Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-26 / 48. szám
1991. február 26„ kedd f mint 20 ezer iraki hadifogoly Kuwait City határában a szövetségesek (Folytatás az 1. oldalról) Iah Omar Al-Ali, az Irakot jelenleg is kormányzó Forradalmi Parancsnokság Tanács egykori tagja olvasta be a rádióban, amely feltehetőleg Szaúd-Arábia területéről sugározza adásait. A hivatalos bagdadi rádió továbbra is a sikeres iraki ellencsapásokról, a behatoló erők felmorzsolásáról, több száz amerikai páncélos elpusztításáról számol be. Irak .továbbra sem hagy fél az Izrael és Szaúd-Arábia elleni rakétatámadásokkal. A száműzetésben élő kuvaiti emír reményét fejezte ki. hogy a szövetségesek hamarosan győzelmet aratnak Irak felett, s egyben köszönetét mondott az Egyesült Államok vezette nemzetközi erőknek azért, amit országáért tettek és tesznek. A Kuvait függetlenségének harmincadik évfordulója alkalmából közzétett beszéd Dzsábir el-Ahmed el- Dzsábir esz-Szabah kuvaiti emír első reagálása volt azóta, hogy a szövetséges csapatok szombaton megindították' a szárazföldi támadást. A szintén száműzetésben működd Kuna kuvaiti hír- ügynökség által ismertetett beszédében az uralkodó hangsúlyozta: a holnapi Kuvait nem fog hasonlítani a tegnapihoz. Az emír ígéretet tett arra. hogy az új Kuvait a tavaly októberben, mintegy 700 száműzetésben élő prominens kuvaiti személyiség által Szaúd-Arábiában megtartott konferencia határozatain fog alapulni. Azon a tanácskozáson, amelyen a kormány ellenzékének képviselői is részt vettek. az uralkodó kilátásba helyezte, hogy az ország felszabadítása után visszaállítja a demokratikus parlamentet. , A polgári személyeket is beleértve, több mint tízezer iraki vesztette életét vagy sebesült meg. amióta az amerikaiak vezette nemzetközi erők megindították a szárazföldi csatát — ezt Rasid al- Rifai. Irak tokiói nagykövete közölte hétfőn. Egyébként több mint 20 ezer iraki katona esett a szövetségesek fogságába, tömegesen adják meg magukat, s ez visszaveti, lassítja az előrenyomulást. Halid bin Sultan, szaúdi tábornok, katonai szóvivő nem kívánta megerősíteni, hogy a szövetségesek már Kuvaitvárosban harcolnának, de azt mondotta, hogy annak felszabadítása „nagyon közeli”. A megszálló irakiak kuvaitiak százait gyilkolták meg. köztük nőket gyermekeket s a háborús bűnösöket a nemzetköri jog alapján felelősségre fogják vonni — mondotta. Ami Szad- dám Huszeint illeti, annak sorsa saját népére tartozik — tette hozzá. Szabadkai robbantás, fegyverügy Példátlan, vandál cselekedet — ilyen címmel számolt be hétfőn a belgrádi Politika a szabadkai Szent Teréz székesegyház ellen pénteken elkövetett pokolgépes akcióról, amely jelentős anyagi kárt okozott. A lap részletesen leírja a robbantás körülményeit, és kitér a szabadkai többpárti tiltakozásra is. Az újvidéki Magyar Szó hétfőn .hasonló-címmel tért -vissza az óriási felháborodást kiváltó pokolgépes akcióra, amelyet — mint ismeretes — röviddel a péntek esti mise után hajtottak végre ismeretlen tettesek. Szekeres László, a VMDK, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szabadkai tagozatának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a robbantás helyszínén található felirat népirtásra szólít fél. (A felirat, amelyet a templom falára cirill betűkkel, rúzzsal írtak fel, így hangzik: Halál a magyarokra!) Hasonló tartalmú fenyegetést kaptak a Magyar Szó szabadkai szerkesztőségének tagjai is. Valószínűleg magnetofonról továbbították a fenyegető felszólításokat az újságírókhoz: Megfizettek a fegyverekért! Megindul a pokolgépsorozat! Szedjétek a sátorfátokat! Nincs helyetek Szerbiában! A Magyar Szó szerint az ismeretlen tettesek célja az, hogy nyugtalanságot, félelmet keltsenek, ezért most azon kell munkálkodni, hogy a lakosságon ne uralkodjon el a szorongás, hanem nyugalomban, békében éljenek együtt magyarok, szerbekés horvátok. KISGAZDÁK, VÁLLALKOZÓK, FIGYELEM! Mezőgazdasági erő- és munkagépekhez bármilyen alkatrészek gyártását, mintadarab vagy rajz alapján VÁLLALJUK. Forgácsolás, fogazás, vésés, köszörülés, bőkezelés stb., továbbá vasipari, faipari szerszámok élezésére SZABAD KAPACITÁSSAL RENDELKEZŐNK. CÍM: Békés, Vésztői u. 1/1. 5630. Telefon: (66) 41-833. Telex: 83-356. Érdeklődni: a termelési osztályon. Ilyen értelemben nyilatkozott Ana Prcic, a Szerb Szocialista Párt helyi elnöke is. Petar Doroslovacki. a Reformerők Szövetségének titkára pedig kifejtette: az eset politikai kuLturálatlanságna vall. A Politika című lap — amely az utóbbi időben nagy teret szentel a magyar vonatkozású híreknek, s mindig kiemelten foglalkozik a nini és baranyai szerb kisebbséget ért különböző sérelmekkel — a szabadkai templomrobbantásról egyetlen szóval sem számol be. Mindez nem jelenti azt, hogy a lapból hiányozna a magyar téma. Hétfőn közlik Milos Csorovics hosszabb riportját a budapesti hétköznapokról. A cikk címe:. A nagy fejfájás. A volt Tanjug-tudósító hosszasam ecseteli a rendszerváltás után bekövetkezett szociális feszültséget, hírtad arról, hogy a magyar fővárosban — ha valaki jót akar magának — kerülje az elv- társ megszólítást, mert mindenki úr lett. Eltűnt azT5t^ ágú csillag és a régi szocialista címer is. A Politika beszámol arról is — szintén Milos Csorovics tollából —, hogy Magyarországra viszik Horthy Miklós hamvait — Az egykori kormányzót több szomszédos államban háborús bűnösnek tartják. Egyelőre nem eldöntött, hogy a kormányzót díszes temetéssel búcsúztatják majd. vagy csendben hántolják el — fűzi hozzá a volt Tlanjug-tudó- sító. Minden hétfőn délután megszólalnak a harangok Erdélyben Tiltakozásul a román kormány döntése ellen, melynek értelmében a féléié csökkentik a bukaresti tv magyar adásának idejét, székelyföldi kezdeményezésre, Erdélyben február 25-ével kezdődően minden hétfőn délután 4 órakor megszólalnak a harangok — közölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség marosvásárhelyi szervezete. A felhíváshoz elsőként csatlakozott a Királyhágómé Uéki Református Egyházkerület Püspöksége, és felszólította gyülekezeteit, hogy mindaddig szólaltassák meg a harangokat, amíg a kormány viasza nem vonja a magyar kisebbséggel szembeni diszkriminatív határozatát. „A romániai magyarság a kormány jelenlegi intézkedését úgy fogja fel. mint az elszigeteltetés tényét, az információ szabad áramoltatásának gátját. vagyi6 újból épül a már egyszer — oly sok véráldozat árán — lerombolt hallgatás fala” — .állapítja meg a tiltakozás új formáját bejelentő közlemény. Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete arra számit, hogy a felhíváshoz valamennyi romániai keresztyén egyház csatlakozik. Ezzel egyidőben hangsúlyozzák: a romániai magyarok megértik az ország nehéz gazdasági helyzetét, de azt nem tudják elfogadni, hogy s felemelkedés és a demokrácia kifejlődésének útja éppen a tiltás legyen, és a 2,5 milliós magyar kisebbség újra az elszigeteltség homályába sodródjon. Lemnndntt a Vatra-elnök Lemondott Radu Ceontea, a Vatra Romaneasca elnöke a nacionalista szervezet élen viselt tisztségéről. Lemondását ő maga jelentette be a sajtónak, döntését azzal indokolta, hogy nézeteltérései támadtak a vezetőség több tagjával is a Nemzeti Meg- mentési Fronthoz fűződd kapcsolatok kérdésében. A szélsőséges nézeteiről ismert rajztanár, aki a szenátusnak is tagja, az utóbbi időben több nyilatkozatában is a fronttól való elhatárolódást szorgalmazta, s ez húzódhat meg lemondásának hátterében. Radu Ceontea lemondása a marosvásárhelyi székhelyű nacionalista szervezet elnöki posztjáról időben egybeesik a kormányzó Nemzeti Meg- mentési Front ugyanott tartott erdélyi övezeti értekezletével, amelyen jelen volt Petre Roman miniszterelnök, a front első számú vezetője is, akit jó kapcsolatok lűznek az „apolitikus, kulturális” szövetséghez. Radu Ceontea az utóbbi időben ílloja- litással vádolta a frontot, s azt is felrótta, hogy a tavaly májusi választásokon szavazatot szipkázottal a Vatra Ro. maneascatól. Szigorú ellenőrzés Észak-Koreában Megszigorították az Eszak-Ko- reába látogató külföldiekre vonatkozó rendelkezéseket Phen- lanban. Az észak-koreai ügyekre specializálódott szóul! hírügynökség szerint azok például, akik a Japánban működó Phenjan- barát szervezet tagjaként látogatnak el Bszak-Koreába, nem szólhatnak arról a helyiek tár- saságábáh, milyen változások zajlottak le Kelet-Európábán, nem is hozhatnak magokkal videoszalagot, könyvet vagy újságot. A szabályok