Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-09 / 34. szám
0kÖRÖSTÁJ SZÜLŐFÖLDÜNK 1991. február 9., szombat Emlékezzünk Sárrét szerény nábobjára! Százötven éve született a gimnázium alapítója Napfényes, vidám gyer- mekzsivaj a szabadban. A lányokon sötétkék rakott szoknya, fehér blúz, s derűs futko- sással fogócskáznak, a fiatal- emberkék pedig kézilabda adogatással játszadoznak. Némelyek a táj szépségében gyönyörködve uzsonnájukat eszegetik. Mindez Halaspusztán a „madarak és fák ünnepén”, Sárrét nábobjának nád- födeles tanyája körül — miként azt végakaratában meghagyta. Ma már mind többet beszélünk róla, újra. Sárrét jómódú és művelt parasztjáról, a falu bírójáról, akit jellegzetes, ezüst pity- kés fekete magyar ruhában járva, csak András bácsinak szólított az egész falu apraja-nagyja. 1840. március 25-én született Péter András, Huszti Erzsébet és Péter Ferenc jómódú gazdálkodó szülőktől. Szeghalmon és Debrecenben végezte iskoláit. Az utóbbi helyen stúdiumi kollégiumokat is folytatott hat éven át, amit váratlan, sajnálatos betegsége miatt abba kellett hagynia. Haza került, ahol apja munkáját, a gazdálkodást nemsokára maga intézte. Nagyon megszerette a vadregényes Sárrét területét annak ellenére, hogy az időjárástól függően néha olyan sáros, szijjas volt a föld, hogy akár pipát is lehetett volna gyúrni belőle. Ám Péter András tudta, ismerte mikor és hogyan kell műFalut akart alapítani velésbe venni a gabonát termő földet. A termszet imádata, a kikeletet hirdető csicsergő madarak mindig idejében serkentették a soron következő teendőkre. S ilyen hozzáálással körülbelül tíz év alatt már 530 kh földet tudott szerezni. Munkájában jó segítőtársa volt felesége, Tóth Zsófia, akitől azonban majd harminc évi boldog házasság után, annak súlyos betegsége miatt, örökre el kellett válnia. A gazdaság azonban asszony nélkül nem lehetséges — felfogás alapján — újból megnősült. Ozv. Mészáros Jánosnét vette el feleségül a rokonságból. Mindkét felesége igen vendégszerető asszony volt. Ilyenkor jókedvű, vidám, tréfacsináló kedvük kerekedve, kellemesen töltötték el a névnapokat, családi ünnepeket, amelyekben mindig hivatalosak voltak a falu elöljáróságának vezetői is. Egy ilyen alkalommal esett meg, hogy ott volt náluk akkor is az egész községi vezetőség, s amikor éjfélkor már a hangulat jól kialakult, Péter András bíró uram gondolt egy merészet, és egy ott szolgálatot teljesítő rendőrnek kiadta az utasítást, hogy menjen el a tekintetes főjegyző úr feleségéhez és kérje el a pincében lévő ürmös borral teli kis hordót. A főjegyző felesége ismervén az urát, hogy az ellentmondást nem tűr, kiadta az ürmös bort. Amikor aztán hajnalban a főjegyző hazaván- szorgott az András-napi lakomából, első dolga volt eldicsekedni, hogy milyen jó ürmös bort ittak a bíró uramnál. „Ittad ám a magadét” — volt a felesége válasza. „Hát elvitetted a rendőrrel az egész hordót.” Másnap a fáradalmait kipihenő, Homlokzati felvétel a gimnáziumról 1930-ból jókedélyű főjegyző kicsit bosz- szankodott rajta, hogy a bíró uram megint túljárt az eszén. Minthogy egyik házasságából sem született gyermeke Péter Andrásnak, elhatározta, hogy vagyonát jótékony célra fordítja. Először falut akart alapítani a halaspusztai sírboltja körül, melynek „Péter András-falva” lett volna a neve. Ezt a gondolatot azonban elvetette, s újból elmerült a gazdálkodásban. A döntést későbbre hagyta. Fáradhatatlanul dolgozott, mint