Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-19 / 42. szám

1991. február 19., kedd ---------------9 J gHdDKiM Hogy a bevétel és a nevelés is megmaradjon Egy gádorosi téma. ami ketté... Csöndes hétköznap dél­előtt a gádorosi eszpresszó­ban. Azaz, egész pontosan délelőttinek délelőtti, de csöppet sem csöndes. Ä gép­zene harsogása, a játékauto­maták prüttyögése azonban keveseknek szól: csak néhá- nyar kártyáznak az egyik asztalnál. Az előtérben két fiú biliárdoziik. 15 és 18 éve­sek. Nem szeretnének név szerint belekerülni az új­ságba. Szakmájuk nincs, munkanélküliek. Délelőttön­ként itt töltik idejüket a presszóban, meg általában este is itt szórakoznak. — Más jó hely nemigen akad a községbei) — hallom a beszédesebb fiatalember­től. — Csak a kocsma, oda viszont az alkoholisták jár­nak. Szerinte a fiatalok legfő­képpen klubot, meg kondi- termet szeretnének. Mikor idáig jutunk a társalgásban, beszélgetőpartnerem hirtelen megkérdezi: — Csak nincs valami baj Gádoroson, hogy írni akar­nak róla? * * * Nem, nincs baj. Egy érde­kes téma után megyünk, amely ráadásul útközben megszaporodott. Nem füg­getlen ugyan egyik a mási­kától, de jól elkülöníthető­ek. Nézzük sorjában! Nemrég levél jött a szer­kesztőségbe, melyben Kiss Imre, a helyi művelődési ház igazgatója beszámolt egy összejövetelükről. Ezen a falu vezetőivel, a vendéglá­tó-ipari egységek képviselői­vel, a körzeti rendőrrel együtt vett részt. A tanács­kozáson az ifjúságról, a szó­rakozásról, a fiatalok italfo­gyasztásáról és ennek követ­kezményeiről esett szó. Töb­bek között ezt is olvashat­tuk ébben a bizonyos levél­ben: „Nincs közösség, igazi kö­zösség. A valós neveléstől, amely valamikor otthonos volt számunkra, egyre mé­lyebb szakadék választ el bennünket." Miikor Kiss Imrével irodá­jában találkozunk, szóban is kifejti, mit gondol a kérdés­ről. Elmeséli, hogy sok-sok éve más volt a helyzet Eré­lyesebb szülők, akadtak ak­kor, jó féknek bizonyult az •ifjúsági mozgalom. A tánc­mulatságok helyét és jogát a helyi tanács határozta meg. Ezek gyakorlatilag a művelődési házba összpon- tosultalk, ahová 6okáig a szülők is elkísérték gyere­keiket. Nem volt italfogyasz­tás sem. A helyzet 1975 kö­rül változott meg. Ekkor, mintegy villámcsapásra, el­tűntek a szórakozóhelyről a gardimamák, ugyanis Gádo­rosra is „betette a lábát” a diszkó. Innen már csak egy ugrás a ma, amikor már sört, bort áruló büfé is „üze­mel” az intézményben. Mert, ha nem akarták, hogy a fia­tal máshol támassza a pul­tot, nekik is haladni kellett a korral. Kiss Imre pontosan, rész­letesen meséli a történeti folyamatot. A szemtanú hű­ségével, hiszen 1965-től ve­zeti a művelődési házat. A 14 éven felüliek szóra­kozása egy kistelepülésen — kevés kivételtől eltekintve — megye- és országszerte hasonló. Hiszen ez a korosz­tály, akárcsak a 4600 lakosú Gádorosról, a közeli városba A művelődési ház vezetőjé­nek sok elképzelése van A polgármester is úgy véli, foglalkozni kell az ifjúság­gal Fotó: Fazekas Ferenc jár középiskolába, esetleg máshol dolgozik. Rendszere­sen ingáznak. A régi, általá­nos iskolás normák már nem vonatkoznak rájuk, a városi követelményeket pedig ugyancsak a község határa­in kívül hagyják. Hazajön­nek pihenni, szórakozni. Még ide köti őket a szülői ház, a második műszak. Egy­szóval olyan heterogén tár­saság, aki állandóan csak félig van otthon ... Jól jellemzi viszonyukat a községgel, amit Fábri István polgármester mondott: — Különböző szociálpoli­tikai kedvezményekkel se­gítjük mi a fiatalokat. De őszintén be kell vallanom, a szórakozás kérdését nem ol­dottuk meg. Nem is nagyon tudjuk, 'mit is szeretnének valójában. A jelenlegi hely­zetbe persze nem lehet