Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-23 / 46. szám
ükÖRÖSTÁJ SZÜLŐFÖLDÜNK 1991. február 23., szombat Méregtelenítő edények A kerámiáknak több fajtája alakult ki évszázadok, évezredek alatt. A legismertebb kerámiafajta a cserép, melynek anyaga közönséges agyag. Többnyire agyagos mázzal borítják, s arra színtelen és sárgával, zölddel színezett ólommázt tesznek. A közönséges középkori magyar és európai kerámiától élesen elkülönül egy többnyire sötétbarnára, elvétve világosszürke színűre kiégetett, rücskös felületű kerámiafajta. A földből csak töredékekben került elő, de összeragasztva és kiegészítve egy sajátos, a hagyományostól elütő kerámiatípust mutat. Az Esterházyak fraknói kincstárából a Magyar Iparművészeti Múzeumba került műtárgyak között van egy, az úgynevezett loschitzi edényekhez hasonló, rücskös felületű edény, amelynek csak a talpa és fedele fém — aranyozott ezüst —, mely a dokumentumok szerint: „Egy Terra Sigillata nevű ezüstben foglalt aranyos födeles pohár, mellyet a Budai vezér adott Esterházy Miklós Palatínusnak ajándékul.” Valószínűleg Velencében vagy Konstantinápolyban vásárolták. Áruk méregdrága volt, mert úgy gondolták, hogy minden méreg ellen védelmet nyújt. Ezért mázat nem is alkalmaztak, hogy az edény anyaga közvetlenül érintkezhessen a folyadékkal. Azt megállapítani, hogy ezek az edények sajátos anyaguk és előállítási módjuk következtében valóban védelmet nyújtottak-e használójuknak a mérgekkel szemben, még további kutatásokra van szükség. Az Esterházy Miklósnak 1625-ben ajándékozott méregtelenítő edény A legboldogabb karácsony Máriafalván, a harmincas évek második felében Ez év febrár 29-én lenne 99 esztendős báró APOR VILMOS, a vértanúhalált halt győri püspök, Gyula városának boldog emlékű apátplébánosa. Tiszteletére adjuk közre a szerző, ,A Jó Pásztor" című most készülő kötetének egyik kis epizódját. Negyven esztendő óta most éreztem először karácsonykor, hogy igazán karácsony van. A hosszú ünnepek alatt egyszer sem hallottam a , fenyőünnep” elnevezést. (Mert az előző rendszer gazdasági rombolásai mellett — talán a lelkekben végezte a legnagyobb rombolást azzal, hogy a régi, szép, magyar, vallásos szokásokat nemcsak eltörölte, de helyettük valami új pogány jelképeket állított fel.) így a karácsonyi Kis jézus képe helyett a fenyőünnep semmitmondó kultuszát ünnepeltette az ártatlan gyermekekkel. No, de most, az idén, azután —az igazi szabad első karácsonyon mindenkiddé különösen a műsorszóró MEDIÁK, igyekeztek bepótolni az elmúlt négy évtized kihagyását. Mert most volt karácsony bőven, mind a rádióban, mind a televízióban, s ki-ki kedve szerint válogathatott a nagy műsor-kavalkádban. És aki így figyelte a műsorokat, annak jutott belőle karácsony, Jézuska, szeretet és talán még béke is. De hozott ez a karácsony politikai megnyugvást és békességet is. Az ünnepek alatt nem hallottuk egymásra acsarkodni a politikai pártok prófétáit (sőt talán most kivételesen mosolyogtunk — a karácsonyi műsorok közé becsempészett — rádiókabaré kissé émelygős „torgyánkodásán” is). De a karácsonyi békét jelentette az is, hogy az ünnepek alatt megszűnt a kommunistázás, az előző rendszer szidása minden mai problémáért. Úgy éreztük, pár órára megbékéltek a lelkek, _ s a karácsonyi csillag fénye nemcsak a napkeleti bölcseket, de a ma emberét is elvezette a betlehemi jászolhoz. S ezen a szent éjszakán visz- szajöttek a már jól