venni a kárpót­lás mikéntje feletti gondol­kodásnál. Ugyanakkor óva intett a nemzeti vagyon ré­szenként történő privatizá­ciójától, s e tekintetben a kormány koncepcióját egy­fajta „lopakodó” privatizá­lásnak minősítette. A priva­tizációnak e módjában ugyanis azt a veszélyt lát­ta, hogy az évekre elhúzó­dik, 6 teret ad a korrupció­nak. Tölgyessy Péter e veszé­lyeket elkerülendő hangsú­lyozta a dolgozói részvény- program fontosságát, hozzá­téve, hogy természetszerűen ez nem lehet kizárólagos eszköze a privatizációnak. Mint mondotta: legalább ilyen súllyal kellene számí­tásba venni az állampolgári jogon járó vagyonjuttatás lehetőségét és módszereit. A vitában felszólalók többsége fenntartással szólt a kárpótlási jegyekről, az egykor elvett tulajdonért járó értékpapírokról. Sokan az infláció felgyorsulásának veszélyét látták a kárpótlás e tervezett formájában, de a kisgazda frakció soraiból azt tették szóvá: sérti a társa­dalmi igazságérzetet, ha az egykori tulajdonosok úgy­mond kegyként kapott je­gyekkel vásárolhatják vissza volt tulajdonukat. A Fidesz álláspontját összegző Kása Lajos is úgy látta: a kár­pótlási jegyek bevezetésével rögvest kialakul az értékpa­pírok másodlagos piaca, s kezdetét veszi a spekuláció. A fiatal demokrata képvi­selő — hangsúlyozva, hogy az igazságosság és a jog szempontjai összeegyeztethe­tetlenek a gazdaság érde­keivel — ismételten leszö­gezte: a várható negatív gazdasági hatások miatt el­utasítják a kárpótlás bármi­lyen formáját. A gazdaság működőképességének 6zem előtt tartását emelte ki hoz­zászólásában a szocialista frakció képviselője is, és Ugrin Emese (KDNP) szin­tén amellett érvelt: a kár­pótlás nem okozhat zűrza­vart a gazdaság egészében. Este hét óra előtt 5 perc­cel a foglalkoztatás elősegí­téséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvényja­vaslat vitájának lezárásával befejeződött az Országgyű­lés hétfői munkanapja. A törvényjavaslatról várható­an kedden hoz határozatot a tisztelt Ház. Akkor kezdik meg a megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatal lé­tesítéséről szóló törvényja­vaslat tárgyalását, valamint, határozatot hoznak az idei vagyonpolitikai irányelvek­ről. Kedden foglalnak állást az Országgyűlés Honvédelmi és Külügyi Bizottságának kö­zös jelentéséről a jugoszlá­viai fegyvereladásokkal kap. -csőlátásán. Nem szükséges a megyeszékhelyre utaznia, ha gyorsan szeretné kidolgoztatni színes filmjeit. Segítünk önnek a SOOtifS -fotó alábbi vidéki felvevőhelyein: BÉKÉS, KOSSUTH U. 5. GYULA, (ÁPRILIS 4. TÉR, MEZÖKOVÄCSHÄZA, ALKOTMÁNY U. 59, NAGYSZÉNÁS, SZABADSÁG U. 1., SARKAD, MAJDU !U. SZARVAS, KOSSUTH U. 68., TÓTKOMLÓS, KOSSUTH U. 16/A. Sorters = szuperszolgálat A megyeszékhely Sorters-üzletében v fotó állványokat, fényképezőgépeket (398 Ft—17 198 Ft-Ig), képkereteket, fotóalbumokat, optikai üvegszálas zenélő , lámpákat kínálunk nagy Választékban. Ajándékfilm-akció! SOOtefS ÉPÍTKEZŐK, VÁLLALKOZÓK! Kedvező áron, rövid határidővel VÁLLALJUK — betonacél előkészítését, helyszíni szerelését, — egyedi be ton­es vasbetonelemek gyártását. „MINŐSÉG” Építőipari Szakcsoport, Gyula, Henyei utca 19. Telefon: 61-416. Bérbe adnánk telefonos irtda­helyiségeinket Összesen 80 m’-ig. Békéscsaba, Sallai utca 40—42. Telefon: (66) 28-577. ÜJRA ITT A SZOLNOKI CSAPAT! Február 13-án Gyulán, a művelődési házban, 10-tői 17 óráig, február 14-én Békéscsabán, az ifjúsági házban 9-től 17 óráig IMPORT HASZNÁLTRUHA- VÄSÄRT TARTUNK. Nyugdíjasoknak külön meglepetés! FENYŐ FŰRÉSZÁRU MfiG MINDIG 10 SZÁZALÉK ÁRENGEDMÉNNYEL KAPHATÓ! Telephely: Gyula, Nagyváradi u. 74. Tel.: (66) 62-544/12. Kz árvaszékek felállításáról A plenáris ülés kezdetén két kisgazdapárti képviselő, Sza­bó Lajos (Csongrád megye) és Pásztor Gyula békési hon­atya terjesztett be közös javaslatot, melyet 225 igen szava­zattal a Parlament támogatott. A népjóléti miniszternek címzett, az árvaszékek felállítá­sával foglalkozó kérdéssort Szabó Lajos olvasta fel. Surján miniszter úr jelezte, nem kizárt a gyámügyi igazgatást illetően a tévedés lehetősége, de csökkenti a veszélyt, hogy valamennyi települési önkormányzat jegy­zője jogvégzett ember