Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-26 / 48. szám
BÉKÉS MEGYEI N HRZR MINDEN ELÜTI N E PUJSAG 1991. FEBRUAR 26., KEDD POLITIKAI NAPILAP An: S,M forint XLVI. ÉVFOLYAM, 48. SZÁM „Az érzelmek és indulatok törvénye... ff Napirend előtt a megüresedett . képviselőd helyekre az SZDSZ soraiba ült Halda Aliz, amíg az MSZP megüresedett helyét dr. Jánosi György töltötte be. Barcza Hétfőn délután a 80 éves Imre (SZDSZ) bejelentette, Vörös Vince köszöntésével, hogy ezentúl független kép- valamint napirend előtti fel- viselőként kíván dolgozni, szólalásokkal kezdődött az Szintén napirend előtt Faze- Országgyűlés plenáris ülése, kas Zoltán (SZDSZ) javasZsíros Géza: Hova juttattuk a fiatalokat? A napirendi témák szinte bármelyikébe illett volna, amiről dr. Zsíros Géza, Békés megyei kisgazdapárti képviselő beszélt tegnap délután: „Hat évvel ezelőtt az egyik kollégám, az augusztus 20-a utáni napon eljött hozzám a feleségével, és a kővetkezőt mondta: Géza, pénzre lenne szükségem! Megkérdeztem a kollégát, hogy mennyi pénzt vett fel eddig? A rezsijét, teljes egészében, ami kiadása volt, továbbá a netté jövedelmet, 190 ezer forintot — válaszolta. Hat évvel ezelőtt ez megfelelt havi 25 ezer forintnak, nettóban. Ami nem volt kis pénz még akkortájt, mint ahogy most sem. Ezután megkérdeztem tőle, bogy beruháztak valamit, lakásba, főidet vettek, vagy éppen házat, hogy eny- nyire elfogyott a pénz. Mondja, hogy nem, semmit. Odafordulok a feleségéhez, és megkérdezem tőle is, hogy mennyit keresett a férje, mielőtt odajött hozzánk dolgozni. Azt mondta, hogy 4 ezer 300 forintot. Ezek után megkérdeztem tőle, és moot mennyit keres. £* mondja, ennyit, meg ennyit. £s én meg most azt mondom, amit akkor, befejezésül: mi van Ilyenkor? Hát az, hogy amikor 4 ezer 300 forintot hozott haza, annyit költöttem, most hazahozott 25 ezer forintot havonta, hát ennyit költöttem — mondta. Tessék elképzelni, hogy éreztem magam. Döbbenetesen! Hát ezt értük el az elmúlt negyven év alatt, s ez kinek a produkciója volt? Ide juttattuk a fiataljainkat. Hát ezért nincs annak a 30 éves fiatalnak hallása. Ha én az elmúlt 9 évi működésem során semmi mást nem értem el, csak annyit, hogy 30 család megtanulta a saját sorsát kézbe venni — hál’ Istennek —, és biztosítani azt, már nagyon nagy eredményt értem el.” latot tett március 15-e pártérdekektől mentes közös megünneplésére. A Tiszteit Ház ezután egyetértett a kormány által sürgős tárgyalást kérve benyújtott, a Magyar Köztársaság állami ünnepéről szőlő törvényjavaslat napirendre tűzéséről. Szintén a sürgős tárgyalás mellett vök. soltt az Országgyűlés a kormány által benyújtott, az ideiglenes vagyonpolitikai irányelvekről száló ország- gyűlési határozat módosításának ügyében. A gazdasági bizottság önálló indítványt nyújtott be a külföldiek magyarországi befektetéséről szőlő törvény módosításáról, amelyet a Parlament ma sürgősséggel fog tárgyalni. A T. Ház elutasította Dénes János (független) önálló indítványának napirendre tűzését a földitulajdonviszonyck rendezésére. Az e heti plenáris ülés napirendjén a megyei (fővárosi) földművelésügyi hivatal létesítéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája, a kártalanítási törvényjavaslat általános vitájának folytatása, az egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, illetve egyes nyugdíjkiegészítések megszüntetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája, a helyi ön- kormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek. íe’adat(Folytatás a 3. oldalon) Big Ben Budapesten Sajtó tájékoztatón régen vált példa olyan érdeklődéire, mint amilyen Ben Johnson hétfői, budapesti fellépését előzte meg a Hotel Stadionban. A kanadai vágtázd, az 1988-as szöuU olimpia legnagyobb negatív hőse, mint ismert doppingolás miatt kétéves eltiltása után nemrégiben tért vissza a pályára, január óta még csak hat versenyen Indult, s a mai Tricotex Kupán lesz a hetedik rajtja. A népi időjóslás szerint febrair 24-én, Mátyás napján, Jha jeget talál Mátyás, akkor megtöri, ha nem talál, akkor csinál”, tehát megfordul az időjárás. Idén hideg a február, van jég bőven, így reménykedhetünk, hogy hamarosan tavasziadra fordul az idő Több, mint 20 ezer iraki hadifogoly Kuvait City határában a szövetségesek Az iraki erők csekély ellenállása láttán a szövetséges erők amerikai főparancsnoka az előrenyomulás meggyorsítására adott parancsot, a szaúd-arábiai területről sugárzó Szabad Irak rádió pedig felkelésre, Szaddám Húszéin megdöntésére szólította fel az iraki lakosságot. Az amerikai védelmi minisztérium illetékeseitől származó információk szerint Norman Schwarzkopf tábornok. az Irak elleni hadműveletek főparancsnoka az első napi sikerek alapján adott utasítást arra, hogy a tervezetthez képest gyorsítsák meg a szárazföldi hadműveleteket. A főparancsnok egyes, eddig tartalékban tartott csapatok bevetési időpontját is előre hozta. Hírügynökségek legfrissebb értesülése szerint vasárnap éjszaka - háromszáz amerikai helikopter szállított Szaúd-Arábiából katonákat, fegyvereket, járműveket iraki területre, ahol egy újabb hadművelet kiindulási támaszpontját alakítják ki. A CNN amerikai hírtelevízió helyszíni tudósítása szerint a szaúdi—kuvaiti határ mentén fekvő Hafdzsi térségében hétfőn reggel hatalmas amerikai és szaúd-arábiai katonai járműkonvojok haladtak észak felé. a kuvaiti főváros irányába. A szaúdi rádió jelentése szerint a szövetséges erők elérték Kuvait fővárosának határát, készek a város elfoglalására. A Szabad Irak rádió felszólította az irakiakat: lázadjanak fel Szaddám Húszéin ellen, mentsék meg országúikat a diktatúrától és a háborútól. A felhívást Sza(Folytatás a 2. oldalon) 9941 Nem áprilisi tréfa, de átmeneti Milyen lesz az új személyi igazolvány? Hamarosan lecserélhetjük régi személyi igazolványainkat, április elsejétől ugyanis új formátumú, a jelenleginél kisebb alakú és kevesebb adatot tartalmazó, a Magyar Köztársaság felirattal és címerével ellátott okmány kerül forgalomba. A hazai szakembereket már régóta foglalkoztatja, hogy milyen legyen az európai normákhoz közelítő, könnyen kezelhető, csak a valóban fontos adatokat tartalmazó, de nem túl költséges Igazolvány. Most megszületett egy változat, amit azonban a szakemberek már most sem tartanak véglegesnek. A még forgalomba sem került igazolványt ugyanis átmeneti személyi igazolványnak tekintik, mivel sokak szerint a végleges megoldás még ennél is egyszerűbb, vélhetően, egy egylapos igazolvány le«. Kérdés, hogy addig Is, amíg ez elkészül, miért n*m maradhatott forgalomban a (Folytatás a 3. oldalon) VSZ-tanácskozás Budapesten 47 öv után: elhal egy tömb Ember tervez... Mezőhegyesen sem lesz helyi adó Nem kis fejtörést jelent az önkormányzatok számára, miként vonja be a lakosságot a döntések meghozatalába úgy, hogy később ne érje vád a demokrácia