elkoptatott életem elmúlt karácsonyai. A kisgyermekkor feszült Jézuska- várása, a kisiskolás kor harsány kántálásai, majd életem legszomorúbb karácsonya 1944-ben, amikor a viszonylag nagy csalá- _ dómat — akik akkor szerteszét szóródtak a világban —, csak egy éjjeliszekrényre állított családi fénykép, s az előtte pislákoló kis gyertya fénye tartotta össze. S utána dolgos esztendők karácsonyai, amikor a másoknak szerzett öröm lett a legszebb ajándék számomra. Lassan mind elmúltak, a feledés jótékony köde betakarta őket. De egy karácsony emléke csak visszatér minden esztendőben, egy feledhetetlen karácsonyé. A harmincas évek második felében járhattunk talán, amikor a gazdasági nehézségek súlya még sokkal jobban nyomott bennünket a mainál, mert akkor még reményünk sem volt a kilábalásra. Sírt a szegénység, nyögött a nyomor, különösen a perifériákon. A gyulai egyik periférián, Máriafalván is karácsonyra készültek a vályogszagú viskók gyermekei. Nekik talán most egy csöppnyi öröm is került az életükbe, mert nemrég készült el a falu szélén, a város nagy jótevőjéről, a szegények ,,bárójáról” elnevezett napközi otthon, ahol a szenteste délutánján, a máriafalvai gyermekek kis ajándékcsomagot kaptak, benne egy-két darab igen hasznos ruhadarabbal, meg egy kis édességgel. A Báró Apor Vilmos Napközi Otthon lelki vigaszt is nyújtott a falu szegényeinek, mert a nagy foglalkozási terem minden vasárnap kápolnául szolgált a ru- hátlanság, cipőtlenség miatt a városi templomba felmenni nem tudó híveknek. S másnap, Karácsony első napján, dugig megtelt a kis kápolna áhitatos emberekkel, akik tisztelegni mentek a hozzájuk hasonló szegénységben, a bethlehemi jászolban ma születem Krácsonyi Kisjézuska előtt, no meg azért is, hogy jól kiénekelhessék magukat a szép, karácsonyi énekekkel. A szentmisét a báróúr tartotta. A szépen feldíszített oltár mellett állott a csillogó karácsonyfa, még tegnap délutáni ünnepélyre emlékezve. Az ötletes szervezők a fa alá egy valódi bölcsőt helyeztek, benne egy igazi, élő, göndör hajú, kerek arcú, kék szemű gyermekkel, aki fehér ingecskéjében, feje fölött fényes- glóriával, úgy feküdt a szalma hátán, mint valaha a Betlehemi Kisded. A báróúr megérkezve csak nehezen tudott átpréselődni a sűrű tömeg között, jobbra-balra mosolyogva, integetve az őt üdvözlő híveknek. Amikor az oltár elé ért, pillantotta meg a fa alatt a bölcsőt. Első meglepődésében a bölcső fölé hajolt, s jóságos mosollyal simogatta meg a nagy kék szemeit kitáró, kissé megszeppent gyermeket, aki talán a hideg kéz érintésétől, no meg az idegen arctól kissé meghőkölt, pici szája csücskét lebiggyesztve szipogni kezdett. Nagy köny- nyei igazgyöngyként peregtek le piros kis orcáján. A megdöbbent pap ezt látva hirtelen lehajolt, kiemelte a bölcsőből a szipogó gyermeket, karjára vette, arcát arcához szorította, s valami mennyei hangon gügyögött valamit a reszkető gyermeknek. Közben szabadon maradt kezével elővette patyolatgyolcs zsebkendőjét, s finom mozdulattal letörölte a fájó gyermekkönyekef. Hamar szent lett a béke, s a karácsonyfáról egy gyors mozdulattal levett csillogó szaloncukrot már mosolyogva vette el az aranyos gyermek a kissé még remegő főpap kezéből. S egy forró hangulatú, igazi karácsonyi szentmise következett, amelyen mind a miséző pap, mind a hívek lelkét csordultig megtöltötte a karácsonyi szeretet, a karácsonyi béke és a szép karácsonyi énekek. A szentmise