megszegőit kiutasítják és a bevitt tárgyak elkobzása fenyegeti. Brassói kereskedelmi találkozó . .Magyar—román vállalkozás- és kereskedelemfejlesztési találkozót tartottak Brassóban február 21—24-e között. A Brassó Megyei Kereskedelmi és Ipari Kamara, az RMDSZ megyei szervezete, illetve a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma és a Transylvan Trade Kft szervezésében rendezett konzultáción Magyar- országról mintegy 30 cég 50 képviselője utazott a festői erdélyi városba. Román részről ugyancsak nagy volt az érdeklődés, Erdélyből, Bukarestből, s még a moldovai Botosamból is jöttek vállalati képviselők, de még többen magánvállalkozók. Jelen voltak a bukaresti kereskedelmi kirendeltség munkatársai, illetve magyar vállalatok romániai képviselői. is. Román részről képviseltette magát a Pénzügyminisztérium és a Kereskedelmi Minisztérium igazgatóval, illetve főigazgatóval, a Külkereskedelmi Bankot alelnökié képviselte Brassóban, s ott volt a megye prefektusa, valamint a megyei kamara elnöke is. A találkozón egyetértettek abban, hogy a két ország közötti kereskedelemben a magánvállalatoknak kell átvenni az állam korábbi meghatározó szerepét. Központi kérdése volt a konzultációknak, miként lehetne a valutaelszámolásra való áttérés éa a jelentős román passzívum okozta nehézségek ellenére ismét beindítani a drasztikusan visszaesett áruforgalmat. A következő fordulót hamarosan Budapesten iártják. Dollár és a részvények Az öbölbeli háború gyors befejeződésére számítanak a tokiói pénzpiacon, a tőzsdén a várakozások a dollár emelkedésében fejeződnek ki. Hétfőn délelőtt az amerikai pénzt 132,2 jenes árfolyamon jegyezték, közel 1,5 jennel magasabban, mint a pénteki tőzsdei záráskor. A befektetők azért előlegeztek bizalmat a dollárnak, mert úgy vélik, legfőképpen az amerikai gazdaság juthat előnyökhöz a harcok gyors befejeződésével, óriási terhektől szabadulna meg ez esetben az amerikai gazdaság. A Daiichi bank egyik szakértője szerint, ha a szövetségesek hamar kivívják a győzelmet, akkor a dollár a 134-135 jenes árfolyamra kúszhat föl, elhúzódó harcok esetén viszont a 120 jenes árfolyam körüli szintre zuhanhat. Ami a tokiói részvénypiacot illeti, az árfolyamok nem reagáltak a szövetséges erők látványos vasárnapi kezdeti sikereire. Mindösszé néhány vállalat értékpapírja ugrott föl erőteljesen abban a reményben, hogy hamarosan hozzá lehet majd látni Kuvait újjáépítéséhez. A szövetségesek győzelmébe vetett bizalom már korábban kifejezésre jutott a jegyzésekben, ezért hétfőn a sikerek hírére nem változtak látványosan az árfolyamok: a 225 kiválasztott vállalat értéke 195 jennél'a 26 ezres szintre emelkedett. Mint mondják, a tokiói Nikkei index csak az esetben fog jóval magasabbra ugrani, ha hétfőn New Yorkban „győzelmi mámor” lesz úrrá a tőzsdén. Felhívási A Körösi Állami Gazdaság, Gyomaendrőd, értesíti a lakosságot, hogy 1991. március l-jétől megkezdi 1991. évi terményértékesítését a következők szerint: BÚZA, ŐSZI ÁRPA 1991. március 1—31-ig 1991. április 1—30-ig 1991. május61—31-ig 1991. június 1—30-ig EGYSÉGÁR, Fi/q 590 610 630 850 A vásárlás mennyisége nem korlátozott. Befizetés munkanapokon 8.00-^-14.00 óráig a gazdaság pénztárába (Gyomaendrőd, Kossuth utca 18. szám). Elszállítás: 1991. július 15—39-ig a kőszigeti keverőüzemből. A SZEGHALOM ES VIDÉKÉ TAKARÉKSZÖVETKEZETNÉL magán- és jogi személyek kedvezi feltételekkel HELYEZHETNEK EL BETÉTET, NYITHATNAK BANKSZÁMLÁT, VEHETNEK FEL HITELT. Zálogházi tevékenységgel és széfszolgálattal állunk ügyfeleink rendelkezésére. Bővebb felvilágosíliást a takarékszövetkezet központjában és kirendeltségeinél adunk. ÚTBA ESIK JÖVET, MENET A TAKARÉKSZÖVETKEZET. Állattartók, figyelem! Az Orosházi Üj Elet Mgtsz takarmánykeverő üzeme (OROSTÁP KKT) 1991. február 18-tól az alábbi kedvezményeket biztosítja: minden baromfitáp árából 79 Ft/100 kg, minden sertéstáp árából 59 Ft/109 kg, minden egyéb táp árából 35 Ft/190 kg. A kedvezmény a kisüzemi és a nagyüzemi tápváeár lóknak, továbbá a viszonteladó kereskedő egységeknek egyaránt biztosított. Bővebb fehnlágosétás üzemünkben személyesen vagy telefonon. > Cím: Űj Elet Mgtsz, Orosháza, Alsótanyák 47. Telefon: (68) 11-455/27-es mellék.