kellene, hogy legyen. A választ követően számtalan önkormányzati képviselő, illetve gyermekvédelmi szakember kereste meg pártunkat, ki­fejtve ellenvéleményét és mélységes aggodalmát. Első­sorban a kisebb településekről jelezték, hogy nem sike­rült a meghirdetett jegyzői állásokra jogász szakembert találni, igy félő, hogy az önkormányzatok hivatalára háruló, különböző szakértelmet követelő, hatósági ügyek­ben nem tudnak megfelelően eljárni. A gyámügyi ható­sági tevékenység két jól elhatárolható részből áll. Az egyik csoportba a kiskorúak veszélyeztetettségének meg­előzését. a gyermek vér szerinti családjában történő ne­velését elősegítő intézkedésnek tartjuk. Az ügyek inté­zésétől az eljárás lefolytatása komoly szakmai gyakorla­tot, mérhetetlen emberismeretet, nagyfokú emberszere- tetet követel. Ugyanakkor nem feltétlenül szükséges a felsőfokú végzettség, jogi jártasság sem. A gyámügyek másik csoportját a kiskorúak, a gondno­koltak, valamint az ügyeik vitelében akadályozott egyéb személyek helyzetét, jogi státuszát alapvetően befolyáso­ló ügyek alkotják. Ezen ügyek intézésére csakis széles­körű, több jogterületet átölelő ismeretekkel rendelkező ügyintézők képesek. Ugyanakkor fontos, hogy az érintett kiskorúak, cselekvőképességükben korlátozott személyek érdeke az eljárás során megfelelően érvényesülhessen. Ha a gyámügyek e másik csoportjába tartozó ügyek intézése az önkormányzatoknál maradna, úgy nem lenne kizárt, hogy a rosszul értelmezett önkormányzati érdek érvé­nyesülhessen. Például a gyermek annak ellenére kieme­lésre kerülhetne családjából, hogy az ténylegesen elke­rülhető lenne. Ugyanis a helyi ideggondozó szakvéle­ménye alapján a gyámhatóság bármely személy részére ideiglenes gondnokot rendelhet, miáltal az illető önálló cselekvési lehetősége akár több hónapra is minimálisra zsugorodik. Szabad, demokratikus társadalmunkban nem tételezem fel senkiről, hogy ezen, a pártállam idején nemegyszer alkalmazott aljas módszerhez folyamodna, de reményemen túlmenően, erre jogi garanciát csak a független árvaszékek felállításában látnék. .Kétségtelen, hogy a gyámügyek egy részében mód van végső esetben jogorvoslatért a bírósághoz fordulni. Ugyanakkor a dön­tések késedelmes megváltoztatása mindenképpen súlyét károkat okozhat akár a kiskorúnak, akár a felnőttnek. Félő, hogy a járások 1983-ban történt megszüntetéséhez hasonlatosan, ismét szétesik a gyámügyi apparátus, évek­re lesz szükség a szakemberek pótlásához. A legkiszol­gáltatottabb, legvédtelenebb személyek érdekeinek, sor­sának szakszerű védelme nem lehet pénzügyi, gazdasági megfontolások kérdése! Az Országos .Takarékpénztár és -Kereskedelmi Bank Rt. Békés Megyei Igazgatósága az alábbi lakásokat hirdeti eladásra és cserére Tájékoztatjuk ikedves — (elsősorban nagycsaládos *— ügyfeleinket, hogy a 109'1990. i(XII. £0.) korm. rendelet alapján 1991. január ll-jétől a szociálpolitikai kedvezménykülönbőzet elszámolható újabb lakások építése és vásárlása esetén. A kedvezmény a korábban 'igénybe (vett és a 'jelenlegi támogatási összeg különbözetéig vehető számításba, egyéb jogszabályi feltételek megléte esetén. BÉKÉSCSABÁN: Illésházi u. 6—8—10. sz. A lakások 1+2 fél, 2 + fél és 3 szobásak (67 mr—81 m3). Vételáruk: 1 645 000 Ft—2 230 000 Ft Munkácsy «.—Tanácsköztársaság útja sarok. A lakások 1 + 2 fék 2 + fél, 2 + 2 fél szobásak (63 m3—89 m3). Vételáruk: 1 940 000 Ft—2 390 000 Ft Szarvasi út 148—60. (z. 7 lakásos sorház, fezt. + em. 2 + 3 fél szobásak, 109 m3. Vételáruk: 2 289 000 Ft Rábai b. 0—27. isz. 10 lakásos sorház, fezt. + em. 2 + 3 fél szobásak, 111 m3 + 15 m3 garázs. Vételáruk: 2 331 000 Ft + 250 000 garázs. Tessedik u.—Révai a. sarok. 5 lakásos sorház, fezt. + em., a lakások 3 és 3 + fél szobásak, 97 m3—122 m3 + 12 m3 garázs. Vételáruk: 2 813 000 Ft—3 538 000 Ft + 259 500 Ft garázs. Kazinczy n. 17. sz. 7 lakásos sorház, fezt. + em., a lakások 3 + fél szobásak, 110 m! + 15 m3 garázs. Vételáruk: 2 585 000 Ft + 250 000 Ft garázs. További bővebb felvilágosítással készséggel állunk kedves ügyfeleink rendelkezésére: Békéscsaba, István király tér 3. szám. Tel.: 21-966.

Next

/
Thumbnails
Contents