a falu bírája is. Az egész faluban tölgyfa pallóból összeállított járdát készíttetett. £ kis megemlékezési sorok szerény írója még rótta az 1930-as években az utat, az úgynevezett Kárász-kastély előtt az új\ gimnáziumhoz vezető tölgyfa pallós járdán, amelyet még Péter András bíró úr pallóztatott ki, a tamásdi Bors báró úr erdejéből kitermelt és leszállított anyagból. De nemcsak a közéleti tevékenységéért érdemelte ki a falu megbecsülését, hanem azért is, mert mindig átérezte a hozzáfordulók helyzetét és a lehetőség szerint segített a rászorulókon. Ezért mind nagyobb és nagyobb népszerűsége volt a környéken. Esküvőkre, keresztelőkre hívták rendszeresén. Ilyenkor kedves mosollyal jegyezte meg: „Na, már megint hivatalos lett egy birkám!” A gazdálkodás és a közéleti munka végzése mellett azonban 1905-ben már a végső elmúlás foglalkoztatta. Díszes sírboltot építtetett Halaspusztán; és ebben az időben készíttetett egy végrendeletet, melyben Halaspuszta nagy részét egy felállítandó gimnázium céljaira hagyta, és az ajándékozott birtokot pedig a lebonyolító szeghalmi református egyház kezelésébe utalta. Becsületes, érdemes életének alkonyán 1916-ban halt meg Péter András, aki ritka példája volt a szorgalomnak, s aki paraszti sorban is felismerte a művelődés szükségességét és egész életében összegyűjtött vagyonát a művelődés szolgálatába állította. Gabnai Sándor Hogy kerül egy könyv Békéscsabáról a titoverbászi gimnázium könyvtárába? Avagy: A barátságok szövevényes útjai Ikovity Radoszav igazgató az ajándékba kapott könyvvel Ha valaki az országhatár belső oldalán él, fel sem tudja fogni, mit jelent nekünk, kívülállóknak néha-néha átjönni és érezni, hagyni, hadd égesse, perzselje teljes lényünket, érzelmeinket az itteni szellemiség, a környezet, a kreativitás, a befogadó ölelés. Röviden: a múlt év végén ilyen „levegőváltozásra” jöttem Bácskából Békéscsabára Balogh Feri fotós barátomhoz, aki ki is tett magáért, kiváló házigazdának, vitapartnernek és összekötőnek is-bizonyult, mert — többek között—olyan kiváló fotóssal is összeismertetett, mint a gyulai Vaclavszky János, aki a lakásán is fogadott és kedvvel teregette ki a padlóra éppen kéznél levő fotóit. Csak én tudom, mekkora ösztönző erőt merítettem kettőjükből. Most. azonban másról akarok beszélni. Balogh Feri barátom Békéscsabán beinvitált a Munkácsy Mihály Múzeumba is, ahol már zárás előtt voltak és szinte csak öt percet kaptunk a végigfutásra. De eközben is micsoda élmények! Eredeti Munkácsy-képek, majd a békési—orosházi mezők kincsei, a túzok és az erdélyi hérics, meg egy végtelenül szép és kedves asszonyka kislányával, akinek a nevére nem emlékszem, de remélem, lesz még alkalmunk találkozni. Itt volt aztán az a néhány perces tisztelgő látogatás dr. Szabó Ferenc múzeumigazgatónál, aki meghallván, hogy a vajdasági Bácskából jöttem, kedvesen, de lényegretörő határozottsággal megkért, hogy vigyek el a jugoszláviai verbászi gimnáziumba egy könyvet, és a békéscsabai múzeum nevében személyesen adjam át az igazgatónak. így került hát hozzám Skolka András műve, A Békés vármegyei Mezőberény történeti-topográfiai leírása. Skolkáról tudni kell, hogy 1809-től Újverbá- szon szolgált evangélikus lelkészként és 1810-ben magániskolát alapítottak, amely végül is a híres és mindmáig működő, most már titoverbászi gimnázium elődje volt. Csabai barátaim kérésének január 14-én tettem eleget. A titoverbászi gimnáziumban már a félévi szünetre készülődtek. Az igazgató egy 50-60 év közötti, magas, szikár, őszhajú férfi, szívesen fogad. Szerbül beszélgetünk és roppant barátságos, bár az első pillanatban nem is sejti, mit akarok tőle, de amikor megtudja, nagyon meghatódik. Igazán kedvesen hálálkodik, szinte nem talál szavakat köszöneté kifejezésére. Ikovity Radoszavnak hívják, történészprofesszor, 1960 óta tanárkodik itt és kilenc éve igazgató. Mondja, hogy van itt egy nyugdíjas magyar tanárember, Gyenge Péter, ő majd lefordítja a könyvből, ami kell. Homályosan emlékszik, ki is küldi, mert tavaly márciusban járt itt három magyar Békéscsabáról: az iskolaigazgató, a múzeum igazgatója, meg valaki a várostól. A könyvből meg, ami érdekli, ő majd lefordítja, ebben biztosak lehetünk. — De hát németül is, szlovákul is meg van a szöveg! — vetem közbe. — Nem baj. Legyen nyugodt, én majd lefordíttatom, amit kell, szerbhorvát nyelvre. Mondja meg nekik, hogy nagyon nagyra becsülünk a városunk történetéhez nyújtott minden adatot. Tudakozódom tőle és elmondja: a titoverbászi gimnáziumnak most 600 tanulója van, köztük 18 magyar, de — persze — magyar osztály nincs, csak szerbül folyik a tanítás. A község 28 ezer lakosának különben 7 százaléka magyar. A többséget szerbek, montenegróiak, bosnyákok képezik, de rajtuk kívül vannak még horvátok, szlovákok és ukrajnaiak is. Maga az igazgató, mint talán itt a legtöbben, montenegrói. Tizennégy éves volt, amikor szülei 1945-ben telepesként megérkeztek Crna Gorából, a danilovgrádi járásból. Addig ugyanis Újverbász lakói fele részben németek, fele részben meg magyarok, szerbek, szlovákok voltak, de a németek — ahogy ő mondja — elköltöztek, és helyükbe montenegrói, hercegovinak bosnyák és szerb telepesek jöttek, végképp túlsúlyba is kerültek. így hát a Skolkáék alapította híres gimnázium is jócskán megváltozott „körülmények” között 1990-ben ünnepelte fennállásának 180. éves jubileumát. Tőle Jugoszláviában csak a karlócai gimnázium (1767) öregebb. — Az ünneplésre a magyarok nem jöttek el — mondja az igazgató —, csak egy táviratot küldtek, hogy mással vannak elfoglalva. Ikovity igazgató roppant szolgálatkész volt, a szekrényből egy tömött aktatáskát vett elő, telis-tele történelmi emlékekkel, kiadványokkal. Közülük csak egyet említek. Az újverbá- szi gimnázium értesítőjét az 1909—1910-es évből. Figyelmet érdemlő adatok. Ekkor az iskolának 283 tanulója volt, ebből 103 magyar, 180 pedig nem magyar a következő megoszlásban: 104 német, 10 tót, 1 oláh, 3 ruthén, 1 horvát,61 szerb... Mondom, az igazgató roppant meghatódott látogatásomtól. Szolgálatkész. Későbbi, 1946/ 47., majd 1948/49-es évkönyveket mutat, amelyek már cirill betűsek és a diákok neve között ott az övé is. Kövér betűkkel szedve, ami kitűnő tanulót jelent. — Ide figyeljen, mosr20 osztályunk van 600 tanulóval és 52 tanárral. Mint mondtam, 18 tanuló magyar. A törvény kötelezővé tenné az anyanyelv ápolását is, de minek, amikor semmi érdeklődés sincs iránta. Van néhány magyar tanárunk is, de én mondom magának, hogy ha arról lenne szó, nem is tudnának magyarul tanítani... Hát, ha arról lenne szó... Jómagam is magyar tanár vagyok... Nem a szakmámban dolgozok, de nem is vitatkozni, hanem könyvet átadni jöttem. S ha meg már itt vagyok, helyzetjelentést is adok. A csabaiaknak, barátaimnak. Jó követnek bizonyultam? Nyáron majd újra elmegyek hozzátok... Király János A titoverbászi gimnázium épülete