elmulasztásáért. Ezt kívánta elkerülni a mezőhegyes! önkormányzat is, amikor közmeghallgatásra hívta a város lakosságát a helyi művelődési központba. A rendezvényen Kassai Béla polgármester elnökletével az 1991. évi költségvetéstervezetet és a város utcaneveinek változtatásáról szóló indítványt tárgyalták meg. — A mi költségvetésünk is magán viseli azokat a jegyeket, amelyeket az országos tervezet. Annyival kedvezőbb a helyzet hogy mindössze 3 millió forintos hitelállomány terheli a költségvetést, amelynek visszatérülése is biztosított — mondta Antal István önkormányzati képviselő. A 215 milliós tervezett bevételt a saját források, a normatív támogatások, a társadalombiztosítás, a pénzmaradvány és a lakossági adók alkotják, illetve — mint elhangzott — a tervek szerint idén a testület még nem számol új helyi adókkal. A ld-. adásokat 206 millióra terve(Folytatás a 3. oldalon) Hétfőn délelőtt Budapesten az Intercontinental Szállóban megnyílt a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének soron kívüli ülése. A VSZ-tagálla- mok külfigy- és honvédelmi miniszterei azzal a céllal gyűltek össze a magyar fővárosban, hogy hivatalosan is kimondják a politikai-katonai tömb katonai struktúrájának felszámolását. A délelőtt 9 órakor megkezdődött tanácskozás magyar küldöttségét Jeszenszky Géza külügyminiszter és Für Lajos honvédelmi miniszter vezeti. A bolgár 'küldöttség élén Viktor Valkov miniszterelnök-helyettes, (külügyminiszter és Jordan Mutaf- csiev nemzetvédelmi miniszter álL A cseh-szlovák tárgyaló küldöttséget Jirí Dienstbier miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter és Lubos Dobrovsky nemzetvédelmi miniszter vezeti. A lengyel delegáció élén Krzysztof Skubiszewski külügyminiszter és Piotr Ko- lodziejezyk nemzetvédelmi miniszter áll. A román -küldöttség Adrian Nastase külügyminiszter és Victor Stan- culescu védelmi miniszter vezetésével ült a tárgyaló- asztalhoz. A szovjet küldöttséget Alekszandr Bessz- mertnih külügyminiszter és Dmitrij Jazov hadeeregtá- bomok, védelmi miniszter vezeti. A tanácskozáson ugyancsak részt vesznek a VSZ Tagállamai Egyesített Fegyveres Erői Parancsnokságának vezetői. A tanácskozás délelőtti eseményeiről Körmendi István, a magyar tárgyalóküldöttség szakértője tájékoztatta a világ minden tájáról össze* gyűlt újságírókat a Pesti Vigadóban berendezett nemzetközi sajtóközpontban. A diplomata elmondta, hogy mindenféle feszültségtől mentes, konstruktív eszmecsere folyik a tagállamok küldöttei között. Teljes az egyetértés abban, hogy olyan történelmi jelentőségű átalakulások zajlanak — s a Varsói Szerződéssel kapcsolatos dönté* sek is e folyamatokba illenek —, amelyekkel úgymond senki sem kíván szembehelyezkedni. Ugyanakkor érthetően minden felszólaló külügyminiszter saját államának nézőpontjából, a sajátos érdekeknek megfelelően közelíti meg a kérdéseket. A tanácskozáson elsőként kapott szót az Egyesített Fegyveres Erők Parancsnokságának képviseletében Pjotr Lusev hadseregtábomok, aki ugyan* csak teljes egyetértéséről és támogatásáról biztosította a budapesti tanácskozáson aláírandó dokumentumokat. E dokumentumokról Körmendi István elmondta, hogy azok(Folytatás a 3. oldalon) C'W Győri Gábor evangélikus lelkész vezetésével Orosházán, a Hajnal úti óvodások népes szülői és pedagógus érdeklődés mellett mutatták be az alig két hónapja bevezetett hittantanítás első eredményeit. (Riportunk a 4. oldalon.)