végeztével a napközi otthon vezetője odalépett a báróúrhoz, hogy a hívek nevében megköszönje a gyermekek részére juttatott bőséges ajándékot és boldog karácsonyi ünnepeket kívánjon. De még meg sem szólalhatott, amikor a meghatódott főpap megragadta az egyszerű apáca kezeit, lehajolt, alázatosan megcsókolta azokat, s csak ennyit suttogott: Drága Modeszta nővér! Köszönöm Önnek és híveinek, hogy ma megérhettem életem legboldogabb karácsonyát! Olyan közel még nem volt hozzám a Kisjé- zus, mint ma, amikor orcácská- ját megcsókolhattam és fájó könnyeit felszáríthattam. Ameddig csak élek, erre a karácsonyra, mint életem legboldogabb karácsonyára fogok emlékezni. Kívánom Önnek és kedves má- riafalvi híveinek, hogy a mai nap karácsonyi szeretete töltse meg szíveiket egész életükre. És ez a karácsony engem is elkísért egész életemen át... Farkas Sándor Örökzöldek az Orosházi Újságból (1890—1990) Világkiállítás Budapesten Június 9-én a főváros előkelő társadalmának néhány tekintélyes tagja magánlakáson értekezletet tartott a Budapesten rendezendő világkiállítás tárgyában megindítandó társadalmi akció előkészítése végett. Az \ értekezleten képviselve volt a születési, szellemi és pénzarisz- tokráczia, és a megbeszélés folyamán azt is hangoztatták, hogy Baross Gábor miniszter I (kereskedelmi) hajlandó az eszmét felkarolni, ha előbb erélyes és messzeterjedő társadalmi mozgalom indíttatik egy biztosítéki alap teremtése iránt. (1890.június 15.) Fejleszteni kell az önkormányzati. jogot Ugrón Gábor országgyűlési képviselő a közigazgatás államosítása ellen, mint tudjuk, országos mozgalmat akar megindítani, s az első lépést ez irányban Aradon tette meg. Ugrón vasárnap délben érkezett Aradra, hol a pályaházban testületileg jelent meg a függetlenségi párt fogadására, s lelkes éljenzéssel fogadta a pártvezért. —A népgyűlésen Ugrón nagyszabású beszédet tartott az állami köz- igazgatás életbeléptetése ellen. Beszédét így végezte: „Még fejleszteni kell inkább az önkormányzati jogot, nem azért örököltük azt, hogy el engedjük rabolni. A nemzetnek fel kell riadni,ouint oroszlánnak megrázni a sörényét, és odakiáltani a kormánynak: Ne tovább! Hűtlen sáfár voltál, takarodjál onnan, add át helyedet oly férfiaknak, kik a nemzet érdekeit szívükön viselik. Mert csak így lesz szabad, független Magyaror- szág!”(7 890. szeptember 28.) Nyugdíj I. Sok ember öröme. Örökké nevezetes és feledhetetlen lesz a dobozi, csorvási és vésztői gr. Wenckheim uradalom összes alkalmazottai között a lefolyt legutóbbi hét. Az elhunyt gróf Wenckheim Rudolf végrendelete szerint minden uradalmi alkalmazottjának — a főtiszttől fogva az utolsó ostoros béresig — nemes ajándékozást tett; és pedig oly mérvben, hogy minden tiszt vagy cseléd, ki halálakor uradalmában volt, egy évi fizetését ajándékba kapta. Ki hat éven át szolgált, két évi fizetést és így fel egész 20 évig minden három szolgálati évre 1 évi fizetést ajándékba. — A húsz évnél régebbi szolgák és tisztek számára pedig teljes készpénzfizetésüket rendelte nyugdíjul. A múlt héten Dobozon volt a jutalmak kiosztása s elképzelhetni ama tömeges készpénz hatását minden emberre, de különösen oly egyszerű nép között, mint például a százakra menő béresek, igások, juhászok, csikósok, bojtárok, stb., kiknek nagy részét a kegyes gróf egész életére boldoggá tette; vannak pl. kocsisok, kik 1.400—1.800 fit készpénzt kaptak. A végkielégítés ajándék összeg 33.000 