bele­nyugodni. A Kiss Imrével történt beszélgetésből kiderült, egy ifjúsági fórum összehívásá­ra is javaslatot tett, és fon­tosnak tartaná az ideiglene­sen szünetelő baráti kör mozgalom felújítását. Az 1986-ban létrehozott társa­ság 150 tagja a tömegszerve­zetek vezetőiből, az elszár­mazott gádorosiak közül ke­rült ki Néhányan a helyi közművelődés egyes terüle­teibe is bekapcsolódtak, se­gítették azt: Konkrétummal még nem nagyon szolgálhattak beszél­getőpartnereim, hiszen „if­júságügyben” eddig mind­össze két összejövetelt tar­tottak. A helyzetet Hart Zsolt jegyző festette legpon­tosabban, amikor így fogal­mazott: — Most más, fontos prob­lémák vannak a testület előtt... S való igaz, rangsorolni muszáj. Ugyanezen beszélgetések alatt, ugyanezen levélben más is megmutatkozott. Egy olyan dolog, amit talán már problémának is nevezhet­nénk. Amikor Kiss Imre az említett tanácskozás össze­hívását kérte, többek között a következőket is megfogal­mazta: „Az ötvenes, a hatvanas, a hetvenes években is a he­lyi tanács határozta meg a táncmulatságok jogát és he­lyét ... A jelenben az ifjú­ság szórakoztatása (diszkó) szétfolyik. Rendezi a ven­déglő, a presszó és a műve­lődési ház. Az ezzel járó problémákat ismerjük... Jó lenne, ha az önkormányzati testület meghatározná (ha a javaslat kivitelezhető), hogy az ifjúság táncmulatsága ki­nek a hatáskörébe tartozik... Ha a művelődési ház vissza­kapná a táncos rendezvé­nyek „jogát”, akkor lehetsé­gessé válna az italfogyaszr- tás mérséklése vagy teljes megszüntetése, az ifjúság szélesebb körű összefogása (nevelése), amely helyes irányba 'befolyásolná azokat a problémákat, amelyekről csak beszélgetünk, de elő­rébb nem jutunk ...” Ez a kérdés már túlmutat a fiatalokon. Itt — nézzük csak a mezítelen valóságot — pénzről van szó. Pillanat­nyilag a művelődési ház és a ipresszó között dúl a „diszkóverseny”. Ahol szín­vonalasabb kínálatot tudnak nyújtani,’ nyilván oda töb­ben látogatnak el. A közön­ség tehát megoszlik, esetleg váltogatja a szombat esti szórakozás helyszínét. Shogy ez miért probléma? A mű­velődési ház vezetőjének adataiból megtudhatjuk, hogy a ház jövő évi terve­zett költségvetése 2 millió 300 ezer forint. Bevételük 600 ezer körül mozog. Ennek felét évek óta a szombat es­ti diszkó belépti díjaiból gyűjtik össze. Vagyis érzé­kenyen érinti őket az éppen szemközt; megjelent konku­rencia. Fontos számukra a pénz, hiszen ebből egészítik ki az olcsó társastánc-, nyelvtanfolyam és szakkö­rök költségeit. Ebből újítot­ták fel a technikai felszere­lést, vásároltak hangszere­ket. Vagyis, ezt a saját nye­reséget a kultúrába ruház- f ták be. — Azon a bizonyos talál- | közön felmerült, hogy mond­junk le mi a szombat esti diszkókról — mondja Aszta­los György, a presszó veze­tője, az intézmény tulajdo­nosának, a Klub Betéti Tár­saság elnöke. — De ezt nem tehetjük, hiszen nekünk is ez a fő bevételünk. Én per­sze szeretnék jó viszonyban maradni a művelődési ház­zal, majd javaslom nekik, rendezzenek „tinidiszkót” késő délután. Ezt máshol is csinálják már... * * * így bontakozott ki előttem az ifjúság és a pénz kérdé­se Gádoroson. S hogy mind­ebből mi a tanulság? Bár­mennyire is keserves hely­zetben van a kultúra, a ver­senyhelyzetet nem lehet mo­nopolhelyzetre visszaváltoz­tatni, még akkor sem, ha nemes a cél, ha a pénzt, a bevételt közművelődésre for. dítják a szervezők... Min­denesetre e második kérdés­körtől függetlenül, az ifjú­sági fórum, az nem egy el­vetendő ötlet. Kiss Katalin H természetes gyógymódok bibliájától a Sugárzó kezekig A hazai könyvkiadás egyik legutóbbi sikerkönyvét, Ma­ria Treben Egészség Isten patikájából című kötetét új­ból kiadja a Hunga-Print, s várhatóan március elején ke­zükbe vehetik mindazok, akik a természetes gyógymódok híveiként még nem juthat­tak hozzá. Ugyancsak hama­rosan napvilágot lát, a nyu­gaton már nagy sikert ara­tott kötet, John Lust és Mi­chael Tierra A természetes gyógymódok bibliája című munkája Ezt egyébként a természetgyógyászat nélkü­lözhetetlen kézikönyvéként tartják számon. Baráz Miklós, a Hunga- Print Kiadó elnöke a közel­jövő újdonságai közé sorol­ta Barbara Ann Brennan kö­tetét, a Sugárzó kezeket A szerző, aki hosszú évekig a NASA munkatársa volt, ti­zenöt évig tanulmányozta az emberi energiateret és bio­energetikai terápiát Könyvé­ben az emberi energiamezőt veszi vizsgálat alá, s meg­mutatja az abban rejlő gyó­gyítási lehetőségeket is. Tanuljunk (tanuljunk?) németül Bár soha 'senkinek nem jutott eszébe Goethét „keleti” vagy „nyugati” címkével el­látni, s így a nevével fém­jelzett kulturális intézetek valójában messze a politikát megelőzve képviselték az össz-németséget, legalábbis a kultúrában. Igazi lehetősé­geik mégis inkább csak mos­tanában teljesedtek ki, már­mint Európa keleti felében, amelyet gyakorlatilag teljes egészében meghódítottak az egykoron tiltott — mert nyu­gatnémet — intézetek. Az első, Bukarestben 1979- ben még valóságos szenzáció volt, meglehetősen szűk moz­gástérrel, és sokáig nem is volt következő. 1988-ig tar­tott, amíg újabb épületre te­hették ki Kelet-Európábán a Goethe Intézet feliratot, mégpedig Budapesten, a Kecskeméti utcában. Sajá­tos módon a harmadik 1989- ben Szófiában nyílt, pedig jő néhány másik kelet-európai ország már előrébb tartott a változásokban. Tavaly ősszel azután Moszkva, Prága, Po­zsony, Varsó és Krakkó is felkerült a listára. Hetvennyolc országban másfélszáz Goethe Intézet terjeszti a német kultúrát — és próbálja kielégíteni a ré­met nyelv elsajátítása iránt érezhetően megnövekedett igényeket. Ezt az érdeklő­dést egyebek mellett az újra­egyesülés számlájára is ír­ják, de közrejátszhat Nyugat- Európa 1993-tól valósággá váló határnélkülisége is. S feltehetően szerepe van an­nak is, hogy ennyi év múl­tán oszlanak a második vi­lágháború utáni előítéletek, amelyek érthetően, ám nem helyeselhetően, a gyilkos rendszer és ideológia iránti ellenszenvet átvitték a kul­túrára és a nyelvre. Ebből a szempontból külö­nösen érdekes a Szovjetunió­ban németet tanulók számá­nak alakulása. Horst Har- nischfegger, a Goethe Inté­zet főtitkára nemrégiben Bonnban elmondta, hogy fel­méréseik szerint 66 ezer né­met tanár működik a Szov­jetunióban. A tanult nyelvek közül a német 35 százalék­kal az angol mellé küzdötte fel magát; mellesleg úgy tű­nik, ugyanígy megosztott első helyen áll ez a két nyelv Magyarországon, míg Len­gyelországban a német csak a második az angol után. Igaz, Lengyelországban vagy 10 ezer német tanár hiány­zik, előbb tehát az ő kép­zésüket kell biztosítani. Érdekesen mutatja a ten­denciát, hogy a németországi 16 Goethe Intézetben össze­sen egyre több külföldi jár német tanfolyamokra; tavaly 25 ezer volt a számuk. Oj területek is bekapcsolódtak; Spanyolországban úgy meg­nőtt az érdeklődés, hogy az ország déli részén szükséges­sé vált külön intézet létre­hozatala. Tunéziában ismét választ ható iskolái nyelv a német; s még a távoli Ar­gentínában és Braziliában, is egyre többen jelentkeznek a kurzusokra. Igazi összesítésre nincs mód — már csak azért sem, mert sok helyen (Magyarországon is) a helyszűke és a kapaci­tás hiánya miatt az intézetek inkább a nyelvtanároknak próbálnak segítséget nyújta­ni, s így közvetlenül a nyel­vet tanulókkal nem állnak kapcsolatban. Annyit azon­ban tudni, hogy a Szovjet­unióban 15 millióra tehető a németül tanulók száma, s Nyugat-Európában csak a Goethe