írton felül van, a nyugdíjak egy évi összege pedig 6-7 ezer forintra rúg. (1890. február 2.) * * * Kisnyugdíjas sorstársaim, nem biztos, hogy jókor és jó helyre hozott bennünket a gólya! Nyugdíj II. Nagy fizetés és nyugdíj kicsi dologért. A honvédelmi minisztérium államtitkára a napokban személyesen győződött meg arról, hogy mennyire lelkiismeretlenül felelnek meg kötelességüknek a honvédelmi minisztérium elsőrendű s nagy fizetést húzó hivatalnokai. Az államtitkár ugyanis egy napon reggeli 9 óra után, másnap meg délután 2 óra előtt sorra járta az összes hivatalos helyiségeket, s az első nap 7 magasabb rangú hivatalnok még nem, a második nap pedig 8 szintén magasabb rangú hivatalnok már nem volt a hivatalában. Tehát naponként még az 5 órai hivatalos órát sem tartják meg azok az urak, s mégis ezrekre rúgnak fiztéseik, s mikor a „nagy munkát” már nem bírják, akkora nép véres verejtékén szerzett pénzekből nyugdíjat kapnak. — Bizony-bizony visszás állapotok ezek. (1890. december 7.) A méhtenyésztés érdekében a kultuszminiszter körrendeletét intézett az ország valamennyi egyházi főhatóságához, és az állami tanítóképző intézetek igazgató tanácsaihoz, felszólítván őket, hogy a tanítóképző intézetek növendékeit serkentsék a méhtenyésztés tanulására, s utasítsák a gazdaságtan tanárait, hogy e tantárgyat ne oly hézagosán és felületesen adják elő, mint eddig tették. Minthogy pedig több állami képző-intézet és a felekezetiek nagy többsége méheseknek híjával van, meghagyja, hogy az ily intézeteknél méhes állíttassék fel, s hogy a meglévőket tartsák jó karban. (1890. november 23.) * * * Szerintünk ma is a kultuszminiszterre kellene bízni például a földkérdést, a bányák ügyét stb. Ahol pedig nincs bánya, hát telepítsenek! Közli: B. Z. Őshüllő nyomok a bányában A sokat túrázók bizonyára jól ismerik hazánk mediterrán „magaslatait”, a Mecseket. A hegység múltjának története a földtörténeti ókorban kezdődik. -Ha 190 millió évet utazunk visszafelé az időben, a következő látvány tárul elénk: ha kelet felé nézünk a mai Misina helyéről, végeláthatatlan mocsarakban gyönyörködhetünk; buja páfrányokat, fenyőféléket láthatunk. A növényzettel sűrűn benőtt mocsaras területek, lápok között egy folyó szerteszét szakadó ágai kanyarognak a nem is távoli tenger felé, keleti irányba. Mögöttünk, észak felé magas hegyek emelkednek, a bővizű trópusi folyók sok törmeléket szállítanak a mocsárerdő felé. Eleinte tavak uralják e területet, később a folyó veszi át a döntő szerepet. Időnként — pár ezer évre — betör a tenger, s kis öbleiben dús vegetáció burjánzik. Az akkori lágy agyagból és iszapból agyagkő keletkezett, s az elpusztult, mocsárfenéken felhalmozódott rothadó növényekből pedig vastag kőszéntelepek képződtek. Ezt bányászszák ma Pécsbányán, a Karoli- na-völgyi külszénfejtésben, ahol százmillió évekkel ezelőtt élt őshüllők lábnyomaira bukkantak geológus egyetemi hallgatók. A lábnyomok mellett megkövesedett parti homokfodrok nyomait is megtalálták, melyben egykor dinoszauruszok tocsogtak. Szerencsés véletlenek sorozata kellett ahhoz, hogy nyomaik épségben fennmaradjanak, s az itatóhelyhez vagy más fontos találkozóhelyhez siető őshüllőket azonosítani lehessen. A pécsbányai lelet, amely 75 négyzetméteren több száz nyomot tartalmaz—a részletes feldolgozás után — remélhetően mielőbb a Természettudományi Múzeumban tekinthető meg. Dinoszaurusz-lábnyomos réteglap a mecsekei kőszénben