intézetek tanfolya­mainak mintegy százezer be­iratkozott hallgatója van. Érdekesen alakul a Goethe intézetek sorsa abból a szem­pontból, hogy az NDK kul- túrközpontjainak bezárása után egyedül maradtak a ke­let-európai „piacon”. Maguk is elismerik eközben, mekko­ra veszteség ez, hiszen a ke­letnémet centrumokkal együtt eltűntek az olcsó né- * met könyvek, hanglemezek. A Kelet-Európábán bezárt 10 központ 25 nyelvi lektorát az illető országokban ténykedő Goethe intézetek — legalább az érintettek szerződésének lejártáig — foglalkoztatják, csak hát, nincs hely a ter­jeszkedésre, s hiába a ren­delkezésre álló szellemi tőke, nem tudják igazán befektet­ni. A Goethe Intézet bonni központjában egészében véve elégedettek. Egyetlen terület van, ahol nem sok sikerrel dicsekedhetnek — az Egye­sült Államok. Ott még min­dig alig-alig van jelentkező a német tanfolyamokra, s csak annyit értek el, hogy már nem csökken a németül tanulók száma, hanem igen alacsony szinten stagnál. Amerikát leszámítva azon­ban valóban világszerte nő az érdeklődés, amit jól mutat, hogy nemrégiben a Német Nyelv és Irodalom Nemzet­közi Társasága éppen Tokió­ban tartotta 8. kongresszu­sát. A távoli szigetországban, ahol sokáig gyakorlatilag semmi igény nem volt a né­met nyelv és irodalom iránt, az európai események most jócskán felkeltették az ér­deklődést. No, meg persze az a megfontolás is, hogy a né­meteknek fontos szerep jut a világban — a japánoknak pedig a nemzetközi gazda­ságban. S miközben Német­országban egyre több üzlet­ember ismerkedik a japán nyelvvel, kultúrával és a vi­selkedésmód alapvető szabá­lyaival, Japánban már 475 középiskolában és egyetemen vették fel a választható nyel­vek listájára a németet. Szász! Júlia Próba, két héttel a premier előtt (Kulcsár Lajos, Hoil Zsuzsa és Sivók Irén) Lanilon, New York, Bécs után A Fantom Békéscsabán „Az operaház fantomja va­lóban létezett. Tévedés volt, amit hosszú ideig feltételez­tek. hogy tudniillik a fantom nem volt más, mint éneke­sek és énekesnők kitaláló­ja. a babonás direktor urak agyszüleménye: még csak nem is a túlfeszített kórista- hölgyek, az ő mamáik vagy öltöztetőnőik fejében pattant ki az ötlet. Igen, a fantom létezett, valódi, hús-'vér em­ber volt, még akkor is, ha úgy járt-kelt, akár egy fan­tom ...” — írta Gaston Le- roux világhírű regényében. Sok nagyváros színházát beiárta, meghódította a ze­nemű. amelynek bérleten kí­vüli bemutatója március 1- ién lesz a Jókai Színházban. Gaston Leroux- regényét Ur- bán Mária fordítása nyomán színpadra alkalmazta és az előadást rendezi Tasnádi Márton. Christine szerepében Sivók Irént, Erikként Magyar Tivadart a főbb szerepekben Jancsik Ferencet, Kulcsár Lajost, Holl Zsuzsát láthatja márciusban, összesen kilenc estén a békéscsabai közön­ség. Különös emberről szól ez a történet, egy megszállott­ról. aki a párizsi Opera pin­céjében él, és éppúgy rajong a zenéért, mint a csodálato­san szép és fiatal énekesnő­ért, Christine-ért, akit beve­zet rejtelmes világába, és ez­zel feltárja titkát. A direk­torokat pedig tarolni kez­di: vagy szerelméé minden művének főszerepe, vagy az énekesnőt nem látják töb­bé... A misztikus játékból ké­szült már film, Andrew Lloyd Webber musicalt írt belőle, és két évvel az 1986­RAIMUND l|THEAT£ft Oas PHANTOM fP der / 3PER A bécsi bemutató (is) nagy siker volt Fotó: Gál Edit os londoni premier után — ahol a zeneszerző felesége, Sarah Brightman énekelte a női főszerepet és Michael Crawford a fantomot —nagy sikerrel játszották a Broad- wayn. Bécset 1988 decembe­rében hódította meg Az ope­raház fantomja — és már­ciusban érkezik Békéscsabá­ra. N. K.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents